Szereplők:
Isabella Haugen 17 éves.
Szőkésbarna, egyenes, derékig érő haj. Kékes sárgás szem. Kedves és segítőkész, probál nyitott lenni.

Olivia Haugen 17 éves.
Fekete, vállig érő, egyenes haj. Sötétbarna szem. Zárkózott és ellöki magától az embereket.

2018 04.21.

*Isabella*
Mindig is család orientáltnak gondoltam magam. A családunk tökéletes volt. Utáltam ha így jellemeztek minket, de végülis igaz volt. Hogy mért csak volt? Elfogom mesélni.
A szüleim a Gazdasági szervezet vezetői. Baromi sokat dolgoznak és persze a céget mi örököljük a tesvéremmel. Édesanyám (Mrs. Haugen Emma) egy karcsú, szőke, rövid hajú és zöld szemű nő. Mindig megértő és segítőkész volt. Az édesapám (Mr. Haugen Harry) magas, fekete hajú és szakállú, barna szemű férfi. Az eredményeinkkel szigorú, de azért elnéző is szokott lenni. A húgom Olivia, hogy is mondjam...magánakvaló. Róla majd később. Mindketten Pénzügyi és számviteli szakon vagyunk a Kristelig szakgimnáziumban. Eléggé stresszes mitne mondjak főleg, hogy jövőre érettszégizünk. Olivia-val egy évfolyamon vagyunk. Sajnos nem lógunk annyit együtt, mint gyerekkorunkban. Kár, hogy nem tettük. A dolgok talán más írányt vettek volna.

*Olivia*
A nővérem "bemutatta" a családunkat, szóval én el mesélem, hogy jutottunk el idáig.
Egészen gyerekkorunktól kezdve a nővérem volt a kedvenc. Eleinte persze ez engem nem zavart túlságosan, mert én is nagyon szeretem őt. Én mindig is anyás voltam. Isabella..hát ő mindenkit szeret. Álom világba él még mindig. A sportokban ő jeleskedett és anyáék a sok munka ellenére is minden mecsén ott voltak. Bármilyen jegyet hozott haza sose volt leszídva. Vele ellentétben én semmiből sem remekelek. És volt, hogy hozzám is vágták. Nem mondták ki konkrétan, hogy mért nem vagyok olyan, mint a növérem hanem utaltak rá. Ez akkor volt mikor kezdtem a felsőt. Akkor be tudtam annak, hogy szimplán stresszesek. De egyre rosszabb lett.
Felsőben már nem voltunk annyit együtt a testvéremmel, mint azelőtt. Megvoltak a maga barátai és ezzel nincs is baj. Kivéve azt, hogy a barátai mindig bántottak. Elvették a pénzem, piszkáltak és néha meg is ütöttek. Erről a családom semmit nem tudott. Anya többször is probált rávenni, hogy elmondjam az igazságot, de nem mertem. Megfenyegettek, hogyha bárkinek is elmondom akkor még rosszabakat fognak müvelni velem. Szóval némán tűrtem, hogy nap, mint nap bántalmaztak.
Eljött a pályaválasztás. Végre elhúzhattam volna erről a helyről. Valahova ahol akarok is lenni. Engem soha nem vonzott a pénz vagy a cég. Természetesen megse kérdezték, hogy mi mit akarunk. A nővérem se dönthetett a jövőjével kapcsolatban. Így kerültünk a Kristeligbe. Probáltam pozitív lenni, hogy azok az emberek legalább nincsenek ott. Isabella-val külön osztályba kerültünk. Hamar kedvenc lett, de ugyanúgy kereste a társaságom. Mivel én nem vagyok barátkozós típus. Soha nem voltak igazi barátaim. Elég volt nekem a testvérem akiről naivan azt hittem, hogy mellettem lesz.
A suli nehezen kezdődött számomra. Sok rossz jegyet vittem haza. Amiért otthon eleinte csak egy kisebb hegyi beszédet kaptam aztán megunták, mikor az ofőm telefonált nekik, hogy változtassak a helyzetemen. Apám életében először kezet emelt rám. Anya ezért csúnyán összeveszett vele. Azután probáltam minnél jobb jegyeket hozni, ami hol sikerült hol nem. Ami nagyon sok energiámat igénybe vette. Volt olyan, hogy egész éjjel tanultam és suliban meg be aludtam. Kaptam otthon rendesen. Félév után nem sokkal kiderült, hogy tanulási nehézségeim vannak. Vagyis én ezt eddig is érzékeltem, de egy kedves tanár jelezte is a szüleimnek. Miután ez kiderült a szüleim szerintem még kevesebbre tartottak, mint eddig valaha. A testvéremet ekkor kezdtem el taszítani magamtól, de, hogy pontos legyek mindenkit.

*Isabella*

Olivia 9. Márciusában véglegesen kizárt engem az élete igen nagy részéből. És mégcsak nem is tudtam, hogy miért. Anya elmondta, hogy milyen problémája van és én probáltam segíteni neki. Délután tanultam vele, de ez nem sokáig tartott. Érzelmi hullámai vannak. Néha engedi, hogy közel legyél hozzá valamikor meg látni se akar.
Nyáron elküldtek minket egy táborba, ami katasztrófa lett. A húgom nem akart menni és ezt ott ki is mutatta. Nem barátkozott, nem volt hajlandó semmit meg csinálni és kipécézték a Pettersen gyerekek. Ők egy másik vállalat főnökének a gyerekei. Szekirozták, hogy ő nem is tartozik igazából a mi családunkba. Minden nap valami borzalmasat tettek vele. Az utolsó előtti éjjelen a folyóba dobták és másnap megbetegedett. Azok a szemetek meg direkt rossz gyógyszert adtak neki. Amitől még rosszabul lett. Azon a napon jöttünk haza. Én sajnos a legrosszabakat csak azért tudom, mert bele olvastam a naplójába. Még rosszabb volt, hogy semmit nem tehettem annak érdekében, hogy megbüntessék azt a 2 férget.
Szóval szegény Olivia 2 hetet ágyban töltött. Azalatt anya végig ápolta. Anya..mindig is jobban törődött a húgommal. Velem is foglalkozott ugyanúgy, de..értitek vele más volt.
A 10. se volt jobb. Szünetekben sosem láttam a húgom, kivéve ha a tetőn voltunk, mert ő mindig ott volt. Egy olyan részén ahova senki nem jár. Mindig egyedül. Ekkor már nem tudtam semmit tenni. Csak néztem ahogy távolodik. Mostanra már alig beszél velem. És egy dolog miatt nem is csodálom. Bár ő tagadja, hogy ez miatt haragudna.
Mindig is hibáztatni fogom magam ezért: