-Dr. Gray! Dr. Gray!- rontott be izgatottan a nő rendelőjébe Ed egy széles mosollyal az arcán- Képzelje, hogy mi történt! Az este...

-Ed!- kuncogott a pszichológus- Most éppen egy beteggel beszélgetek és épp egy hatalmas áttörés szélén állunk. Megvárnád kint, amíg végzünk?

-De doktornő, ez fontos! Nem várhat!- akadékoskodott goromba hangon.

-Majd megbeszéljük Ed. Kérlek, menj ki!

A férfi csalódottan kitámolygott.
Madison újfent a betegére, egy idősebb férfire koncentrált. Különös szaga volt az alaknak, nem a megszokott szappan illata érződött rajta, hanem valami más. Talán arcszesz? Nem, annak más szaga van. Elvesztette a lányát, aki tűzoltóként dolgozott abban a robbantásban. Ezt a traumát segített Madison feldolgozni neki. Végre sikerült meggyőznie a férfit, hogy ha elmegy a temetésre és elbúcsúzik, az segíteni fog a bűntudatán, amit indokolatlanul érzett. Maga az érzés természetes, de a betege elmondása szerint mintaapa volt és a lányával remek kapcsolatot ápolt.
Az óra lassan lejárt, a bácsi elköszönt. A ház előtti lépcsőn üldögélő Eddel még váltottak egy rosszindulatú pillantást, amit Madison nem láthatott.

-Jöjjön be, Ed! Mit szeretett volna mondani?- hívta be édes hangon Madison.

-Az este az ágyhoz bilincseltem magan, ahogy tanácsolta.- kezdte bizonytalanul, miután becsukta a nehéz ajtót maga után. Leült a fotelbe, vele szemben Madison fürkésző, de világtalan szemei láttán feszültté vált- Reggel ugyanott ébredtem, ahol lefeküdtem. A bilincs a csuklómon volt, a kulcs ott, ahova tettem. A fáradtság enyhült, de nem sokkal.

-Mondhatjuk tehát, hogy javult a helyzet?

-Fáj a csuklóm...- masszírozta Ed, visszatartva egy nagy nevetést- És reggelre szinte az összes vér elhagyta a kezemet.

-De...

-De valóban jobban vagyok.

-Akkor ez megfelel egy ideiglenes megoldásnak.- dőlt hátra elégedett mosollyal Madison- Amíg meg nem találjuk és szüntetjük a probléma forrását.

-Hisz megegyeztünk. Köszönöm, Dr. Gray.

-Ez a munkám.- hárította a férfi háláját, majd lassan felállt a székéből és kikísérte a másikat.

Akaratlanul is eszébe jutott előző találkozásuk. Azt a kávézót választotta, ahol a robbantás érte őket Indigoval. Szerette azt a kávézót, bár félt azon a környéken mászkálni. Nagyon jó helyen volt az az épület. Közel a lakásához és közel a rendőrséghez is.
Madison és Ed egyszerre értek oda. A férfit sokan megbámulták az utcán, pedig direk a szokottól eltérően öltözött, nehogy bárki felismerhesse. Nem járt nagy sikerrel. A nő széles mosollyal üdvözölte, miután meghallotta Ed hangját. A férfi illedelmesen ajtót nyitott, besegítette a doktornőt és egy asztalhoz kísérte. Rendeltek egy-egy kávét, majd beszélgetni kezdtek.

Madison maga is meglepődött, hogy mennyire meg mert nyílni neki a másik. Amikor szigorúan a pszichológus szerepét játszotta, kiérdemelte Ed bizalmát, így már egy privát beszélgetés is sokkal kötetlenebb volt. Mindketten úgy érezték, ismerik a másikat.
Habár Ed megnyílt, gyakran gorombán válaszolt, teljesen más hangon vagy stílusban, utána meg mintha mi sem történt volna, folytatta a beszélgetést. Ez nagyon összezavarta Madisont a beszélgetés alatt, másrészt viszont csak alátámasztotta a tudathasadás-teóriáját. Kíváncsi tekintettel egyenesen itta a másik szavait, de nem tudta megállni, hogy ne pszichológusként gondolkodjon néha.

Ed egész jól érezte magát, amennyire meg tudta állapítani. A kávé viszont men ízlett neki.. túl sok cukrot kért bele. Jól esett valakivel beszélgetnie, mert barátokból nem sok akadt neki. Ott volt Oswald, de őt sem igazán hívta volna a barátjának.. azt sem tudta, milyen kapcsolatban áll vele egyáltalán. A se-veled-se-nélküled kifejezés jutott eszébe, ahányszor rá gondolt. Aztán ott voltak a rendőrök.. ha bizonyítékot találnak elle, habozás nélkül rács mögé dugnák, ergo ők sem azok a tipikus barátok. A többi alvilági nagyágyúval sem jött ki jól- Valeska őrült, Zsazs unalmas, bár néha van egy-két jó vicce, Freeze halálra rémítette, de legtöbbjük csak simán le akarta lőni.
Egyszóval nyugalommal töltötte el, hogy olyasvalakivel tud beszélgetni, aki ugyan néha pszichológusként reagál, de nem áll szándékában megölni őt. A doktornő válaszait meg be lehet tudni szakmai ártalomnak.

Mindketten meséltek a saját fiatalkorukról- a nehézségekről, amikkel találkoztak, a szülőkről, előkerültek a vicces gimis sztorik, ki hogyan szivatta az osztálytársait, az érettségi, kinek a diplomaosztó. Madisonnak Baltimore-ban szerencséje volt, jó környék, gazdag család, neves iskolák, megbízható barátok (közöttük Indigo is), de Ed élete Gothamben máshogy alakult. Még az iskolás évei csak-csak jól teltek, és utána hogy a rendőrséghez került megintcsak nem volt olyan rossz neki... egy ideig. Mesélt Madisonnak Ms. Kringle-ről, de azt nem mondta meg, hogy saját kezével végzett vele egy véletlen félreértés után. Az első gyilkosságáról, arról a járőrről sem számolt be és kihagyta azt a részt is, mikor először találkozott Rébusszal.
Attól félt, ha mindezt elmondaná Madisonnak, elfordulna tőle és nem segítene többé, pedig most minden segítségre szüksége van.

Madison tudta, hogy Ed eltitkol valamit, de ki nem, a betegei közül? Meg kell várni, amíg mind szépen megnyílnak.. ezt a folyamatot nem lehet siettetni.