A "nagy családi" pillanatunkat Oliver zavarta meg.
-Jézusom ti mikre gondoltok?-kérdezte fel háborodva Oliver majd realizálódott benne, hogy mi is itt vagyunk -Oh bocsánat, hogy megzavartalak titeket.
-Ne aggódj.-nyugtatom meg mire ő bólintással válaszol, de a tekintete azt sugallja, hogy nem hagyja ennyiben
-Szóval ő a barátod?-érdeklődik az úgymond újdonsült anya kuncogva
-Oh ne már maga is?-Oliver kiakadt és elment
-Ha nem baj utána megyek.-mutatok az írányba amerre ment. Freda bólintott és mentem is az emeletre.
Csak úgy megjegyzem, hogy foggalmam nincs, hogy melyik a szobája. Biztos közel lehet hamár ilyen gyorsan eltűnt pedig nemsokkal később indultam el nála.
Pár felesleges ajtó nyitogatás után meglett a megfelelő szoba.
-Ah végre megvagy!-könnyebülök meg miután beléptem a helységbe
Oliver az ágya szélén ült én meg mellette foglaltam helyet.
-Bocs nem gondoltam, hogy utánam jössz.-mondja felém fordulva
-Semmi baj. Csak legközelebb ha egy kínos szituációból elakarsz menekülni vigyél magaddal.-ezen fel nevetett és át ölelt -Azért én is jobban szeretem ha mosolyogsz.
-Ah olyan ari vagy ilyenkor főleg, hogy motyogsz.-örvendezik Oliver én meg leszegezem a fejemet mire maga felé fordít. Megfogta az arcom és az állam alá nyúlva fel emelte a fejem. -Ne hajtsd le előttem a fejed folyton! Szeretem látni az érzelmeidet az arcodon.
-Ja főleg mikor elpirulok miattad. -újra felnevetett
-Igen, de az a legjobb mikor megmosolyogtatlak.-az arckifejezésem miatt egy sunyi/édes fél mosolyra húzta a száját majd csókba húzott
Hirtelen rezgett egyet telóm ezzel megszakítva a csókolózást.

Isabella: Szia Olivia haza tudnál jönni? Anyáék nincsenek itthon és nem akarok egyedül lenni.

-Szegény nem is tudja, hogy itt vannak a szüleitek?-kérdezte nevetve Oliver
-Mégis honnan tudná? Ella-nál volt.-szúrom le a fiút
-Igaz bocsánat!-teszi fel a kezeit védekezően, de persze mellé sunyin mosolyog
-Idióta.-mondom és megsimizem az arcát

Me: Mingyár haza megyek.
Isabella: Kössz hugi életet mentesz.

-Ha szüleid nem dobnak haza akkor kísérjelek el?-kérdi Oliver miközben elindulunk le fele
-Szerintem együtt fogunk haza menni, de meglátjuk.
Lent a nappaliban beszélgettek a szüleink.
-Anya.-szólítom mire..hát..mindkét anyám felém kapta a fejét -Haza megyek, mert Isabella egyedül van otthon.
-Menj csak drágám mi még maradunk.-mondja anya(a nevelő)
-Azért csak ne menjen egyedül.-szólal meg Ingrid aggódva
-Majd a Larsen fiú haza kiséri ugye Oliver?-nézett apa (a nevelő) Oliverre
-Alapból ez volt terv Mr. Haugen.-játsza az agyát Oliver
-Szörnyüek vagytok.-szólom le mindkét férfit és elindulok kifele a házból
-De így szeretsz Olivia, ezt ne felejtsd el.-kiáltja utánam majd mikor beért tarkón vágtam. A fiú csak kinevetett és újabb forró csókba húzott.
Az utat gyorsan megtettük. Hála az égnek, hogy hamar jött busz.
A ház előtt el búcsúztam Olivertől.

*Isabella*

Mikor megláttam a hugomat az ajtóban smárolni Larsennel olyan boldog voltam. Vajon ő is hasonlót érzett mikor engem látott Ella-val? Na mindegy. Amint bejött rá vetettem magam.
-Anyirra örülök!-kiáltom
-Ez nagyon jó tényleg, de tudod én nem vagyok olyan erős, mint te, hogy el bírod Ella-t.-válaszol én meg le ugrok róla és úgy ölelgetem tovább
Nagy nehezen, de fel jutottunk Olivia szobájába és lefeküdtünk az ágyára.
-Mit csináltatok Oliverrel?-kérdem kíváncsian és húzogatni kezdem a szemöldököm mire szegény Olivia teljesen el vörösödött
-Jézusom, mikre gondolsz te? Mi..nagyon semmit, de..van valami amit el kell mondanom.-mondta komolyra fordítva szót mire fel ültem vele szembe
-Rendben hallgatlak.-válaszolok és nyugtatás képp megfogtam a kezét
-Találkoztam Freda-val és Edvard-dal. Tudod..az igazi szüleimmel..-elmesélt mindent. Anyáék gyerekkorától kezdve..egészen mostanáig.
-Nem bocsátottál meg nekik túl könnyen?-kérdeztem finoman a történet végén
-Szükségem van rájuk..bármennyire is akarom, hogy ne legyen. Mégis mit érnék el azzal ha nem bocsátok meg nekik és tovább növelem a haragomat. Nem mellesleg ha képes haza költözni és anyaként viselkedni. Én nem állok útjába. Érzem, hogy ő tényleg..szeret engem és mellettem akar lenni.-magyarázta le hajtott fejjel majd rám emelte kissé könnyes szemeit
-Ne sírj kishugom. Ha így érezted jónak, akkor biztos jól döntöttél. -ölelem át hozzam képest apró testét
-És neked, hogy ment a randi?-kérdezte nagy mosollyal
-Háát az úgy volt..-kezdem el vakarni a tarkómat és..röviden probáltam elmesélni, hogy lefeküdtünk. Közben el kezdtem mászkálni a szobában az idegesség miatt.
-Szörnyű vagy.-nevet ki Olivia
-Jaj kérlek ne mond ezt! A végén el bizonytalanítasz! -újra kuncogást hallottam hátulról
Turkálni kezdtem Olivia cuccai között, mert mértne? Találtam egy füzetet, ami tele volt versekkel. Találtam egyet, ami Oliver-ről szólt.
-Ezek mik?-fordulok felé sunyi vigyorral az arcomon
-Nem tudsz megfogni vele, látta már.-töri le a szarvaimat kegyetlenül a hugom
Egy pillanatra elszontyolodtam, de aztán eszembe jutott valami.
-Olivia! Írjunk verset együtt!-kértem kicsattanva az örömtől
-Öhm..felőlem.-válaszol lepetten
Az asztalához ültünk és egy kis ideig csak ültünk a fehér lapok felett míg össze szedtük a gondolatainkat. Majd neki álltunk társalogni és megosztani az ötleteinket.
Olivia hihetetlen! Egy negyedóra-20 perc alatt sikerült is megírni a verset.

S amikor a nap eltűnik és az eső szakad,
akkor érted meg, hogy mit is jelent neked az a fénylő égitest.
Most nincs itt és te fázol. Már jég potyog az égből és nincs esernyőd, mert neked nem kellett.
Amikor sütött a nap, te nem számítottál az esőre
ezért most elázol.
Végig gördül az arcodon. Először egy, aztán a többi száz.
Mit tehetnék most?
Kérdezed.
A válasz az: bízz!
Nem esik örökké és amúgy is van esernyőd.
De nézz az égre! ott egy szivárvány!
Az esernyőd most egy papirsárkány, ami nevetésére bir.
A nap melegíti a szíved és a szivárvány jelzi, hogy most minden jó.

-Ez nagyon jó lett!-mondom vidáman és át ölelem Olivia-t, a fejemet a vállára hajtottam, ő meg rám és néztük a művünket.
-Igen, igazad van.-értegyet Olivia is
-Többször is csinálhatnánk ilyet.-vetem fel az ötletet
-Benne vagyok.-válaszol Olivia és átkarol

Else hiszem, hogy vége. Sokszor nem volt kedvem, se ihletem folytatni, de valahogy mindig összejött. Az utolsó löketet mondjuk egy nagyon jó barátomtól kaptam, akinek ezt a csodálatos verset is köszönhetem: Hortobagyi_Lena ♥♥
Azoknak is nagyon szépen köszönöm akik el olvasták vagy csak bele olvastak! ♥♥
Sokkal többet akartam kihozni ebből a történetből, de nem sikerült.
Hol túl sok volt, valamikor meg túl gyér lett. Mindenki gondolja ide amit szeretne.
Nagyon megszerettem volna írni ezt a storyt és örülök neki, hogy meg is tettem. Hiába nem lett olyan, mint amilyennek elterveztem.
Túl sokat magyarázok. Mégegyszer köszönöm szépen a támogatásokat! ♥