2019 04.23. Kedd 02:16

Anyáék vagy órákon keresztül üvöltöztek míg apa le nem lépett. Anya meg sírva be ment a szobájába. 9 után már senki nem ment sehova.
Nem tudtam aludni. A földről föl se akartam állni. A lábaimat már nem is érzem. Nem, mintha mást igen. Egy részem eddig is halott volt vagy csak azt hittem, de most már tényleg az. 17 éven keresztül hazudtak és eljátszották, hogy egy család vagyunk. Már értem, hogy mért ilyenek velem. Nem tartozom ide. Nem vagyok a gyerekük, nem vagyok hug, nincs családom. Nem kellettem a szüleimnek és most már senkinek se.

*Isabella*

Miután meg hallottam, hogy Olivia igazából nem is a testvérem valami megtört bennem. Az egyetlen családtagom akinek a leginkább a közelében akartam lenni nem is a családom. Vagyis a belső családomba nem tartozik, de az unokatestvérem.

*Olivia-Isabella*

Olyan hajnali 3 fele el aludtam a (Olivia/Isabella) gondolkodásban/sírásban. Reggel fel keltem 07:00/06:45-kor. Ki mentem a wc-re majd öltözni. Fel húztam egy szürke NF-es polót, egy fekete farmert, a kis kabátomat, egy fekete csöves sapit és a cipőmet/ szürke trikót, egy kék, hosszított derekú farmert, rá egy sötét rózsaszínű, kötött kardigánt, a nyakamba raktam egy halvány rózsaszín, vékony sálat és fel húztam a cipőm.

*Olivia*

Fel kaptam a táskám, be raktam a fülesem, el indítottam az NF-től a Let you down-t és ki mentem a szobámból. A nővérem a konyhapultnál állt indulásra készen csak a telefonján ügyködött valamit. Anya az asztalnál ült és mondott is valamit nekem, de én csak át robogtam a szobán, ki a házból a kissé hűvös Áprilisba.

07:27

A suliban egyenesen a tetőre indultam. A 3.emeleten ahol lenne az órám is meg láttam Olivert a terem előtt ülni. Rám nézett, de nem csinált semmit csak nagy és üres szemek néztek rám. Tovább mentem a lépcsőre.
Körbe néztem alig van fent pár ember, de ahova én megyek ott nem lesz senki.
Ugyanolyan, mint akkor.
"Aztán a fém falon aminek neki dőlök és így takar el a többiektől, valamit húzni kezdtek."
Ott a karc a falon, a padlón a száradt vér folt és az emlékek. Oda mentem a korláthoz, rá tettem a kezem, vettem egy mély levegőt és le néztem.
"Szóval tégy egy szívességet és ..halj meg!"
(A hangulat kedvéért szerintem most indítsd el a zenét)
Le dobtam a táskám és át másztam a kerítésen. Le ültem a párkányra és tovább néztem a mélységbe. El indult a következő zene. My R.
Egy hang egyre erősödött bennem.
Halj meg...Nincs családom. Halj meg.. Nincs Oliver. Halj meg. Nincs miért élnem. Halj meg!

*Isabella*
07:30
Szomorúan ballagtam fel a 3.ra ahol lesz az órám. Egyszer csak Oliver rohant felém aggódva.
-Figyelj a hugod fel ment a tetőre és nagyon rossz előérzetem van.-darálja a fiú én meg le dobok mindent a kezemből és futni kezdek.
Az ajtót fel téptem és Olivia-t kerestem. Két lány bal oldalt lefele mutogattak és beszéltek. Újra futni kezdtem abba az irányba. Olivia ott ült a tető szélén.
-Ne, kérlek!-kiáltom sírva mire Olivia hátra nézett majd fel állt
-Mért?-kérdi erőtlenül
-A családod miatt.-válaszol mellőlem Oliver
-Milyen család?-kérdezte cinikusan
-Én!-üvöltöm mire rám nézett
-Te? Hozzám se szóltál, mégcsak meg se kérdezted, hogy vagyok. Mindig te voltál a tökéletes anyáék szemében.. Ja igen.. el is felejtettem.. nem vagyunk testvérek.-a szívem egyre jobban repedezett szavaitól és üres szemeitől
-Azért nem szóltam hozzád, mert megvetettem magam, hogy semmit nem csináltam mikor Drake bántott. Csak álltam és néztem ahogy sírsz és szenvedsz. Nem volt merszem oda menni hozzád. Még csak a szemedbe se tudtam nézni. De ha hiszed ha nem én mindenkinél jobban fel akartam kelteni a figyelmed. Azt akartam, hogy a húgom velem legyen. Nem hallodtad, hogy anya mit mondott reggel, de kellett volna. "Olivia! Nekem mindig az a kislány leszel, aki egykor voltál." Anya mindig is szeretett és ő tudta, hogy nem vagy a lánya. Apa probált nyitni feléd, de te ellökted és sajna ilyen lett. Hiába hiszed, hogy nincs családod, mert van! Nem számít, hogy kik az igazi szüleid, egy szülők neveltek minket és ez mindig a testvéremmé fog tenni. -Szóval kérlek, hogy ne ugorj. Tudom, hogy haragszol. Nem szabadott volna magadra hagyjalak. Sajnálom!-egy könnycsepp buggyant ki a szeméből miközben kérte Olivia bocsánatát és, hogy ne tegye amit tenni akar
Olivia csak állt és nézett minket. Majd le hajtotta a fejét és sírni kezdett. Oliverrel oda mentünk és a kezünket nyújtottuk felé. Ránk nézett mi meg rá mosolyogtunk.
-Én is hibás vagyok. Kizártalak titeket és ide vezetett.-mondja szaggatottan a sírás miatt
-Nem számít csak az a fontos, hogy tanulj belőle.-kezemmel közelítek felé, bólint és meg fogja a kezem. Oliver meg át segíti a másik oldalra. -Annyira sajnálom!-kiáltja és szorosan meg ölel
-Tudod milyen régóta várok arra, hogy megölelj?-kérdem és én is sírni kezdek mire összerogyunk és mindketten a földre esünk.
Oliver mellettünk állt és mosolyogva nézett minket. Rá néztem és mutattam, hogy jöjjön közelebb. Mikor kar távolságra volt tőlem lerántottam. Olivia hirtelen a fiú nyakába ugrott.
-Sajnálom.-kér bocsánatot a fiútól is
-Megbocsátok.-válaszol és át öleli a derekánál
-Ne most szerelmeskedjetek!-gúnyolódok mire a húgom mérgesen rám néz, de el mosolyodik
-Ez nem fair én nem tudlak senkivel csesztetni.-válaszol és Oliver kicsit fel nevet
-Akkor el mondok valamit. Most megfogom cáfolni, hogy tökéletesnek hívtál. Lezbi vagyok és anyáék, sőt senki se tudta egészen mostanáig.-vallomásomra mindenketten meg lepődtek
-Ez nem igaz Isabella, így is tökéletes vagy.-erre újra elsírtam magam mire Olivia át ölelt
-Köszönöm!
-Testvérek vagyunk ez a dolgom!