A Big Hit egyik irodájában késő este borongós félhomály uralkodik. Kim Namjoon a homlokát ráncolja, ahogy a szeme siklik a szövegen. Az asztalon szétszórt papírlapok hevernek, egy laptop monitorja szór halvány kék fényt rájuk, mögüle hajlítható nyakú asztali lámpa ad erősebb megvilágítást az olvasónak. Az egyik kezében egy toll, másik kezében Yeonjun friss dalszövege. A szeme meg-megáll néhány soron, az ajka alig észrevehetően mozog, ahogy ízlelgeti magában a szavakat. Az írás kifejező, de tele van túl nyers érzelmekkel, néhol pontatlan hasonlatokkal.
- Ez itt jó... - motyog maga elé, a tollával aláhúz egy sort, a szélére jegyzetet ír. - Ide talán jobban működne egy másik szó... - folytatja.

Vele szemben, az asztal másik oldalán Yeonjun ül figyelmesen, szinte mozdulatlanul. Kikerekedő, sötét szemivel idegesen figyeli a szeniora arcfintorait, ahogy az halad a dalszövegben. Namjoon felpillant, és a rátapadó a barna szempárba néz. A gondolatai sebesen kergetik egymást a fejében. Még olyan fiatal!
Nem akarja megbántani, de hazudni sem akar neki. Nem szabad hamis illúziókba ringatnia, akkor nem fog fejlődni.
- Khm... - köszörüli meg a torkát. - Nem rossz, Yeonjun-a. Érződik, hogy átéled, amit írsz. És ez a legfontosabb. De...

Megtorpan a beszédben, elbizonytalanodik, majd sóhajtva hátradől a kanapén, aminek a szélén eddig ücsörgött. A szemeit lustán lecsukja egy pillanatra, fáradtan megmasszírozza az orrnyergét. Eszébe jutnak azok az évek, amikor még ő maga is egy halom félbehagyott dalszöveggel ült egyedül esténként, és próbálta megfejteni, hogyan szőjön igazán erős érzelmeket a szavakból. Akkoriban nem volt senki, aki irányt mutatott volna neki. A saját hibáiból tanult, egy-egy kritikus megjegyzésből, és abból, hogy újra és újra próbálkozott. Bárcsak nekem is lett volna valaki, aki így leül velem. Megspóroltam volna néhány kört - gondolja. Bár lehet, hogy a kudarcai hozzájárultak ahhoz, hogy türelmessé és alázatossá váljon a művészetével szemben. Igen, ezt kéne megértetnie a fiatal énekessel is.

Előrehajol, és újra Yeonjunra néz.
- Szóval, mit gondolsz? A „shatter" jobb lenne, nem? Mintha hallanád, ahogy valami darabokra hullik, már magának a szónak a hangulata is sötétebb, mint annak hogy „crash".
Yeonjun a saját lapjára pillant, elgondolkodva hümmög.
- Igen... ez tényleg sokkal jobban illik ide. Köszönöm, hyung!
- Nem érdekes, nézzük tovább - legyint Namjoon, majd a „bridge" több sorát is lendületesen áthúzza. Yeonjun nagyot nyel, ahogy látja, lassan több a tinta, mint a nyomtatott szöveg a papíron. - Ez a rész nagyon fontos, ez az érzelmi fordulópont egy dalban.

A fiatal fiú kissé csalódottan nézi Namjoon határozott állvonalát, ahogy az a leplezni próbált elégedetlenségtől néha megrándul.
- Értem, sunbaenim - válaszolja halkan. - Csak néha olyan fájdalmas, amikor több napi munkámat egyetlen tollhúzással a kukába dobod - sóhajt fel.
- A fájdalom a fejlődés velejárója. Mint az izomláz az edzésnek.
- Ah... de van, amikor napokig rágódok egy dolgon, csak ülök felette, csekély eredménnyel. Tudod, mint Beomgyu, amikor Yoongi sunbaenimnek megmutatta a kottáit, és a sunbaenim azt mondta, hogy sablonosak, nincs bennük semmi figyelemfelkeltő, pedig nagyon sokat dolgozott rajta. De hát annyi dalt összeírtak már, hogy lehet még valami frisset kreálni?

- Ez egy nagyon jó kérdés, Yeonjun-a. Nyilván nem lehet mindig feltalálni a puskaport, de nem is feltételen ez a cél. Ahogy az irodalomban mondják, az ókori görögök már minden drámát megírtak - kuncog fel. - Néha lehet egy unalomig ismételt témát is érdekesen tálalni. Ez olyan, mint a nem is tudom, a...diéta, mikor csirkemell van csirkemellel. Hogyan teszed ízletesebbé?
- Fűszerekkel, más körettel... kimchivel, meg szójaszósszal - mosolyodik el Yeonjun.
- Pontosan. Ez kell a dalíráshoz is. Valami más, amit önmagadból adsz hozzá. Mert az egyedi. Mert te megismételhetetlen vagy, és a gondolataid, az érzéseid is azok.
- Értem... próbálkozom is, csak gyakran elbizonytalanodom, és olyankor úgy érzem, hogy nem éri meg ennyi időt és energiát belefeccölni, ha úgyse kell majd senkinek.
- Igazából az a jó, ha megüli a lelked, akkor azt jelenti, hogy érdekel a dolog. De ha csak azt gondolod, hogy ez a vén hülye mit dumál itt...

Yeonjun elmosolyodik.
- Nem is vagy öreg, hyung! Még harminc sem vagy!
- Korban nem... de a tíz év a zeneiparban... komolyan, néha száznak érzem - húzza elégedetlenül el az ajkait Namjoon. Majd mindketten felnevetnek, hiszen pontosan átérzik a választott szakmájuk minden nehézségét.

- Tudod, amikor elkezdtük a fiúkkal ezt az egészet, Sihyuk hyung kilenc-tíz verziót is íratott velem egyetlen dalra. Néha úgy éreztem, hogy ha kifolyik az agyam a fülemen keresztül, akkor sem tudok még egy megveszekedett szót kitalálni! A szinonima szótár lett a bibliám, azzal keltem és feküdtem. Pokoli volt. Gyakran konkrétan sírni tudtam volna, féltem, hogy megutálom az egészet. Mégis azt gondolom, így utólag, hogy az az időszak borzasztó sokat fejlesztett rajtam. Szóval nem kell megijedni Yeonjun-a, csak csinálni, ennyi a titka - húzódik végre arra a világhíres mosolyára Namjoon telt ajka. Yeonjun lelke is könnyebb lesz, ahogy a szeniora arcán megjelennek a vidám gödröcskék. Átveszi a telefirkált papírt tőle, majd elköszön.

Aznap addig nem fekszik le, míg Namjoon összes széljegyzetére nem talál valami jó megoldást.

Eltelik pár izzadtságos hónap, mire a szövegből dal lesz, a dalokból pedig album, és még néhány, mire a piacra kerül.

Yeonjun egy nap izgatottan hívja fel Namjoont.
- Sunbaenim... ötödik lett a Billboardon a dalunk! - kiáltja a telefonba köszönés helyett.

*Fun fact: Namjoon valóban közreműködött a TXT Loser=Lover c. dalának a létrejöttében.*