Thomas

Az este további részében a stúdióban maradtunk, beszélgettünk, és rengeteget nevettünk. A többiek faggattak minket, mindent tudni akartak. Hogyan jöttünk össze, mikor stb. Dylan sem volt már olyan szótlan, mint korábban, és ő is egyre többet mesélt. Boldognak tűnt, és most csak ez számított. Este fél tizenegy körül indultunk vissza a hotelba. Láttam Dylanan, hogy nagyon kimerült, mert az utolsó fél órában mást sem csinált, csak ásítozott. 

- Dylan? - szóltam, mikor a szobáinkhoz értünk. Dylan megfordult, és eleresztett felém egy fáradt mosolyt. 

- Igen? - kérdezett vissza. Szegény igazán fáradt lehetett. A szeme alatt húzódó sötét karikát legalábbis ezt sugallták.

- Nincs kedved...velem aludni? - kérdeztem halkan, mire Dylan elmosolyodott, és mellém lépett.

- Semmire sem vágyom jobban. - mondta, majd nyomott egy gyors puszit a számra. - Csak lezuhanyzok, és átöltözök. 

Dylan visszament a szobájába, én pedig bementem a sajátomba. Kifeküdtem az ágyon, és csak most vettem észre, hogy én is iszonyatosan álmos vagyok. Úgy döntöttem, hogy én is beiktatok egy gyors zuhanyt, majd amikor végeztem, pizsamába öltöztem, és ismételten kifeküdtem az ágyon, szinte ugyanolyan pozícióban, mint pár perccel korábban. 

Ezután tíz percet sem kellett várni, hogy nyíljon az ajtó, és Dylan belépjen rajta. A telefonját lerakta az éjjeliszekrényre, majd fogta magát és egyenesen rám feküdt. Két kezét keresztbe fonva az álla alá helyezte, és úgy nézett fel rám.

- Hiányoztam? - kérdezte sunyi mosollyal. A haja a szemébe lógott, de így sem takarta el teljesen a gyönyörű világosbarna szemeinek csillogását.

- Alig húsz perce váltunk el. - röhögtem, mire Dylan szemét forgatva válaszolt.

- Ezt igennek veszem. - mondta, mire kezeimet átkulcsoltam a dereka fölött, majd erőteljesen magamhoz húztam. Dylan kezei szétváltak, most már az ágyon támaszkodott velük felém magasodva. Egy pár másodpercig mélyen a szemembe nézett, majd elmosolyodott. Fél karon támaszkodva kisöpört egy-két hajtincset az arcomból, majd ajkait lassan az enyéimhez érintette. Tenyerem bejárta hátának minden egyes pontját. Dylan kiszakadt a csókból, és fél oldalasan rám feküdt, és szokásához híven lábainkat egymásba fonta. Átkaroltam a hátát, és lágyan simogatni kezdtem a felkarját. Percekig nem szóltunk semmit, majd én törtem meg a csendet.

-Dyl? - suttogtam, de nem jött válasz. Dylan már mélyen aludt. 

______________________________________________________________________________

Mikor reggel felébredtem, Dylan nem volt mellettem. Felültem, a nyakamat tekergettem, hátha megtalálom, de nem volt a szobában. Aztán meghallottam, hogy a konyhából halk zene szól, és mintha valaki fütyörészne. Benyitottam a konyhába, és láttam, ahogyan Dylan a pult felé fordulva ügyködik valamin. Meg sem hallotta, hogy bementem. Fél vállal nekitámaszkodtam az ajtófélfának, és úgy figyeltem, ahogyan Dyl a zenére mozgatja a csípőjét, miközben azt hiszem, gofrit készített. Amikor megfordult és észrevett, összerezzent,  és kiejtette a kezéből a fakanalat.

- Úristen....halálra ijesztettél.... - tette a szívére a kezét, miközben lihegett.

- Ne haragudj, nem akartam. - mondtam mosolyogva, miközben közelebb léptem hozzá. Kezeinket összekulcsoltam, majd adtam neki egy  "jóreggelt" és egy "ne haragudj, hogy megijesztettelek" csókot.
- El van felejtve... - húzódott el egy pillanatra. - Amúgy... - mondta Dylan két csók között. - Tudod mi jutott eszembe? - kérdezte, miközben visszafordult a pulthoz, hogy tovább folytassa a reggelit. 

- Nem, mi? - kérdeztem.

- Még nem is voltunk igazi randin. - fordult velem szembe, hátát a konyhapultnak döntve. 

- Mindenképpen be kell pótolnunk. - válaszoltam. Odasétáltam Dylan elé a pulthoz, majd két kezemet a dereka mellett a pultnak támasztottam, ezzel ellehetetlenítve őt a szabadulástól. Dylan egyik kezével gyengéden megsimította az arcom, majd tenyerét a nyakamon pihentette. - De csak miután közöltük a hírt a médiával. Nem akarom, hogy valami ócska bulvármagazin címlapján szerepeljünk, valami kamu szalagcímmel. - Dylan bólintott.

- Egyetértek. - mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra. - Nem vagy éhes? - kérdezte, fél szemöldökét felhúzva. 

- De, éhen halok. - válaszoltam, mire Dylan elém pakolt egy tál Gofrit. - Hmmm...de jó az illata. - szippantottam egyet, majd beleharaptam. - Úhhrahmihten. - mondtam teleszájjal. - Ehz ihhteni. - Dylan elnevette magát. 

- örülök, hogy ízlik. 

- Ilyen ízű lehet a mennyország - motyogtam önkívületi állapotban. Dylan továbbra is csak nevetett rajtam, majd ő is elkezdett enni. 

Amikor végeztünk a reggelivel, elhatároztuk, hogy  - mivel a forgatás ismét szünetel, de most csak két napig - a mai napot kettesben töltjük. De nem megyünk el sehová. Csak itt maradunk a hotelban, és filmezünk. Mint egy átlagos pár egy átlagos délutánon. 

- Na és,  mit nézzünk? - kérdezte Dylan, miközben lehúzta a redőnyöket, hogy igazi mozis hangulatot teremtsen. 

- Hmm, nem is tudom... - válaszoltam, miközben éppen a Netflixen böngésztem. Aztán feldobott egy ajánlatot, mire elvigyorodtam. Dylan nem értette, hogy minek örülök ennyire, úgyhogy odasétált mellém, hogy megnézze, és amikor meglátta a képernyőt, a tenyerébe temette az arcát, a válla pedig rázkódni kezdett. 

- Te most komolyan Teen Wolfot akarsz nézni? - kérdezte, a tekintete valami olyasmit sugallt, hogy "kérlek ne". 

- Naná! - válaszoltam röhögve. - Azt hallottam, hogy főszereplő srác egész helyes. Megnézem magamnak, mert lehet, hogy lecseréllek. - röhögtem.

- Tylerre? - kérdezte röhögve. - Sok szerencsét! Tylerre nagyon sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy a pasikra bukna. 

- Saját magadról is ezt gondoltad, amikor először találkoztunk. - vigyorogtam, de erre a kijelentésre Dylan hozzám vágott egy párnát. 

- Na most akkor nézzük vagy sem? - kérdezte megadóan, két karját széttárva. 

- Még szép! - vigyorogtam, majd elindítottam az első részt. Dylan lefeküdt mellém az ágyra, de direkt nekem háttal, játszva, hogy most megsértődött. De én nem hagytam annyiban. Hátulról átöleltem, és hátulról nyomtam egy puszit a nyakára, de nem reagált semmit. Újabb puszi, de még mindig semmi. Ekkor elkezdtem folyamatosan, és egyre gyorsabban csókolgatni a nyak hátsó részét, mire Dylan egyszer csak behúzta a nyakát, lendületből felém fordult, és összetapasztotta a szánkat, jelezve, hogy most már befejezhetem. Mikor elhajolt, láttam, hogy még mindig próbál sértődöttet játszani, de szintén láttam a szája szélén megbújó mosolyt, és a szeme sarkában összefutó nevetőráncokat.

- Dyl... 

- Hm? 

- Ugye tudod, hogy soha.. Soha nem cserélnélek le senkire, ugye? - néztem mélyen a szemébe. A pupillái kitágultak.

- Persze, hogy tudom. - mosolyodott el, majd hozzám bújt. Átöleltem, és így néztük tovább a filmet. 

______________________________________________________________________________

Mikor végignéztük az első évadot, Dylan kiment a csokiautomatához, hogy felszerelkezzen a következő évadra. Dylan hirtelen betoppant a szobába, kezében három zacskó chips, egy két és fél literes zéró kóla, két zacskó csokis drazsé, és vagy egy tucatnyi szelet csoki. De komolyan. Snickerstől elkezdve Mars csokin át Twixig minden volt nála. Ja, és el ne felejtsem, volt nála egy üveg Nutella. Honnan a francból szerzett nutellát?

- Neked most komolyan az a célod, hogy soha többé ne tudjunk felkelni ebből az ágyból? - sóhajtottam.

- Nekem megfelelne. - kacsintott Dylan.

- Na jól van, gyere ide! - tártam ki a karom, mire Dylan belehuppant az ölembe, fejét a vállamnak támasztva. A második évadot is elkezdtük nézni. Azt hiszem valahol a tizedik rész felé járhattunk, amikor megcsörrent a telefonom. 

- Bocsi, nem baj, ha felveszem? - kérdeztem Dylant, mire megrázta a fejét.

- Nem dehogy, nyugodtan. - mondta, és megállította a Tv-t. 

- Igen? - szóltam bele. Anyám volt az. Alig bírtam megérteni, hogy mit mondd. Hadart, zihált, egy kicsit úgy hallottam, mintha sírt volna. Anyám csak mondta és mondta, szinte lehetetlenségnek tűnt megérteni, hogy mit szeretne mondani. De nekem  mégis sikerült. A lényeget megértettem, és teljes mértékben elhatalmasodott rajtam a kétségbeesés. A szemeim tágra nyíltak, és úgy éreztem, alig kapok levegőt. Hallottam, ahogyan Dylan egyre inkább csak szólongatott, de képtelen voltam reagálni. A telefon kiesett a kezemből.

Ó, Lily, mibe keveredtél már megint? 

______________________________________________________________________________

Hoztam is a következő részt! Ha tetszik, ne felejtsetek szavazni, kommentelni. Nemsokára hozom az új fejezetet, valószínűleg holnap vagy legkésőbb holnap után!

Nagyon-nagyon köszönöm a 700(!!!!) olvasást, iszonyatosan boldog vagyok!