#Nadine szemszöge

Másnap anyu elvitt a dokihoz. Igazából már szépen lement lázam, de a kedvem elég szar volt. Valószínűleg ezt az orvos is észrevette, mert kérdés nélkül írta meg az igazolásomat egész hétre.

Gondolom mondanom sem kell, hogy miért volt rossz kedvem. Miután Tae rám vágta a telefont, először szörnyen dühös voltam rá. Tudtam, hogy kontrollálni akar, és az zavarja leginkább, hogy ezt most nem ő irányítja. Nem gondoltam, hogy ténylegesen féltékeny lenne Jungkookra.

Aztán később átgondoltam, és arra jutottam, hogy végülis amennyit flörtölt velem mostanság, valószínűleg ő akart megszerezni magának először. De akkor meg inkább csak az egóját bassza ez az egész.

Gondolhatja mindenki, hogy mit éltem át ebben az elmúlt két napban. Ráadásul közben sem egy üzenet, sem egy hívás nem jött a részéről. Mintha nem is léteznék. A történtek után hogy képzeli, hogy egyszerűen csak eltűnik két napra, mintha nem is számítana az egész?

De aztán, ahogy telt az idő, na meg mikor kezdtem megérezni a hiányát, a dühöm mintha bűntudattá alakult volna. Rájöttem, hogy teljesen felesleges volt vele ilyen hülyeségen összeveszni.. És tudom jól, hogy ő kezdte a provokálást és a flegmázást, de én is mondtam egy-két csúnya dolgot, amit utólag azért megbántam. Biztos voltam benne, hogy én is átléptem nála egy határt.

Írtam neki egy üzenetet, aztán még egyet. Egy ponton már az is felmerült bennem, hogy felhívom, de végül nem mertem. Mert mi van, ha direkt nem keres? Ha nem akar beszélni velem? Mi van, ha most velem játsza el azt, amit a többi lányon is?

Szóval így telt el két, rohadtul hosszú nap. Mindkettőt azzal töltöttem, hogy fetrengtem és bámultam a telefonom kijelzőjét, és minden egyes pittyenésnél reméltem, hogy végre ő az. Aztán feladtam, és megint csak dühöt éreztem. Biztos voltam benne, hogy ghostingol. És hiába írogatott közben Jungkook, közel sem mozgatott meg annyira, mint amit ez az egész Taehyungos érzelmi hullámvasút kiváltott belőlem.

Pénteken este tizenegykor csörrent meg a telefon. Nagyon elgondolkodtam rajta, hogy felvegyem-e egyáltalán. Kurvára nem érdemelte meg, hogy felvegyem, azok után, hogy két napig meg se nyitotta az üzimet.

De a kíváncsiságom, vagy talán az a nyomorult hiányérzet, ami az elmúlt két napban fojtogatott, végül győzött, úgyhogy pár csörgés után végül fogadtam a hívását. Jó persze bevallom, nem akartam, hogy azt higgye, egész nap erre vártam.

- Már kezdtem azt hinni, hogy direkt nem veszed fel - szólt bele Tae tök higgadtan. Aha, szuper, kapásból egy odaszúrással indítunk. Megforgattam a szemem.

- Tűnj csak el két napra, aztán várd el, hogy már azelőtt felvegyem, mielőtt tárcsázhatnál - szóltam neki vissza gúnyosan. Reméltem, hogy érződik némi hűvösség is a hangomon.

- Aha, szóval direkt nem akartad felvenni - állapította meg Tae még mindig nyugodt hangnemben. A francba, ennyire átlátszó lennék? - De szólj és leteszem, szívesen megadom neked a teljes három napot is.

Idáig hallottam, hogy ezt mekkora vigyorral a képén mondja. Szinte láttam magam előtt. Bosszantott, hogy ő most is mennyire jól szórakozik.

- Jajj, ne játszd meg magad, Tae, tudom, hogy alig vártad, hogy elteljen annyi idő, hogy aztán jól felkavarhasd az állóvizet.

- Így ismersz? - kérdezett vissza vidáman. Szerintem ő ezt simán bóknak vette. - Érdekel, hogy hogy vagy.

Hogy hogy vagyok? Hogy lennék, te őrült?! - gondoltam magamban teljesen felháborodva. De nem akartam megadni neki az örömöt, hogy megint látványosan felhúzom magam.

- Kösz, nagyon jól. Ennyire voltál kíváncsi?

- Igazából azt akartam mondani, hogy ma nagyon szép tiszta az ég. Nincs egy felhő sem, rengeteg a csillag...

A plafonra meredtem. Most szórakozik velem? Kezdte nagyon feszegetni a türelmem határát.

- Szuper, Tae. Örülök, hogy elmondhattad.

- Meg hogy lenne egy üres hely a pokrócomon - mondta, mire nekem azonnal hevesen kezdett verni a szívem. Éreztem, hogy ettől az egy mondatától máris gyengültem.

- Tae... - sóhajtottam mégis. Nem mondhattam neki egyből igent. Nem érdemelte meg.

- Na, ne csináld már - ciccegett egyet, de aztán mégis mintha meglágyult volna kicsit a hangja. - Tudom, hogy még mindig kivagy rám. De szerinted könnyebben megbocsátasz, ha nem jössz el?

Jogos. Basszus, ez a srác mindig annyira jól látott minden szituációt. És rajtam is átlátott egy pillanat alatt. Nagyon jó emberismerőnek tűnt. Meglátásai egyszerre vágtak mellbe és szorítottak sarokba.

Tae folytatta.

- Vagy inkább bosszút akarsz állni, és hagyni, hogy egyedül fagyoskodjak?

Felnevettem.

- Mindketten tudjuk, hogy nem fagyoskodnál. Hívnál mást vagy elmennél valami buliba. Biztos vagyok benne, hogy lenne valaki más... - magyaráztam, mire Tae egy pár másodpercig csendben maradt.

- Ha így lenne, eszembe se jutna, hogy téged hívjalak.

Na jó, ettől a maradék réteg jég is kezdett leolvadni a szívemről. Nagyon el akartam hinni, hogy tényleg így van, de az agyam még harcban állt a szívemmel.

- És ha még mindig haragszom? - kérdeztem, de ezúttal már küzdenem kellett, hogy ne mosolyogjak.

- Haragudhatsz. Csak kérlek, gyere el!

Volt valami a hangjában, na meg az egész személyében, amitől képtelen voltam nemet mondani. Teljesen magába szippantott.

- Tizenötperc múlva kész vagyok - adtam be a derekam nagyot sóhajtva.

- Tíz - vágta rá egyből Tae. Vissza is tért domináns énje.

- Tizenöt.

- Tíz és kapsz egy kávét, hogy kibírd velem ezekben a kései órákban.

Megint nagyot sóhajtottam, de már nem tudtam visszatartani a mosolyomat. Győzött a szívem.

- Jó, tíz. De meleg kávé legyen! - tettem még hozzá. Bár még javában nyári idő volt napközben, esténként igencsak lement már a hőmérséklet. Főleg így közeledve az éjfélhez. Tudtam, hogy hűvös lesz, ha a hegyre megyünk.

- Ha kihűl, ígérem, melegítelek máshogy - felelte egyből Tae, és meg mertem volna esküdni, hogy megint féloldalas mosolyra húzza a száját.

- Álmodj csak - ráztam meg a fejem, majd bontottam a vonalat.

A szívem hevesen vert, a pulzusom érezhetően megemelkedett és biztos voltam benne, hogy az arcomat is elöntötte a pír.

Nem törődve rajongásom látható fizikai nyomaival, készülődni kezdtem. Az időjáráshoz mérten rétegesen öltözködtem: a farmerkabátom alá vettem még egy kapucnis pulcsit is. Alul maradtam a leggingsnél, a fekete tornacipőm helyett azonban egy vastagabb, fehér sneakert vettem fel. Hajam egész nap kontyban volt, ezt gyorsan megigazítottam egy sima copfra és már kész is voltam. A fejem megviselt volt, de tudtam, hogy ezen úgysem segít semmi jelen állapotban, nem is húzom semmivel az időt.

Anyu viszont valahogy nem örült neki, hogy „betegen" ilyen későn és ilyen hűvösben egy fiúval flangálok, de végül sikerült meggyőznőm azzal, hogy végre velem is történik valami, életemben először. Apu továbbra sem volt otthon.

Izgatottan mentem ki a ház elé, ahol Tae már várt engem, pedig épphogy eltelt kilenc perc. Beszálltam hatalmas terepjáróba, ahol azonnal megcsapott édes, füstös illata.

- A kávéja, hölgyem - köszöntött egy elviteles kávés pohárral, óvatosan mosolyogva, amikor beszálltam mellé.

Elmosolyodtam és elvettem tőle a forró italt. Éreztem, hogy innentől fogva csinálhat bármit, nyert ügye van nálam. Somolyogva kezdtem kortyolgatni az italt.

Sokáig szótlanul utaztunk. Tae kivételesen nem érezte úgy, hogy a Taxi vagy esetleg a Halálos iramban főszereplője lenne, és magához képest egész higgadtan vezetett. Aztán egyszer csak megszólalt Jaden Smith Icon című száma, amire egészen a refrénig nem is figyeltem, amikor is Tae is dúdolászni kezdte.

„I'm just an icon living."

Nevetve ráztam meg a fejem. Biztos voltam benne, hogy most büszke magára, hogy sikerült engem kimozdítania.
Ám mégis valahogy más volt köztünk a hangulat mint általában, szerintem tényleg azt akarta, hogy megbocsássak neki.

Amikor a parkolóba értünk, leállította a motort, de valahogy egyikünk sem mozdult meg egyből. Tae halkított a zenén, így csak halkan szólt a háttérben. Kissé távolságtartóan ültem a kávéspoharamat szorongatva. Tae csak egy röpke pillantást vetett rám.

- Na jössz, vagy várjak még?

- Kettőnk közül nem én vagyok az, akire két napot kell várni - vontam fel a szemöldökömet.

- Jogos... - húzta el a száját. De itt vagyok, nem? - kérdezte. A tekintetében volt valami bizakodó.

- Ó, én hősöm. Csak hozod a szokásosat, igaz? - forgattam meg a szemeimet, mire egy rövid nevetést hallatott.

Tae a kilincsre tette a kezét, hogy kiszálljon és persze, én is követtem.

Már a kocsiba beülve is észrevettem rajta, hogy nem úgy volt felöltözve, ahogy szokott, de tetőtől talpig csak akkor láthattam, amikor kiszálltunk a kocsiból. Nem a szokásos bőrdzseki volt rajta, hanem egy terepszínű kabát. Az alatt burgundi vörös alapon fehér csíkos pólót viselt. Kék farmerjának szára fel volt hajtva, így láthatóvá téve a pólójához hasonló színű Martensét. Most is kibaszott menőn festett, bőrkabát ide vagy oda.

Kivette a csomagtartóból a pokrócot, majd szó nélkül odament, ahol a múltkor is hevertünk, leterítette, és elfeküdt rajta. Én azonban inkább a korláthoz sétáltam és a kilátás felé fordultam. Ma is gyönyörű szép látvány volt ez a sok fény a városban. Hűvös szellő fújt, amitől ösztönösen összébb húztam magamon a kabátom.

- Gyere már, baba - szólított meg a hátam mögül. A becézéstől persze megint teljesen lázba jöttem, de igyekeztem semmiféle reakciót nem tanúsítani. Még szerencse, hogy háttal álltam neki. - Hiába csinálsz úgy, mintha nem akarnál idejönni.

Igaza volt, nyilván tényleg oda akartam menni, de megjegyzése után úgy voltam vele, hogy már csak azért se.

Nem telt el sok idő, ezúttal Taehyung enyhült meg, ugyanis iszonyatosan nagy sóhajtások közepette feltápászkodott és megállt mellettem. Édes illata megint intenzíven szállt az orromba, amitől egy pillanatra meg is szédültem. Meg kellett kapaszkodnom a jéghideg korlátba.

- Haragszol még? - kérdezte halkan. Nem nézett rám, a korláton megtámaszkodva ő is a város fényeit bámulta.

- Nem tudom - suttogtam. Őszintén nem tudtam volna megmondani, hogy elmúlt-e belőlem teljesen a harag. Viszont kíváncsi voltam és válaszokat akartam - Miért hívtál el? - kérdeztem meg gondolkodás nélkül.

- Gondoltam hiányzik már a hősöd csodás társasága - mondta egyből vigyorogva. Felhorkantam.

- Esetleg bocsánatot akartál kérni?

Tae arcáról lehervadt a mosoly, amikor érzékelte, hogy most annyira nem vagyok vevő a játékokra, hanem tényleg várok valamit. Tudom, hogy utálta, ha elvárnak tőle valamit, de erre a bocsánatkérésre tényleg szükségem volt annak érdekében, hogy folytatni tudjam vele ezt a barátságot, vagy mit.

Elfordította a fejét, és már azt gondoltam, hogy megint valami trigger pontot találtam el, kiakad és megint jól összeveszünk. Ennek a gondolatától is szabályosan szorongani kezdtem. De végül rám nézett, és így szólt.

- Nad... tényleg sajnálom, ne haragudj rám! Nem volt jogos a kiakadásom, és mondtam pár dolgot, ami enyhén szólva csúnya volt tőlem. És tényleg, semmi közöm hozzá, hogy kivel beszélgetsz, vagy kivel randizol... Sőt, tulajdonképpen szerencsém van, mert ismerem Kookie-t, mint a tenyeremet, és tudom, hogy rendes srác. Nem tudom, honnan jött ez az egész. Szerintem megszoktam, hogy ha valami kell, megszerzem, de a hír hallattán rá kellett jöjjek, hogy ez nálad nem így megy, és... Kiakadtam.

- Ugye tudod, hogy én nem egy trófea vagyok, amit megszerzel aztán csókolom?

Fájdalmasat sóhajtott, majd beletúrt az amúgy is kócos hajába.

- Igen, tudom, nem is így gondoltam. Egyszerűen csak... - gondolkodott el, - van egy olyan érzésem, hogy meg kell védjelek téged - mondta, majd elkapta rólam a tekintetét, és a távolba meredve megrázta a fejét. - És ijesztő, hogy nem tudom, miért. Ez az életmód amit folytatok: nem mehet így örökre. Kurvára megbántam, hogy nem kezdtem el veled előbb beszélgetni. Tudom, hogy nem régóta vagyunk így, de úgy érzem, hogy te jobb emberré teszel, baba - fordult aztán felém. Figyeltem az arcát, és úgy tűnt, hogy egy pillanatra nagyon is elkomolyodott, de aztán hamar visszatért a szerepéhez és eleresztett egy csibészes, de ugyanakkor szívmelengető mosolyt. Ezúttal én ráztam meg a fejem.

- Baba - ismételtem el, mintegy ízlelgetve a szót, amitől mindig sűrűbben ver a szívem. - Miért hívsz így?

- Máshogy kéne? Mit szólsz a hercegnőhöz?

- Tae... - nevettem el magam. - Ne.

- Életem? Drágám? Édesem? - folytatta a nyálasabbnál nyálasabb becézések felsorolását. Szinte szürreálisan hatottak a szájából hallani ezeket.

- Jó, maradjon a baba, csak ne mondj többet - kérleltem nevetve. Taehyung vigyorogva nézett rám. Jól esett a lelkemnek ez a felszabadult pillanat, de választ megint nem kaptam a kérdésemre. Elkomolyodtam, és újra feltettem a kérdést.

- Szóval miért?

- Egyszerűen csak jött - tárta szét a karjait Tae. - Te meg - bökött felém ekkor a mutatóujjával, mire ösztönösen a mellkasomra néztem, - hagytad.

- Sosem mondtam, hogy hagyom - emeltem meg a szemöldökömet.

- De nem is tiltakoztál, okoska - mutatott rá újfent az igazságra. Miért vág ennyivel jobban az esze? Már esküszöm a saját bénaságomon bosszankodtam, amikor Tae folytatta. - Egyébként valahogy illik rád.

- Ezért érzed, hogy meg kell védened?

Tae megint csendben maradt, megfontolta, mit fog mondani.

- Nem tudom. Azt csak szimplán érzem. És mikor vallod be - lépett aztán közelebb, ami megint szédelgős állapotba kerített engem, - hogy jobb velem, mint otthon duzzogni?

A szemkontaktus egy pillanatra sem szakadt meg köztünk. És közben valahogy szikrázni kezdett köztünk a levegő. Főleg mikor egy óvatos mozdulattal elkapta a derekamat is úgy tartott a kezei között. Alkarjaimmal megtámaszkodtam a mellkasán, hogy meg tudjam tartani a távolságot. Veszélyesen közel volt hozzám.

- Nem vagy ám olyan jó társaság, mint hiszed - vágtam rá szarkasztikusan, továbbra sem elszakítva róla a tekintetem.

- Tényleg? - emelte fel a szemöldökét, majd egyik kezével elkapta a csuklóimat és elemelte a mellkasáról, amitől bennem megfagyott minden. Megint áramütésnek éreztem az érintését. Ráadásul ahogy hatalmas tenyerével simán összefogta mindkét csuklómat...

- Akkor miért vörösödtél el, baba? - kérdezte egészen közel hajolva.

Ezen a ponton éreztem először igazán, hogy ez nem egy szokványos barátság. Átléptünk egy határt. A köztünk vibráló szexuális feszültségben benne volt minden.

Az a baj, hogy Tae-nek nem csak a külseje vonzó, hanem igazából a személyisége is, hiába tűnik elsőre baromi taszítónak ez a rebellis viselkedés.

Nagy kár, hogy Taehyungban mindenki csak a menő srácot, az iskola rosszfiúját látja. Ez a gond a mai világgal, hogy mindenki csak a külsőt nézi és az alapján ítél is. Arra már senkinek nincs ideje, hogy ténylegesen meg is ismerjék az adott illetőt. Elismerem, Tae-nek, mint mindenki másnak vannak enyhén szólva is érdekes dolgai. Tényleg végigment majdnem az egész sulin, tényleg tud mértéktelenül piálni, és tényleg folyton lóg és a bajt is nagyon tudja vonzani. De ő valami miatt ilyen, ez valami sokkal mélyebb probléma. Mi pedig nem ismerjük a háttérsztoriját, nem tudjuk, mit miért tesz, igaz? Innentől fogva pedig nincs meg az a jogunk, hogy ítélkezzünk felette vagy hogy rossznak állítsuk be.

Persze, a suli azért nagyban korlátolja ezt az elgondolást, mert természetesen van egyfajta klikkesedés, aminek az ítélkezés és mások véleményezése az alapja. Ez pedig abszolút nem jó senkinek. Az igazat megvallva én már régóta álmodom egy olyan világról, ahol ez nincs, és mindenki egyenlő, de azt hiszem, erről még álmodozhatok egy darabig.

Tae végül elengedett, mikor ő is érzékelte, mennyire komoly szituációba keveredtünk, úgyhogy gyorsan el is terelte a témát is. Őszintén szólva kivételesen örültem neki, mert nem tudtam, hogyan kéne kezelni ezt a szituációt. Arról viszont megbizonyosodtam, hogyha csak meg akarna dugni, mint a többi lányt, akkor ebben a pillanatban fix lekapott volna. De közben meg belül azt éreztem, hogy Tae melyik alternatív univerzumban bukna rám? Semelyikben...

Nézelődtünk még ott egy ideig, beszélgettünk mindenféléről. Elmondta, milyen napjai voltak a suliban, mesélt kicsit a koreai nyaralásról, Jungkookról illetve a baráti társaságukról, na meg a húgával való kapcsolatáról is. Aztán beszéltünk az én családi helyzetemről meg pár gyerekkori sztoriról.

Most is nagyon jól éreztem magam vele, a kezdeti feszültség után nagyon jól fel tudtunk oldódni mindketten. Rám még soha senki nem volt ilyen hatással.

Jelenleg tényleg ő az az ember, aki a legközelebb áll hozzám. És ha most egy percre félretesszük azt, hogy mennyire vonzónak találom a külsejét meg a személyiségét, akkor is mondhatom azt, hogy Taehyung Jobs lett az én legjobb barátom is egyben, bármilyen furcsa is ezt így kimondani.

Talán éjjel fél kettő körül értem haza. Smikor beléptem a nappaliba, láttam, hogy anyu a kanapén szundikál és még a szemüvege is rajta van, ebből gondoltam, hogy meg akart várni engem. Óvatosan levettem róla a szemüvegét, majd ügyelve, hogy ne ébredjen fel, betakartam a mellette lévő pléddel, aztán a lehető leghalkabban a szobámba mentem.

Boldogan feküdtem be az ágyba, nagyon is pozitívnak értékeltem ezt az estét. Voltak kételyeim Taehyunggal kapcsolatban, de a barátságunk mindenképp csak erősödött. Mosolyogva kezdtem el pörgetni a social-t, amikor aztán bevillant, hogy mivel már elmúlt éjfél, nekem ma jelenésem van. Pontosabban randim. Azok után, hogy Taehyunggal ilyen közel kerültünk egymáshoz.

De végülis nem történt semmi, nem igaz? És Tae is megmondta, hogy nincs beleszólása abba, hogy kivel randizzak, ez végülis egyenlő egy áldással, nem? Meg amúgy is, ez csak egy találkozó, senki sem mondta ki konkrétan, hogy randi...

Ilyen gondolatok közepette nyomott el valamikor az álom. Másnap majdnem dél volt, amikor felébredtem, de hát gondolom ilyen ez az éjszakázás. Na nem mintha ezt eddig megtapasztaltam volna, hiszen eddig nem volt kivel kimaradnom.

Gyönyörű szép szombati napnak indult az egész. Anya ma is otthon volt, és már éppen az ebédet főzte, amikor én kibattyogtam.

- Na jó reggelt, Csipkerózsika! - köszöntött mosolyogva, majd izgatottan folytatta. - Na mesélj, milyen volt!

- Semmilyen, anyu. Elmentünk csillagokat nézni, közben pedig beszélgettünk.

- De aranyos már - csillant fel a szeme, majd egyből a lényegre tért. - Na és... Mikor mutatod be?

Kínos nevetést hallattam.

- Öhm, anya, mi csak barátok vagyunk- magyaráztam.

- Persze, persze - legyintett, miközben kavart egyet a levesen. - Nálunk is így indult, apád volt a legjobb barátom...

- És annak is milyen jó vége lett... - motyogtam inkább csak magamnak, és csak remélni mertem, hogy anya nem hallotta meg, mielőtt ez valami súrlódást szült volna köztünk, annak ellenére is, hogy szerintem ő is tisztában volt vele, hogy a házasságuk enyhén szólva zátonyra futott.

Hogy eltereljem a szót Tae-ről, bedobtam egy másik témát. Csakhogy nem gondoltam át teljesen.

- Ma este találkozóm lesz.

- Tae-vel randizol ma is? - kérdezte egyből anya izgatottan.

- Mi? Nem, anya, most mondtam, hogy Tae a barátom - néztem rá értetlenül. Tipikus szülő, egyből kombinál.

- Oh. Akkor kivel?

- Jungkook a neve.

- Na jó - fordult felém teljes törzzsel anya. - Az első kérdésem az lenne, hogy mégis milyen név ez?

- Koreai - feleltem lesütött szemekkel. Azt gondoltam, hogy összerakja a háttérsztorit és kiakad, hogy két unokatesóval találkozgatok.

- Nem gondoltam volna, hogy a koreai pasik a zsánereid - nevetett fel anya jóízűen. Ezek szerint csak idáig rakta össze fejben. - És honnan ismered, vagy ki ő egyáltalán? - érdeklődött tovább. Meglepett, hogy így folytatja a beszélgetést.

- Hát, igazából Tae unokatesója, szóval általa... - válaszoltam.

- Tae unokatesója? - ismételte meg anyu elkerekedett szemekkel, mikor végre eljutott az agyáig. - Azt hiszem, ezt a sztorit majd öröm lesz kibogozni - jegyezte meg halkan, de persze meghallottam, mit mondott. Az elalvás előtti bűntudatom azonnal mardosni kezdett.

- Tessék? - kérdeztem vissza felháborodottan, de anya csak legyintett.

- Inkább mutass róla egy képet! - utasított, így kelletlenül elő húztam a telómat és kerestem Jungkookról egy képet.

- Hű, elég attraktív a srác - jegyezte meg anya, pedig szinte még rá se pillantott a képre. Persze, újdonságot nem mondott ezzel, hiszen én is hasonló véleménnyel rendelkeztem róla. A kérdés csak az volt, hogy tartom-e majd attraktívabbnak Taehyungnál.

[ A fotó:]