*Olivia*
A srácoktól el búcsúzva indultam megkeresni a szüleimet. Sajnos utolsó pillanatban álltam neki szóval már szinte tele volt az iskola aulája.
Ahogy néztem a sok embert az hittem, hogy ott ölöm meg magam.
-Olivia. - jön hozzám Oliver
-Ne most kérlek. Megkell találnom a szüleimet és beszélni szeretnék még a tesómmal is. - feleltem és egy pillanatra megláttam őket szóval gyorsan elindultam feléjük, de Oliver visszahúzott - Hé mit csinálsz, elfogom veszíteni őket!
-Most mért lettél ilyen ideges csak segíteni szeretnék. - kezdte fel emelni a hangját
-Akkor ne itt álljunk hanem menjünk. - mutattam a tömegre
-Mért lettél hárpia hirtelen? - lepetten néztem rá és nem azért amit mondott hanem a hanglejtésén és az arcán
-Nem, ezt most nem. - tettem fel a kezeimet és hátat fordítottam neki
-Szóval ennyi? Nem akarsz foglalkozni vele és a szönyeg alá sepred? Családi vonás. - a hangja keserű volt, mintha nem is ugyanaz a személy lenne, mint akit ismerek
Nem válaszoltam csak döbbenten néztem magam elé.
Mindegy most nem érdekel!
-Menjél csak engem se érdekelsz. - azonnal gyorsabbra vettem a tempót
Miért csinálja ezt?
Csak sétáltam. Már nem kerestem a szüleimet.
-Olivia végre megvagy! Az egyik csapattársam nagyon fura.. Figyelsz Olivia? - Isabella-ra néztem, aki nagyon feldúltnak tűnt
-Sajnálom Isabella, de most nem. - feleltem és otthagytam
-Hé és mi lesz a meccs után? Anyáékkal fogok beszélni emlékszel? - kiáltott utánam, de csak mentem tovább. Mi a szar baja van Oliver-nek? Azért, mert nem akartam ünnepelni vele? Ez most komoly?!

*Isabella*
Yvonne-nal való "beszélgetés" után siettem a tesvérem után megközben anyáékért is nézelődtem.
Rengeteg helyen kerestem, de nem találtam sehol. Míg az aula végén lévő folyosón megláttam sétálni.
-Olivia végre megvagy! Az egyik csapattársam nagyon fura.. Figyelsz Olivia? - kezdtem bele az öltözös sztoriba, de Olivia csak maga elé nézett
-Sajnálom Isabella, de most nem. - nem értettem, hogy mivan. Csak úgy itthagyott.

Mi történik megint? Ez nekem fontos!
Idióta! Mért gondoltad, hogy változni fog?!
Mérgesen indultam vissza a csapathoz.
-Isabella! - fut ide Ella - Ez az elkaptalak még a meccs előtt. Csak.. Baj van?
-Nem semmi. - vágtam rá dühösen
-De igenis van. Mi történt? - megpróbálta megfogni a karom, de hátrébb léptem, magamtól. Szinte gondolkodás nélkül.
-Mi történt? Elmondom, hogy mi történt! Olivia megint fontosabbnak tartja a saját gondjait, mintsem nekem segítene egy kicsit! Ez van Ella képzeld! -azonnal összehúzta magát mikor fel emeltem a hangom vele szembe. Nem mert rám nézni.
Félrenéztem és elmentem mellette.
Már most elegem van!
-Oh hova-hova kislányom? - állít meg nem sokkal később anya
-Csak sok sikert akartunk kivánni. - szólalt meg apa
-A hugodat nem láttad valahol? - kérdezte anya mire lehajtottam a fejem
-Nem sehol. Most ha nem baj mennem kell a csapathoz. - válaszoltam hidegen és el is mentem

Az edző tartott még egy beszédet, de egyántalán nem figyeltem rá amiért le is hordott. Csúnyán visszaszoltam neki majd félre mentem.
A meccs kezdetével se lettem nyugodtabb. Körbe néztem mikor volt időm, de a szüleimen kívül senkit nem láttam. Se Ella.. Se Olivia nincs itt.
-Haugen hova nézel?! - kiáltott rám az edző majd lepattant mellettem a labda. 1-0 a másik csapatnak.
Újból felhúztam magam. Mikor következőleg jött hozzám a labda egy rohadt nagyot ütöttem bele. Azt hittem, hogy senki nem fogja elérni, de egy lány befutott alá és telibe találta. Elesett és vérezni kezdett az orra. A bíró fújt egyet és pár lány fel segítette míg az edző megindult felém mérgesen.
-Mit müvelsz Haugen?! Nem figyelsz majd lecsapod az ellenfelet! Tünés le a pályáról! - parancsolta mire kész teljesen fel csesztem magan
-Tudja mit laszarom! Csináljon amit akar! - ordítottam és elmentem az öltözőbe. A termet úgyse hagyhatja el senki míg a játéknak vége nincs.

*Olivia*
Az aula végében lévő folyosó egy pihenő részhez vezet. Kanapék, fotelek és padok voltak a helységben.
Leültem az egyik kanapénak a sarkába. Felhúztam a lábaimat és rájuk döntöttem a fejemet.
-Hát te? - hallok meg egy fiú hangot a kanapé másik végéből. Fel néztem rá, láttam már, de foggalmam nincs, hogy ki ő.
-Semmi közöd hozzá. - mondtam ridegen és a szönyeget kezdtem el nézni
-Tudom ám kivagy. Isabella kishuga, Olivia. Nem emlékszel rám? Jonas vagyok. - visszanéztem a fiúra
-De most már igen. - feleltem halkan- Mikor új voltam a felsősök piszkáltak és..pont ott voltál. Beszóltál nekik, hogy hagyjanak békén és az a csapat már nem is foglalkozott velem utána.
-Pontosan. Utáltam őket, hatalmas pofájuk volt. Szóval most, hogy már tudod, hogy nem vagyok ellenség és nem foglak bántani. Akkor el is mondhatnád, hogy miért nem vagy a meccsen. - egy kicsit rágódtam rajta majd belenéztem a szemeibe. Ugyanolyanok, mint akkor. Ártatlanok és mégis hihetetlen erő van bennük.
-Rendben. - egyeztem bele és elmeséltem, hogy mi is történt

-Értem. Hát lehettetek volna finomabbak is. - szólalt meg először Jonas
-Nem értem, hogy miért volt ilyen velem. - mondtam magam elé bámulva mire éreztem, hogy Jonas közelebb jött
-Hé szerintem nem érdemelted meg, hogy ennyire elhordjon. - mondta majd megérintette a vállam. Csak néztem a szemibe és éreztem, hogy elönti a könny az enyéimet. Jonas magához húzott. Bal kezével fogta a fejemet és simogatra, a jobbal pedik támaszkodott a kanapé háttmáláján.
Én neki dőltem a mellkasának és sírtam. - Semmi baj, jobb lesz. Csak sírd ki magad.

Így ültünk egy darabig mikor már elapadtak a könnyeim akkor sem akartam elhúzódni.
-Na miaz csak nem kényelmes? - gonoszkodott egy kicsit Jonas mire picit kuncogtam
-Ez az, haladunk. Mi lesz ha ezt csinálom? - kíváncsiskodott majd végig húzta a kezét az oldalamon amitől megborzongtam. Végig húzta mégegyszer és megállapodott a hónaljamnál.
-Ne, ne, ne. - kezdtem el kántálni, de már késő volt megcsikizett. Én meg hangosan nevetni kezdtem.
-Ezt akartam hallani. - mondta vidáman és mikor abbahagyta rajta állapodott meg a tekintetem. Mélyen egymás szemébe néztünk. Jonas megfogta az arcom és a hüvelykujjávval simogatni kezdte. Olyan jól esett. Nagyon puha volt az érintése és a keze elterült az arcomon. Egyszer csak húzni kezdett maga felé. Nem ellenkeztem, nem is gondolkodtam, de már az ajkai az enyémen voltak. Nagyon jó érzés volt. Nem tudtam elszakadni tőle, egyszerűen nem ment. Megnyalta az ajkaimat mire kinyitottam a szám. Éreztem a nyelvét ahogy szépen együtt mozog az enyémmel.
Nem tudom miért. A testem magától cselekedett.