Jonas kezei a derekamra csúsztak. Magára húzott. Az ölében ültem és csak csókolóztunk. Hirtelen elvált tőlem és a nyakamat kezdte el puszilgatni. Mikor megéreztem, hogy kiakarja szívni akkor kapcsoltam.
Mégis mit müvelek?
Fel ugrottam és futni kezdtem.
Hogy tehettem meg ezt vele?
Könnyezni kezdtem pont akkor mikor kezdett kijönni a tömeg.
Probáltam takarni az arcom ezért is mentem neki véletlenül pár embernek.
-Olivia? - félve fel néztem. Ida és Daniel nézett vissza rám aggódva. Vettem egy mély levegőt és tovább mentem. Fel mentem a tetőre, mint mindig ha egyedül akartam lenni vagy csak gondolkodni.
Most épp mindkettőt.
Egy paraszt volt velem, de..ezt egyáltalán nem érdemelte meg..

*Isabella*
Csak ültem egy darabig a padon majd át öltöztem és folytattam a bambúlást.

-Isabella itt vagy? - kopog be az ajtón Yvonne
-Vége is? - kérdeztem vissza
-Nem, csak csere volt és utánad akartam jönni... Bemehetek? - egy pár másodpercig hezitáltam, de végül igent mondtam. Leült mellém. - Nem tudom, hogy mi történt. Miért vagy ilyen dühös, de..szeretném ha tudnád, hogy én melletted vagyok.
-Köszönöm Yvonne. Tényleg sokat jelent, de... - ránéztem a lányra és el akadta a szavam amilyen arccal nézett rám. Mint, aki átérzi minden csepp fájdalmamat. Rádöltem a vállára és elkezdtem mesélni neki.
Egy-két könnycseppet el is morzsoltam.
-Nehéz lehet így élni, hogy a szeretteid csak egy ideig vannak veled. A családod sőt még barátnőd is, aki mégcsak nem is lezbi. Szeret téged egyáltalán? - akad kicsit ki Yvonne mire fel állok
-Mi, még persze, hogy szeret! - kiáltottam a lányra
-Tényleg? Nekem nem így hangzik és szerintem nem akar téged. Csak veled van, mert nincs más. Tudom, mert én is végig mentem ezen. De nem akarom, hogy te is. Egy nem lezbikus lány nem fog tudni úgy és sokáig szeretni. Eleinte igen, de ez meg fog változni mikor meglát egy helyes fiút mondjuk. És már dobott is. - nem akartam elhinni amit mond, de végül mégis sikerült bogarat ültetnie a fülembe. Csak döbbenten álltam és dolgoztam fel az információt.
Ella megtenné ezt velem? Elhagyna mikor rámun és talál egy fiút?
-Én melletted akarok maradni!
-Erről akartál beszélni? - kérdeztem halkan
-Igen.. Szeretlek Isabella. Olyan régóta csak nem mertem bevallani neked. Féltem, hogy tönkremenne a barátságunk, de most már tudom, hogy ez mind nem számít. Csak az, hogy boldognak láthassalak. - megint lesokkolódtam. Nem tudok ennyi mindent egyszerre át gondolni. Csak úgy cikáznak a gondolatok a fejemben. - Látom kicsit leált a rendszer. Nem kell semmit mondanod.. Csak had legyek melletted.
Bólintottam és a sírás határán át öleltem. Jó illata van. Kellemes, virág illat... Ella-nak édes illata van... Azt jobban..
El húzódott egy kicsit Yvonne és a szemembe nézett.
-Köszönöm Yvonne. - mondtam kedvesen, egy apró mosollyal majd lehunytam a szemem. A csapat társam arca helyett Ella-ét láttam magam előtt. Az ő mosolyát. Az ő ajkait..?
Mire felébredtem Yvonne finoman csókolta az ajkaimat.
Elakartam húzódni, de pont ekkor hallottam kinyitódni az ajtót.
-Mi? - átnézek a társam válla felett és egy összetört Ella-val találom szembe magam - Tudod.. Utánad akartam jönni, hogy beszéljük meg a kirohanásodat. Mert az évfordulónkon akartam elmondani a szüleimnek, hogy együtt vagyunk..
Könnyes szemét látva sírni kezdtem. Ella elfutott, engem meg még az előttem álló lány tart.
-Engedj el! - kiáltottam és szabadulni probáltam -Nem érdekel, hogy szeret-e. Sosem érdekelt, mert én szerettem!
Félre lökve a lányt mentem ki, de Ella-t már sehol nem láttam.
Szomorúan sétáltam ki az aulába.
-Isabella minden rendben? - támad le egyből anya. Fel nézek rájuk és sírni kezdek. Azonnal magukhoz öleltek.
-Mi a baj lányom, mért sírsz? - csak sírtam mire kivittek a suli elé és leültünk egy padra. Anya bal oldalt, én középen és apa jobb oldalt helyezkedett el.
-Ma akartam elmondani, hogy.. - megakadtam, mert elő jött egy kis félelem a reakciójuktól
-Mi az Isabella? Nekünk elmondhatod. Együtt csak kitalálunk valamit. - anya szavaira és apa egyetértő simogatására megnyugodtam
-Ma van az 1 hónapos évfordulónk Ella-val. Féltem elmondani, hogy mit szóltok.. Hozzám. De.. Nem érdekel, mert ma elvesztettem őt. - mondtam remegő hanggal. Ahogy elém kerül Ella szomorú arca olyan, mintha darabokra törné a szívem a tekintetével.
-Jaj kincsem. Egyántalán nem érdekel a párod neme. - szólal meg anya
-Csak az számít, hogy szereted. - mosolyog apa mire örömömben kezdek el könnyezni majd átöleltek két oldalról
-Ha Ella szeret téged akkor biztos megfogjátok oldani. Hiszünk benned Isa. - anya kedves szavai a világot jelentik nekem
-Adj egy kis időt magatoknak aztán beszélj vele. Viszont nekünk most mennünk kell és beszélned kell a hugoddal is. - apa megsimogatta a fejemet majd anya nyomott egy puszit az arcomra és elmentek
Igazuk van. Beszélek Olivia-val.
Egy másodpercig nem kellett gondolkodnom azon, hogy hol lehet. Egyenesen a tetőre mentem.
Sétálgattam egy darabig mire megtaláltam. Kivételesen legelől üldögélt. A padnak döntötte a fejét és csak nézte a tájat.
Lehuppantam mellé. Egy kis ideig én is csak az eget kémleltem.
-Sajnálom. - szólal meg először Olivia
-Én is. - felelem majd átölelem mire rám dönti a fejét
-Elbasztam.. - mondja halkan a hugom
-Nem vagy egyedül. - válaszomon meglepődött
-El akarok tűnni. - feleli végül és egyet is értettem vele
-Gyere! - pattanok fel és a kezemet nyújtom Olivia-nak
-Hova megyünk?-kérdezte értetlenül miközben elfogadta a segítségemet
-Nem tudom. Csak el, valahova... A park jó lesz? - érdeklődtem mosolyogva mire neki is fel szökött egy kis mosoly féleség az arcára - Apa azt mondta, hogy adjunk időt magunknak. Szóval majd át beszélünk velük szépen mindent, de csak holnap.
Először bementünk Olivia termébe. Daniel és Ida nagyon nézett minket, de Olivia a cuccával a kezében elhagytuk a termet és ugyanezt megcsináltuk nálam is.
Majd fogtuk magunkat és elmentünk a parkba.
Sétáltunk és beszélgettünk minden féléről.
Egyikünk se hozta fel, hogy mit művelt a másik.