Dylan

- Thomas, te vagy az? - kérdezte Lily erőtlen hangon. Thomas abban a pillanatban visszafordult, letérdelt az ágya mellé, és két keze közé fogta a lány tenyerét. Lily még a szemét sem tudta kinyitni.

- I-igen Lil, é-én vagyok. - dadogta Thomas a könnyeivel küzködve. De semmi válasz nem jött. - Lil? Lil? - szólítgatta. - Lily? - de semmi. Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy orvos lépett be rajta.

- Jó napot. - köszönt. - Ón biztos a kislány testvére lesz. - biccentett Thomas felé, majd kinyújtotta a kezét. - Dr. Davis vagyok, a főorvos. - mutatkozott be.

- Megszólalt. - motyogta Thomas.

- Tessék? - kérdezett vissza az orvos.

- Megszólalt. - ismételte meg hangosabban. - Akkor meg miért nem ébred fel? Ha? - kérdezte mérgesen, mire az orvos nagyot sóhajtott.

- Ez a kómában fekvő betegeknél sajnos néha előfordul. Mondanak dolgokat. - magyarázta meg az orvos, de Thomas csak megrázta a fejét.

- Akkor meg honnan tudta, hogy én vagyok? - kérdezte. Most már nem volt mérges. Csak végtelenül elkeseredett.

- Megesik, hogy a betegek esetenként hallják, hogy mit mondanak nekik. Csak nem képesek reagálni, vagyis nagyon minimálisan, mint például az előbb.

- Azt akarja mondani, hogy hall engem? - Thomas szemében mintha hitelen felcsillant volna a remény halvány szikrája.

- Nem állítom biztosra, de előfordulhat, hogy hallja, amit mond.

- Értem. - bólintott Thomas lehajtott fejjel.

- Eredetileg azzal a céllal jöttem be, hogy közöljem, a látogatási idő már lejárt. Holnap reggel visszajöhet, és ha akar, egész nap itt is maradhat, de most sajnos távozniuk kell. - mondta, mire bólintottam, de Thomasnak mintha földbe gyökerezett volna a lába.

- Tommy...gyere, mennünk kell. - Thomas biccentett, de továbbra sem mozdult. Szóval megragadtam a karját, és kivonszoltam a szobából.

Amikor a kórházban végeztünk, a többiek elmentek a hotelba, ahol megszálltak, mi pedig Thomas házához indultunk. Mikor megérkeztünk, Tommy bement a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzon. Nagyjából negyven percig állhatott a zuhany alatt, de nem akartam zavarni. Amikor készen volt, betántorgott a szobába, és ledobta magát az ágyra. Fejét az ölembe hajtotta, és úgy nézett a szemembe.

- Félek. - suttogta. - Nem veszíthetem el őt. Nem lehet. Azt nem bírnám ki. - Thomas hangjából csak úgy áradt a félelem, a kétségbeesés, de még a düh is. Felültettem, és szembefordultam vele, majd arcán két tenyerem közé fogtam.

- Minden rendben lesz. - suttogtam, és egy puszit nyomtam a homlokára. - Most próbálj meg aludni, rendben? 

- Rendben. - bólintott, mire lekapcsoltam az éjjeli lámpát, és betakartam Thomast.

- Jó éjt, Tommy. - mondtam, és egy újabb puszit nyomtam az arcára.

______________________________________________________________________________

- Ne...ne ne ne...kérlek, maradj... - motyogta Thomas az éjszaka közepén. 

- Tommy...aludj... - suttogtam félálomban, majd az oldalamra fordultam. De Thomas tovább folytatta.

- Ne menj el...ne, kérlek. Ne.. NE, NE! - Thomas most már szinte ordított. Azonnal felkapcsoltam a lámpát, és próbáltam felébreszteni. Egyre csak forgolódott, és tovább motyogott, amkor egyszer csak hirtelen felébredt. Csapzott volt, a haja tincsekben tapadt a homlokára, az arca és a homloka teljesen kipirosodott, és könnycseppek gördültek végig az arcán. 

- Ssh, semmi baj, Tommy. - öleltem magamhoz. - Csak egy rossz álom volt. Most már itt vagyok. Sssh. - nyugtattam, miközben egyik kezemmel a hátát simogattam. Szaggatottan vette a levegőt, és még mindig szipogott.

- N-ne haragudj... - mondta lehajtott fejjel. Nem akartalak felébreszteni. - nézett a szemembe. Arca színtiszta rémületet tükrözött. 

- Semmi baj, Tommy. Most már minden rendben, oké? - Thomas bólintott. - Szeretnél egy teát, vagy valami

- Egy tea jólesne - mondta Thoma, még mindig szipogva. Megsimítottam az arcát, majd Thomas az oldalára feküdt az ágyban. 

- Egy perc, és hozom. - mondtam, és Thomasra helyeztem a takarót, majd egy lágy csókot leheltem az ajkaira. - Próbálj megnyugodni. - Kimentem a konyhába, hogy készítsek Thomasnak egy teát, majd amikor végeztem, visszamentem, és leültem mellé az ágyra, hogy odaadjam neki a bögrét. - Vigyázz, mert még forró! - figyelmeztettem, mire Thomas felnézett rám, és olyat tett, amit már jó ideje nem. Elmosolyodott. Csendben kortyolgatta a teáját, közben egyetlen szót sem szólt. Majd amikor végzett, letette a bögréjét az éjjeliszekrényre. 

- Tényleg sajnálom. - mondta hirtelen. Hangja olyan halk volt, úgy éreztem, mintha csak a fejemben szólna.  - Nem akartalak megijeszteni, csak... 

- Nem tehetsz róla, hogy rosszat álmodtál. - szakítottam félbe. - Előfordul. Tommy nem válaszolt, csak az ágy mellett fekvő táskájáért nyúlt, és előhúzott belőle egy borítékot, majd a kezembe adta. - Mi ez? - kérdeztem.

- Repülőjegyek. 

- Hová? - próbáltam kicsikarni Thomasból ennek az egésznek a lényegét.

- Mindenhová. Dubai, Miami, Washington, Bora Bora...aztán ott van még Róma, Velence, Párizs...Barcelona, Ibiza... rengeteg helyre. 

- Azta...de...miért? - kérdeztem, mert nem tudtam, mit mondhatnék erre.

- Évekkel ezelőtt, Lilyvel megbeszéltük, hogyha lesz rá elég pénzem, akkor elmegyünk egy világkörüli útra. Csak mi ketten. De én még ezt az ígéretemet sem tudtam betartani. - mondta, szemeit az ágyra szegezve.

- Figyelj rám... - mondtam, és állát felemelve mélyen világosbarna szemeibe néztem. - El fogtok menni arra az útra, érted? Lily szépen felépül, és elviszed őt arra az utazásra, amire mindig is vágyott. Rendben. 

- Rendben - válaszolt Thomas, egy félmosolyt erőltetve az arcára. - Köszönöm, Dyl.

- Nincs mit. - válaszoltam, mire Thomas ajkait az enyémnek nyomta.

- Kérhetek valamit? - húzódott el Thomas, de csak éppen annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Akármit. - mondtam, és egy gyenge csókot nyomtam a szájára.

- Gyere velünk. 

______________________________________________________________________________

Itt is a kövi fejezet, ami most kicsit rövidebb lett, mint a többi, de hát így sikerült, azért remélem tetszik! Ne felejtsetek szavazni és kommentelni!