Emlékszel még a megismerkedésünkre?
Fáradtan lépkedtem be a kávézónak nevezett kishelyiségbe, ahol egy asztalnál a barátaim hatalmas mosollyal ábrázatukon integettek nekem.
Elkezdtem feléjük sétálni. Már majdnem ott voltam, mikor egy pincér nekem jött, kiborítva ezzel a kezében tálcán lévő italokat. Az üvegpoharak egy hangos csattanással ütköztek a padlóval, amik kisebb-nagyobb szilánkokra törve szóródtak szét körülöttünk. Végig néztem rajtad. Lábaid és karjaid remegtek, vörös tincseid a szemeidbe lógtak, ajkaid pedig elnyíltak. Te is pont ugyanolyan meglepett arcot vágtál, mint én. Soha nem láttuk még egymást...

- S-sajnálom! -hajoltál meg mélyen előttem, sűrű bocsánat kérések közepette. Elmosolyodtam rajtad.
Meg akartam köszönni, hogy aznap nekemjöttél...