Ez a pillanat hamar véget ért, amikor Stella egy érintést érzett a vállán, megfordult, és olyasvalakit látott, akiről nem gondolta volna, hogy odamegy hozzá beszélgetni.

A lány azon nyomban próbálta elnyomni az ürességet, ami benne volt, és a szemeit forgatva igyekezett azt mutatni. hogy nem vágyik a fiú társaságára.

- Mit akarsz?

Isaac felhorkant.

- Hogy én mit akarok? Azt gondoltam, szükséged van valakire – mondta a fiú a Beacon Hills gimi folyosóján sétálva a lánnyal.

Stella szólásra nyitotta a száját, de végül csendben maradt.

- Tudom, hogy azt akarod elérni, hogy mások keménynek és érzéketlennek lássanak, de engem nem versz át.

Stella a szemeit forgatta.

- És ezt mégis miből gondolod? – kérdezte enyhe kíváncsisággal, és Isaac felé fordult.

- Mert aznap, amikor visszakerültem a bankba csak a te hangodat hallottam, olyan volt, mintha valamiféle kapcsolat lett volna közöttünk. Szóval mélyen legbelül igenis törődsz másokkal – mosolyodott el a végén, mire a lány Isaac kék szemeibe nézett, majd a sáljára tévedt a tekintete.

- Mi ez a sálas dolog?

Isaac felvonta a szemöldökét.

- Nincsen semmilyen "sálas dolog".

- Mindig, amikor látlak, egy rohadt sál van rajtad – szólt Stella, Isaac pedig válaszolni akart, de valaki hátulról megbökte őket.

- Itt meg mi történik? – kérdezte az illető, akinek a hangja immáron nagyon is megszokottá vált.

- Isaac sáljáról beszélgettünk.

Stiles a ruhadarabra pillantott.

- Hát igen, elég fura ízlése van.

- Igen, észrevettem – mondta Stella és a homlokát ráncolta, de megszólalt a csengő.

- Később találkozunk, Stelly – köszönt el Isaac, mire a lány felmordult.

- AZ MEG MI A FRANC? – kiabálta a srác után, hogy mindenképpen meghallja, megfeledkezett arról, hogy ő egy vérfarkas. – Stelly. Mi a fasz? – mormogta Stella, mire Stiles felhorkant.

Az öltözők felé mentek tovább, ugyanis a következő órában terepfutás lesz.

- Hol van Scott? – kérdezte Stella, mert nem értette, Stiles miért vele van és nem a legjobb barátjával.

- Hmm, szerintem már elment öltözni. Miért nem voltál ott az első órán?

Stiles nem beszélt mellé, egyből rávágta, mi piszkálja a csőrét.

- Fáradt voltam, nem lettem volna képes ebben a pokolban senyvedni. Mármint az iskolában – válaszolta, és egyre közeledtek az öltözőkhöz.

- Vannak híreink erről a gyilkolászós dologról.

Stella azon gondolkodott, hogy Stiles nagyon furcsán viselkedett ma, de ami még ennél is rosszabb volt, hogy élvezte, hogy vele van.

- Ó, tényleg? Micsoda? – kérdezte hirtelen, hogy minél hamarabb megszabaduljon a gondolattól, miszerint tetszik neki, hogy Stilesszal végre barátok.

- Valószínűleg áldozatokról van szó, és mindenki szűz volt.

Stella bólogatása itt megállt egy pillanatra.

- Várj, miért szüzek?

A sápadt fiú megrázta a fejét.

- Nem tudom, talán a gyilkos szereti Madonnát.

Stella ráharapott az ajkára, nehogy felnevessen Stiles előtt, de belül nagyon elszórakoztatta ez a Madonnás vicc.

- Hát, ha a szüzesség a kulcs, akkor nem kell aggódnom – jegyezte meg Stella, amint a lányöltöző ajtajához lépett.

- M-mi? – állt meg Stiles, és lesokkolva nézett a lányra, mire az felnevetett.

- Csak vicceltem, tényleg azt gondolod, hogy bármilyen fiú is a közelembe jönne, amikor ilyen ijesztő és rohadt szarkasztikus vagyok? – kérdezte válaszra nem számítva, szóval ami ezután következett, meglepte őt.

- Nem értem, miért, te, ööö, valójában jó fej vagy, ha megismernek – mondta Stiles, és otthagyva a lesokkolt, elpirult Stellát, gyorsan elsietett a fiúöltözőbe.

***

Stella az edzőre várt, hogy elindítsa végre őket, majd megpillantotta Scottot.

- Mi az? – kérdezte, mert a srác nagyon koncentrált valamire.

- Isaac – szólt Scott, mire a lány a pár lépéssel előttük álló fiúra nézett.

- HÁROM, KETTŐ, EGY, GYERÜNK, GYERÜNK, GYORSAN! – kiáltotta az edző, és Isaac kivételével mindenki elkezdett futni.

Scott és Stella odarohantak hozzá.

- Isaac, mi a baj?! – kérdezte a lány aggódva, mert Isaac frusztrált volt és mérges, úgy tűnt, teljesen kontrollálhatatlan.

- Ők – mondta az ikrekre célozva, és elindult, Scott pedig Stellát egyedül hagyva követte őt.

- ARGENT! – ordította az edző, mire a lány ugrott egyet.

Egy csöppet félve pillantott fel a férfira.

- Mit keres még mindig itt? – rivallt rá a lányra, aki körbenézett, és látta, hogy nem volt már ott senki.

- Előnyt adok nekik – hazudta nyugodtan, és az edző bólintott.

- Jól van, de most már induljon. Gyerünk!

Stella is futásnak eredt. Könnyedén utolérte a testnevelés órák legrosszabb diákját, aki nem Greenberg volt, hanem az egyetlen és utánozhatatlan Stiles Stilinski. Egy vigyorral az arcán Stella beleütött a hátába, aminek az lett eredménye, hogy majdnem elesett.

- Ste-lla? – lihegte két levegővétel között.

- I-igen – szórakozott vele a lány, és kuncogott a fiú reakcióján.

- Nagyon vicces – mondta Stiles, és lelassított Stellával együtt, végül sétálva mentek tovább.

Stella az erdő felé indult, mert tudta, hogy ott levághatják a kört.

- Öhm, erre kell menni, nem azon az ijesztő úton – szólt Stiles, de mégis követte a lányt.

- Ez egy levágó, hallottál már róluk? – nézett fel a fiúra.

Stella sosem találta magát alacsonynak, inkább normális növésűnek, Stiles csak pár hüvelykkel volt magasabb nála.

- Igen, hallottam.

Ez az utolsó mondat némaságba vezette őket, nem az a kínos csend volt, ahol nem tudtad, mit mondjál, hanem az a fajta, amelyik jó és kellemes, senkinek nem volt mondanivalója, gondolta Stella, de Stiles az igazi Stella Argentről elmélkedett, hogy vajon ki is lehetett ő valójában.

- Szóval – kezdte a fiú, amivel felhívta Stella figyelmét. – Mondj valamit magadról, Stella, a másik Argent.

A lány a szemeit forgatta, majd felkapott egy követ és Stilesnak hajította.

- HÉ! – kiáltotta Stiles, és Stella hátat fordított neki.

- Soha ne nevezz a másik Argentnek, Stiles. Allison előtt születtem. És jobb vadász vagyok nála, szóval neki kéne lennie a másiknak, nem nekem – mondta egy kis dühvel a hangjában, Stiles pedig a homlokát ráncolta.

- Azt hittem, barátok vagytok, de úgy tűnik, hogy utálod őt – jegyezte meg.

- Dehogyis, ő a legjobb barátom. Inkább már testvér, mint unokatestvér – mondta gyengédebb hangon. – Csak ez... Semmi – gondolta meg magát, mert a fiú úgysem tudná megérteni őt.

- Folytasd – bátorította.

- Allison volt mindig a család kedvence, mindig mindenki őt szerette jobban, úgyhogy a belemet is kidolgoztam, hogy jobb legyek nála. És az is lettem, de úgy tűnik, ez nem elég.

Stella egy olyan oldalát mutatta meg Stilesnak, amit még soha senkinek.

- Még az anyám is őt szerette jobban – mormogta azt remélve, hogy a fiú nem hallja meg, mert most a szülőanyjáról beszélt, nem pedig arról, aki adoptálta.

Allisont egész életében ismerte, Stilesszal viszont csak pár hete ismerkedett meg, mégis annyi mindent elmondott már neki, mintha a fiú valami különös hatással lett volna rá, kényelmesen érezte magát körülötte, úgy gondolta, hogy mellette önmaga lehet. Stellának tetszett ez a dolog (még ha nem is vallotta volna be senkinek), de ezzel együtt fenyegetve is érezte magát.

- Felejtsd el, úgysem fogod megérteni – mondta a lány néhány néma másodperc után Stiles válaszára várva.

- Nem, azt hiszem, értem. Néha úgy érzem, Scott kapja az összes figyelmet, és hogy én soha nem tehetek semmit, ő úgyis megold mindent. Én csak loholok utána – vallotta be Stellának, aki a szemeibe nézett, a lány ugyanis nem számított erre a válaszra.

Nem tudta, mit mondjon, úgyhogy csak bólintott egyet, és tovább sétált, Stiles pedig követte őt.

- Mondtál valamit az anyukádról – szólt, és előre sietett, hogy a lánnyal szemben legyen, majd hátrafelé lépdelt tovább.

- Igen, és... - kezdte, és próbált nem nagy feneket keríteni ennek az egésznek.

- Nem nagyon beszélsz róluk. Mármint a szüleidről – mondta, mire Stella felvonta a szemöldökét.

- Mert bonyolult, mellesleg, téged sem hallak sokat az anyukádról beszélni – jegyezte meg a lány, Stiles pedig igyekezett nem belenézni a lány szemeibe, valami zavarta őt, amiről Stella nem tudott, a srác inkább a lány mögé nézett.

- Vigyázz! – kiáltotta Stiles, és gyorsan megragadta Stellát, hogy megfordítsa, és szemben legyen a fával, ahol egy holttest volt.

- Mi a f...

Stiles még mindig fogta a lányt, aki dermedten állt, és egyre többen gyűltek össze a fa körül. Scott és Isaac is megjelent.

- Ez ő, ugye? – kérdezte Stella, mire Scott bólintott.

Stella a srácokat fürkészte, nem tudta levenni róluk a szemét, furcsa érzés volt, mert korábban ölt embereket, látta, ahogy meggyilkolnak embereket, egész életében természetes volt ez számára, de most egy ismeretlen holttest láttán ledermedt.

Érezte, ahogy megfordítják a testét azok a kezek, amelyek még mindig a derekán nyugodtak, Stiles kihúzta őt az embertömegből, és a lányt fürkésző szemeiben aggódást lehetett felfedezni, amit Stella iménti akciója váltott ki.

- Stella? Stella? Jól vagy? – kérdezte Stiles, amivel kirángatta a lányt a gondolataiból, Stella belenézett a srác aranyszemeibe, mire magára erőltetett egy mosolyt.

- Igen, persze. Mindig jól vagyok.

Tudta, hogy sokszor mondja ezt, és ezt Stiles is kezdte megérteni.

Stella meg akart fordulni, de a fiú megragadta a kezét, nem a csuklóját vagy a karját, mint általában, a kezét akarta megfogni. A lány szinte megijedt, amikor érezte, hogy valami hozzáér a kezéhez, nem volt olyan nyálas, mint a filmekben vagy könyvekben, amikor azt mondják, hogy olyan érzés, mintha tűzijátékok robbannának fel, olyan volt számára, mint amikor elsüt egy fegyvert. Veszélyes, de jó.

- Ha jól vagy, mi volt az az előbb? – kérdezte elnyomva mindazt, amit ő is érzett az érintés révén.

Stella megnyalta az ajkát válasz után kutatva.

- Semmi. Csak nem erre a látványra számítottam, amikor megfordultam – igyekezett viccesnek beállítani a dolgot, de Stiles nem vette be, arra gondolt, hogy talán köze lehet ahhoz, ami azelőtt történt, hogy Stella Beacon Hillsbe jött, még ha a lány nem is vette észre ezt, Stilesnak baromira igaza volt.