Azonnal Owenhez siettem. Talán nagyit kellett volna keresnem vagy Calebet. De a francba is. Owen nagybátyjának a hangját hallottam.
- Owen - dörömböltem be a szobájának ajtaján. - Owen engedj be, beszélnünk kell. A fenébe is engedj be - rángattam a kilincset.
- Mi a pálya? - állt meg mellettem.
Ugrottam egyet ijedtemben.
- Minek van zárva az ajtód ha nem vagy bent? - förmedtem rá.
- Csak - vonta meg a vállát. - Nem szeretném ha valaki bemenne.
- Jó mindegy. Én...Stefan hangját hallottam a könyvtárba - hadartam.
Owen összevont szemöldökkel nézett le rám.
- Sorozatot nézel a könyvtárban?
- Nem! Beszélt hozzám a könyv! És nem csak az több másik is! Azt mondta, hogy:  Úgy éreztem, még van remény, hogy valahol nagyon mélyen Damon-ban még mindig van valami emberséges, valami normális. De tévedtem, már semmi emberi nincs Damon-ban. Semmi jóság, semmi kedvesség, semmi szeretet. Csak a szörny… akit meg kell állítani - hadartam egy szuszra.
- Várjunk egy pillanatot. Azt mondod, hogy a könyvtárba voltál amikor hirtelen meghallottad Stefan hangját aki ezt mondta és aztán....- nézett le rám türelmetlenül.
- Aztán...aztán nem tudom miért, de hangosan felolvastam ugyanazt és utána jött valami villanás meg egy széllöket ami leterített a földre - dadogtam. - Owen mi történik? Ugye te tudod? Mondd, hogy tudod és segítesz nekem - könyörögtem.
- Gyere - fogta meg a kezem és maga után húzott.
Az előcsarnokon áthaladva az ajtó kivágódott mire Owen a háta mögé tolt és a bejárat felé fordult. A küszöbön nem más állt mint Damon Salvatore.
- Valaki megmagyarázná nekem, hogy miért nem tudok bemenni a saját házamba? - kérdezte tőlünk dühösen.
- Ilyen nincs - leheltem.
- Apa - suttogta velem egy időben Owen.
- Apa? - ismételte Damon és hátra nézett, hogy van-e kint rajta kívül még valaki más. - Te hozzám beszélsz? - nézett vissza Owenre.
- Ruby te...azta.
- Ki a fenék vagytok és mit kerestek a házamban?
- Owen Salvatore vagyok, a fiad - húzta ki magát Owen.
- Nekem nincsen fiam - röhögött fel Damon.
- Tudom nehéz most ezt elhinni, de mindent meg tudunk magyarázni.
- Tényleg? Mert arra én is kíváncsi lennék, hogy ő, hogy kerül ide - mutattam Damonre.
- Ismerjük egymást? - kérdezte Damon.
- Nem, vagyis nem teljesen - dadogtam elpirulva és kerültem a tekintetét.
- Hol van Stefan? Beszélnem kell vele, hogy mégis mit művelt már megint - morgolódott Damon.
- Itt meg mi folyik? - kérdezte nagyi aki mögött az egész család felsorakozott.
- Én is azt szeretném tudni. Szálloda lett a házamból? Banya megszálló? - csapott Damon az ajtófélfába.
- Aucs - sziszentem fel.
- Meg se kottyant - legyintett felém.
- Tudod mit gyere be - haraptam az ajkamba.
- Végre már - lépte át a küszöböt majd becsapta maga mögött az ajtót aztán felénk fordult. - Most pedig valaki szépen elmondja nekem, hogy mi folyik itt - követelt magyarázatot.

●◎○

Damon egymás után hajtotta fel a bourbont miközben engem meg Owent hallgatott. Nem akart nekünk hinni, amit nem csodálok, én se akartam elhinni azt amit mondok.
- Mégis mi a csaj? - kérdezte.
- Engem ne kérdezz nem tudom - motyogtam.
- Én azt hiszem tudom, nekem van egy sejtésem, de biztosra kell mennem a dologban - állt fel Owen hirtelen és kettesben hagyott minket Damonnel.
Damon engem nézett, áthatóan fürkészett én pedig kínomba nem tudtam hova nézzek.
- Félig banya - gondolkodott.
- Sokat láttál már biztos találkoztál már olyanokkal mint én - motyogtam.
- Ha tudnám mi vagy akkor azt már tudnád - válaszolta.
- De nem tapasztaltál semmi szokatlant? Amikor ide kerültél? - faggattam.
- Csak annyit, hogy az egyik pillanatban még Elena szobájában voltam aztán itt kötöttem ki a ház előtt.
- Hülyeség, de lehet, hogy én valahogy kihoztalak a könyvből.
- Nem, nem hülyeség - jött vissza Owen. - Tessék olvass fel ebből - nyomta a kezembe a Hamupipőkét.
- Ebből? - kérdeztem zavartan.
- Ha úgy van ahogy gondolom inkább az üvegcipőt olvasd ki mint mondjuk egy démont - magyarázta.
Engedelmesen felolvastam azt a részt amire Owen mutatott. Utána az következett mint a legutóbb. Villanás és széllöket.
- Azta kurva - hajolt előre Damon és a kezébe vette Hamupipőke üvegcipőjét.
Egy helyben ültem és döbbenten meredtem az üvegcipőre.
- Mi vagyok én? - kérdeztem halkan.