Éreztem, ahogy valaki megragadja a vállamat, emiatt pedig akkorát visítottam, hogy szerintem a szomszéd városban is meghallották. Az illető hirtelen a vállamtól fogva fordított meg tengelyem körül, az én szívem dobogása pedig ezzel egyidőben olyannyira felgyorsult, hogy úgy hittem, nyomban összeesem. Ám, amikor szemeim elé tárult az általam zaklatónak hitt, talpig feketébe öltözött férfi, egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel torkomból, mégis villámokat szóró tekintettel néztem fel az illetőre.

- Meg akarsz halni, Jeon Jungkook?! - csaptam a mellkasára idegességemben. Nem hiszem el, hogy mindvégig ő volt a hátam mögött.

- Mi a bajod, mitől ijedtél meg? - tette fel a kérdést nagyra tágult szemekkel.

- Egyáltalán hol voltál? - hagytam figyelmen kívül kérdését.

Jungkook felemelte a kezében lévő fekete zacskót, majd szólásra nyitott száját.

- Elugrottam banános tejet venni, mert unalmas volt a várakozás. - rántott vállat hanyagul, mire fejemet ingatva ültem be a kocsiba, kissé nyugodtabban.

Most már tudom, hogy Jungkook volt az a bizonyos férfi, akit láttam, de a fényképező gép hangja még mindig nem hagyott nyugodni. Talán csak beképzeltem? Vagy MinJoon követ engem? Fogalmam sem volt, hogy mit higyjek, de nem is volt időm ezen gondolkodni, hiszen Jungkook is beült a kocsiba, hogy most már tényleg egyenesen hazafelé vegyük az irányt. Túl sok volt ez nekem egy napra. De amint eszembe jut, hogy mit is éltünk át az orvosnál és a hír, hogy ikreink lesznek, csak jobban feldobta a kedvemet.

Ajkaim széles mosolyra húzódtak, a kedvem pedig hirtelen váltott örömtelire. Ezért is kapcsoltam be a rádiót és szerencsémre elkaptam a kedvenc számomat, aminek szövegét teljes hangerővel hallgattam, Jungkook "örömére". Amikor énekelve -inkább mondanám rikácsolásnak- Jungkookra pillantottam, ő mosolyogva megforgatta a szemeit és csak hagyta, hogy kiéljem magam míg haza nem érünk. Amint vége lett a számnak, én kipirosodva pillantottam ki az ablakon és vettem tudomásul, hogy már megérkeztünk.

- Főzzünk valamit vacsorára, vagy inkább rendeljünk pizzát? - tette fel a kérdést barátom, amikor már beléptünk a házba.

- Hm... - kezdtem el egy pillanatra gondolkodni, hiszen nem tudtam a kettő közül dönteni. - Inkább csináljunk mi valamit.

Kisebb tanakodás után úgy döntöttünk, hogy pirított rizst készítünk kimcsivel, mert csak úgy az igazi. Amikor a konyhapult elé álltam, a konyhakéssel a kezemben, hogy felvágjam a zöldségeket, Jungkook elvette tőlem a kést.

- Mit csinálsz, Jungkook?

- Terhesen te csak ne hadonássz ekkora késsel! - felnevettem mondandója hallatára, amit ő tényleg komolyan gondolt, hiszen egy kisebb kést nyújtott felém.

- Terhes vagyok, nem vak, se nem szerencsétlen - közöltem vele az igazságot, majd elvettem tőle a kést és nyomtam egy csókot az ajkaira. - Attól még jól esik, hogy így aggódsz, de felesleges.

A következő pár percben, míg én a hagymát vágtam, Jungkook segített a többi zöldséget felvágni és mindent előkészíteni. Jungkook elővette a nyers húst, mondván hogy próbáljunk ki valami újat. Nem volt ellenemre, de amikor szemem elé tárult a marha, rögtön megváltozott a véleményem. Éreztem, hogy a reggeli kikívánkozik, a nyál pedig összegyűlt a számban és, ha nem rohanok azonnal a fürdőbe, a konyhában hánytam volna ki a mai nap elfogyasztott ételeket.

Remegve dőltem a kád oldalának, miután lehúztam a vécét. Nem gondoltam volna, hogy nyolc hetesen is hányni fogok, de most már tudomást szereztem róla. A terhesség bonyolult.

- Jól vagy? - jött be Jungkook aggódva, mire bólintottam egyet.

- Jól, de nem szeretnék ma több húst látni - még a gondolatától is felfordul a gyomrom.

Jungkook szinte megparancsolta, hogy pihenjek, én pedig kénytelen voltam rá hallgatni, hiszen nem érdemes vele vitázni. A végén mindig neki lesz igaza. Jungkook kihozott a hálóból egy nagyobb párnát és egy meleg plédet, amivel gondosan betakargatott, majd mint aki jól végezte dolgát, visszament főzni. Nem volt mit csinálnom, minthogy tévét nézzek és keressek egy elfogadható csatornát, de szinte lehetetlen volt. Végül egy mesét kezdtem el nézni, ami inkább való nyolc éveseknek, de mivel ez volt a legelfogadhatóbb, így azt néztem.

Később már érezni lehetett Jungkook mesterműen elkészített étele illatát, ami egyből elmúlasztotta a gyomorfájásom és szinte már olyan érzésem támadt, mintha jól laktam volna. Idővel Kook is csatlakozott hozzám és fejét az ölembe hajtva követelte, hogy kényeztessem őt egy kicsit. Jól tudtam, hogy szereti, ha az oldalát simogatom, így az elkövetkezendő pár percben azt tettem. Nem csak a pléd melegített már engem, hanem Kook méretes teste is, amiből csak úgy dőlt a hő. Olyan volt, mintha Jungkook lenne mellettem, hiszen ő is mindig meleg szokott lenni. Szinte nincs olyan pillanat, amikor a kezei hidegek és csak csodálni tudom, amikor a teste folyton meleg, ezzel engem is felmelegítve, ha szorosan magához húz.

Barátomra gondolva jöttem rá, hogy már hiányzik a közelsége, ezért elindultam a konyhába, ahol a kis konyhatündér szorgosan készítette a vacsoránkat. Csendben mögé lopóztam és hátulról átöleltem, szorosan hátához bújva. Kellemes, mentás illata rögtön orromba kúszott, így kénytelen voltam egy mély levegőt venni és beszippantani azt. Jungkook megállt egy pillanatra, majd kuncogva tovább folytatta a rizs kavarását, hogy ne égjen le túlságosan.

- Éhes vagy? - kérdezte, mire én hümmögve adtam tudtára, hogy igen is az vagyok. - Megterítesz?

- Még szép! - távolodtam el tőle egyből, majd amilyen gyorsan csak tudtam, megterítettem az asztalt.

Jungkook ekkor lett kész mindennel, így már csak a tálalás következett. Szinte nyált csorgatva néztem végig, ahogy tányéromra helyez egy adagot, én pedig megköszönve, azonnal neki láttam az elfogyasztásának.

Még mindig jobban főz, mint anyám.

————

Remélem nem ijedtetek meg nagyon az előző rész végén🙈♥️