Másnap Kevin keltett.

-Psszt, Bianka! –megveregette a hátam.

-Hm? Mi az? –kérdeztem álmos tekintettel.

-Ideje indulnunk.

-Jó, jó...

A sátort és az egyéb cuccokat elpakoltuk, ittunk egy pohár kávét majd tovább mentünk. Az út nem igazán volt izgalommal teli, bár bevallom a táj páratlan volt. Pár óra elteltével kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Folyton Kevint néztem, ideges volt a tekintete, mintha valami baja lenne.

-Hé Kevin, valami baj van? –érdeklődtem.

-Hát igazat megvallva aggódom az apám miatt.

-Értem, én is. Mennyi idő még?

-Nem is tudom kábé 7-8 óra. –vonta meg a vállát.

-Olyan sok?!

-Miért? Talán nem élvezed a társaságom? –nevette el magát.

-Hé! Nem arról van szó csak, csak nem szoktam meg, hogy ennyit autókázom.

-Áh, értem.

Az utat nézve és az autó lágy ringatásától kezdtem elálmosodni. Behunytam a szemem és elaludtam.

Arra keltem, hogy az autó megállt valahol. Szemeim kinyitottam és körül néztem. Sötét volt. Korom sötét. A mellettem ülő Kevinre néztem. Úgy tűnt elaludt, de én nem voltam álmos, és hát csak nem ülhettem reggelig a kocsiban. Óvatosan kiszálltam, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Nem láttam sok mindent, ezért telefonommal világítottam. Nem adott sok fényt, de épp elég volt arra, hogy legalább az utat lássam. Egy erőben voltunk. Megint. A tegnapi eset után nem igen szerettem volna kis sétára menni, úgyhogy nekitámaszkodtam a kocsi oldalának és telefonoztam. Kis idő elteltével elkezdett csörögni a telefonom. Anyám volt az. Nem törődtem vele, mert nem tudtam volna mit mondani neki. Szörnyen aggódhat értem. A csörgés abbamaradt és néma csend lepte el a környezetet. Rémisztő volt. Az elmém kezdett játszadozni velem. Néha lépteket, kisebb ágreccsenéseket kezdtem hallani, néha egy egy árnyat is láttam elsuhanni mellettem. Inkább visszaültem a kocsiba. Próbáltam elaludni, ami sikerült is.

Reggel ismét Kevin zajongására keltem amint beindította a motort és elindult.

-Jóreggelt álomszuszék! Jó hírem van. Ma már oda érünk.

-Ez jó hír. –mondtam egy nagy ásítás közepette.

-Remélem most nem találkoztál rókákkal.

-Mi? –néztem rá kitágult szemekkel.

-Halottam ahogy kiszálltál a kocsiból, gondolom sétálni mentél. –vonta meg a vállát.

-Nem. A tegnapi kis kalandunk után nem volt kedvem. Várjunk. Te ébren voltál? –fordultam felé.

-Igen. Tudtad, hogy horkolsz? Alig tudtam melletted aludni, de egész édesen alszol.

-Te engem néztél miközben aludtam?

-Ezt mondtam volna? Csak egy pár másodpercig.

-Csak egy pár másodpercig mi? –mosolyodtam el.

Kevin arcán is észrevettem egy apró mosolyt.

Nem is telt el olyan sok idő kábé 2 óra, amikor Kevin leparkolt és kiszállt a kocsiból. Én is így tettem. Előttünk egy nagy épület volt vasajtóval. Ablakai koszosak és töröttek voltak. Hát itt tanyáznának a terror szövetkezet tagjai?

Kevin odalépett az ajtóhoz, megfogta a kilincset és elfordította. A rozsdás ajtó nagy csikorgásokkal kinyílt. Kevin kezével intett, hogy kövessem. Tágas folyosón találtam magam, ami két irányba vezetett.

-Te menj arra! –mutatott balra. Én megyek jobbra.

-Hohoho..Azt akarod, hogy menjek EGYEDÜL egy teljesen ismeretlen és veszélyes folyosón balra ahol akármikor összeütközhetek egy terroristával és megölhetnek?

-Röviden szólva. Igen. –vont vállat.

-Neked elmentek otthonról. –tettem keresztbe a karom.

-Bianka egy pillanatra most ne magadra gondolj, hanem egy emberre, akit ártatlanul megölhetnek. Kérlek. Ígérem nem lesz semmi baj. –mondta kétségbeesett hangon.

-Ah fenébe is.. Egyszer úgyis meghalunk! –ez a mondat után elindultam balra.

Nem volt valami bizalomgerjesztő, de nem nagyon érdekelt. A folyosó kacskaringózott jobbra majd balra. Kész labirintus volt az egész. Kezdtem beleszédülni, amikor egy faajtó előtt találtam magam. Belenéztem a kulcslyukon, ahonnan fény szűrődött be. Megfogtam a kilincset majd elfordítottam. Nyitva volt. Óvatosan benéztem. Egy ember volt bent. Megközötve. Odasiettem, hogy megnézzem közelebbről. Emett volt az.

-Emett! Úristen..Mi történt? Jól vagy? –kérdezgettem aggódó hangon.

-Bianka..? Te meg mit keresel itt? Menj innen, itt nem vagy biztonságban. –mondta alig érthetően.

Egy zaj csapta meg a fülem. A hátam mögött kinyílt egy ajtó. Megfordultam.

Akit ott láttam, mögötte vagy 5 darab férfi, köztük Daviddel. Lesokkoltam.

-Kevin?