Oké bevallom féltem, hogy mi lesz apám következő lépése azok után, hogy Alexander beszélt vele. Hiába kértem, hogy bármit megteszek csaj ne szóljon ő azt mondta neki et kötelessége jelenteni. Utálom és utálom, hogy minden mozdulatomról jelenteni kell.

-Mikor kell mennem?-néztem Alexanderre az ajtóban.

-Hát én azt nem tudhatom.-mondta és mosollyal az arcán, de letörölném most.

-Persze, te semmit nem tudhatsz.-csaptam rá az ajtot, de gondolom őt ezt egy cseppet sem hatotta meg.

Alexander miután én becsaptam az ajtót nem nyitott rám. Egyszer viszont azt hallottam, hogy nyílik az ajtó, ezt abból lehet tudni, hogy recsegnek-ropognak. Azonban nem Alexander volt az aki bejött hanem Monica, szegény mindig neki kell szólni ha mennem kell az apámhoz.

-Hogy vagy kedvesem?-kérdezte és megsimogatta az arcom.

-Nem jól, utálom, hogy állandóan kopók figyelnek.-sirtam el magam az ágyon ülve.

-Elhiszem, de hidd el, hogy ez mind ezért van, hogy te biztonságba legyél.-magyarázta, de én már túlságosan is biztonságban éreztem magam. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke nem kap ilyen biztonsági ellátást, mint amit én.

-És tudod Alexander sem egy könnyű eset, olyan mintha egy robot lenne a sarkamba.-mondta szipogva.

-Mit jelent az, hogy robot? Hisz ő olyan figyelmes és kedves.-magyarázta és nem értette, hogy én mégis miről beszélek.

-Valóban? Ezt nehéz elhinni. Velem utálatos, bunkó és nem utolsó sorban kemény.-mondtam.

-Készen vagytok?-lépett be Alexander és keményen rám nézett. Jézusom mégis mennyit hallott a beszélgetésünkből?

-Alexander, máris megy Rosalyn.-ijedt meg Monica is.

-Remélem, hogy nem késik.-mondta, majd elhagyta a szobámat.

-Most megyek.-mondtam Monicanák és az apámhoz kezdtem sétálni.

-Bemehetsz, nincs bent senki.-mondta Alexander.

-Te nem jössz be?-kérdeztem tőle és egyenesen az arcát kezdtem bámulni. Hihetetlen milyen tökéletes ez a férfi.

-Nem, nem velem akarnak beszélni.-mondta és valószínűleg ő már régen tudott mindent amit én csak most fogok.

-Szabad.-mondta apám.

-Apa.-ültem le elé.

-Rosalyn már megint szökni próbáltál? Hát nem érted lányom, hogy csak magad alatt vágod a fát?-kérdezte.

-Sajnálom.-mondtam.

-A múltkor is ezt mondtad.-magyarázta.

-Tudom, de mégis mi mást mondhatnék?-kérdeztem és lehajtottam a fejemet. Az az igazság, hogy nem szeretek apával veszekedni.

-Semmit, inkább hallgass! Nem, hogy egy szárnyba fogtok lakni Alexanderrel de egy szobában is mától, és azt csinálod amit ő mond. Hisz olyan, mintha én mondanám neked.-kiabált rám, majd az ajtóra mutatott, gondolom ez az jelenti, hogy távozhatok.

-Erre ment ki a játék ugye?-kérdeztem Alexanderre nézve, de ő egy szót sem szólt.

Mikor elmondtam John-nak, hogy a lánya újra megpróbált megszökni megkérdezte, hogy mégis mit tennék én a helyébe. Én azt válaszoltam, hogy biztosan még nagyobb felügyelet alá helyezném, de nem arra gondoltam, hogy egy szobába is rakja velem. Mégis, hogy birom ki, hogy egy ujjal se érjek hozzá? Ez tiszta kinzás lesz a számomra.

-Erre ment ki a játék ugye?-kérdezte mikor elhagyta az apja irodáját.

-Nem, én nem akartam ezt.-úgy mondtam volna neki, most azt hiszi biztos én akartam ezt az óriási faszságot.

Nem mentem utána, tudom, hogy nem akar most látni. Inkább utána küldtem Monicat nehogy valami hülyeséget csináljon vagy éppen törje a fejét. Úgy egy óra múlva már muszáj volt megnéznem a lányt, és mikor bementem a szobájába már üres volt. Hát persze, gondolom át vitte hozzám.

-Mindennek találtál helyet?-kérdeztem az ajtóban állva.

-Nehezen de igen, van egy-két cuccod ami a szemetesben végezte.-mondta és tovább pakolt.

-Mégis mik?-kérdeztem és a kukához sétáltam.

-Jelentéktelen dolgokat dobáltam csak ki.-mondta.

-Neked az jelentéktelen, hogy kidobsz egy képet?-kérdeztem a kukéból kiszedett képre mutatva.

-Nem lesz valami ismeretlen csajjal kép a "szobánkba".-mutogatott nyuszifüleket a levegőbe.

-Akkor sincs jogod kidobni ezt.-már lassan nevetnem kellett.

-Akkor tudod mit, rakd vissza a képet a helyére de ne várd azt, hogy én itt is maradok.-mondta mérgesen, én pedig vissza raktam a képet.

-Akkor ezt megbeszéltük.-mondta, majd éppen kiakart menni a szobából mikor én elkaptam a kezét.

-Engedj el, én nem leszek egy a sok közül.-nézett a szemeimbe.

-Ő a húgom. Talán nem vagy féltékeny a húgomra?-kérdeztem mosolyogva.

-Nem, én nem.-mondta zavartan és ezzel lebuktatta saját magát.

-Tudom, hogy kezdesz megszeretni Rosaly.-hajoltam közel a füléhez, majd egy apró csókot adtam rá.

-Nem.-lökött el magától majd vissza ment a cuccait pakolni.

-Tudod,  nem te leszel az első aki belém szeret.-mondtam, majd kisétáltam a szobából.

-De én leszek az egyetlen.-mondta, de nem fejezte be, így kénytelen voltam én megtenni.

-Akit viszont fogsz szeretni.-mondtam magamnak, vagy talán magunknak.