Elegem van az egészből.

Életképtelen szobanövényként tengetem napjaim (basszus, még egy rohadt adag tésztát sem vagyok képes kifőzni 17 éves létemre), testképzavarral, és görcsrohamokkal küszködve. Talán Tourettem is van, de ez most nem fontos.

A Corona szünet miatt semmiféle szociális kapcsolatom nem lesz, ami eddig volt, az is megszűnik (ha volt egyáltalán).

Nem fogom majd bírni otthon, ki fogok készülni a SAJÁT családomtól. Ők meg tőlem.

Az egyetlen személy, aki igazán számít nekem, azt csalárd módon áltattam, hitegettem, és még el merészelem képzelni, hogy nem fog azonnal otthagyni, ha rájön az igazságra. Mert az a minimum, hogy soha többet nem néz rám. Hát igen, eddig igazán remekelek, mint emberi lény.

Az egy dolog, hogy senki nem tökéletes, de ha lehet, én a legmesszebb állok tőle.

Hadd ne soroljam fel mégegyszer, mennyi szar van velem, de tudjátok mit, megteszem:

Görcsroham, Tourett, minimum egy disszociatív személyiségzavar, talán borderline személyiségzavar, agorabfóbia, ember/tömegfóbia, tűfóbia, testképzavar, depresszió (talán klinikai), emiatt vagdostam magam, és nem jutottam el vele sehova. Ráadásként lusta, önző, egoista, öntelt, irigy, naiv, fukar, beképzelt, hisztis, akaratos, makacs, hazug, és kicseszettül beteg vagyok, és ha nem tévedek, lehet, hogy pszichopata is.

Óh, majd elfelejtettem: még azt is képes voltam "bemesélni magamnak", hogy meleg/LMBTQ tag vagyok.

Természetesen, ha ezt megmutatnám valakinek, főleg az anyámnak, az első reakció az lenne, hogy figyelemre vágyom. Igen, kifejezetten. Minden szarkazmus nélkül.

12 évig voltam egyedül, akkor született a tesóm. Addig minden figyelmet én kaptam, csak engem tutujgattak, és mikor már nem én voltam a középpont, nem bírtam elviselni. Ennek következtében minden fenntebb felsorolt "betegségem" képes voltam bemesélni magamnak. Levágattam a hajam, fiús cuccokban kezdtem járni, szivárványokat hímezgettem a táskámra, és IGAZI LMBTQsokkal barátkoztam, mert azt hittem, ettől majd figyelni fognak rám. De nem, hisz EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKLEK SENKIT.

És Patu, hiába kérdezed meg, hogy jól vagyok-e. Azt mondom rá, hogy persze, igen, de egyértelmű, hogy nem vagyok jól. Vagyis ezt próbálom elhitetni veled. Meg mindenkivel. Azt akarom, hogy sajnáljanak, de ez a fajta figyelem káros. Ezért kell ezt az egészet abbahagynom. Nincs több rángás és szivárvány. Nincs több színlelés.

Tessék, kész a diagnózis. El lehet fáradni, nincs itt semmi érdekes. Húzzatok innen!

Ez volt az utolsó bejegyzés.

Hagyjatok békén...