- Semmi kedvem tesire menni - nyöszörgött Lea és felült az egyik asztalra.
Kint voltunk az udvaron, hogy itt fogyasszuk el az ebédünket.
- Pont most akartam javasolni, hogy több időt kéne szánnunk a testmozgásra - jegyeztem meg miközbe beleittam az energia italomba.
- Több időt? Minek? - kapta felém a fejét döbbenten.
- Muszáj, hogy futok el egy vámpírtól ha az megtámad?
- Sehogy - jött mögülem a válasz. - Egy vámpírtól nem lehet elszaladni. Mire egyet pislantasz már kiszolgáltatottan heversz a karjaiban és hagyod, hogy a véredet szívja.
- Még mindig el akarsz ijeszteni?
- Nem, ezek csupán tények - ült fel mellém. - Mizu van hercegnő? - vigyorgott Leara.
- Te hallottál valamit? - érdeklődött tőlem Lea.
- Most komolyan azt játszod, hogy nem hallasz engem?
- Olyan fojtogató itt a levegő - legyezte magát Lea.
- Nem hagynátok abba? - néztem elkeseredetten az égre.
- Én udvarias akartam lenni, a hallány bunkó - védekezett Owen.
- Akinek neve is van - fordultam Owen felé.
- Tégy egy szívességet és húzz el - lépett hozzánk Caleb.
- Hogy mondod? - szaladt magasba Owen szemöldöke.
- Lehet, hogy otthon te vagy a valaki, de itt nem és ha mégegyszer meglátlak Ruby vagy Lea közelében - villant meg Caleb tekintete fenyegetően.
- Na ide figyelj boszorkánymester, nekem  te ne mondd meg mit csináljak - meredt rá Owen unottan.
- Az eszem megáll tőletek, ebédelni se lehet nyugodtan - fújtattam. - Te ne provokálj senkit, te pedig fogadd el, hogy Owen mostantól az életünk része.
- Ruby baba ez rád is vonatkozik.
- Ruby baba ez rád is vonatkozik - ismételtem gúnyolódva. - Valakinek meg kell téged fékeznie! Olyan gyerekesek vagytok.
- Várj meg Ruby - kiáltott utánam Lea.
Bevártam őt majd széttártam a kezem és értetlenül ránéztem.
- Nézd Lea, szeretlek, imádlak, de légyszíves fogadd el Owent. Semmi kedvem a gyerekes vitákat hallgatni. Jó lenne ha Caleb visszafogná magát és nem hergelné Owent - morgolódtam.
- Ugye tudod, hogy Caleb vámpírvadász?
- Igen tudom, felőlem gyilkoljon le bárkit, de Owent hagyja békén!
- Ruby Owen nem a jófiú.
- Tudom, hogy nem jófiú és azt is tudom, hogy miattam nem fog jó útra térni, de egy próbát megér - vontam meg a vállam és belöktem az épület ajtaját.

●◎○

Megtöröltem a gyöngyöző homlokom majd felkaptam egy ugráló kötelet és odasétáltam Leahoz.
- Szerintem bárki is akar majd megtámadni hagyom, hogy kinyírjon - jegyeztem meg.
- Ilyet ne is mondj, én majd ott leszek és megvédlek - ellenkezett.
Ebben a pillanatban alattunk beszakadt a padló. Éreztem, hogy a lábam kicsúszik alólam és egy fájdalmas kiáltás közepette elvágódok.
- Ruby - kiáltotta Lea.
Válaszolni akartam, de nem tudtam. Valami éles felsértette a karom, bevágtam a fejem majd a világ elsötétedett körülöttem.
Csak pár percig lehettem eszméletlen. Mikor magamhoz tértem köhögő roham rázta meg a testem. Mindent belepett a por és sötét volt nagyon sötét. A karomra támaszkodva megpróbáltam felülni, de visszaestem. Iszonyatosan sajgott minden porcikám.
- Segítség - hallottam egy erőtlen szipogást.
- Brenda te vagy az? - kérdeztem.
- Ruby kérlek nagyon fáj - zihálta.
- Merre vagy? - forgattam a fejem és hangosan felszisszentem.
- Segíts - sírta el magát.
A mennyezet felé néztem. Hogy történhetett ez? Hogy szakadt be az egész tornaterem? A fogamat csikorgatva ülőhelyzetbe küzdöttem magam majd vakon tapogatózva elkezdtem a hang irányába kúszni. A kezem hozzáért valakinek a kezéhez. Felismertem Maxet.
- Max - ráztam meg erősen, de nem reagált.
Könnyes szemekkel kúsztam tovább mígnem megpillantottam Brendát. Vissza kellett nyelnem a sikolyom. Brenda tüdejét átszúrta egy gerenda.
- Ruby kérlek - zokogta és vér bugyogott fel a torkából.
A szám elé kaptam a kezem, szemem könnybe lábadt. Nem tudtam rajta segíteni. Elfordítottam a fejem, képtelen voltam végignézni azt ahogy meghal.
- Lea - kiáltottam.
- Ruby? - hallatszott az erőtlen felelet.
- Lea merre vagy? 
- Beszorultam, a fenébe - szitkozódott.
- Megyek - sziszegtem és elkezdtem kúszni.
- Ruby te jól vagy?
- Nem tudom, mindenem fáj.
- Ne mozogj - parancsolt rám.
- Nem hagyom, hogy beszorulva maradj.
- Lányok - köhögte ekkor Adam. - Mi a fene történt itt? - gugolt le hozzám.
- Segíts, kérlek, keresd meg Leat beszorult - ragadtam meg a kezét.
- Te jól vagy? Egy francokat - szisszent fel.
- Ne velem törődj - szakítottam félbe.
- Ide ne gyere, maradj Rubynál - ellenkezett Lea.
- Nem, menj Leahoz kérlek - néztem rá könyörögve.
- Nem - ellenkezett Lea.
- Menj - taszítottam meg Adamat.
Adam habozva állt fel majd a hajába szántva elindult megkeresni Leat. Minden erőm elhagyott, arcomat a hideg poros betonnak nyomtam és lehunytam a szemem. Ujjaim a medálért nyúltak és megszorítottam.
- Owen segíts - suttogtam. - Olyan...olyan álmos vagyok.