Hogy vehetett magára egy robot emberi kinézetett? Tuti ha megsértené magát egy helyen, a bőre alatt nem csont hanem vas lenne. Ő lenne a rideg vasember? Nem, ahhoz túlságosan is szeretem Robert Downey Jr-t, hogy az ő általa megformált karakterhez hasonlítsam. Éppen a ház folyósóján sétáltam, azon a folyósón amit gyerekként annyiszor megtettem, hogy már megszámolni se lehetne. Ezt azonban apám megszakította azzal, hogy átköltöztetett a gorilla szárnyba.

-Hát te kedvesm?-kérdezte Monica ágyneművel a kezében.

-Én csak sétálok itt egyet.-mondtam, és közben az emlékek kavarógtak bennem.

-Csak nem megbántott valaki?-kérdezte tőlem és egy pillanatra eltűnt, de csak addig még berakta Ben szobájába a friss ágyneműt.

-Nem.-hazudtam neki, nem mondhatom, hogy szomrú vagyok Alexander miatt.

-Csak nem Alexander a gond?-kérdezte és közben mutatta, hogy üljek le az ágyra.

-Nem.-pirósódtam el, ahogy kimondta a nevét.

-Látom ám, hogy csak úgy szikrázik körülötettek a levegő.-rakta a kezét a vállamra, majd lassan magához húzott és átölelt.

-Nem is tudom Monica, ő olyan más.-kezdtem el magyarázni a dolgokat.

-Nem más, csak teljesen más az életszemlélete, neki nem volt ilyan tökéletes gyerekkora, mint neked, és a családja sem volt olyan szuper, mint a tied.-kezdett bele egy olyan történetbe, amit ha Alexander halott volna, biztos nagyon fájt volna neki. De hát ilyenek a sebek. Minden kinek vannak nem igaz?

-Én nem is tudtam ezt.-néztem Monicara.

-Itt szinte senki nem tudja, én csak onnan tudom, hogy az édesanyja nagyon régi barátnőm volt.-mondta és láttam, hogy ez számára is egy érzékeny téma.

-És mi van a szüleivel?-kérdeztem, hiszen mindent tudni akartam Alexanderről.

-A szülei..-mondta volna de Alexander rontott be a szobába és mérges tekintettel nézett Monicara.

-Monica, kérlek folytasd a munkát.-nézett ré szigorúan a férfi.

-Természetesen.-mondta és azonnal neki is kezdett a munkának.

-Te pedig, indulás mert dolgunk van.-mutatott egyenesen rám az ujjaival.

-Értve robot.-mondtam, ő pedig vissza fordult a folyósón és a falnak lökött.

-Soha, érted soha ne kérdezősködj rólam és a családomról.-szorította meg a kezeimet.

-Ez fáj Alexander.-mondtam és a kezeimet próbáltam mozgatni, de szinte ez lehetetlennek bizonyult.

-Az jó, mert akkor érzed, hogy élsz.-engedte el a kezeimet, majd tovább sétált.

Utálom ha rólam vagy a családomról kérdeznek, vagy ha csak érdeklődnek róluk. Mindenki foglalkozzon a sáját dolgával, ne az enyémmel.

-Kérlek Rosalyn vezesd oda Bent a szobájához.-kérte John a láynát, hogy mutassa meg ennek az idiótának merre van a szobája.

-Persze.-ment oda Benhez és segített neki. Tud ő magától is ám járni Rosalyn, gondoltam magamban.

-Alexander te pedig, kérlek nézd át a birtokot. Rosalyn most biztonságban van itt.-mondta, de nem akartam neki mondani, hogy Rosalyn csak mellettem van biztonságban.

-Értettem.-mondta, majd távoztam a házból és birtokot kezdtem el körbe járni.

Hatalmas ez a terület amir be kell járnom, de a fal ami körbe veszi még nagyobb. Kész katonai bázis. Sétálás közben gondolkodtam Rosalynról és magamról, muszáj tőle távol maradnom. Ahogy közelebb értem a ház hátdó teraszához egy Bent pillantottam meg, aki miután észrevett engem azonnal felém kezdett sétálni. Na mivan kell még egy-két pofon?

-Na mivan gorilla? Csak nem zavar, hogy itt vagyok?-kérdezte tőlem.

-Nem.-mentem volna tovább, de ő az utamba állt.

-Menj férre.-mondtam neki.

-Miért? Mi lesz ha nem menyek férre?-kérdezte tőlem, és az idegeimen táncolt.

-Beverem azt a mocskos képed.-mutattam az ujjával az amúgy is szétvert fejére.

-Tudod, hogy akkot te jársz rosszul, most is csak azért nem vagy börtönben, mert John túl kedves volt hozzád.-magyarázta, és tudtam, hogy muszáj lesz őt ignorálnom.

-Igazad van.-néztem rá, majd félre sodortam a vállammal a gyenge testét.

-Ugye tudod, hogy nem végeztünk még Alexander Hogue.-kiabálta utánam, én pedig csak annyit mondtam erre, hogy de nem ám. Persze ő ezt nem hallotta, ha csak nem gondolta olvasó az emberünk.