Mondtam már, hogy mennyire utálom mikor róla beszélsz? Közel két hét telt el, s te mindig csak őt emlegeted, mintha számodra más nem is létezne rajta kívül. Korábban sosem mondtál róla semmit, nem szóltál hogy van már valakid. Persze miért is tetted volna, hisz nem volt közöm hozzá. Fájt. Nagyon fájt boldognak látni téged. Vele voltál boldog és nem velem, ettől a szívem pedig még inkább darabokra tört. Jungkook, mikor tarthatlak a karjaim közt?
Az ágyon ültem magam elé bámulva, könnyes szemekkel gondolkozva, mint minden egyes nap, mióta meg tudtam hogy van barátod. Egy idő után váratlanul JHope nyitott be a kollégiumi szobám ajtaját kicsapva úgy, hogy az a falhoz koppanjon, mire összerezzenve kaptam fejem rá. Mosolygott, én pedig nem értettem miért ennyire vidám. Ő mindig is mosolygott, ő maga volt a vidámság, amit én csak csodálni tudtam. Én is olyan akartam lenni mint ő.