-Soha nem gondoltam volna, hogy ez valóra válhat.-suttogtam Taehyungnak miközben mellkasára feküdtem és hagytam, hogy a fiú ujjai piros színű hajammal játszanak.

-Még be kell kötöznöm a sebedet, Törpilla.

-Az még rá ér, most csak veled szeretnék lenni.-adok puszit az arcára és vissza dőlök a helyemre. A testem még mindig tűz forró és nem rég a fejem is elkezdett fájni, a fülem olyan szinten zúg, hogy alig hallom meg a szavakat, mindeközben olyan érzésem van mintha a bőröm alól ezernyi tű akarna a felszínre törni.

-Mochi ébren vagy még?-hallottam meg Suga hangját a földszintről mire a mellettem lévő félmeztelen fiú amilyen gyorsan csak tudott elkezdett felöltözni én pedig csak magamra húztam a takarómat. Mielőtt még kinyílt volna az ajtó V kimászott az ablakon, hogy az előtte lévő fát létrának használva elhagyja a ház környékét is. Kintről halk kopogás rántott vissza a valóságba mire a nem rég át izzadt pólómat magamra véve ajtót nyitottam Sugának. Ideges voltam hisz tudtam, hogy beszélnem kell a kettőnk dolgáról még akkor is, ha semmi kedvem nem volt hozzá.

-Hiányoztál.-hajolt felém Yoongi, hogy megcsókoljon én viszont eltoltam magamtól és hátrébb lépve be engedtem a szobámba.-Valami baj van, Mochi?

-Beszélnünk kell.-suttogtam neki alig hallhatóan majd az ágyamra húztam, hogy üljön le. Én előtte állva néztem bele barna szemeibe és kerestem valamit ami különlegesebbé teszi Taehyungnál, de nem volt...semmi. Nagy levegőt vettem amit lassan elkezdtem kifújni. Tudtam, hogy megkel tennem, tudtam, hogy nem kaphatom meg egyszerre mindkettejüket ezért pár másodperc alatt elkellet döntenem, hogy kit választok. Sikerült döntenem.

-Tae és én ma csókolóztunk. Este pedig megbeszéltük, hogy megpróbáljuk együtt az életet.

-Tessék?-kérdezett vissza, hogy megerősítést kapjon arra amit nem akar elhinni. Értetlen és egyben dühös tekintete láttán úgy éreztem, hogy megszakad a szívem. Nem akartam neki fájdalmat okozni és most, hogy itt ült előttem elfogott a bűntudat.-Kérlek mondd, hogy ez nem igaz. Mondd, hogy ez csak egy nagyon rossz vicc.

-Sajnálom, de...de nem mondhatom. Yoongi tudnod kell, hogy én szeretlek téged viszont inkább úgy mint egy barátot.

-É...értem.-mondta, majd felállt az ágyamról és érzelem mentes arccal elszánta magát, hogy elhagyja a házat. Kezemmel csuklójánál fogva vissza akartam húzni mire megfordult és olyan erővel lökött meg, hogy a földre estem. Hirtelen elöntötte a testemet a harag és a fiúra vetve magamat orrba ütöttem. Fogalmam sem volt arról, hogy honnan van bennem ennyi erő viszont amikor először megütöttem a volt barátomat nem tudtam leállni. Újabb és újabb ütéseket mértem rá egészen addig amíg mindkét kezembe bele nem nyílalt a kínzó fájdalom. Hangos reccsenés jelezte, hogy a csontjaim eltörtek. Fájdalmamban felordítottam és az oldalamra dőlve próbáltam vissza tartani a fájdalmamat kifejező zokogásomat.

-Hívd át V-t.-nyögtem ki és törött kezeimmel le akartam magamról rángatni a pólómat. Úgy éreztem, ha nem kerül le rólam az összes anyag akkor halálra fogok sülni. Hirtelen minden érzékem felerősödött, a színek eltűntek csak szürkén láttam, az oldalamon lévő seb most sokkal jobban fájt mint azelőtt. Ziháltam... próbáltam minél több levegőt  juttatni a félelemtől össze szűkült tüdőmbe, de túlságosan pánikba estem. 

-Nyugodj meg Törpilla, itt vagyok melletted.

-Nagyon fáj.-zokogtam fel, mire a mellettem lévő fiú simogatni kezdte az égő arcomat, hogy megtudjon nyugtatni.

-Figyelj a hangomra rendben? Vissza tudod fordítani ezt az egészet mielőtt még valamid eltörne.

-Hogyan?

-Lélegezz mélyeket és kis idő után fújd ki a bent tartott levegőt. Végig itt leszek melletted nem lesz semmi baj.-együtt kezdtük el a megnyugtatásomat ami valamennyire hatásos volt. Próbáltam kizárni minden gondolatomat és csak Taehyung légzésére figyeltem, egy idő után a kezemben lévő fájdalom megszűnt és szemeimet kinyitva a világ újra színes volt, nem éreztem többé a bőrömet égető forróságot és az érzékszerveim is újra emberien működtek. Hajam izzadtan tapadt a homlokomhoz amit V óvatosan hátra simított. 

-Hogy érzed magad Törpilla?-hallottam meg mély hangját amitől kirázott a hideg és könnyeimet letörölve néztem fel rá, hogy láthassam az arcát.

-Mi történik velem?-kérdeztem amikor Tae lefektetett az ágyamra és oda bújva mellém magunkra húzta a takarót. Amint nyakába temettem az arcom és megéreztem a puha bőrét elkapott az álmosság és még azelőtt elaludtam, hogy választ kaphattam volna kérdésemre.

V felordított fájdalmában ahogy gerince hangos reccsenéssel ketté tört. A fiú a földre rogyott, ezután pedig minden olyan gyorsan történt. Kinézete sokkal inkább ahhoz a farkaséhoz kezdett hasonlítani amelyikkel a házunk mögötti erdőben szoktam találkozni. Egy pillanat alatt emberből farkassá változott és amikor a csontok törésének a zaja is elhalkult állatként állt előttem. Szívem hevesen dobogott miközben attól féltem, hogy bármelyik percben úgy járhatok mint amikor megharaptak. Taehyung farkas nyüszítve esett össze, majd pár pillanattal később újból emberi alakot öltve tornázta magát álló helyzetbe.

-Vérfarkas vagyok. Ugyan úgy mint te.-suttogta erőtlenül és feltűnően kerülte a tekintetemet .

-Nem létezik...-suttogtam alig hallhatóan. V remegve nézett vissza rám miközben meztelen testére terítette a takarómat

-Sajnálom Jimin. Elakartam mondani, de féltem, hogy szakítani fogsz velem.-mondta könnyeivel küszködve. Rettegtem tőle,ahogy ránéztem mindig az előttem lévő medve nagyságú farkas jutott eszembe ami Taehyung testéből alakult át.

-Egy szörnyeteg vagy!-kiáltottam rá amitől a fiú könnyei versenyt futva folytak vég az arcán-Utállak,utállak amiért hazudtál nekem és belőlem is ilyen undormányt csináltál!

Minden szavam hazugság volt,de úgy éreztem ezt kell tennem.

-Jimin kérlek ne mondd ezt.-zokogott fel a fiú és térdre borulva nézett a szemeimbe. Tudtam, ha az íriszeibe mondom ki az utolsó mondatomat elfogom sírni magam így fejemet elfordítva suttogtam neki életem legnagyobb hazugságát...

Zihálva ülök fel az ágyamban miközben még mindig az álmom hatása alatt állva zokogok fel. A mellettem eddig békésen alvó fiú most aggódva simít vég hátamon, hogy magához húzva ringatni kezdjen annak reményében, hogy megnyugodjak.  Még, ha igaz is az álmom azon része, hogy a szomszédom és egyben a pasim egy vérfarkas akkor sem mondanám neki azt, hogy utálom. Nem mondanám neki, mert még csak nem is gondolnék erre. Szeretem őt és ezt az érzésemet senki és semmi nem tudja megváltoztatni.

Boldogan kellett beismernem magamnak, hogy már akkor magába bolondított amikor megláttam az ajtónkban.

Olyan cuki, hogy azt már nem lehet szavakkal leírni, igen Park Jimin a mai témánk alanya:

Oké leállok, de csak, mert megöl a fangörcs.

Lehet kicsit fura, hogy Chim ilyen gyorsan át fog változni(mert gondolom rá jöttetek már, hogy miért volt annyira rosszul) viszont nem kell aggódni a kövi részben minden kiderül...vagy nem.