- Mert gyönyörű vagy - mondta. A szavak olyan lassan jöttek ki a száján, mintha nem is igazán akarta volna kimondani őket. De kimondta. Az én szívem pedig már a torkomban kalapált.

Elképedve néztem a mellettem lévő fiúra. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Valamit még mondott, azt hiszem, de akkora sokkban voltam, hogy nem egészen jutott el az agyamig.

- Tényleg gyönyörűnek tartasz? – kérdeztem vissza továbbra is lefagyva. Még nem igazán tértem magamhoz.

- Tényleg - mondta mélyen a szemembe nézve. - És nem csak én. Például Kookie is, és...

- Tae, miért baj, ha Jungkook rám mozdul? - vágtam közbe hirtelen, mielőtt elmondhatta volna, amit akar. Tae csodálkozva nézett rám. Sikerült meglepnem, az ő szavába általában nem vág bele senki.

- Ez... Ez bonyolult. Majd elmagyarázom később... - legyintett, majd észrevehetően elhúzódott tőlem. A köztünk lévő távolság szinte azonnal észlelhetővé vált.

Megfagyott köztünk a levegő, csak ezúttal nem a jó értelemben. Érzékeltem, hogy átléptem egy határt, de azt nem gondoltam, hogy Taehyung ilyen hamar visszazár. És miért nem tudja már szimplán megindokolni, hogy mi a baja? Kezdett felidegesíteni.

- Úgy kezelsz, mintha öt éves lennék és semmit nem értenék meg. Tae, nem vagyok hülye! - csattantam fel hirtelen. Haragom mélyről jött, és valószínűleg nem is felé irányult első sorban. Csak akkor ezt még nem tudtam így felmérni.

- Tudom, Nadine, tudom - emelte fel ő is a hangját, amitől azonnal összerezzentem. A kiabálásról nincsenek jó emlékeim, és ennél jobban nem utálok semmit.

Kissé riadtan néztem rá, ahogy felpattant mellőlem az ágyról és idegesen kezdett fel-alá mászkálni.

- De ha tényleg ennyire okos vagy, akkor miért állsz meg nálam? Azt hittem, a bölcsek nem vesznek el ilyen egyszerű dolgokban – fintorgott egyet gúnyosan. Nem tudtam eldönteni, hogy ezzel melyikünket akarja jobban bántani.

- Miért állok meg nálad? – ismételtem el felháborodva, mert nem akartam elhinni, hogy jól hallottam. – Kettőnk közül nem én falom az embereket, Tae.

Tae felhorkant.

- Ez igen, Nadine, most aztán jól megfejtettél engem – bólogatott. Most már határozottan úgy éreztem, hogy engem akar bántani. De legalábbis ellökni magától. – Na és mit gondolsz, jó ízlésem van? – húzta gúnyos mosolyra a száját.

Hitetlenkedve ráztam meg a fejem. Nyoma sem volt az előbbi bensőséges pillanatnak, Tae páros lábbal készült eltaszítani magától. Bizonyára rátapintottam valami trigger pontra. Semmiképp sem akartam őt tovább hergelni, pedig én is nagyon ideges lettem ettől a reakciótól. Ez nekem is trigger pont volt, hiszen a szüleimtől is mindig hasonló reakciókat kaptam.

Nagy levegőt vettem és elszámoltam tízig, hogy mégis nyugodtan tudjak vele beszélni.

- Lehet, hogy pontosan ezért állok meg nálad – tettem a kezemmel idézőjelbe a mondat második felét. Tae kérdőn nézett rám. Szemében még mindig csillogott némi agresszió. – Mert sosem tudom, mi fog történni, amikor együtt vagyunk. És mert te vagy a legérdekesebb ember, akivel eddig szóba álltam.

- Ne próbálj meg megjavítani – rázta meg a fejét egyből.

- Tudom, hogy nem tudlak. De azt nem fogom hagyni, hogy így viselkedj velem – fontam össze magam előtt a karjaimat. Bár a hangom határozottan csengett, a kezeimen éreztem, hogy remegnek.

- Miért? Most mondtad, hogy élvezed a kalandozást, Nadine. – Tae tett egy lépést felém és lehajolt, hogy egy magasságban lehessen az arcunk. Megint féloldalas mosolyra húzta a száját, de tekintetében nem volt semmi gyengédség. – Csak szerintem azzal nem vagy tisztában, baba, hogy a kalandoknak mindig van egy kis veszélyük.

Ismét végig mért tetőtől talpig, mintha kíváncsi lenne, hogy hogyan reagálok porcikáról porcikára. Visszafojtott lélegzettel néztem a szemébe. Ahogy farkasszemet néztünk, feltűnt, hogy egyre többször rezzen meg az írisze, mint akinek elkalandozik a tekintete.

- Veszély? – ismételtem el, aztán olyat mondtam, amitől én magam is meglepődtem. – Tae, még koncentrálni sem tudsz, amikor ilyen közel állsz hozzám.

Tae szeme felcsillant.

- Vigyázz Nadine, mert ha egyszer benne vagy a játékban, kurva nehéz leállni – duruzsolta halkan, miközben közelebb hajolt hozzám. Forró lehelete csak melegítette amúgy is lángoló bőrömet. Láttam, hogy ahogy egyre közelebb jön, annál jobban élvezi a helyzetet.

- Játék? – kérdeztem vissza egy pillanatra elgondolkodva, miközben megpróbáltam nem elbátortalanodni a közelségétől. – Talán neked az.

- Kurvára kíváncsi vagyok, mennyire vagy hajlandó kilépni a komfortzónádból, Nadine – suttogta halkan, egyre közelebb hajolva, míg nem ajkai már csak pár centiméterre voltak az enyémtől.

Elakadt a lélegzetem. Pár pillanatig csak bámultuk egymást ilyen közelről. Esküszöm, ahogy a számra nézett, azon paráztam, hogy le fog smárolni. Aztán egyszercsak megsimította az arcom.

- De ha a kalandot választod, ne felejtsd el, hogy a veszély nem mindig ott van, ahol várnád – mondta, majd újra felegyenesedett, mintha mi sem történt volna.

Szerencsére a szituációból kimentett az, hogy megérkezett Mrs. Jobs, akinek első útja a vendégszobába vezetett, hogy megnézze, hogy vagyok. Azt le sem reagálta, hogy Tae miért van idő előtt otthon, csak velem foglalkozott. Úgyhogy ismét megmértük a lázamat (ragaszkodott hozzá, de hálaistennek hatott a gyógyszer, és már csak enyhe hőemelkedésem volt). A Tae-vel történtek ellenére sem akartam hazamenni, de nem akartam zavarkolódni sem, szóval úgy döntöttem, ideje lesz hazamenni. Már így is tök abszurd volt ez az egész helyzet.

Nem tudtam, hogy Tae pontosan hogy áll hozzám a kisebb konfliktusunk után, de megkértem, hogy vigyen haza, és mindenféle akadékoskodás így is tett. A kocsiúton megbeszéltük, hogy ha gáz van, akkor hívjam nyugodtan, ezzel azért burkoltan jelezte, hogy továbbra is rendben vagyunk.

A házunk előtt vettem egy hatalmas levegőt, majd összeszedve minden erőmet és bátorságomat, beléptem.

- Megjöttem - közöltem ahogy szoktam.

- Nadine! - hallottam meg anya hangját, aki egy szempillantás múlva már ott is állt mellettem. Azonnal lehajtottam a fejemet. Képtelen voltam a szemébe nézni. - Kislányom, jól vagy?

- Hát, ez elég hülye kérdés - húztam el a számat miközben lerúgtam magamról a cipellőimet, majd vettem a bátorságot és anyára néztem. Először azért nem volt merszem, mert nem akartam látni, hogy a tegnap este vérző seb mára milyen lett, de előbb-utóbb úgyis megláttam volna. És hát nem tévedtem: a seb anya arcán volt vagy négy centi hosszú, és igencsak elcsúnyította az amúgy nagyon szép arcát, és hiába volt rajta a szemüvege, még az sem takarta el. Megint magamat kezdtem hibáztatni: talán nem kellett volna eljönnöm itthonról. Elég önző lépés volt tőlem. Komolyabb baja is lehetett volna, nem?

- Te hogy vagy? - kérdeztem nagyot nyelve. Őszintén szólva féltem a választól. Pedig nagyon jól tudtam, mit fog mondani.

- Voltam már jobban is - felelte bágyadt mosollyal. Üvöltött róla, hogy nincs a helyzet magaslatán. Nem volt elég a seb az arcán, szemei feldagadtak a sírástól, és ezt sem takarta el a szemüveg. Sötétbarna haja kócosan omlott a vállára a megszokott, makulátlan kontya helyett. Egy elnyűtt, bordó póló volt rajta és melegítőgatya, amit amúgy kb. soha nem hord, mióta igazi üzletasszony lett.

- Kibékültetek? – kérdeztem, pedig erre is tudtam a választ. Mindig ugyanaz a forgatókönyv.

- Apád este beült a kocsiba, és elment. Fogalmam sincs, hol van, de van egy olyan sejtésem, hogy az anyjánál - húzta meg a vállát.

- Akkor csak a szokásos – nyugtáztam gúnyosan, majd ignorálva anya kérését, hogy holnap menjünk el orvoshoz meg hogy kérjem el a leckét, a szobám felé vettem az irányt. Anyu pedig nem erőltette meg magát, hogy utánam jöjjön.

Először gyorsan letusoltam és átöltöztem végre egy kényelmesebb, pizsama szettbe. Az ágyamon eldőlve előhalásztam a telefonomat és írtam Aprilnek, hogy mizu. Aztán észrevettem, hogy napközben írt a nővérem is.

Esther👭: na mizujs hugica?:))) hallom bepasiztál😉😉😉

Ah, szóval beszélt anyával telefonon. Istenem, ha az ember lánya jóba lesz egy hímneművel, akkor már egyből bepasizott. Szülők... Pedig ha tudná, hogy életem első palinál alvásának az volt az apropója, hogy elmeneküljek a szüleink veszekedése elől, biztos nem ebben a stílusban írna. De nem akartam elrontani a kedvét, meg amúgy is, mit tudna csinálni egy másik kontinensről? Küldeni egy sajnálom üzit?

Úgyhogy inkább játszottam kicsit a hülyét, mint aki ténylegesen átment Tae-hez ottaludni.

Én: az erős túlzás😂😂😂

Esther👭: persze persze😏😉

Esther👭: jövő hétvégen hazaugrunk Tommoval, úgyhogy mesélhetsz részletesen😋

Mosolyogva meredtem a telefonomra. Esther és a barátja, Tommo körülbelül fél éve voltak itthon utoljára, ezért nagyon örültem, hogy most jönnek és láthatom őket. A brit származású Tommoval az egyetemen ismerkedtek meg Franciaországban, és már négy éve alkotnak egy párt. Tommo az első pillanattól fogva szimpatikus volt mindannyiunknak, tényleg nagyon rendes fiatalemberről van szó, szóval őt is szívesen látjuk újra. Hmm, legalább a mai napomban is van valami pozitívum.

Meglepődve vettem észre, hogy jött egy újabb engedélykérésem instán, és még jobban meglepődtem, amikor megláttam, hogy ezúttal ki találta meg a profilomat.

jungkookie: heyho:))

nad.crys.hast.: sziaa:)

jungkookie: na mizujs veled szépség?:)

nad.crys.hast.: jajj:)) amúgy semmi különös, igazából csak pihengetek. veled?

jungkookie: megvagyok, megvagyok.

jungkookie: figyu, tudom, hogy Tae nem örülne neki, de izé

jungkookie: szóval nem szeretnél valamikor összefutni? nagyon szeretnélek megismerni, Nadine

jungkookie: például beülhetnénk egyet kávézni, sütizni, vagy akár sétálhatunk is

Elkerekedett szemekkel meredtem a telefonom képernyőjére. Te jó ég! Jungkook épp most hívott randira?

Igen, ez határozottan randira hívás.

Aztán bevillant Tae jóslata: ő megmondta, hogy Jungkook rám fog mozdulni. Jó ég, most mit tegyek?

Őszintén nem tudtam, mit válaszoljak. Ha beleegyezek, Tae valóban nem fog örülni neki és azt is mondta, hogy onnantól már semmi nem lesz olyan, mint régen, én pedig semmiképp sem akarok közéjük állni. Bár Tae is aztán elég vegyes jeleket (vagy miket) küld felém. Úgy csavar az ujja köré, ahogy akar, bármikor.

Aztán az agyam is megszólalt végre, és elég dühös lett. Az ég szerelmére, három napja, hogy jóba vagyunk Taehyunggal, tudom, hogy mindent kontrollálni akar, de semmi joga eldönteni, kivel találkozzak. És igen, nagyon szerettem volna Jungkookkal találkozni, mert hogy én is szerettem volna picit jobban is megismerni.

Így végül arra jutottam, hogy egy találkába senki sem fog belehalni. Sem én, sem Tae.

nad.crys.hast.: jól hangzik:) majd megbeszéljük, okés?

jungkookie: szuper:)

Te jó ég! Ekkor kezdtem felfogni, mi történt. Életem első igazi randevúja, ráadásul egy ilyen pasival... Biztosan álmodom.

Éppen rohadtul örültem magamnak, amikor a telefonom csörögni kezdett, és a kijelzőn Tae neve állt. Hű, hirtelen milyen népszerű lettem.

- Igen? - szóltam bele érdeklődve. Azt viszont nem tudtam leplezni a hangomon, hogy mennyire örülök.

- Képzeld, mi történt! - kezdte viszonylag lelkesen, amin meg is lepődtem. Tae nem szokott lelkes lenni. - Az előbb írt Charlie, amit nagyjából le is szarnék, de olyat mondott, ami felkeltette a figyelmemet.

- Miért, mit mondott? - ráncoltam össze a szemöldökömet. Tippem sem volt, hogy mit mondhatott neki Charlie és hogy ezt miért kell nekem is azonnal tudnom. Itt kezdett érdekessé válni a dolog.

- Azt, hogy ott áll mellette Jungkook, és ahogy látja, éppen veled cseverészik - mondta, én pedig teljesen lesápadtam. Mintha mellbe vágtak volna. Úgy éreztem magam, mint a kisgyerek, aki lebukik a kamuzásával. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar a tudtára jut. - És, hogy találkozni fogsz vele.

- Tae, sokadszorra kérdezem: mi ezzel a baj? - kérdeztem félve, ezúttal remegő hangon. Nem akartam, hogy észre vegye, hogy mennyire meg vagyok illetődve.

- Semmi, semmi... - válaszolta, de hangjából csak úgy áradt a gúny. Ez pedig szörnyen bosszantott. – Semmi... - ismételte, de most már úgy tűnt, hogy mondana mást is, csak megint visszafogja.

- Találkozok vele, szeretném megismerni őt. Nem kell itt csinálni a fesztivált – próbáltam megnyugtatni, bár talán ez tőlem is kissé gúnyosra sikeredett. Az egész helyzet kezdett megint feszültté válni. Én pedig semmitől nem idegenkedtem jobban, mint a feszkótól.

- Ki csinálja a fesztivált? - háborodott fel ezúttal ő. A hangja teljesen máshogy csengett, és éreztem, hogy megint átléptünk egy határt.

- Te, Tae. Ne csinálj már úgy, mintha olyan közel állnánk egymáshoz, vagy mintha tényleg érdekelnélek! -csúszott ki a számon, és éreztem, hogy talán most elég keményet mondtam. De nem tudtam megállni.

- Nadine, nem tudom, feltűnt-e, de tegnap este a vállamon zokogtad el minden problémádat! - vágott vissza, elég erősen. Áucs. – De persze, nem érdekel, iagz?

- Ó, bocsánat. Legközelebb majd Jungkookhoz fordulok - grimaszoltam, bár tudtam, hogy ő ezt nem láthatja, mégis szörnyen jól esett.

- Na jó, elég volt - mondta dühösen, és a hangjában egy határozott lezárás érződött. - Majd beszélünk.

És azzal lerakta a telefont. Te szent isten.

Rengeteg érzelem kevergett ekkor bennem. Tae volt az első fiú, aki felkeltette az érdeklődésemet komolyabban. Az elmúlt három nap csodás volt vele, de továbbra sem tudtam hova tenni a hirtelen kedvességét. Ahogyan azt sem, hogy miért zavarja ennyire az, hogy Jungkook érdeklődik felém. És ha már Jungkook... Na igen, őt is elég attraktívnak találtam, és tényleg meg akartam ismerni. Ezt így elgondolva egy full szar embernek éreztem magam. Két fiú érdekelt egyszerre. Vagy ez tök normális?

Belefúrtam a fejem a párnámba, ordítottam egyet, hogy könnyítsek összezavarodott lelkemen. Tényleg ilyen érzés átlagos tininek lenni? Miért velem történik ez az egész?

#Tae szemszöge

Idegesen nyomtam ki a telefont. Közben szokásos módon egy hatalmas szar embernek éreztem magam. Bűntudatot éreztem, nem akartam Nadine-t bántani, de tudtam, hogy tehetetlen vagyok.

Az egész eleve így volt megbeszélve.

Jungkook nem is olyan rég felfigyelt Nadine-ra, amikor elment tőlünk munka után. Akkor azt mondta nekem, hogy nekem meg kell szereznem ezt a lányt, gyönyörű. Utóbbiban persze egyből igazat adtam neki. Gyönyörű, okos és van benne valami különleges. Már nekem is felkeltette az érdeklődésem, de tudtam, hogy soha nem lennék hozzá elég jó, én nem az a típusú srác vagyok, aki megérdemelné egy ilyen lány társaságát. Teljesen más az értékrendünk, biztos voltam benne, hogy hallott rólam mindent a suliban, így nem kezdeményeztem semmit felé.

De Jungkook ezerszer jobb ember, mint én, és azon felül, hogy mindenkinél jobban megérdemli a boldogságot, tartoztam is neki, így megígértem, hogy segítek neki beszervezni Nadine-t. Ő tényleg boldog lehet vele. Én? Soha. Hiszen még csak közös témánk sincs – gondoltam akkor.

És amúgy is azt éreztem, hogy én nem lennék képes egy normális kapcsolatra, túl sok komplexusom van hozzá. Nekem a lányok csak alkalmakra voltak jók, senkivel nem akartam sosem többet.

Nos, mivel a legtöbb ember azon az elven működik, hogy ha valamit tiltanak neki, akkor csak azért is csinálja, mi is ezt az elvet alkalmaztuk. Azt gondoltuk, az a legjobb, ha én közeledek hozzá először, és meg volt beszélve, hogy majd én közben manipulálom, hogy Jungkookkal ne kezdjen és a többi. És mivel nem vagyok egy jó ember, belőlem hamar ki fog ábrándulni, így aztán Jungkooknak nyert ügye van.

Ez a telefonálás is egy ordas nagy kamu volt, Charlie-nak köze nem volt az egészhez. Az egyezség része volt, hogy amint Nadine igent mond a randimeghívásra, kicsit megzavarom az állóvizet.

Tudom, tudom. Tényleg förtelmes ember vagyok, és abszolút nem érdemlem meg azt sem, hogy Nadine egyáltalán rám nézzen. De úgy voltam vele, hogy Jungkookért bármit.

Igen ám, de azzal nem számoltam, hogy a telefonálásunk során a valós érzelmeim jönnek ki, és tényleg nem akarom, hogy elmenjen Jungkookkal randizni.

Nem számítottam rá, hogy három nap alatt, amíg azon vagyok, hogy jobban megismerhessem a határait, megváltozik valami. Nem számítottam rá, hogy valaki képes tényleg megmozdítani bennem bármit is.

Nem gondoltam volna, hogy három nap alatt képes teljesen az ujja köré csavarni. Mert ez történt.

Persze három nap nem sok idő, mégis úgy éreztem, hogyha átadom Jungkooknak a lányt a megbeszéltek szerint, akkor megfosztom magam valamitől.

Nemcsak a gyönyörű külseje, az a finom, puha kis bőre, a hatalmas kék szemei, a szőke haja, a dús szemöldöke és kissé pufók arca fogott meg, hanem a csodálatos személyisége. Hogy okos, értelmes, jólelkű, nincs elszállva magától, neki is vannak komplexusai. Hogy egy kissé félénk, teljesen ártatlan, ennek ellenére bármikor visszaszól nekem és szétolt. Hogy egyáltalán nem olyan, mint a többi lány.

Tényleg kezdtem beleesni. Menthetetlenül. Ami annyit jelentett, hogy kurva nagy szarban vagyok.

Egyrészt, ha Nadine megtudja ezt az egész tervet, egy életre megutál mindkettőnket. Mellesleg, tök jogosan.

Másrészt pedig mi lesz Jungkookkal? Nem akarom ezt is elcseszni neki. Meg amúgy is, álljak elé, és közöljem, hogy bocs tesó, belezúgtam abba a lányba, akit te akartál? Ez szimpla árulás.

Miért vagyok ilyen szar ember? Miért nem tudok csak annyit tenni, amit elvárnak tőlem?

Tudtam, hogy sem Nadine, sem Jungkook nem tudhatja meg, hogy mit érzek. És azt mondják, hogy az egyik legrosszabb érzés, amikor szeretsz valakit, de nem mondhatod el neki. Hát én pontosan ezt éreztem a bűntudat és az árulás szele mellett.

Belebokszoltam a falba. Aztán még egyszer. És még egyszer. r. Minden ütésnél azt kívántam, bárcsak kiüthetném az egész érzést a fejemből. Végül addig ütöttem, mígnem ömlött a vér a kezemből. A cigis dobozomért nyúltam, és idegesen rágyújtottam, de kurvára nem enyhített semmin.

Mit fogok most tenni?