*1 hónappal később*

Dylan

- Hiányozni fogsz tesó! Vigyázz magadra! - ölelt át Ty. - De azért ne nagyon! - tett hozzá, gonosz vigyorral a képén.
- Kösz Posey, én is téged. - válaszoltam röhögve, majd a többieltől is mindd elbúcsúztam, 1-től egyig. Amikor már az egész stábbal megejtettük a "könnyes" búcsút, akkor következtek a szüleim. Na ott tényleg könnyes volt a búcsú, anya vígasztalhatatlanul zokogott, mintha csak öngyilkos küldetésre mentem volna, vagy valami.
- Aa-haha-nyhihira fo-hogsz hiáhnyo-hoz-hnihihi. - bömbölt anya, miközben szorosan magához szorított. Sanszos, hogy nem fog elengedni..
- Te is nekem, anya, nagyon, de mennem kell. - nyomtam egy puszit a fejére, majd apától is elbúcsúztam.
- Vigyázz magadra, fiam. - biccentett apa.
- Azért látogass meg minket! És hozz autogrammot! Ja, és ígérd meg, hogy egyszer megnézhetem a forgatást! - hadarta a nővérem.
- Jólvan Julia, megígérem - mosolyogtam rá, majd megöleltem. Sajnáltam, hogy Britt nincs itt, de tőle tegnap este amúgyis elbúcsúztam. Mégegyszer utoljára elköszöntem midenkitől, és elindultam a gépre.

Thomas

Végre landolt a gépem. Nagyon remélem, hogy nem kell sokat utazgatni a forgatások közben, mert különben megőrülök. Direkt azért voltam fennt egész éjszaka, és jöttem hajnali géppel, hogy átaludjam az utat, és ne kattogjon folyton ag agyam. Nem bírok rá gondolni. Egyszerűen nem megy anélkül, hogy görcsbe ne rámdulna a gyomrom, és elkapna a hányinger. Mintha egyik pillanatról a másikra elkapna az influenza.

Amikor megjött a taxi, megmutattam a sofőrnek a hotel címét, amit a film rendezője küldött. Mikor megérkeztünk, becsekkoltam volna, de nem is én lennék, ha ez elsőre sikerült volna.
- Sajnálom, uram, de a szobáját még nem áll módunkban átadni. - mondta a recepcióslány.
- Mi? Miért?
- Az előző vendégeknek 10 óráig kell elhagyniuk a szobát, utána pedig egy-másfél óráig takarítás zajlik a szobában.
Remek. 11-ig itt tökölhetek, mert nekem persze a hajnali géppel kellett jönni.
- Ha gondolja, uram, a csomagjait elrakhatjuk megőrzőbe, ön pedig körbenézhet a városban, amíg készen nem lesz a szobája. Ha megadja a telefonszámát, azonnal tájékoztatjuk. - mondta, miközben elém tolt egy papírt és egy tollat. Ráfirkantottam a nevem a telefonszámommal együtt, a lány pedig ráírta a szobaszámom. Majd elvette a szomagjaimat, és azokat is felcímkézte név és szobaszám szerint.

Elhatároztam, hogy tényleg megnézem a várost, ha már egyszer nem tudok bemenni a szobámba nagyjából 5 óráig.. Nagyjából fél óráig sétálgattam, amikor találtam egy kávézót. És itt jöttem rá, hogy éhen halok. Szóval bementem, rendeltem magamnak egy zöld teát, egy szendvicset és egy csokis muffint, majd kerestem egy helyet magamnak, és leültem. Amikor végeztem a kajálással, magyon megkönnyebbültem. Igazából eddig észre sem vettem, hogy éhes voltam. Mielőtt felszálltam volna a gépre, nem ettem semmi, és a repülőn sem kajáltam.

Mikor végeztem, megindultam a mosdó felé, hogy kezet mossak. Kész voltam, és megfordultam, hogy visszamenjek, de közben valaki éppen kijött az egyik fülkéből, és egyenesen nekem ütközött.
- Bo-bocsánat. - piszmogta az orra alatt, majd kiviharzott a Wc-ből. Nem láttam az arcát de valahogy nagyon ismerősnek tűnt.

Dylan

*Egy nappal korábban*

A gépem megérkezett Hollywoodba. Nem tudom, miért jöttem egy nappal korábban, de beszéltem a rendezővel, aki felhívta a hotelt, és tudtak biztosítani egy másik szobát, ami már ma üres volt. Mikor a taxi kirakott a hotelnél, fizettem, majd becsekkoltam. Megkerestem a szobám, ami a 249-es volt, benyitottam, és olyan lendülettel zuhamtam az ágyra, hogy csoda, hogy nem szakadt le alattam.
Gratulálok, O'brien. Gondoltam. Neked nem kell csaj, hogy összetörd az ágyat. Vagy pasi...
Ennél a gondolatnál kipattant a szemem. Nem. Nem gondolhatok ilyenekre..

Másnap reggel rávettem magam, hogy kimozduljak egy kicsit, szóval felöltöztem, és leléptem, hogy keressek valami elfoglaltságot. Útközben rájöttem, hogy még nem is reggeliztem, szóval bementem az első helyre, ahol árulnak kaját. Ez történetesen egy kávézó volt, szóval rendeltem magamnak egy jegeskávét, és egy áfonyás fánkkot. Nagyjából fél perc alatt betoltam, de mielőtt visszaindultam volna, bementem a mosdóba, mert elintéznivalóm akadt. Végeztem, és kinyitottam a fülke ajtaját, hogy visszamenjek, amikor neki mentem valakinek.
- Bo-bocsánat. - piszmogtam az orrom alatt. Nem tudom, hogy észrevette-e, hogy ki vagyok, de ha nem, akkor nem sok esélyt hagytam neki, hogy felismerjen, mert azonnal kiviharzottam az ajtón. Én viszont felismertem őt.

Thomas. Thomas-Brodie Sangster.