Fél év telt el.
Hat hónap- öt újabb gyilkosság. Két fiatal és idős férfi, egy fiatal és egy középkorú nő. Mindet különbözőképp ölték meg, az esetek között semmi összefüggést nem találtak, de immár egyik nyomozónak sem volt kétsége- egy rendkívül okos sorozatgyilkossal állnak szemben, aki nagyon gondosan ügyel arra, hogy még véletlenül se tudják nyomon követni a lépéseit. A helyszíneken sehol sem hagyta ott az ujjlenyomatát, a lábnyomát de még csak egy hajszálat, vagy egy csepp vért sem. Az áldozatait mindig máshol ölte meg, mint ahol rájuk találnak, de még egyszer sem találták meg a gyilkosság pontos helyét.
Fél éve tehetetlen a rendőrség.
Fél éve nem hibázott a gyilkos.

Madisonnak jól alakultak a dolgok. A hat hónap alatt igen népszerűvé vált a városban, egyre több páciense lett és már elismert orvosok is kezdték őt ajánlgatni a betegeiknek. Nem hitte volna, hogy ha nyitott és kedves a hozzá segítségért érkezőkhöz, az ennyire meglendíti a karrierét. Ebből a sok ügyfélből Indigonak is származott azért jó, hiszen közvetlenül egymás mellett dolgoztak és néha egymáshoz küldék ügyfeleiket. Egy délután Madisonnak volt egy szabad órája, ezért úgy döntött, pihen egy keveset. Ez a terve azonnal meghiúsult, ahogy megcsörrent a telefonja. Privát szám hívta, így óvatosan vette fel azt.

-Dr. Madison Grey, pszichológus, miben segíthetek?

-Maga az, doktornő? Esetleg emlékszik rám.. Jim Gordon, GCPD.- a hangja ismerősen csengett a nőnek, de ahogy bemutatkozott a kellemes hangú férfi, egyből eszébe jutott, amikor összefutott egy kávézóban a két rendőrrel. Megadta nekik az elérhetőségét, közvetlenül a robbanás előtt.

-Miben segíthetek, nyomozó?

-Szüksegem van a segítségére a nyomozással kapcsolatban. Ha idejönne a rendőrségre, mindent pontosan el tudnék magyarázni. Kérhetek magától ilyen szívességet?

-Mára még van egy betegem, hattól hétig nem jó. Ha holnap mennék, az mennyiben felel meg?

-Minden gyilkosságot a hónap 10-dik napján követnek el. Ma 3-a van. Döntse el maga, doktornő! Én úgyis mindig bent vagyok.- ezzel le is rakta a telefont. Még csak el se köszönt!

Madison úgy döntött, megvárja a páciensét és a holnapot.
Halkan, bizonytalanul kopogtak az ajtóján, majd belépett az aznapi utolsó betege. A nő már a fotelben várta és mielőtt bármit mondhatott volna vagy ő, vagy a férfi, barátságosan intett, hogy üljön le. A beteg még mászkált és nézelődött egy kicsit az irodában, körbejárta a bútorokat, végighúzta az ujjait a könyvespolcokon, de végül csak leült. A doktornő mindeközben türelmesen várt és hallgatta minden egyes mozdulatát a másiknak.

-Amikor felhívott, hogy időpontot kér, a hangja nagyon zaklatott volt.- kezdte Madison-  Megkérdezhetem, hogy miért akart minden áron még ma eljönni hozzám?

-A bajom nem várhatott. Muszáj a dolgok végére járjak..

-És mi a baja?

-Nem tudom. Azért jöttem, hogy kiderítse!- hangja türelmetlen és egy lehelletnyit csalódott volt. Azt hitte, Dr. Grey ennél sokkal jobb.

-Ne haragudjon, de ez nem így működik. Az emberek ide úgy érkeznek, hogy van egy konkrét problémájuk és én arra keresek megoldást. Kérem, előbb látogasson meg egy orvost, és utána jöjjön vissza!

-Azt attól tartok nem tehetem.- fészkelődött kényelmetlenül. Minden türelmetlenség eltűnt a hangjából, immár inkább hatott kétségbeesettnek.

-Ugyan miért?

-Elküldenének.

-Az orvosok nem tehetnek ilyet! Ha van egy beteg, azzal kutya köte...

-Már megtették.- a férfi hangja roppant szomorúra váltott és összezuhant a fotelben- Odamentem, nem is egy rendelőbe, de mindenhonnan elzavartak. Tudják ki vagyok, tudják miket tettem.

-És azért engem keresett fel, mert...?

-Mert maga új a városban és vak. Nem lát, így nem ismer fel és előítéletek nélkül segíthet. Kérem, Dr. Gray, segítsen!

Madison hirtelen nem tudta, mit gondoljon erről az alakról. Idejött hozzá és a segítségéért könyörög, ha viszont az elismert orvosok elküldék, olyat kellett hogy csináljon valamikor a múltban, ami megbocsáthatatlan. Mindenesetre, most segítséget kér... nem tagadhatja meg tőle! Vagy meg kéne? És ez hogy pszichológushoz jött, lehet azt szeretné, hogy segítsen neki megváltozni, hogy ne követhessen el több szörnyűséget. Akkor viszont határozottan segítenie kell.
A férfi türelmesen megvárta, amíg a nő végiggondolja ezeket a dolgokat. Közben ő is agyalt, hogy mennyire lehet őszinte a pszichológussal. Ott van a titoktartás is, tehát elvileg nem beszélhetne a nő róla, még akkor sem ha megtudja, miket tett, de azért nem kockáztatná ezt meg. Viszont nagyon aggódott, hogy nehogy megint visszatérjen a másik személyisége. Egész Gotham tudta, hogy miket művelt Rébusz és arra meg végképp semmi szüksége sincs, hogy még több bűntényt varrjon a saját nyakába.

-Szívesen segítek. Együtt kiderítjük, hogy mi a baja, utána pedig megoldjuk. Rendben?- ezekkel a kedves szavakkal azonnal sikerült megnyugtassa a férfit, aki erre egy megkönnyebbült sóhajt hallatott.

-Lekötelez, Dr. Gray.

-Akkor kezdjük! Hogy hívhatom?

-Ed. A nevem Edward, de régen a kollégáim és a barátaim csak Ed-nek hívtak.