-Na, mi a helyzet?- érkezett meg Madison a rendőrségre, hogy maga is meghallgassa a jelentés tartalmát. Odabent Indigo várta a két kávézó nyomozó asztalánál.

-Kedves öntől, hogy benéz, doktor!- üdvözölte Harvey, akinek a hangja csípős volt és tartalmazott némi iróniát is, viszont nem szándékozott megjegyzést tenni a nő vakságára.

-Ne törje magát így, Bullock nyomozó! Mégis meddig agyalt ezen az egy tréfán? Mindegy is..- felelte Madison legyintve- Halljam, mit hagytam ki?

Röviden beszámoltak a pszichológusnak a helyszínelési és boncolási jelentésekből. Az áldozat testében valóban találtak kábszert, de nem az végzett vele. A torkán lévő vágás miatt halt meg, és bár a kés markolatán csak a halott ujjlenyomatait találták meg, a jobb kéz-bal kéz ügy miatt világos volt, hogy nem öngyilkosság. Mivel a kora a képbe illett, továbbá senki sem halt meg az előző 9 áldozat közül hasonló módon és a halál beálltának becsült időpontja éjfél volt, összekapcsolták az esetet a sorozatgyilkosukkal.

-Hát jó. A számláló megint nullához ért. A kérdés, hogy mi lesz most?

-Fogalmam sincs.- csóválta a fejét Gordon- Még azt sem tudjuk, hogy mi történt a múltkor, mikor lejárt az időnk. Lehet, hogy semmit sem csinál, csak az idegeinkkel játszik.

-Pontosan!- helyeselt Harvey hevesen gesztikulálva- És még azzal a robbantós üggyel sem jutottunk semmire..

-Mondd mégegyszer!- kiáltott fel Indigo- Az az a robbantás, ami abban a kávézóban ért minket?

-Az.- felelt egyszerűen a nyomozó, aki még mindig nem értette. Madison erősen a homlokára csapott és hangosan felkiáltott a fájdalmas csattanás után.

-Én hülye!- a homloka egy foltban még piroslott, amikor felpattant a székéből örömében. Meg akart támaszkodni az asztal szélében, de elvétette a bútort, így elvesztette az egyensúlyát és visszazuhant a helyére- Hát nem értitek?

-Mit is?- ásította Gordon, aki most itta meg utolsó korty kávéját és szomorú szemekkel bámulta pohara láthatóvá vált alját.

-Milyen napon történt a robbantás?- kérdezte hevesen Indigo.

-Csütörtökön.

-Hanyadikán?- korrigált Madison.

-10-én. De az a hónap eseménytelen volt. A robbantáson kívül semmi sem történt! Nem volt gyilkosság... Oh.- állt össze a kép Gordonnak is. Harvey még mindig zavarodottan pillantott felváltva rendőrtársára, a pszichológusra és a jósnőre, aki csak belecseppent ebbe az egészbe.

-Tehát?- kezdte bőszíteni, hogy nem ért semmit.

-A sorozatgyilkosunk, Harvey! Ő robbantott! A robbantásban négyen vesztették életüket! Mindegyik besorolható az egyik kategóriánkba.- magyarázta Jim. Izgatottságában ő is felugrott az asztaltól- De mindezt hogy nem vettük észre?!

-Nem látták a szemüktől?- jegyezte meg halkan Madison. Most állt bosszút az összes kis apróságért. Önelégült mosolyra húzta a száját, de a a megjegyzését követő síri csend megrémítette- Na, srácok, csak viccelek! Mi történt? Rosszat mondtam?

Majd segítségkérően körbepillantott. Senki sem mert megszólalni, a hatalmas csendben Madison hallotta egy eltévedt légy szárnyának zümmögését. Mindettől még jobban megijedt.
A körülötte állók tekintete mind a rendőrség bejáratára szegeződött. Egy-két rendőr keze a piszolyára vándorolt, arra az esetre, ha elfajulnának a dolgok. A celláikban eddig szüntelenül zajongó, kiabáló rabok is mind elnémultak.
Egy olyan alak tévedt be az épületbe, akinek sokak szerint semmi keresnivalója sincs ott, de még annyi sem.

Haja olyan sötét barna volt, hogy a felszínes szemek feketének mondták volna. Arca sovány, bőre sápadt, mégsem tűnt betegesnek. Halvány ajkai keskeny csíkká szűkültek, ahogy meglátta az őt övező figyelmet. Szemüvege lencséje neki is enyhe zöld színben játszott, de sokkal halványabb és átlátszóbb volt, mint Madisonnak, hiszen a férfi látása javításának érdekében hordta. Hófehér inge makulátlanul szikrázott a késő esti szürkületben, viszont azt bánta, hogy sötétzöld zakót húzott mellé. Így túlságosan emlékeztetett mindenkit a régi önmagára. Hát, így járt.. most már végig kell csinálja, mert ha megfordul gyávának hiszik majd.
És ő minden volt, de gyáva az nem.

-Tűnj innen szörnyeteg! Beteg állat! Rohadt pszichopata!- üvöltözte egy-két bátrabb rendőr, akiknek akadt már dolguk Rébusszal.

-Az ördögbe...- motyogta a férfi, majd pisztolyt rántott és az égre emelve lőtt kettőt- Most hogy mindenki rám figyel, van egy bejelentésem. Mármint, feljelentésem.. vagy jelenteni valóm.

-Ed?- kérdezte Madison, aki idő közben ráismert betege hangjára.

-Szép estét, Dr. Gray! Szóval, amit bejelentenék, vagy inkább megosztanék magukkal..- hangja bizonytalanul remegett. Pisztolyát sem eresztette lejjebb és valószínűleg az sem enyhített az idegességén, hogy az összes rendőr rászegezte a fegyverét. Rébusz minden bizonnyal nevetett volna, de Ednek most más járt a fejében. Amíg igyekezett összeszedni a gondolatait, Jim türelmesen közbeszólt.

-Figyelj, Ed, tedd le a pisztolyt és meghallgatunk, jó? Ereszd le és mondd csak, mit akarsz jelenteni?

-Idefelé jövet benéztem egy elhagyatott épületbe, nem messze a fél éve történt robbantás helyszínétől. Jól ismerem azt a környéket.. szóval bementem a házba és robbanószert találtam, eleget, hogy a levegőbe repítse a szomszédjában álló épületet is, meg persze önmagát...

-Ez különös...- motyogta Indigo- Lehet a havi egy már nem elég a barátunknak?- a barátunk alatt a sorozatgyilkost értette. Madisonnak tetszett az ötlet, hogy ne nevezzék nevén a dolgokat civilek előtt.

-Mondd csak Ed,- vette át a szót Gordon- Mégis mit kerestél te abban az épületben?!