Fruuu94 -nek a sok csodálatos kommentért, és a könyvért, amit készítettél a műveinkről. Meg a töretlen szupportért, amit kapunk tőled!  <3

yoursweetspot -nak a kezdő támogató ajánlásért, és az azóta is kitartó lelkesedésért. És mert ezt a novit választottad. :D

*-*

A hongkongi rendőrség tárgyalójában párás, meleg levegő gomolyog. A nyomozó háttal ül a többieknek, és az előtte lévő monitort figyeli. Síri csend honol, a keringő légy döngicsélése szinte zajosnak hat. Zöld hátán megcsillan a félig leeresztett redőny alatt átbújó napfény.
Egyébként pisszenés sem hallatszik a teremben.
A nyomozónak a híre Koreából hamarabb megérkezett, mint ő maga. A mostani látogatásának a célja, hogy elkapja a honfitársát, aki már elég sok borsot tört az ottani és az itteni rendvédelmi szervek orra alá egyaránt.
A honkongiak egyszerűen nem bírnak vele, folyvást kislisszol a karmaik közül.
A legnagyobb szégyenfoltot az az eset ejtette a rendőrség becsületén, amikor tuk-tukkal menekült előlük. Hiába üldözték keresztül-kasul a városon, csak megdobálta mandarinnal a járőrkocsit, majd nevetve eltűnt a sikátorban.
A nyomozó jelenlegi célja, hogy elégtételt vegyen rajta, ha addig él is. Mert ez az arcátlanság már nem ismer határokat. Szó szerint.
Hirtelen rácsap az asztalra, amitől mindenki ijedten rezzen össze. Még a légy is befejezi céltalan keringését és letelepszik a szekrény tetejére. Biztonságos távolba a dühöngő embertől.
– Hogy a faszba lehet ezt nem észrevenni? – ordítja szinte magából kikelve. A kantoni kiejtése tökéletes, és ettől valamiért még félelmetesebbnek hat az őt figyelő társaság számára.
Feláll a székről és a közönsége felé fordul.
Különös egy figura. Szivárványszín haját hátrafésülve hordja, amitől pont olyan, mint egy adag vattacukor. A metsző tekintete viszont ezzel egyenesen ellentétes. Rideg és kíméletlen.
A fülében keresztalakú ékszer lóg, és aprókat mozog, ahogy tulajdonosát eszi az ideg. A nyomozó karcsú testére grafitszürke öltöny simul, kezét annak zsebébe süllyeszti. Az egész fickó jó, ha van százhetven, de a karizmája az őt figyelő kis csoport fölé tornyosul sokkal.
Egy fiatal tiszt az első sorban nagyokat nyel ijedtében. Park nyomozó végigfuttja rajta a tekintetét, majd lenézően elhúzza a száját. Megigazítja a hatalmas, kocka alakú napszemüvegét két ujjával, utána a monitorra bök, amin egy térfigyelő kamera felvétele látszik.
– Ez itt Hegüm! – közben rövidke ujjaival idegesen kopog a képernyőn. – Nem csodálom, hogy lóvá teszi magukat. Az orruk előtt van, és fel sem ismerik. Kapnak egy fél napot, hogy megtudják nekem, hol bujkál ez az átok. Még ma el akarom kapni!

A városállam egy másik szegletében Hegüm éppen tésztát falatozik. Senki sem tudja az igazi nevét, és azt sem, hogy a Hegüm hogy ragadt rá. Egyesek szerint azért hívják így, mert szabadszájú, az igazat mondja, mint a névrokon hangszer, de a valóságot senki sem ismeri.
Hawaii mintás inge rátapad a hátára a nedves levegőtől, homlokán gyöngyözik az izzadság. Erre még rátesz egy lapáttal az étele csípőssége, és a hideg sör is, amit hozzá kortyol. Kövér verejtékcseppek képében azonnal kicsapódik a sápadt bőrén. Hullámos tincsei egyre erősebb csigákba ugranak, furcsán bájos külsőt kölcsönözve neki. Pedig Hegüm sok minden, csak nem bájos.
– Figyelj már – szólnak hozzá. Hegüm fintorogva néz a fickóra, aki megzavarja az ebédjét. –, mennyit ér neked, hogy ne vonszoljanak vissza a hőn utált országodba?
– Mondjad már, Bagó, mit akarsz? Éppen eszek – morran a körülötte legyeskedőre.
Bagóról tudni lehet, hogy miért viseli ezt a sokat mondó nevet Hongkong alvilági életében. Ugyanis a fickó némi bagóért hajlandó lenne még az anyját is eladni.
– Hegüm... – ül le a megszólított asztalához, vele szembe. – Nem felejthetnénk el az infóért cserébe azt a múltkorit?
A csigahajú gengszter csak hümmög egy sort, ezt lehet afféle belegyezésnek is venni, de amikor nem folytatódik a beszélgetés, türelmetlenül rápirít a tétova besúgóra:
– Na bökd már ki, amit akarsz, aztán húzz a faszomba, míg jó kedvem van – húzza kényszeredett mosolyra az ajkait. De Bagó ismeri ezt a mosolyt, rendszerint nem jelent semmi jót. Megköszörüli a torkát, és szemforgatva közelebb hajol. Résnyire húzza amúgy is szűkvágású szemeit, és ahogy forgatja, egyik szembogara szinte eltűnik a szemzugába, a másik viszont teljes kerekségével bambul Hegümre.
– Tudod ki szeretné látni azt a helyes pofidat? A nagy Park Jimin van a nyomodban, ember. Egészen eddig eljött egy randiért veled.
Hegüm a levesébe dobja a piros evőpálcikákat.
– Az a rohadt Park! Hogy ette át a penész a Sárga-tengeren?
Bagó meglepetten pislog, fordít egyet a szemei állásán, és most a másikat kerekíti az előtte ülőre.
– Hát gondolom repülővel, esetleg hajóval. Kocsival azért hosszú lett volna...
– A kérdés költői volt, te idióta! – csattan fel Hegüm, de dühe nem az egyszerű lelkű besúgónak szól, hanem a nyomában lévőnek. Na Hegüm, baszd meg, most jó nagy szarban vagy – gondolja magában. Megragadja a pálcikákat a tányérjában, beletörli Bagó ingujjába, majd zsebrevágja azokat. Lendületesen pattan fel az asztal mellől, az edények összekoccannak, a pohara felborul. Mielőtt elindulna, visszaszól Bagóhoz, aki még mindig a karján lévő foltra pislog, de úgy tűnik, nem fogja szóvá tenni a sérelmét.
– Aztán ha valamelyik zsernyák kérdezget, tartsad a lepénylesődet, mert én hamarabb megtalállak, mint az a köcsög Park engem.
Kilépve az étteremből rögtön cigarettára gyújt, most feltétlen gondolkodnia kell. El kéne menni a szajréért, és lelépni a picsába, mielőtt a hülye Park összeadja hogy mennyi kettő meg kettő – gondolja. Mélyet slukkol, és míg kiengedi a száján a fehér füstöt, el is indul a sikátorok zegzugába.

A járőr tekintete, mint tépőzár, úgy tapad rá az előtte álló Park Jiminre. Egyszerűen képtelen elengedni a groteszk látványt, pedig már érzi a helyzet kínosságát. A nyomozó a rendőrőrs teraszán áll, és szintén dohányzik. Hosszú szipkába szúrt cigarettát szív, kerek csípőjét kidönti oldalra, úgy támaszkodik a korláton.
– Mondd is valamit, vagy még tovább akar fixírozni? – mordul az őt bambulóra.
– Bo-bocsánat – tér vissza a sokkból a férfi. – Behoztuk az alvilág egy közismert besúgóját. Gondoltuk, akar vele beszélni.
– Azta – szalad gúnyos vigyor a nyomozó arcára, miközben elnyomja a csikket a korláton, és az alatta fekvő hongkongi utcára pöccenti. Majd minden sietség nélkül a szipkájába fúj, aztán nekiütögeti picit a korlátnak. – Tudnak gondolkodni? – fejezi be végül a megkezdett mondatát.
A járőr csak pislog, és fogalma sincs, hogy mit feleljen erre.
– Igen... – szólal meg bizonytalanul.
– Szóval még nem biztos benne – Park teátrálisan összecsippenti az orrnyergét. Elege van a sok hülyéből, aki körülveszi. – Na, mutassa, hogy hol van az híres besúgó. Mi lesz? Menjen már, menjen! – noszogatja az előtte slattyogót.
A szürkére festett falak közt a fémasztal mellett összetört, meg némileg összevert fickó ül, és kutyaszemekkel figyeli a frissen érkezőket.
A járőrön nem lát különöst, a szokásos rendőrségi fílinget hozza, de aki mellette áll összezavarja Bagó amúgy sem túl erős értelmét. Nem bírja ki, kibuggyan belőle a röhögés.
– Ki ez a bohóc? – néz Jiminre.
A bohóc elvigyorodik, majd a mellette állóhoz szól: – Menjen ki, és kapcsolja ki a kamerákat is. Bemutatkozom a barátunknak.
A grafitöltönyös nem ideges. Nyugodt, kimért mozdulatokkal ül le a székre, megigazítja a zakóját, majd keresztbe tett lábbakkal kicsit elfordul, és az asztalra könyököl. Féloldalról pillant a kihallgatás alatt állóra.
– Az én nevem Park Jimin nyomozó. Önt, hogy szólíthatom? – kérdezi indokolatlan udvariassággal. Bagó zavarba is jön, gyorsan megfagy az ereiben az előbbi könnyelmű kijelentése. A nyomozó olyan felsőbbrendűséggel tekint rá, mint Kína egykori császárai a kivégzendő rebellisekre. Ezek a kibaszott koreaiak mind ilyenek? – emlékezik vissza Bagó a mai másik beszélgetésére is, ami nemrég történt az étteremben.
– Nem a Jupiter keringési sebességét kérdeztem, ember! Hanem, hogy hogyan szólítsam. Ilyen nehéz? Még sem hívatom nyuszinak, csibének, vagy kistigrisnek... bár talán a patkány lenne a legtalálóbb. Nem gondolja?
– Bagó – motyogja ki végre, és ekkor tudatosul benne, hogy valószínűleg kurva nagy pácba került.
– Remek! – ragyog fel a nyomozó arca. – Akkor, Bagó... – nyomja meg a másik nevét, miközben feláll, és lassan a kihallgatott háta mögé kerül. Közelebb hajol, arcát a másikéhoz nyomja, kezét Bagó bal csuklójához vezeti, majd megragadja azt. Lassan kezdi csavarni, és húzza felfelé, fel a férfi hátára. –, dalolja el nekem, hogy hol van ez a kicseszett Hegüm.
Bagó csak nyel nagyokat és azon kezd gondolkozni, hogy vajon melyikük a veszélyesebb.
Hegüm, vagy ez a Park.

Hegüm lázasan tuszkolja a dollárokat a Valentino bőrtáskába. Türelmetlenül dolgozik, minél előbb le akar lépni ebből a városból. Egy pillanatra megakad a pakolásban. Vidám fütyörészés üti meg a fülét, melynek forrása mintha egyre közeledne felé.
– Mi a fasz? – ugrik fel a félig tömött bőrtáska mellől. Megpördül a tengelye körül, a hang irányába. A nyomozó vattacukor haja ekkor bukkan fel a lépcső korlátjai között.
– Park Jimin... – sziszegi a fogai közt Hegüm, és ökölbe szorul a keze. A nyomozó kimért mozdulatokkal lépked egyre feljebb.
– Hegüm, hát rég találkoztunk! – szalad széles vigyor az arcára, amint felér az emeletre.
– Boldog voltam nélküled, ha ez érdekel – húzza el a száját a szólított. Elemezni kezdi a helyzetet, hogy hogyan tudna ebből a szorult helyzetből szabadulni. Ha elég lendületet vesz, talán pont el tud slisszolni a nyomozó mellett, aztán le a lépcsőn és ki a világba. Végigméri az ellenfelét. Alkatra hasonlítanak, egyikük sem egy óriás, szóval, komoly esélyt kezd látni arra, hogy simán fellöki ezt a piperkőc alakot, aztán uzsgyi neki. Még bólint is magában egyet, ahogy a latolgatásban eddig ér. Megmarkolja a Valentino fülét, és kilő. A kövekező perceket felfogni sem képes. Grabancon ragadják, elveszíti a talajt a talpa alól. A táska a padlóra puffan, Hegüm mellé. A nyomozó gyors mozdulattal küldi földre a meglepett gengsztert, majd pillanat alatt ül annak a hátára.
Két piros fadarabra lesz figyelmes Jimin. Érdeklődve csippenti fel a földről.
– Amúgy, miért van nálad evőpálcika? – érdeklődik a nyomozó.
– Hogy feldugjam a kerek seggedbe...
– Jaj, Hegüm, értékelem az udvarlásod, de nem gondolod, hogy ebben a helyzetben nem az én formás hátsóm van veszélyben? – kuncog. Elhajítja a pálcákat, majd rutinos mozdulattal összekattintja a fém karperecet, amit éppen előhalászott a zsebéből.
– A francba, Park, a vézna tested ellenére hogy tudsz ilyen gyors lenni? – morgolódik Hegüm, mert sehogy sem tetszik neki ez a megalázó helyzet.
– Hm, és még nem is láttál mindent – szórakozik Jimin a másik dühén.
Hegüm fészkelődik, rángatja a karját, de aztán abbahagyja az értelmetlen küzdelmet. Jimin felpattan a meggyötört derékról, és utána valahogy talpra állítja az elkapott bűnözőt is.
– Jól, van – adja meg magát Hegüm. – Mit akarsz most velem tenni? Megyünk az őrsre?
– Dehogy megyünk – jelenti ki a másik, és egyébként csilingelő hangja most kifejezetten mély tónust ölt. Nem is a lépcső felé mozdul, hanem pont a másik irányba fordítja a kezei közt lévő testet.
Majd a gengszter tarkójára vezeti a tenyerét, és annak felső testét lenyomja az előtte lévő asztalra. A bal kezével Hegüm derekához húzza az összebilincselt csuklókat és ott leszorítja. Az áldozata lábait szétrúgja egy-egy határozott mozdulattal.
Ezután egészen közel húzódik, és ágyékát nekinyomja az előtte domborodó fenéknek.
– Egy ilyen nemzetközi hírnevű bűnöző, mint te, hogy tud ilyen rohadt cuki lenni? – kérdezi a nyomozó, és rabja hullámos tincsei közé vezeti szabad kezének tömpe ujjait.
– Azért, amiért egy csapatban játszunk, Park, még nem jelenti azt, hogy nem ugyanazon a poszton – motyogja, mert az asztallap kicsit összenyomja finomívű száját.
– A meccsen elég egy csatár, Hegüm.
– És akkor nekem milyen szerepet szánsz? Védőt?
– Nnnnem, inkább kapust. Vagy még inkább magát a kaput... – jelenteti ki a nyomozó és nem csak a szivárvány haján de a szemében is különös fény csillan.
Szabad kezével Hegüm öléhez nyúl, hogy kioldja a nadrág madzagját. Keze ügyesen talál utat a szövet belsejébe, és markol rá a meglepettségében még ernyedten lógó férfiasságra. – Lesz ez ennél keményebb is, ugye, cukikám?
Hegüm csak méltatlankodik, válogatott sértések képében. Majd a szorgosan simogató ujjak miatt néha-néha megakad a végeérhetetlen mondandójában. A nyomozónak tetszik a hangulatváltozás. Kihúzza a kezét, és maga felé fordítja a még mindig sokk alatt álló Hegümöt.
Áldozata tarkójára kap, és rámarkol a sötét tincsekre. Kicsit hátrahúzza a fejét, majd végignyal a torkán, állán, fel a csinos ajkakig. Először Hegüm próbálja a szája összepréselésével megakadályozni, hogy a másik nyelve betörjön, de Park annyira erőszakosan követeli a jussát, hogy egy nyögés közben végül megadja magát. A nyomozó határozott, kedve szerint kóstolja a másik szájat. Közben a korábban kioldott korchoz nyúl újra, és lassan letolja a vele szembenálló bokájáig. Magát is lejjebb engedi, hogy megízlelhesse az általa kondiba hozott férfiasságot. Hegüm egyik ámulatból esik a másikba, még méltatlankodni is elfejt egy pillanatra.
Park Jimin nyomozó nem csak a bűnüldözésben nyújt kiemelkedő teljesítményt, a szopást szintén professzionális szinten műveli. Ezért kitüntetést ugyan sosem fog kapni, de öblös nyögéseket igen, melyek akaratlanul buggyannak ki a nemzetközi hírű bűnöző eltátott ajkai közül.
Jimin elégedetten csettint a nyelvével, amikor látja, hogy jó munkát végzett. Hegüm farka áll mint a cövek. Újból az összebilincselt csuklók után nyúl, és erős szorítással addig csavarja Hegüm karjait, míg az végül csak visszafordul a korábbi pózba.
– A szadomazo is a repertoárban lesz, Park? – nyekken újra Hegüm, ahogy a felsőteste az asztalhoz csapódik. Gúnyolódással próbálja elrejteni, hogy valójában nagyon imponál neki a nyomozó efféle érdeklődése. Mindig is szép férfinak tartotta, csak a kapcsolatuk eddig nem volt kifejezetten romantikus. De mielőtt még rózsaszín ködök, és ugráló csillámpónik árasztanák el az agyát, megérzi Jimin két ujját is a vágatában. A nyomozó nem lacafacázik, egymás után vezeti be az ujjait a feszes résbe. Hegüm felkiált a szokatlan érzéstől.
– Minden kérésed parancs, cukikám. Bár inkább csak szadóban mozgok – hajol Hegüm füléhez, és nyálas csókokkal lepi be azt, majd rá is harap a cimpájára. Közben ujjai gyorsan és kíméletlenül dolgoznak, Hegüm összeszorított foggal tűr és sziszeg, majd megint káromkodásokat enged az asztal lapjára. A nyomozó, habár masszív dominancia utáni vággyal rendelkezik a lelkében, mégsem könyörtelen. Kímélete jeléül jó adag nyállal segíti meg az ujjai mozgását, magyarán Hegüm fenekére köp.
Minekután ily kegyelmet gyakorolt, a Hegüm kezelgetése során megkeményedő péniszét odanyomja az előkészített lyukhoz, és lassan beletolja magát az előtte ficánkoló testbe.
– Arrrg... Park, ezért tuti kinyírlak – ordítja Hegüm. – Megkeresem azt a két kurva pálcikát, és tutira megforgatom benned!
– Csitt, ne kényeskedj, mint szűz lány a nászéjszakán – és hogy élvezetesebbé tegye az aktust partnere számára is, újra annak félkemény farkára simít. Hegüm szitkai és morgásai közé apró nyögések keverednek. Jimin további jóságáról tanúbizonyságot téve, azért igyekszik úgy mozogni, hogy ahol inkább nyögések felé billen a mérleg, ott jobban elidőzzön.
A nyomozó rendkívül élvezi a kialakult, pontosabban az általa kialakított helyzetet. Hiszen a széparcú rosszfiú már rég a gondolataiban volt. Az országokat átszelő elszántsága nem csak a munkájából fakadt, bizony az üldözés közben gyakran megfordult a fejében Hegüm egyéb módon való elkapása is. Valahogy úgy, mint ahogy az éppen történik.
Jimin egyre szaporábban dolgozik és liheg, Hegümben is enyhül a fájdalom, köszönhetően a rajta közben fáradhatatlanul dolgozó apró kéznek. Olykor már kifejezetten élvezi, amit tesznek vele. A kelletlen helyzet ellenére meglepő gyorsasággal gerjed a belsejében a bizsergés, és járja be a testét. Különösen az agyában kezd megtelepedni, majd leszakadt liftként zuhan vissza a felrobbanni készülő farkába. Közben Jimin ütemet vált, lendületes, mély lökésekkel ingerli partnerét, amivel el is hozza számára azt a robbanást. Hegümből újabb ordítás során spriccel ki az élvezete, és keni össze a nyomozó markát.
– Ügyes fiú – jegyzi meg az, és Hegümnek kedve lenne elsüllyedni. Jimin lucskos kezével az áldozata csípőjére markol, és kedve szerinte fejezi be az aktust. – Baszki, Hegüm, hogy tudsz így felizgatni – jelenti ki, majd teletölti a még az orgazmus ködében lebegő testet. Lihegve borul a Hawai mintás ingre, utána kihúzódik Hegüm izmai közül.
– Eszméletlen finom voltál – nyal végig a fülén, majd az asztalra dobja a bilincs kulcsát. Hegümnek kikerekednek a szemei.
– Hé, Park! Ne merészeld! Revans lesz! Ha vissza is kell mennem ezért Koreába, de elkapom azt a kerek segged!
– Alig várom, cukikám! Csak aztán nehogy az is fordítva süljön el!
Jimin rácsap a csupasz gömböcskékre, majd fütyörészve elindul kifelé. Útjában felkapja a bőrtáskát, majd csókot dob alkalmi szeretője meztelen fenek felé, és kettesével kezdi el szedni a lépcsőket. Hegüm hallja, ahogy dobban a padló a szaladó lábak alatt. Kissé pánikba esik. Ha ez tényleg elmegy, hogy fogja kinyitni a bilincsét?
– Park! Paaaaaaaark! Hé! – kiáltja torka szakadtából. – Jimin... kérlek – teszi hozzá csalódott sóhajjal.
De szavai erőtlenül koppannak a padlóra, a táska pénz hűlt helyére.

***A történet folytatását a Revans c. novellában olvashatjátok***

*-*

*-*