Nagy nehezen, de elértünk a parkba. Semmi különöset nem csináltunk. Csak sétálgattunk, beszélgettünk és élveztük a kellemes időt. Számomra tökéletes. Ahogy másoknak is. Nagyon sokan járnak ide nem úgy, mint a város által fenntartott parkba. Ezt a helyet a tehetősebb családok pénzelik. Például Ella családja és még az enyém is.
A közepén van egy szökőkút, körülötte padok és fák amik pont most virágoznak.
-Gyönyörű!-ámuldozik Oliver
-Igen az. Nem voltál még itt?-érdeklődök kedvesen mire Oliver megrázta a fejét
-Nem igazán járunk parkokba mivel az édesanyám allergiás pár virágra.
-Sajnálom. Én imádtam ide járni gyerekként. A virágok illata, a hangulat, a kellemes kisugárzása a helynek. -le ültem a szökőkút szélére -Mikor nem akartam otthon lenni és persze miután kimehettem már egyedül, mindig ide jöttem. Bár az esetek nagy részében nem voltam egyedül. A nővérem utánam jött és vagy oda ment hozzám vagy távolról figyelt. Attól függött, hogy mi miatt menekültem el a házból.
-De most nem menekülés céljából vagy itt, szóval mosolyogj.-Oliver rá tette a kezét a fejemre és megsimogatta
-Bármilyen okkal jöttem ide mindig boldog voltam és most is az vagyok. Ehhez a helyhez nem fűződik rossz emlékem.-fel néztem a fiúra, aki bólintott majd a kezét nyújtotta amit el is fogadtam. Fel álltam és Oliver a karját végig vezette a vállamon így magához húzva engem. Felé pillantottam és arcon pusziltam mire megjelent az arcán egy mosoly.
-Mehetünk vagy még maradjunk?-kérdi Oliver
Utoljára végig vezettem a tekintetem mindenen majd el indultunk a kijárat felé.
-Na és hova viszel?-kíváncsiskodok
-Nem igazán különleges hely és nincs semmilyen története, de én szeretek oda járni. A nővérem hozott ide először. Király egy nap volt.-meséli boldogan
-Máris van története.-vágom rá
-Lehet igazad van. Innen sétálni kell hozzá egy kicsit.
-Egyáltalán nem baj. Jó idő van és veled vagyok szóval nem bánom.-rá pillantottam a mellettem sétáló fiúra, aki csak előre nézett és mosolygott
Egy kb 15 perc múlva elértünk egy kávézóhoz. Nem volt óriási, de nem is egy egér lyuk volt.
-Kellemes helynek tűnik.-és ismerősnek is
-Az is!-válaszolja vidámam majd be megyünk az üveg ajtón és ebben a pillanatban egy kis csengő szólalt meg, ami a bejárat felett lóg
A hely fő színei a fehér, a zöld és a barna.
Leültünk egy box-ba. Az ülés huzata zöld, de maga a "szék" barna, ahogy az asztal is.
-Nagyon tetszik ez a hely!-mondom nézelődés közben
-Kostold meg a fagyi kelyhüket imádni fogod.
-Szervusz Oliver! Akkor azt kérsz?-lép ide nevetve egy nő
A harmincas éveiben járhat, hosszú, barna, göndör haja van és kedves arca. Köténye barna, zöld szegéllyel és a mell résznél fehérrel rá van írva a helység neve.
-Áh szia Ellinor. Igen a szokásosat kérem. Olivia te mit szeretnél?-a döbbenet miatt nem tudtam elsőre megszólalni, de egy kis gondolkodás után már ment
-Én egy karamellás cappuccinot kérek.
-Értettem. Egy kis türelem és hozom is. Akkor Oliver nem úszod meg, hogy bemutasd a leányzót.-a nő elindult a pult felé majd tekintetemet visszavezettem a velem szembe ülő fiúra, aki engem nézett
-Ellinor Emma barátnőjének a nővére. Ő szolgált fel akkor is mikor először voltam itt. Azóta mindig ő jön hozzám. Különösebb kapcsolatom nincs vele. -nem vártam magyarázatot, de valamiért örömmel tölt el, hogy ezt elmondta
-Értem és mióta jársz ide?
-Hát egy jó 5 éve. Emma azért hozott el, mert volt egy mütétem és ünnepeltünk, hogy jól ment. -lefagytam, de most az arcomra is kiült, mert Oliver ki nevetett. Annyira felcsesz mikor ezt csinálja! -Ne ölj meg. Bocs, hogy ki nevettelek. Semmi komoly nem történt. Az osztálytársam lelökött a lépcsőről és eltört a karom.
-Szörnyű vagy.-rázom meg a fejem
-Nem olyan vészesen. -muszáj volt nevetnem rajta -Végre nevetsz. Te is szörnyű vagy néha, tudod?
-Ne aggódj, nem überellek.
Egy kis idő múlva Ellinor kihozta a rendelésünket és ahogy mondta rávette Olivert, hogy beszéljen rólam. A folyamat eléggé vicces volt.
Egy ideje itt voltunk már mikor megláttam egy kicsit távolabbi asztalnál anyám testvérét és férjét.
Ezért volt ennyire ismerős a hely! Ez a kávézó lánc az ővék. Több is van a városban és pont ide jöttek?!
-Olivia jól vagy? -kérdi aggódva Oliver és megfogja a kézfejem
Lassan vissza fordítottam a fejem felé.
-Itt vannak.-ennyit tudtam ki nyögni
-Kik?-kérdezte majd abba az írányba fordult amerre én bámultam -Az a nő.., mintha te ülnél ott felnőttként, csak hosszú hajjal.
-Az a nő...az anyám... Az igazi. -válaszomra Oliver ledöbbent
-Ők a szüleid?-finoman bólintottam
-Nem mostanában találkoztam velük. Mivel folyton mászkálnak. Úgy látszik haza ugrottak egy kicsit...Hát gyerekkel igen nehezen utazgathatnának országról országra. -mondtam keserűséggel a hangom
-Figyelj elhiszem, hogy haragszol rájuk, de gondolj bele abba, hogy ha ők nem mondanak le rólad akkor a nővéred most nem lenne a testvéred. Nem lennél az, aki most vagy. A múltad formált ilyenné Olivia. Ha az más lett volna akkor te is más lennél. Érted?-bólintottam, de a tekintetem akaratlanul is feléjük vándorolt
-Nem tudom csak úgy elengedni a tényt, hogy le mondtak rólam. -elhallgattam, mert Freda pont felém nézett és akaratlanul is egyenesen a szemébe néztem. Meglepődött, de egyéb érzelmet nem tudok kiolvasni az íriszéből. Mások sem tudnak az enyémből. Úgy látszik valamit örököltem tőle. Csak nem most. Olyan megvetően néztem rá, mint..hát azt hagyjuk.
-Most elvárnák, hogy mi menjünk oda hozzájuk, de kapják be. -Oliver feléjük pillantott és elkerekedtek a szemei -Mi a ba..
Én is oda néztem és megláttam, hogy egyenesen felénk jönnek.
-Basszus.-mondja Oliver és megfogja a kezem. Megprobál ki vinni.
-Olivia micsoda kellemes meglepetés.-hallom meg..Freda hangját
-Hát számomra inkább a legrosszabb.-válaszolok továbbra is kerülve a szemkontaktust és egyre jobban szorítottam Oliver kezét az idegességtől.
-Emma nem tanított meg viselkedni?-kérdezte Edvard
-Nem az ő dolga lett volna.-felel helyettem mérgesen Oliver
-Mit mondtál?-egyet lépett felé mire Oliver elé álltam
-Tán fáj az igazság? -nézek rájuk minden erőmet összeszedve
-O-olivia nem tudod miről beszélsz.-probálja menteni magukat Freda
-Oh te jézusom ne kezeljél már gyerekként! Hülyének meg végképp ne nézz..anya.-mindketten megdermedtek

...