*Olivia*
Szinte az egész iskola nézett minket. Szóval fel álltunk a földről. Az osztályom állt legelöl.
Feléjük néztem mindegyik könnyes arccal nézett vissza rám és sajnáló tekintettel.
2 lány, aki folyton piszkált, Daniel és a másik fiú jöttek ide. Oliver maga mögé rántott.
-Csak bocsánatot akarunk kérni.-monjda a lány
-Bár egy egyszerű bocsánattal nem váltjuk ki azt a sok bántalmazást, de megígérjük, hogy soha többet nem lesz ilyen. Mindenki békén fog hagyni főleg Isabella miatt, de mi is le fogunk állítani mindenkit.-Daniel szavaira könnyezni kezdtem, de ezek kivételesen boldog könnyek voltak
-Ezt jól gondo..-Oliver szavába vágva öleltem meg a fiút
-Köszönöm.-engedem el a fiút és rá mosolygok majd a többiekre is
-Hogy tudok megbocsátani? Ha Drake kért volna bocsánatot annyival értékeltem volna, hogy nem ütöm meg, de ti mások vagytok. Szóval kezdhetünk tiszta lappal?-nézek a döbbent csapatra
A 2 lány elsírta magát és rám omlottak. A fiúk is át akartak ölelni, de egy másik mérges egyén miatt nem tették.
-Hihetetlen vagy.-duzzogja Oliver
-Nyugi nem fogjuk bántani a csajod.-mondja Daniel
-Ajánlom is.-vágjra rá mire én full vörös lettem a többiek meg nevetni kezdtek -Mármint, hogy jól teszitek, hogy nem bántjátok.
-Ezt nem magyarázod ki.-mondja nevetve a nővérem is
Ekkor anyáék jelentek meg. Eléjük mentem.
-Sajnálom amit az utóbbi időben csináltam. -kérek bocsánatot lehajtott fejjel
-Emeld fel a fejed lányom! Nem kell semmiért bocsánatot kérned. Én tartozom bocsánat kéréssel mindenért.-mondta apa szomorúan és szorosan meg öleltem őket
-Csak ígérjétek meg, hogy nem lesz több veszekedés.-kérem miután elengedtem őket
-Te meg azt, hogy soha többet nem fog történni ilyen.-kéri anya féltve
-Ígérem!
-Larsen fiú gyere ide!-kiált apa Olivernek
Én kicsit bepánikoltam, de Oliver eléggé nyugodtan jött köreinkbe.
-Sajnálom, ami akkor történt. Örülök, hogy van egy olyan barátja, mint te és kérlek úgy vigyázz rá, mint eddig. A szüleiddel is beszélek majd, hogy ne tiltsanak el a lányomtól miattam.-apa szavai hallatán szorosan megöleltem a fiút
A nővérem hülyén mosolygott rám, szóval elengedtem Olivert.
-A szüleimnek semmi baja Olivia-val, nagyon is szeretik őt. -miközben Oliver beszélt Isa egyre jobban mosolygott sunyin rám közben szíveket mutogatott.
-Isabella hány éves is vagy?-kérdi anya engem védve
Hirtelen Ella ölelte meg hátulról a nővéremet.
Ella lecseszte Isa-t, hogy aggódnia kellett. A földön hagyott cuccai miatt azt hitte, hogy vele történt valami.
Becsöngettek, szóval lementünk anyáék elmentek mi meg beültünk órára.
Sokkal nagyobb kedvel, mint eddig valaha. Olyan óra volt amit rühellek, de..mosolyogtam. Oliver mellém ült és végig a tantárgyról tett megjegyzéseket mivel tudta, hogy utálom. Sokat nevettem és ezért a tanár sokszor ránk is szólt.
Szünetben épp pakoltam ki a táskámból és véletlenül kivertem belőle a verses füzetemet is. Amit valamiért Oliver meg is nézett.
-Te verseket írsz?-kérdi meglepődve és persze baromi hangosan a mellettem ülő mire Ida, Anna, Henrik és Daniel is ide jött
-Muti!-kiáltják a lányok
-Ahh rendben.-válaszolom és Oliver köré gyülnek és olvasni kezdenek, én meg idegeskedni
Soha nem olvasta el a verseimet senki rajtam kívül.
-Te pályát tévesztettél.-szólal meg Daniel fel nem emelve a szemét a füzetemről
Mind az öten dícsérni kezdtek, amitől nagyon boldog lettem. Oliver nagyon aranyos volt míg mentünk a másik terembe végig olvasgatott. Egyszercsak megállt, én meg nem értettem, hogy miért.
-Valami baj van Oliver?-kérdem a fiút nézve, aki csak állt egyhelyben, az írásaimat bambúlva
-Te írtál rólam egy verset?-kérdezte döbbenten amire kicsit elvörösödtem
-Igen, mikor megismerkedtünk.-válaszoltam végül még kicsit zavarban.
Elé sétáltam és kivettem a kezéből a füzetet.
-Ne!-kiáltja és utána akar nyúlni, de feljebb emelem a kezem így a semmibe markolt bele
-Elég volt. -berakom a táskámba és megyek is tovább
-Gonosz vagy.-duzzogásán csak elmosolyodtam
*Isabella*
Matek óra volt, kivételesen mindenki csendben volt. Talán azért, ami az előbb történt és ahogy mondta Daniel miattam is.
Mostantól ki fogok állni a húgom és amellett amit jónak gondolok.
-Hé igazság bajnoka figyelni kéne.-hoz vissza a valóságba Ella
-Kössz.-válaszolok és gyors lemásolom, ami a táblán van
Óra végéztével is a teremben maradtunk, mert a kövi óránk is itt lesz.
-Hihetetlen, hogy Olivia mennyire..
-Tőled sem akarok hallani semmi rosszat róla.-fordulok a lány felé, akinek lefagyott a mosoly az arcáról
-Nem szerettem a húgodat, de volt is okom rá. Mindig magad alatt voltál miatta, hibáztattad magad, mert ő nem mondta el, hogy mi fáj neki....Amiről ő sem tehet ezt már látom. Azt akartam mondani, hogy hihetetlen mennyire erős. Ennyi fájdalmat magadba tartani szinte lehetetlen. Tudod, hogy mindig veled vagyok. -finoman megérintette a válam és rám mosolygott. Bólintottam és viszonoztam a mosolyt.
-Bár én is tudnék neked segíteni. -szontyolodok el kicsit mire megölel
-Itt vagy nekem, hallgatod a hülyeségeimet és elviselsz. Mi mást kérhetnék?-felnevettem
-Igazad van.
-Tudom!-vágja rá büszkén mire én megforgattam a szemeim
Ez a lány sosem fog megváltozni, de..így szeretem őt.