Lady Alexandra fejében hajnali ötkor teremtek a legbotrányosabb gondolatok. Persze a legjobbak is, csak azok nem érdekeltek senkit. A mai mindkét csoportba illett. Alexandra briliánsnak vélte, Lord Libeck konyhalánya borzalmasnak.

– Nem tehetem kisasszony, mert ha kiderül, azon minutumban elbocsátanak.

– Nem fog kiderülni – jelentette ki Alexandra, és a lány ujjait ráhajlította az ajándékozási nyilatkozatba csomagolt zafír brossra. – Senki nem veszi észre, és amint végeztem, visszacseréljük a ruhákat.

– És addig én mit csináljak, kisasszony?

– Feküdj az ágyamba, és várj.

– És mi lesz, ha begyön a szobalány.

– A fejedre húzod a takarót, és nem mozdulsz.

– De maga szőke, én meg fekete vagyok.

– Felveszed a főkötőm. – Alexandra kihúzta magát. Ideje keményebben fellépnie, mert rájuk virrad, és fuccs a tervnek, gondolta. – Ne akadékoskodj, hanem vedd le a ruhád, és mars az ágyba!

– Nem vagyok megfizetve, kisasszony. Nagyon nem – siránkozott a lány, de engedelmeskedett. Alexandra magára húzta a szürke, kormos ruhát, a főkötő alá igazította a haját, felkötötte a kötényt, és már az ajtónál járt, amikor a lány hangja utolérté.

– Oszt a vödörrel, meg a lapáttal mi lesz, kisasszony?

Valóban, eszmélt Alexandra, megragadta a hamus vödröt, a lapátot, és elindult, hogy véghezvigye a tervét.

*

Daniel Libeckhez igyekezett, egy emelettel feljebb, a központi lépcsőháztól számítva a második szobába.

– Nehogy kopogjon, mint az urak szoktak! – figyelmeztette a konyhalány, amikor kiokosította, mit kell tennie, ha a szerepét, a cserépkályhákban a hajnali hamuzást végző cseléd munkáját át akarja venni. – Csak menjen halkan, oszt benn se csapjon zajt! Ne ébressze fel a fiatalurat! – A lány pimaszul végignézett Alexandrán. – Bár nem tom, mit akar ott, ha az úr alszik közben.

Csak látni, gondolta Alexandra, de nem kötötte a szobalány orrára, milyen szégyenletesen vágyik a férfi közelségére. Megállt, hogy szusszanjon, mert nehéz volt a vödör, és a gondolat maga is fullasztotta, hogy milyen merészségre vetemedik. Beosonni egy férfi szobájába konyhalánynak öltözve, csak hogy még egyszer, utoljára egy pillantást vethessen rá? Tízlábnyi távolságnál közelebbről. Mert látni láthatta persze, a tegnapi vacsorán, az ebédlőasztal túlfeléről, és a fácánsült fölött a virágdíszen keresztül. Ahogy az esti bálon a fal mellől is bámulhatta, amint Daniel a barátjával beszélgetve a terem közepén elsétált. Nem. Elég a lopott pillantásokból. Ma bemegy a férfihez, és megnézi közelről. Hogy valóban olyan gyönyörű, hullámos gesztenye barna a haja és olyan telt az alsó ajka, amilyennek távolból tűnik? Biztosan. Lehet meg is csókolja azt az ajkat. Hátha Daniel nem ébred fel, és ő ezt az emléket dédelgeti sorvasztó vénlánysága hátralévő ötven esztendejében a lápvidéken.

Azért az elég szomorú lenne, ha nem ébredne fel, és ő egy alvó férfi csókolgatna, szólalt meg Alexandrában a józan, és amúgy, ha nem Daniel Libeckről volt szó, a szokványos énje. Ám, ha felébred, oda az inkognitó, és szegény Maryt elbocsátják. Le kell mondania a csókról.

Daniel szobája Alexandra minden várakozását felülmúlta. Talán a reméltnél sötétebb volt, mert épp csak pirkadt, ám ez aligha róható föl a szoba gazdájának. A falait könyvespolcok borították, az asztalon egy majomkoponya szolgált papírnehezékként, a kereveten pedig imponáló összevisszaságban hevertek a sűrűn teleírt papírlapok. Lefekvés előtt Daniel olvasott, és a magas tudománnyal a fejében dőlt ágyba. A széthagyott papírokat majd összerendezi a szobalány vagy ő maga. Nyilvánvaló, megbecsült tudóshoz méltóan Daniel itthon is dolgozik, írja a cikkeit a tudományos folyóiratokba, amiket titokban Alexandra rendre elolvasott, noha Mr. Darwin felháborító ideáit, és az azokat éltető véleményeket az apja kitiltotta a házból. Beleszerettem Daniel lelkébe, a szellemébe, de valami kicsinyt látni szeretnék a testéből is, sóhajtott Alexandra. Óvatosan letette vödrét a kályha elé, és lábujjhegyen megközelítette az ágyat. Egyszerű, puritán ágy volt, még ő, a vendégek közt a legutolsó is különbet kapott, mennyezettel és brokáttal. Danielét nem rejtette függöny, és a férfi címeres, selyem ágynemű helyett lenvászonban húzott dunnával takarózott.

Alexandra megkerülte az ágyat, mert a férfi az ablak felé fordulva aludt, és leguggolt elé, hogy közelről az arcába nézhessen.

Az alvó nem Daniel volt, hanem az öccse, James.

Rossz szobába jöttem, hökkent meg a lány, és még egyszer körbepillantott a helyiségben, de kétség nem fért hozzá, jó helyen járt, az asztal fölött függő festmény Danielt ábrázolta, amikor székfoglaló előadását tartotta a Tudományos tanácsban.

Visszarebbent tekintete az alvóra, hátha eltévesztette, a férfi mégis csak Daniel, elvégre hasonlítanak James-el, hisz testvérek, bármennyire is képtelen az idea, hogy összetéveszthette őket az imént.

Ám az alvó már nem is volt alvó.

Alexandra James Libeck érdeklődő tekintetével nézett farkasszemet.

A férfi felült, meztelen felsőtestéről lecsúszott a dunna.

– Lady Alexandra? – mondta és kérdezte egyszerre. Nem a nevét, azt nyilvánvalóan tudta, hanem hajnali felbukkanása okát.

A lány nem válaszolt. Felugrott, a kezéből elejtette a lapátját, és hanyatt homlok kimenekült a szobából.