Sziasztok! Most ide elölre fogok egy kicsit írni. Na szóval. Úgy terveztem, hogy ez lesz az utolsó rész + még az epilógus szóval élvezzétek ki minden egyes kis percét, mert már nem sokára vége❤️❤️❤️❤️ Jó olvasást!❤️❤️❤️❤️

Haza költöztem, minek anya, apa és persze Jungkook is örült. Boldog voltam, hogy végre vissza kerülhettem oda ahová valójában tartozom. Jungkook mellé. Tudom, hogy még fiatal, úgy, mint én, de nem érdekel. Vele szeretném leéni az életemet bármi történjen.

- Biztos ez, haver?- paskolta meg a vállamat Hoseok, mikor a gyűrűket nézegettem.

- Na ide figyelj! Lehet, hogy nem vagyunk még felnőttek, de elhatározhatjuk nem?- emeltem fel a szemöldökönet, majd beléptem az üzletbe.

Szemem megakadt egy fehér arany gyűrűn. Pontosan illett Jungkookhoz. Ártatlan, gyönyörű és csak egy van belőle. Volt egy fekete párja is, így azokat vettem meg. Remélem örülni fog neki az a kis szaros, mert ha nem akkor megölöm. Hoseok hatalmas vigyorral a képén sétált mellettem, úgy mintha csak neki szántam volna azt a gyűrűt.

- Mit vigyorogsz?- böktem oldalba.

- Csak belegondoltam, hogy mindig is mennyire védted őt mindentől aztán most meg gyűrűt veszel neki annak ellenére, hogy megcsalt azzal a törpével, viszont utána megmentette az életed. Elég érdekes tesók vagytok. Szerintem még ha vérkötelék is lenne közztetek akkor is pont ugyan ennyire szeretnétek egymást.

- Nem is vagy te akkor fasz...- gondolkodtam el.

Játékosan a vállamba boxolt, majs úgy haladtunk tovább az úton. Lehet, hogy igaza van Hoseok-nak és akkor is szerelmes lennék az öcsémbe. Nem tudom, hogy anyáék, hogy fogadták volna azt is. Ezt elég nehezen fogják. Ha Jungkook igent mond, akkor kitálalok anyáéknak. A gyűrű azért is van, hogy megtanulja, tartozik valakihez. Ez a valaki pedig én vagyok. Csak hozzám tartozik, csak velem szeretkezhet és csak velem létesíthet fizikai kapcsolatot.

•••

Otthon amint becsuktam magam mögött az ajtót, éreztem, hogy valaki a nyakamba ugrik. Elmosolyodtam, majs vissza öleltem szerelmemet. Ugyan olyan bódító illata van, mibt mindig. Sose lehet megunni ezt. Kis idő múlva elengedtem, majd megpusziltam az arcát, mivel nem tudom, hogy kik vannak itthon igazából.

- Anyáék majd csak háromra érnek haza.- mosolygott, aranyosan.

- Az jó!- kuncogtam.

- Gyere üljünk le a kanapéra.- tuszkoltam, mire furcsállóan kezdett el engem bámúlni.- Nyugi nem a világ vége hírt közlöm veled!- nevettem fel az arckifejezése miatt.

- Ha szakítasz velem, az ugyan az.- vonta össze a szemöldökét,mikor leültettem.

- Buta vagy!- hajoltam közelebb hozzá, majd nem is várt tovább, egy lágy csókot lehelt ajkaimra, én pedig viszonoztam ezt neki.

Elmosolyodtam, majd erőt vettem magamon és letérdeltem elé. Egyből sejtette, hogy mire készülök, így csak kerek szemekkel meredt rám, pislogás nélkül. Zsebemből elő horgásztam a gyűrűt, majd mélyen belenéztem a szemébe.

- Jeon Jeong Guk. Tudom, hogy még csak tizenöt vagy és, hogy a testvéred vagyok, de mindennél jobban szeretlek és ha elveszítlek abba belehalok. Érted kelek fel minden reggel, miattad vagyok boldog és örökké azzá akarlak tenni téged is. Kérlek... Ha még túl korai is. De egyszer gyere hozzám, mert belehalok, ha nem teszed.- mondtam el, könnyes szemekkel.

Csak lefagyva ült előttem, majd mikor megrebegtette a szemhéját, nyakamba ugrott és heves sírásba kezdett. Úgy ölelt, olyan szorosan, mintha sosem akarna elengedni többet. Ne is tegye. Nem is akarom, hogy elszakadjon tőlem akár egy mp-re is.

- Igen! Igen! Igen! Igen! Igen!- hadarta egyfolytában ezt a szót.

- Szeretlek Nyuszim!- csókoltam meg.

Bármekkora bűn, bármilyen vétek... Én akkor is szeretem. Mióta az eszemet tudom, csak ő létezik számomra. Csakis ő. Annyira szeretem, hogy nélküle már nem is tudnék élni tovább. Egyszerűen ő az életemnek a tényleges értelme. Csak miatta éri meg minden és miatta élek még mindig. Ő egy angyal. Az én angyalom.