Csak úgy repült az idő. Olyan mintha csak tegnap érkeztünk volna meg, de igazából már több mint kilenc napja. Ami egyet jelent azzal, hogy hamarosan haza megyünk. Pontosabban pár óra múlva indulnk. Még csak hajnali hét óra van, de én képtelen vagyok aludni. A gyomrom görcsben van és a torkomban lévő hatalmas gombóctól alig tudok nyelni. Szavakkal nem tudom le írni, hogy mit érzek. Egyszerűen csak nem vagyok jól. Ideges, vagyok, izgatott, szomorú és félek. Már egy órája csak a plafont bámulom és próbálom magam lenyugtatni, ami valljuk be nem megy valami jól. Sőt egyre rosszabb és rosszabb lesz.
Még egy ideig csak fekszem és bámulom a plafont, majd felülök. Már az is kikészít, hogy itt fekszem. Kimászok az ágyból és olyan csendben ahogy csak tudok kimegyek a szobából.
Abban reménykedtem, hogy egyedül lehetek de úgy néz ki nem csak én nem tudtam aludni. Hanna már a konyha pult mellett ült kávéval a kezében.
- Szia, édesem. - közelebb megyek hozzá és láttam Hanna arcán, hogy nem tetszik neki amit rajtam lát.
- Szia. - motyogom neki a választ.
- Most az jönne, hogy jó reggelt kívánok neked, de ahogy látom nem az. - válasz képpen csak forgatom a szemem. - Mi a gond édesem? Cam?
- Nem, nem Cammel van gond. Vele minden rendben.
- Hát akkor? Ash? - fagatózik tovább.
- Ashhel is minden oké. - kis szünetet tartok. - Az a baj, hogy én se tudom milyen bajom van. Egyszerűen fogalmam sincs mi van velem. Biztosan azért van, mert ma vissza megyünk. Nem akarok haza menni. Itt minden olyan csodálatos.
- Jaj Avery. - őszintén meglepett amikor Hanna felnevetett.
- Mi olyan vicces?
- Ne legyél ilyen kicsi buta. Otthon is ugyanolyan boldogok lehettek mit itt.
- Én tudom és azok is vagyunk. Viszont nem lehetünk egész nap együtt. Na meg rengeteg más dolog miatt is idegeskednünk kell.
- Mint például?
- Camnek ott a meló, meg az egyetem. Félek, hogy a meló a tanulás kárára fog menni, vagy a családunk kárára. Anyagilag már Cam tovább tanulása is húzós, ő meg azt akarja, hogy én is járjak egyetemre. De mégis hogyan, se pénzünk rá és Ash mellett időm se lenne a tanulásra. Na meg ott a lagzi. Erről is sokat beszélgettünk. És akár mennyire is akarjuk, egy ideig csak tervezgethetjük. Engem még az Emmás ügy sem hagy nyugodni. - megráztam a fejem. Ez hiányzott, most még rosszabb az egész.
- Avery, miért nincs mitől félnetek. Mi is itt vagyunk és segítünk. Bármiben segítünk csak szólnátok kell. - egy pillanatig hallgatott. - Amiket haza mentünk neki állunk az esküvő szervezésének, neked csak segítened kell nekem, én majd intézem a többit. - kinyitottam a szám, hogy mondják valamit de felemelte a kezét, és mielőtt egy hangot kiadhattam volna elhallgatatott. - Most pedig hallani akarom az Emmás sztorit.
Basszus.
Hanna nem tudott semmit semmiről, most viszont nincs az az Isten, hogy ezt megússzam. Szóval nem volt más választásom. Leültem mellé és leadtam a sztorit igaz egy picit finomított változatban. Láttam Hannán, hogy legszívesebben felmenne és a fülétől rángatná ki a fiát az ágyból, hogy ellássa a baját. Mire befejeztem a történetet, leérkezett Aidan, majd apa és anya is le jött végül pedig Cam. Lányokul épp a reggelit készítettük de amint Hanna meglátta a fiát ott hagyott minket, oda sétált Camhez, egy szó nélkül elvette tőle Asht, majd oda hozta hozzám. Könyörögve néztem rá, de nem hatotta meg. A terasz felé indult és intett Camnek, hogy kövesse, aki persze gyanútlanul tette amit az anyja akart.
Úgy negyed óra elteltével jöttek be és legnagyobb meglepetésemre mindkettőjük arcán mosoly terült el. Nem kérdeztem semmit csak a háttérből figyeltem őket.
Még utoljára, megreggeliztünk, majd bepakoltunk a kocsibkba és elindultunk haza. Mivel Logan velünk jött így nem tudtam kedvem szerint faggattózni a beszélgetésükről, helyette hallgattam ahogy valami focimeccsről dumált a két testvér.
Ennek az eredménye az lett, hogy úgy húsz perc után elaludtam.
Csak akkor ébredtem fel amikor megálltunk a kocsival és a látvány ami a szemem elé tárult sokként ért...

Itt is vagyok remélem tetszett! 😍😍
Puszi mindenkinek!! 😚😚
C. ❤️