Este későn feküdtem le. Végignéztem a Legacies című sorozatot. Teljesen beleszerettem Hope Mikaelson világába.  A sorozat szintén itt játszódott, volt alkalmam találkozni a színésznővel. Vele persze mertem beszélgetni nem úgy mint Ianel, de helyette itt van nekem Damon (Az igazi Damon!) fia akinek szemmel láthatóan tetszek. Vagyis remélem, hogy tetszem neki és nem csak a trófeájának akar. Elzártam a vizet és a törülközőért nyúltam ami nem volt ott.
- Ezt keresed? - kérdezte Owen.
Rémületemben azt se tudtam mit takarjak először.
- Te megvesztél? Ez cseppet sem úriemberhez méltó - hőbörögtem.
- Ki mondta, hogy úriember vagyok? - vigyorgott.
- Owen add vissza - kértem.
- Gyere és vedd el - sétált be a szobámba nyitva hagyva az ajtót.
Elterült az ágyamon és könyökölve figyelt engem.
- Perverz vagy - füstölögtem.
- Te meg szégyenlős.
- Csodálkozol? - horkantottam fel és óvatosan kiléptem a kabinból.
Pechemre megcsúsztam és eltaknyoltam volna ha Owen nem terem ott és kap el. Mellem a mellkasának simult a szívem eszeveszetten dörömbölt. Owen hozzám hajolt ajkát a nyakamon lüktető érhez nyomta, ujjai a derekamra simultak. Nem kalandoztak semerre pedig annyira akartam, hogy megérintsen. Owen morgott valamit amit nem értettem majd hirtelen elengedett és olyan gyorsan távozott, hogy észre se vettem.

●◎○

A reggeli khm...nem is tudom minek nevezzem azt ami reggel történt. Szóval az után ami reggel történt Owen a kocsim mellett várt mert nekem kell suliba vinnem.
- A segítségemre szorulsz?
- Nem, de kell valaki aki szórakoztat - vigyorgott rám.
- És engem ért a megtiszteltetés? - ültem be a kocsiba.
- Igen, élvezheted szerény személyem társaságát - ült be mellém.
- Szerény? - csóváltam meg a fejem mosolyogva.
- Te kedvelsz engem - állapította meg.
- Na nem mondod - pillantottam rá unottan.
- Neked kéne a legjobban félned tőlem - jegyezte meg.
- Nem félek tőled, nem tudok félni.
- Miért nem?
- Mert nem vagy ijesztő. Vagy álmomban azt a csókot elijesztésnek szántad?
- Eredetileg az volt a szándékom, de nem számítottam rá, hogy a tengerparton vagy. Kicsit összezavartál.
- Miért mit hittél hol leszek? Egy sötét sikátorban?
- Akár - mosolyodott el.
- Bocs, hogy csalódást okoztam. Egyébként te minek akarsz suliba járni?
- Azért, hogy rajtad tudjam tartani a szemem.
- Tudok magamra vigyázni.
- Mit teszel ha egy démon rád támad?
- Sikítva elrohanok - vágtam rá.
- Na látod ezért kellek én - nevette el magát.

Leparkoltam az egyik szabad helyen a parkolóban majd kiszálltam a kocsiból. Ahogy körbe néztem láttam, hogy rengeteg lány nézi Owent. Feléledt bennem a féltékenység. Owen az enyém! Hogy ezt bebizonyítsam odaléptem hozzá átöleltem a nyakát és megcsókoltam. Döbbenten állt majd felkuncogott és felcsúsztatta a kezét a tarkómra. Nyelve utat talált a számba, combját a két lábam közé nyomta. Egy halk nyögés szakadt ki belőlem. A vállának döntöttem a fejem és hangosan ziháltam.
- Mi van azzal, hogy nem adod magad könnyen?
- Egyet most jegyezz meg, ha engem akarsz mindenki más nem létezik.
- Feltételeket szabsz? -hajolt le, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Ha meglátom, hogy valaki mással flörtölsz, engem elfelejthetsz - néztem mélyen a szemébe.
- Nem tetszik ez nekem - csóválta meg a fejét.
- Sorry - nyomtam egy csókot a szájára.
- Nagyon tévedsz ha azt hiszed irányíthatsz - fogta két keze közé az arcom.
- Ruby minden oké? - hallottam Lea hangját. 
Elhúzódtam Owentől és Lea felé fordultam. Lean egy lila ruha volt, rózsaszín haja lebegett a szélben. Karját összefonta maga előtt és szikrázó szemekkel meredt a mögöttem álló Owenre.
- Nicsak hallány. Azt hittem a fajtád már rég kihalt - köszöntötte Owen gúnyosan.
- Fordulj fel vérszívó - fintorgott Lea.
- Oké elég legyen - emeltem meg a hangom. - Te viselkedj - fordultam Owen felé.
- Édesem nekem te nem parancsolsz - mosolygott rám majd megpuszilta az arcom és elsétált.
- Lea beszélnünk kell - fordultam a legjobb barátnőm felé.