Baromság. Ezt gondolta Stella erről az egész szituációról. Nem is az ő hibája volt az, hogy letartóztatták, ezt az életet választotta, és tartozott ennyivel a szüleinek. Ezt kellett tennie.

Stella a mellette ülő lányra nézett, aki a kocsit vezette, és rámosolygott. Egy jó dolog volt ebben az egész szörnyűségben, ami Stella életében történt az utóbbi időben. Allison. Legalább az unokatestvére ott volt neki, legjobb barátként tekintett rá. Azon gondolkodott, hogy Allison vajon tudta-e az okát annak, miért volt most itt. Hogy miért költözött ide.

- Ez borzasztó lesz. Vége az életemnek - nyafogott Stella, Allison pedig erre a szemeit forgatta.

- Kedvelni fognak, ígérem. Amikor én voltam az új lány, már az első nap szereztem barátokat - próbálta bíztatni unokatestvérét.

Stella a kocsiablaknak döntött fejjel figyelte az utat, majd felnyögött.

- Ez azért volt, mert te te vagy, Allison. Benned sokkal több a szerethetőség.

Allison a legjobb barátjához fordult.

- A barátaim szeretnének találkozni veled. Legalább is azt hiszem - motyogta, ahogy eszébe jutott a többiek reakciója.

- Mit akartál mondani nekünk? - kérdezte a lánytól Scott abban reménykedve, hogy kettejükről akar beszélni.

- Szeretnétek kettesben maradni? - indult Stiles kifelé a szobából.

Allison megrázta a fejét.

- Nem - válaszolt sápadt barátjának, majd mindkét fiúra nézett. - Az unokaestvérem ideköltözik hozzánk, miután majdnem letartóztatták.

Stiles döbbenten fogadta az információt.

- M-mi? Letartóztatták?!

Allison forgatta a szemeit a fiú reakcióján.

- Azt mondtam, hogy MAJDNEM. Csak legyetek vele kedvesek, oké? Nagyon aranyos lány.

Ahogy éppen kanyarodtak, Stella kíváncsi volt rá, mit mondott a lány nekik.

- Mit mondtál nekik? A barátaidnak - kérdezte annak tudatában, hogy Allison tudott mindenről, ami múlt héten történt.

- Az igazat, hogy majdnem letartóztattak - mondta, Stella pedig tágra nyílt szemmel nézett unokatestvérére.

- Hogy mi van?

Legalább azt senki sem tudta, mi volt a teljes igazság, és nem is tervezte megosztani senkivel.

- Ez az igazság. Nem igazán látom itt a problémát - szólt Allison, Stella pedig mély levegőt vett, hogy kontrollálja magát. - Nem kell aggódnod, kedvelni fognak.

- Ja, ha bírják a bűnözőket - vicsorgott rá a lányra. - Tudják, hogy vadász vagyok?

- Nem, de elmondhatod majd nekik - mondta Allison. - Ismerik a világunkat - állt meg egy pillanatra, majd folytatta. - De apa és én nem olyanok vagyunk, mint a többi vadász, mert segítünk nekik.

Stella bólintott.

- Igen, hallottam. Csak nem tudom, hogy fogok én segíteni, tudod, jobban szeretem egyedül tenni a dolgomat.

- Minden rendben lesz.

Stella lesütötte a szemeit.

- Csak nem akarok csalódást okozni neked, Allie.

Allisont meglepték a lány szavai, Stella ritkán volt ilyen őszinte és kedves másokkal anélkül, hogy szarkasztikus lenne, hiszen ahhoz van szokva, hogy egyedül legyen, és vérfarkasokat öljön. Nem olyan könnyű elérni, hogy Stella közel engedje magához az embert.

- Te soha nem tudnál nekem csalódást okozni, Stell.

***

Ahogy Stella és Allison egymást mellett sétálva haladtak a Beacon Hills gimi folyosóin, Allisonnak eszébe jutott, milyen volt, amikor először volt ebben a helyzetben, és tudta, Stella nagyon is hozzá volt szokva ehhez.

- Lyd! - kiáltotta Allison, mire az eperszőke hajú lány feléjük fordult.

- Ó, itt vannak az Argentek.

Stella elmosolyodott, valahogyan érezte, hogy kedvelni fogja ezt a lányt.

- Te biztos Lydia Martin vagy - szólt, mire az rámosolygott az új lányra.

- Te pedig a másik Argent - vonta le a következtetést, Stella pedig az unokatestvérére nézett.

- A másik Argent? Két hónappal idősebb vagyok Allisonnál.

- Gólyák, sok új pasi - mondta Lydia, ahogy az új diákok beléptek az épületbe.

- Inkább fiúk - javította ki Allison, és egy ikerpár bukkant fel.

- Az ikrek? - mutatott rájuk Stella.

- Kell az egyik - suttogta Lydia.

Stella végigmérte a magassarkút viselő alacsony lányt.

- Csak az egyiknél van esélyed - szólt Stella, mire Lydia felnevetett.

- Kedvellek - mondta, majd megszólalt a csengő.

- Azt hiszem, mennünk kell.

- Gyere, mutatom az utat, an... - kezdte Lydia, de Stella közbeszólt.

- Angolunk lesz, tudom. Nem vagyok hülye, bármennyire is igyekszik Allison annak beállítani - vicsorgott az eperszőke lányra, aki rávigyorgott.

- Talán tényleg nem. Szóval, miért is voltál börtönben? - kérdezte Lydia, ezzel kényelmetlen szituációba hozva Stellát.

- Nem érdekes.

- Lydia, megmondtam, hogy ne hozd fel a témát - szólt rá Allison, ahogy beléptek az osztályterembe.

Stella és Allison kivételével mindenki helyet foglalt, így utóbbi elindult egy szabad asztal felé.

- Itt ül vala...

- Nem, nem, nem, teljesen szabad, üres - vágta rá az exe, mire Allison felnevetett. Stella pedig megcélozta az utolsó szabad helyet.

- Stella, várj! - húzta vissza az unokatestvére. - Scott, ő itt Stella. Stella, ő pedig...

- Scott, ja, hallottam - nézett rá a fiúra, majd vissza Allisonra. - Nem értem, miért szakítottál vele. Nagyon cuki.

Scott felnevetett a megjegyzés hallatán, mire Allison szúrósan nézett rá.

- Nem olyan vagy, mint amire számítottam - ismerte be a fiú, Stella pedig elmosolyodott.

- Soha nem vagyok olyan - mondta, majd leült az utolsó szabad helyre.

Amint leült, mindenki kapott egy szövegrészletet, beleértve őt is.

Ismeretlen szerzőtől:

A nyílt tengert fekete fellegek csapata zárta el előlünk, és a világ végéhez vezető, nyugalmas víziút komoran áramlott a borús ég alatt - mintha valami roppant sötétség mélyébe vezetne.

Ahogy olvasta a szöveget, egy női hangot hallott, ugyanazokat a szavakat felolvasva, amik az ő papírján is voltak, majd amikor felnézett, meglátta a nőt, aki a telefonján nézte a szöveget.

- Ez az utolsó sora annak a könyvnek, amit először olvasni fogunk. Ez az SMS pedig szintén az első, valamint az utolsó is, amit tőlem kapni fogtok. Most pedig rakja el mindenki a telefonját! - utasította a diákokat.

Stella valamiért gyanúsnak érezte ezt a nőt.

- Elég bizarr - suttogta magának.

- Jól hallottam, hogy mondott valamit, Miss Argent?

Mindenki hátrafordult az új lányhoz, Stella pedig egy „Jaj, ne..." motyogást hallott Allisontól. Stellának vigyorognia kellett a hirtelen figyelemtől, tekintetét belefúrta az őt néző tanárnő szemébe.

- Valószínűleg, mivel mondtam.

A nő ármánykodónak tűnt, ahogy a lány lázongása mosolyra késztette, végül visszament a táblához, és elkezdte írni azoknak a könyveknek a címeit, amiket olvasni fognak a tanév során.

Mindenki, még Stella is, leírt mindenegyes szót, teljes csend uralkodott a teremben. Csak a tollak és ceruzák sercegését lehetett hallani a papírokon, amikor is a nő ismét megszólalt.

- Mr McCall?

Stella felnézett a fiúra, akivel korábban találkozott, és figyelte, ahogy kimegy a teremből a tanárral együtt, de vissza már csak az utóbbi jött.

- Helló, Lydia - suttogta az eperszőke hajú lánynak a srác, aki Stella előtt ült. Lydia a fiú felé fordult, aki a lábán lévő borogatásra mutatott.

- Mi történt? A baleset miatt van bekötözve?

Lydia a szemeit forgatta.

- Nem, Prada megharapott.

- Megharapott a kutyád?

Ezúttal Stellán volt a sor, hogy forgassa a szemeit.

- Nem, a designer táskája volt - mondta, mire mindketten hátra néztek, és a sápadt fiú a homlokát ráncolva így szólt:

- Először is, megengedte bárki is, hogy hallgasd vagy hozzászólj a privát beszélgetésünkhöz? Másodszor pedig, nem te vagy Stella Argent?

A lány felhúzta szemöldökeit a fiú visszaszólására, valamint a hangsúlyra, ahogy a keresztnevét mondta.

- Először is - ismételte Stella a srác szavait. - Azt csinálok, amit akarok, másodszor pedig, de, én vagyok.

- Nem kéne veled beszélgetnem - mondta, és előre fordult a táblához.

- Akkor meg miért szólsz hozzám?

Erre a fiú visszanézett Stellára, szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang rajta, a lány pedig rendkívül büszke volt magára, amiért szótlanná tette a srácot.

- Stella, bemutatom neked Stiles Stilinskit - szólt közbe Lydia, a lány pedig elnevette magát a név hallatán.

- Stiles Stilinski? Nem semmi.

Stiles figyelmen kívül hagyta a lány reakcióját.

- Harapott már meg korábban? - kérdezte a fiú, Lydia egy kis gondolkodás után megrázta a fejét. - Oké, mi van, ha ez ugyanazért történt, mint az incidens a szarvassal? Mint amikor az állatok elkezdenek...

- Furcsán viselkedni földrengés előtt? - fejezte be Stiles mondatát Stella, ami frusztrálttá tette a fiút. Mielőtt megszólalt volna, megremegett párszor a szája.

- Igen. Ne szakíts félbe.

- Nem tenném, ha nem lenne annyira nyilvánvaló, amit mondani akarsz.

Stiles nagyot sóhajtva Lydiához fordult.

- Ami azt jelenti, hogy valami rossz közeledik - mondta, mire a vöröshajú ránézett.

- Jaj, ne már. Tudod, mit szoktak erre mondani - kezdte. - Egy, kettő...

- Három.

Amint Stella kimondta a szót, egy madár ment neki a terem ablakának, egy sötét vérfoltot hagyva rajta. Mindenki megdermedve figyelte az esetet. És amikor mindenki azt hitte, hogy ez csak véletlen volt, jött a következő és a következő, hollók százai repültek az iskola épülete felé.

A vágy, hogy megöljék magukat olyannyira óriási volt, hogy az ablaküvegek kezdtek betörni, mire sikítások hallatszódtak mindenhonnan, beleértve Miss Blake-et is.

- Mindenki a földre!

Ellentétben a többiekkel, Stella felállt a helyéről. Rengeteg halált látott már és idézett elő ahhoz, hogy lássa, ezek a madarak meg akarták ölni magukat. Mégis hogyan félhet valaki annyira, hogy képes legyen kiontani a saját életét?

- Stella! Stella, a földre!

Érezte, hogy valaki le akarja húzni az asztal alá. Végül lekerült a földre Lydiához és Stileshoz.

- Egy köszönöm igazán kedves lenne - mondta a fiú.

- Ha nem buktam le, az azért volt, mert nem akartam - vágott vissza Stella.

- Szóval csak úgy álltál volna ott, hogy nézd, ahogy a madarak elpusztulnak?

Aztán csend lett, ami azt jelentette, hogy nem jött több madár. Stelláék felálltak a földről.

- Hollók voltak, ők szimbolizálják a halált. És nemcsak sorra haltak meg, Stilinski. Annyira rettegtek valamitől, hogy megölték saját magukat - magyarázta Stella. - Valami közeledik. Valami nagyon rossz.

***

- Megmondtam mindkettőtöknek, hogy otthon kellett volna maradnotok - mondta Chris az Argent lányoknak.

- Nem akartunk hiányozni az iskolából - szólt Stella Allison mellett.

- Így van, és minden oké, apa. De a szarvas után még ez is? - súgta az apjának.

- És Lydia kutyája megharapta őt - tette hozzá Stella, hogy megemlítsen még egy olyan állatot, ami irányíthatatlanná vált.

A seriff jelent meg mellettük.

- Mr Argent, már biztosan látott ilyesmit korábban, mármint az állatoknak ezt a különös viselkedését.

- Miből gondolja?

A seriff a két lányra nézett.

- Ne haragudjon, megesküdtem volna, hogy azt hallottam korábban Stilestól, hogy maga vadász - mondta zavartan, mire Stella felnevetett.

- Ha már az állatok viselkedéséről beszélünk, nem tudom, hogy észrevette-e, de ez az iskola tele van vadállatokkal - szólt a lány, amivel magára vonta a seriff figyelmét.

- Te ki vagy?

Stella elmosolyodott.

- Argent. Stella Argent.

- Mindig úgy mutatkozol be, mint James Bond? - nevetett a férfi, mire a lány elgondolkodott.

- Ami azt illeti, igen - mondta, majd elolvasta a seriff kitűzőjét. - Stilinski seriff.

A férfi felhúzta a szemöldökét.

- Ismered a fiamat?

- Igen, ő egy nagyon, hogy is fogalmazzak...

- Idegesítő ember? - szólt a seriff, ezzel nevetésre késztetve Stellát.

- Azt akartam mondani, hogy érdekes jelenség, de ahogy mondja. Ez a legjobb megfogalmazás.

Miután Stilinski seriff otthagyta őket, Chris a lányokhoz fordult.

- Szedjétek össze a cuccaitokat, hazamegyünk - mondta, Allisonék pedig már el is tűntek Lydiával.

- Csak nekem tűnt fel, hogy Beacon Hills kezd átalakulni a természetfelettiek kedvenc helyszínévé? Vonzza őket ez a város - jegyezte meg Lydia, miközben szájfényezte magát.

- Talán ez mindig is így volt, csak nem vettük észre - szólt Stella.

A lányok mögött egy fiatal nő állt. Sérültnek tűnt, mintha éppen menekült volna valami elől.

- Tudjátok, hol találom Scott McCallt? - kérdezte Stella unokatestvérére nézve. - Te Allison vagy, ugye?

- Honnan tudod... - kezdte Allison, de a nő félbeszakította.

- Hol van Scott? - kérdezte ingerültebben.

- Nincs itt, és nem tudjuk, hol van - mondta Stella, mire a nő hirtelen megragadta Allison csuklóját.

- Vissza fog jönni?

Lydia előrelépett a barátja védelmére.

- Figyelj csak, drág...

Lydia elnémult, ahogy a nő az ő csuklóját is megszorította, majd pár másodperccel később szó nélkül elrohant.

- Hát, ennek a nőnek valami baja lehet - ráncolta a homlokát Stella. - Lányok, nézzétek meg a csuklótokat, valami jelet hagyott rajtuk!