Ahogy telltek a napok egyre jobban kezdtem azt érezni, hogy Jungkook elhanyagol engem. Folyamatosan csak Jimin létezett. Egész nap Jimin így, Jimin úgy. Most is éppen Jimintől tartott egy geci hosszú monológot. Már nagyon kezdem unni. Viszont ő ezt nem veszi észre.

- És Jimin...— kezdett egy újabb történetbe, mire felpattantam és kiszágúldottam a szobából.

Fasznak van kedve folyamatosan azt hallgatni, hogy Jimin miket csinált meg ilyenek. Levágtam magamat a kertbe, egyenesen a hatalmas fűzuhatagba. Sértődött voltam, mi tagadás. Viszont az én 15 éves kisöcsémet még sose érdekelt ennyire valaki és nem pofázott ennyit egy személyről soha. Már esteledett. A nap szépen lassan ment le, mit végig néztem. Jungkook nem jött utánam. Nem is érdekelte szerintem, hogy nem vagyok mellette az ágyban.

•••

Mikor már teljesen besötétedett, rászántam magam arra, hogy feltápászkodjak és bemenjek a meleg házba. Felmentem a szobánkba, majd Jungkook ágya helyett most inkább a sajátomat választotam. Nem voltam én mérges rá... Csak bántott, hogy ennyire megkedvelt egy másik fiút. Még hátat is fordítottam neki holott tudtam, hogy még fent van.

- Tae?— szólított meg, lágy hangon.

- Mi van?— kérdeztem kicsit se kedvesen.

Hangom rideg és hűvös volt. Ide hallottam, hogy nyelt egy hatalmasat, majd kiszállt az ágyából. Imádkoztam, hogy ne feküdjön be mögém, de mégis megtette. Derekamat átölelte, majd nyakamba fúrta az arcát. Lehellete csikizte, vékony bőrfelületemet, viszont egy percre se gyengültem el.

- Ne haragudj... Nem vettem észre, hogy nem érdekel téged Jimin.— suttogta, kissé elhalt hangon, miből azt köveztettem le, hogy mindjárt elsírja magát.

Megfordúltam, majd egy szoros ölelébe vontam. Apró puszikat lehelltem arcára, fejbúbjára és oda ahol csak értem, miközben kezeimmel szorosan tartottam magamhoz. Szerettem a közelségét érezni. Ez többet jelentett nekem mindennél. Az Ő közelsége... nem pedig akárkié.

- El fog venni tőlem.— suttogtam szomorúan.

- Dehogy! Te maradsz a legjobb barátom!— ölelt szorosan.

- Persze... a barátod...— szomorodtam el, szinte már úgy, hogy majdnem sírtam.

Csak a barátja fogok maradni... Mindig is csak ez voltam és ennél több nem is leszek. Mit is képzeltem... Taehyung nőjj fel végre! Nem két idegen vagytok, hanem testvérek, mégha nem is vérszerintiek! Már, hogy lenne beléd szerelmes?

•••

Reggel egyedül keltem az ágyban. Szétnéztem a szobában, de Jungkook sehol nem volt. Biztos lent van a konyhában. Kikászálódtam, majd megdörzsöltem a szememet és már mentem is le a konyhába. Szerencsémre pont akkor kaptam el, mikor szendvicset készített magának.

- Én is kapok?— öleltem át hátulról, fejemet pedig vállára helyeztem.

- Persze.— mosolyodott el.- Figyi... Ma kicsit később érek haza. Anyuéknak már szóltam.— mondta egy kicsit lágyabb hangon.

- Miért?— vontam össze a szemöldökömet.

- Jimin megmutatja nekem a házát és...— kezdett bele, de én azonnal közbe szóltam.

- Szó se lehet róla!— tiltakoztam, mint valami vérbeli szülő.

- Tae nem az anyám vagy, hog meg mond mit csináljak!— lett mérges egy szempillantás alatt.

- Faszt!— engedtem el.- Egy rohadt napja ismered te meg bemennél a házába. Nem mehetsz!— kiabáltam, idegesen.

- Taehyung állj le de nagyon gyorsan!— emelte fel ő is a hangját.

- Miben jobb nálam az a gyerek?!— kérdeztem kétségbe esetten, majd meg se várva Jungkookot, felszaladtam a szobánkba, magamra akasztottam valami ruhát és már rohantam is a suliba.

A hideg szél csípte az arcomat. Csak nem akartam Jungkook közelében lenni. Annyira de annyira féltékeny vagyok Jiminre... Nem ehhez szoktam hozzá. Eddigi életem során csak mi voltunk egymásnak ennyire fontosak. Sőt! Nekem ő a mindenem, de ezt nem fogja fel. Félek, hogy elveszítem és félek attól, hogy más elveszi helyettem. Undorító amit csinálok, de nekem szükségem van rá. Nem is lenne akkora baj, hiszen nem vérszerintiek vagyunk. Semmi rokoni kapcsolat nincs köztünk csak papiron. Az meg engem érdekel a legkevésbé.

- Szia! Mi a baj?— csapódott mellém az udvaron, Hoseok.

- Veszekedtem Jungkookkal.— sóhajtottam.

- Wow... Nem tudtam, hogy ti id tudtok veszekedni.— tátotta el a száját.

- Tizenhárom éve élek vele. Nem ez volt az első.— ráztam meg a fejem.

- Jó csak ti olyanok vagytok mind a Jing-Jang cucc. Ti vagytok az iskola testvér mintaképei... Miért veszekedtetek?— érdeklődött tovább.

- Nagyon összenőtt azzal a Jimin gyerekkel. Aggódom érte, de ő ezt nem fogja fel.— vontam vállat.

- És miért baj az, ha jóban vannak?— értetlenkedett.

- Most mondtam, hogy féltem?!— kérdezten vissza ingerülten.

- Akkor most ne nézz a bejárat felé!— nyelt egy hatalmasat, mire reflex szerűen oda kaptam a fejemet.

Testemben szétárad a düh, féltékenység és undor keveréke. Nem akartam elhinni, hogy Jimin megfogta Jungkook kezét és így jöttek be a suliba. Köpni-nyelni alig tudtam. Vetettek rám egy futó pillantást még mielőtt bementek volna az épületbe. Kezeim ökölbe rándúltak és csak fújtattam egy helyben.

- Asszem Jungkook meg fog halni délután...— sziszegtem idegesen.

Olyan nevelést adok én ennek a kölyöknek, amilyet még senkitől sem kapott.