Már a hét folyamán korábban megbeszéltem Yoorával, hogy a mai napot ki kell hagynom bébiszitterkedésben, amire azt mondta, hogy rendben, akkor kivételesen otthon randevúznak a férjével. Délután még gyorsan bepótoltam a házikat, amikkel le voltam maradva, majd elkezdtem készülődni életem első randijára. Szerettem volna ezt a pillanatot a nővéremmel megélni, de ez sajnos nem adatott meg. Pedig emlékszem, amikor ő készülődött a saját első randijára: én ott álltam a szobája ajtajában, és nem bírtam levenni róla a szemem. Baromira érdekesnek találtam ezt az egészet, bár talán még nem is tudtam pontosan, mit is jelent az, hogy randi. Mindenesetre Esther akkor megígérte, hogy majd amikor én megyek randira először, ő ott lesz velem, és segít nekem kiválasztani a legtökéletesebb ruhát és majd kisminkel és a hajamat is megcsinálja. Szép ígéretek.

Mondjuk megszokhattam volna, hogy ebben a családban mindenki magára gondol először, és rám pedig utoljára. Ettől függetlenül nem hibáztatom Esthert, hogy lelépett, plusz mára már amúgy is felnőtt nő, csak néha eszembe jutnak ezek a dolgok, és baromira elkeseredek.

Emlékszem, Esther egy piros egyberuhát választott, ami rohadt jól állt neki, és nagyon elegáns is volt benne. Ám Jungkook egy szóval nem említette nekem, hogy ki kéne öltöznöm. Így hát a szokásosnál azért kicsit elegánsabb cuccot vettem fel, de mégsem olyat, mintha operabálba készülnénk. Választásom egy világos színű farmerre, egy fehér croptopra és egy szintén fehér, rojtos aljú kimonóra esett. Hajamat felül kis kontyba fogtam, az alsóbb tincseket pedig hagytam, hogy a vállamra omoljanak a szokásos hullámos formájukban. Arcomra felvittem egy nagyon enyhe sminket is: szempillaspirál és egy visszafogott szájfény.

Amikor végeztem és belenéztem a tükörbe, nem a szokásos Nadine-t láttam magam előtt. Határozottan széppé varázsoltam magam, meg voltam elégedve az eredménnyel.

Ám ahogy nézegettem magamat, elgondolkodtam, hogy biztosan helyes ezt csinálnom?

Mármint, még nincs egy napja, hogy Tae-vel találkoztam. És bár az határozottan nem volt randi, nem tudnám teljes bizonyossággal azt mondani, hogy csak barátság van köztünk, amikor mindig így szikrázik a levegő köztünk. Most pedig az unokatesójával készülök randevúzni.

A szívem mélyén egy hatalmas picsának éreztem magam, amiért ezt meg merem lépni, hiszen ilyet csak a Dawn féle lányok szoktak csinálni, akiknek semmi sem szent és akiknek minden mindegy.

De aztán ahogy egyre többet kattogtam ezen a dolgon, arra jutottam, hogy tizenhét év után vett észre hímnemű. Sőt, egy nagyon jó srác. Jungkook kedves, figyelmes, nagyon jó társaság, hülye volnék nem élni a lehetőséggel.

Úgyhogy összeszedtem magam lelkileg és kivonultam a nappaliba, ahol éppen anya és Angelina nevű barátnője tanyázott. Valami színészről beszéltek, akit mindketten imádnak. Én közben helyet foglaltam az ablak alatti kis kanapén, hogy aztán onnan figyeljem, mikor érkezik meg Jungkook. A találkozó fél hétre volt megbeszélve, és mivel tudta, hogy hol lakok, így lovagiasan felajánlotta, hogy akkor elém jön.

- Asszem megjött – jelentettem be, amikor a srác megállt a házunk előtt, egy perccel fél hét után. Anyáék abbahagyták a beszélgetést, és mosolyogva néztek rám.

- Ki ne rohanj! - szólt rám Angelina. - Egy nő mindig stílusosan késik!

Angeline igazi pasifaló volt, az évek során meg se tudom számolni, hány férfit csavart az ujja köré. Gondoltam hallgatok arra, akinek van tapasztalata, így szép lassan kezdtem el keresni a magastalpú szandálomat, miközben azt figyeltem, hogy anyáék odarohannak az ablakhoz, és mint a kis tinilányok, sutyorogva, kuncogva beszélik meg a látottakat.

Körülbelül öt perc múlva léptem ki az ajtón, és nagyon jó jelnek vettem, hogy nem remeg a lábam, mint amikor Tae kocsijába kell beszállnom. Teljesen nyugodt voltam, nem izgultam.

Ahogy közelebb értem a zsebre tett kézzel álldogáló fiúhoz, láttam, hogy mennyire jól néz ki. Most is Timberland bakancsot viselt, mint azon a képen, amin Tae-vel szerepelnek, az enyémhez hasonló színű, buggyos nadrággal és egy fehér, látszólag egy mérettel nagyobb inggel. Ez utóbbi a mellkasáig ki volt gombolva, az ujja pedig a könyökéig feltűrve. Fülében arany karika fülbevalók díszelegtek, száját pedig hatalmas mosolyra húzta.

- Régóta vársz? - kérdeztem tőle, pedig nagyon is jól tudtam a választ.

- Neeem, épp most érkeztem – mondta vigyorogva, miközben kezeit kivette a zsebéből. - Vagy legalábbis ezt mondanám, ha nem láttad volna az ablakból, hogy már öt perce itt állok.

Felnevettem, de Jungkook folytatta.

- Miért nem mondtad, hogy ilyen jól nézel ki?! Ha ezt tudom, én is jobban kiteszek magamért.

- Köszönöm kedvességed, te is jó vagy - köszöntem meg mosolyogva, talán kissé elpirulva. Mit talán? Konkrétan éreztem, hogy rákvörös lett a fejem. - Na és - tereltem gyorsan a témát, - mit terveztél mára?

Jungkook sűrű, sötét hajába túrt és elnevette magát.

- Az az igazság, hogy azt gondoltam, először sétálhatnánk egyet, aztán esetleg beugorhatnánk mondjuk a DNC-be. Mit szólsz? – kérdezte felém fordulva, bennem pedig egy pillanatra megállt az ütő.

A DNC nem egy szokványos, bulizós szórakozóhely a városunkban. Annál ezerszer igényesebb, elegánsabb, és ide tényleg táncolni járnak az emberek. Persze, ez tök jó - annak, aki tud táncolni, és hát én nagyon nem tudok. A gondolataim persze az arcomra is kiültek, mert Jungkook kétségbeesve nézett rám.

- Uh, ez rossz ötlet? Igen csúnya arcot vágsz.

- Nem, nem Jungkook, ez egy nagyon jó ötlet – kezdtem megnyugtatni, - csak én... nem igazán tudok táncolni... - húztam el a számat kínosan. A srác újra elnevette magát.

- Majd én megtanítalak.

Volt egy olyan sejtésem, hogy ő sem fogadja el a nemet, így nem is próbáltam meg ellenkezni, inkább beletörődtem sorsomba „majd nevetünk egy jót" alapon. És én is nevettem. Egyszerűen lehetetlen volt mellette nem feloldódni.

Egész szép helyeken sétáltunk, miközben ő mesélt egyrészt magáról, másrészt pedig a családjáról. Én alapvetően nem szeretem, ha valakinek be nem áll a szája és csak mesél, a másikat pedig nem is hagyja szóhoz jutni, de Jungkook úgy beszélt, hogy egyszerűen élvezet volt hallgatni. Vártam, mit fog mondani, és érdekelt is, amiről beszélt. Volt benne valami, amitől az ember úgy érezte, mintha egy régi barátja sztorijait hallgatná.

Aztán egyszer csak elvesztettem a fonalat és már abszolút nem hallottam, amit mond. Már nem a szavait figyeltem, hanem elmerültem a csodálatos arca kémlelésében. Ez a srác maga volt a tökéletesség. Komolyan, úgy nézett mi, mint egy földre szállt angyal, és minden megmozdulása erre emlékeztetett. Az arca vonásai, az állandó mosolya, a könnyed mozdulatai és közben rám nézett... Egyszerűen mindene olyan mesébe illően tökéletes volt.

Csak azt furcsálltam, hogy az ő apró érintéseit nem érzem áremütésnek. Nem ugrott meg a pulzusom. Próbáltam ezt jó jelnek felfogni, végülis ebből lehet egy normális, nyugis kapcsolat, nem?

És míg Tae-vel lenni egyszerre a vihar előtti csend és a vihar is, tele van feszültséggel és hideg zuhannyal. Ehhez képest Jungkook olyan volt, mint egy napos nyári délután. És jól éreztem magam, így azzal nyugtattam az elmémet, hogy megérte eljönnöm.

A séta után beültünk egy gyorsétterembe, ahol mindketten hamburgert fogyasztottunk. Jungkook valamit mesélt egy gyerekkori barátjáról, aki egyszer beragadt egy szekrénybe, és én már megint inkább őt figyeltem, mint a történetet. Aztán egyszer csak elmosolyodott, és letette a poharát.

- Tudod Nadine, Tae sosem említette, hogy mennyire csodálatos vagy. Olyan bolond, hogy ő ezt nem vette észre. Persze én csak hálás lehetek neki, mert így én élvezhetem a társaságodat - jegyezte meg kedvesen, mire elnevettem magamat.

- Örülök, hogy általa megismerhettelek téged - küldtem felé egy meleg mosolyt. Ezúttal ő nevette el magát, de ez a nevetés olyan volt, hogy egész nap elhallgattam volna.

A kajálda után jött a kritikus pont, hiszen elindultunk a DNC-be. Péntek este lévén a szórakozóhely előtt rengeteg, csinosan felöltözött ember toporgott, mind a bejutásra várva. Elnézve egy pár magassarkús, szinte báliruhábafelöltözött lányt, megint elkezdtem feszengeni. Nem elég, hogy táncolni nem tudok, még az öltözékem se illik ide. Azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy más is van itt farmerben.

Jungkook egyből megérezte a bizonytalanságomat. Lazán a zsebébe dugta a kezét, és oldalra sandítva rám mosolygott.

- Minden oké? Ha nem akarsz bejönni, mehetünk máshova, komolyan – szólított meg lágy hangon. Jól esett a figyelmessége, na meg az is, hogy rugalmas lett volna változtatni. Éreztem rajta, hogy tényleg azt szeretné, hogy jól érezzem magam, és nem akar kontrollálni.

- Jajj, dehogy, csak... Nem vagyok hozzászokva az ilyen helyekhez – vallottam be, miközben végig mértem egy lányt, aki tíz centis magassarkúban érkezett.

- Ígérem, hogy jó lesz. És nyugodj meg, fix, hogy te vagy a legszebb lány a sorban – jegyezte meg félvállról, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ez a fiú tényleg minden egyes megjegyzésével elérte, hogy elmosolyodjak. Arról nem is beszélve, hogy akaratlanul is megkönnyebbültem. Tae ebben a szituban tuti beszólt volna, vagy mondott volna valami fura, kétértelmű dolgot, amitől biztosan még jobban zavarba jövök. Jungkook viszont csak megnyugtatott.

Talán tíz percig álltunk sorba, mire végre bejutottunk. Először gyorsan leraktuk a cuccunkat a csomagmegőrzőbe -vagyis az én kistáskámat, benne Jungkook értékeivel- aztán mentünk csak be az igazi DNC-be. A zene már szólt, de a hatalmas térben még nem voltak olyan sokan, páran táncikáltak a parketten, mások a boxokban üldögéltek, illetve két ember ücsörgött a bárpultnál egy-egy ital felett.

- Na gyere - ragadta meg a kezemet Jungkook mielőtt bármit mondhattam volna, majd maga után vonszolt a parkettre.

- Tudod, hogy nem tudok táncolni – emlékeztettem. Kétségbeesésemet egy kínos vigyorral próbáltam leplezni.

- Nem akadály – vigyorgott vissza. – Majd én vezetlek, csak bízz bennem!

Ahogy az ujjai finoman az enyémek köré fonódtak, eszembe jutott, mennyire más volt Tae érintése. Mintha az ő keze mindig valami láthatatlan áramütést hagyott volna a bőrömön. Jungkook érintése viszont egyszerűen... kényelmes volt.

A zene ritmusára bólogatva megállt előttem, és a kezem még mindig a kezében pihent.

- Charleston – mondta vidáman kérdő tekintetemet látva, majd már mutatta is az alaplépéseket. Nem gondoltam volna, hogy neki ez így megy, olyan volt, mintha a tánc a vérében lenne.

- Ezt most komolyan nekem is meg kéne próbálnom? – nevettem el magam hitetlenkedve, hiszen még agyban sem tudtam felfogni, hogy ő hogy kapkodja a lábait, nemhogy én is megpróbáljam.

- Bízz bennem – nézett mélyen a szemembe. – Senki sem fog kinevetni. Ha mégis, én is tudok ám verekedni.

Ismét felnevettem. Olyan könnyedén elérte, hogy bízzak benne. Egyszerűen minden mozdulatával azt sugallta, hogy semmi baj nem történhet, míg mellette vagyok.

Amikor azt mondta, majd ő megtanít táncolni, nem viccelt. Rengeteg tánc alaplépését megmutatta, néha szerintem szándékosan hibázott is, csak hogy nevethessünk. És habár volt egy-kettő lépés, amivel kifejezetten meggyűlt a bajom, valahogy nem érdekelt. Élveztem a közelségét, a figyelmét és a mosolyát. Tényleg abszolút komfortosan éreztem vele maga. És alapvetően azt hiszem mondhatom azt, hogy egész jól belejöttem a végére.

Éppen egy lassú szám vette kezdetét, így közelebb léptünk egymáshoz. Jungkook a derekamra csúsztatta a kezét. Egy pillanatra haboztam, de végülis hagytam, hogy magához húzzon, így összebújva kezdtünk el a ritmusra mozogni.

- Nagyon jó vagy - jegyeztem meg halkan. Közben kezdtem érezni, hogy fáradok, úgyhogy teljesen ráhagyatkoztam, hogy vezessen.

- Öt éves korom óta táncolok - válaszolt Jungkook. Felé fordítottam a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

- Tényleg?

Jungkook bólintott.

- Jelenleg is tagja vagyok egy társulatnak. Nekem ez az életem. Ebben tudom igazán kifejezni magam. Ha szomorú vagy dühös vagyok, csak elmegyek a próbatermünkbe, és kitáncolok magamból mindent - mondta.

Szinte leesett állal néztem rá. Erre valahogy nem gondoltam vele kapcsolatban. Habár ha belegondolok, mennyire tökéletes, ez még pont beleillik a keretbe. Igaz, a két szememmel láttam, hogy tényleg tud táncolni, de nem gondoltam, hogy ez ennyire szerves része az életének.

- Ezt miért nem mondtad korábban? Mondjuk mielőtt beleegyeztem, hogy eljövök veled táncolni? – kérdeztem.

- Mivel nem túl férfias sport, nem ezzel szoktam kezdeni – vontam meg a vállát, aztán elkomolyodott.

- Egy baj van ezzel az egésszel: mindenki kurvára ellenzi.

- Mi? De miért? – vontam össze szemöldök.

- Kinéztem magamnak a Táncművészeti Akadémiát. Amióta tudom, hogy mi az, azóta oda akarok menni, miután leérettségiztem. De a szüleim nagyon nem ezt akarják. Ők azt szeretnék, ha orvos lennék.

- Orvos? - húztam fel a szemöldökömet.

Jungkook szomorú tekintettel nézett rám, és láttam rajta, hogy neki nem könnyű erről beszélni. Ez világossá vált, amikor folytatta.

- Anya is orvos - rántotta meg a vállát. - Szerintük, sőt, az egész családom szerint hülyeség. Egyébként Tae is nagyon jó táncos, de őt sikerült lebeszélniük róla. Talán akkor változott meg így... –

Az utolsó mondata egy pillanatra megütötte a fülem. Tae és a tánc? Na ez tényleg szürreális. De úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok ezzel, Jungkook jobban érdekelt. Az arca csak sugározta a fájdalmat. Nyoma sem volt az eddigi angyali, mosolygós srácnak, és ez baromira nem volt fair. Nem illett hozzá ez a letörtség. Nem szabadott volna így látnom.

- Jungkook... - kezdtem, de egy pillanatra megakadtam. - Ez nem csak egy hülye hobbi - mondtam összeszorult szívvel. Teljesen át tudtam érezni, milyen, amikor a szüleid leszarják a te érzéseidet. - Figyelj, nem a szüleid fogják eldönteni, hogy te mit kezdesz az életeddel.

- Ne aggódj, nem hagyom, hogy lebeszéljenek – mosolyodott el, de a szeme kevésbé csillogott a szokásosnál. – De inkább élvezzük, hogy itt vagyunk, és hogy együtt vagyunk itt. Ja, és hogy megtanultál táncolni - kacsintott, mire elnevettem magam.

- Te tanítottál meg – húztam ki magam büszkén.

Jungkook abbahagyta a mozgást, és bár nem értettem az okát, én is követtem példáját. Megállt, és csillogó szemekkel nézett rám. Körülöttünk mindenki összebújva lassúzott, az a lassú szám pedig még mindig szólt közben.

- Mi az? - kérdeztem nevetve, totál zavarban.

- Nagyon tetszel nekem, Nadine – válaszolta, és hangja melegen, őszintén csengett. Éreztem, hogy ebben nem volt semmi játszma, semmi rejtett szándék — csak őszinteség.

#Tae szemszöge

Én: hova viszed?

Kookie: táncolni.

Mikor Jungkook válaszolt az üzenetemre, idegesen vágtam földhöz a telefonomat. Tudtam, hogy ki fogja játszani a táncos kártyát. Iszonyat dühös voltam.

Egyrészt tudtam, hogy amilyen jól táncol, biztos egyből bevágódik Nadine-nál. A fenébe is, ha valaki úgy mozog, mint ő, azt lehetetlen nem csodálni. ár magam előtt láttam, ahogy megfogja Nadine kezét, a szokásos könnyed mosolyával megnyugtatja, és egy perc múlva már nevetve pörgeti a parketten. Nyakamat tettem volna rá, hogy bejátsza azt is, hogy megtanít neki alaplépéseket.

Sosem tudtam feldolgozni azt, hogy a családom lebeszélt arról, amit igazán szeretek, mondván, hogy ez csak egy hülye hobbi. Sosem tudtam feldolgozni azt sem, hogy miattam Kookie-nak is fel kellett adnia az igazi álmait.

És nem fogom tudni feldolgozni azt sem, hogy aranytálcán adtam át másnak életem nőjét.

Istenem, bárcsak elmondhatnám nekik, mit érzek.

De nem szabad. Nem tehetem meg ezt Kookie-val. Ő az unokatesóm, a legjobb barátom. A srác, aki mindig mindenben teljes mértékben támogatott. Nem fogom elrontani a boldogságát. Nadine amúgy sem hozzám való lány, ő ezerszer jobbat érdemel, legalább egy olyan jó srácot, mint az unokatesóm.

Másrészt pedig az is bosszantott, hogy biztos voltam benne, hogy elkotyogja az én táncos múltam, azt pedig nem akartam. Tényleg sokat jelentett nekem Nadine, de arra még nem álltam készen, hogy megosszam vele ezt a részét az életemnek. Nem akartam, hogy sajnáljon vagy hogy megpróbálja megoldani. Ez egy olyan seb volt, ami kurvára nem gyógyult még be, és most lehetőséget adtam nekik, hogy feltépjék.

A kezem ökölbe szorult, aztán hirtelen mozdulattal felkaptam a kulcsaimat.

A DNC elé érve ösztönösen kikerültem az egész sort. A kidobók ismertek és egy szó nélkül beengedtek, amit a várakozók nem vettek valami jó néven. De ez kurvára nem érdekelt.

A parketthez érve persze egyből kiszúrtam őket. Jungkookon akadt meg először a szemem, aki ebben a tömegben is kimagaslott a tánctudásával. És mellette ott volt Ő. Nadine.

Ebben az egyszerű, de mégis elegáns szettben másképp nézett ki, mint az itt tobzódó lányok, akik idétlennél idétlenebb ruhákba préselték magukat. De Nadine-nak nem kellett csillogás, hogy kitűnjön a tömegből.

Jungkook közelebb hajolt hozzá, mondott neki valamit, amin Nadine elmosolyodott. Igazi, őszinte mosoly volt ez, amitől összerándult a gyomrom. Rám nem így szokott mosolyogni.

Mi a faszomnak jöttem ide? Nem szabadott volna idejönnöm. Nem értem, mi vette át felettem ennyire az irányítást. Én ennél sokkal tudatosabb vagyok.

Kookie magabiztosan mozgott, mint akinek az egész világ a színpada és közben készségesen segítette az ügyetlenkedő Nadine-t, aki megállás nélkül mosolygott és nevetett. Láthatóan nem olyan volt köztük a hangulat, mint velem.

Valami fájni kezdett a mellkasomban.

A szám végére már túlságosan közel álltak egymáshoz. Jungkook a derekánál fogta Nadine-t, aztán mondott neki valamit, amitől Nadine arca kipirult.

Túl sokáig néztem őket. Túl sokáig maradtam.

Ideje volt lépnem, mielőtt olyasmit tettem volna, amit később megbánok.

Az egyetlen dolog, ami most segíthet, az alkohol.

Cigivel a számban száguldottam Kyle-ék háza felé. Ma éppen buli volt náluk, de először nem tartottam jó ötletnek elmenni. Túlságosan paráztam, mi lesz a kis gerlepárral. De most, hogy Kookie elmondta, hogy táncolni megy vele, úgy éreztem, szükségem van rá.

A következő óra homályosan telt el. Nyilván egyik pohár a másik után, sok ember, megy a füves cigi, a basszus lüktet. Közben próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy engem aztán nem érdekel ez az egész.

És amikor már tényleg leittam magam a sárgaföldig, már a nevemre is alig emlékeztem és azt hittem, elértem a pontot, ahol végre semmi nem fáj...

Jessica Keller lépett elém, aki szintén nem volt már szomjas. Jessica egy nagyon szeszélyes, nehezen kapható lány. Élsportoló, vörös hajjal, hosszú combokkal, kurva jó fenékkel és hatalmas cicivel, amit feszülős ruhája még inkább kihangsúlyozott. Még nem volt dolgom vele, valahogy nem fogott meg. De most, ahogy összeakadtunk, csak egyet akartam: ágyba vinni, és elfelejteni a húgom bébiszitterét.

Jessica közelebb hajolt, mintha értené, mit akarok, én pedig hagytam. Aztán azt is hagytam, hogy bevezessen egy szobába. Tulajdonképpen bárhova vihetett volna, csak ne kelljen gondolkodnom.