Thomas

- Thomaaaas! Ugye találkozhatok vele? Megígérted! Léécii! -visítozott a húgom a telefonon keresztül.
- Lily, már ezerszer elmondtam. Nem jöhetsz ide csak úgy egyedül, és bizzos vagyok benne, hogy anya nem jönne veled.
- És ha ráveszem? Akkor mehetek? - alkudozott.
- Sok szerencsét! Mindketten tudjuk, hogy anya meggyőzhetetlen.
- Ott a pont..- mondta a húgom, nem kis elkeseredettséggel a hangjában. - Ugye tudod, hogy Dylant imádom a világon a legjobban? - A húgom hangja mostmár komolyabb volt.
- Biztos vagyok benne, hogy fogsz vele találkozni. Megígérem. De nem úgy hogy idejössz.
- Ahhj rendben...- mondta csalódottan, és lerakta.
Most komolyan! Tényleg elérte, hogy ennyire megsajnáljam? Valószínűleg igen, mert azon kaptam magam, hogy újratárcsázok.
- Hhm? - szólt bele a húgom közömbösen. Remek, most meg is sértődött.
- Foglalok neked jegyet. Csak két napig maradhatsz. És anyának azt mondod, hogy az egyik barátnődnél alszol. - hadartam el gyorsan. Ami ezután jött, azt nem lehetett ép dobhártyával megúszni. A húgom úgy sikított, hogy azt hiszem, telefon nélkül is hallottam volna.
- Köszikösziköszikösziii Thonas úgy imádlak! El sem tudod képzelni, hogy most mennyire boldoggá tettél! Na de most mennem kell! Szeretlek, szia! - és letette. Érdekes. Amikor tavaly a szülinapjára egy kétezer dolláros laptopot kapott, akkor nem mondta, hogy szeret...

Gyorsan foglaltam repjegyet a húgomnak, és elküldtem neki. Egy részem nagyon örült, hogy Lily idejön, mert az elmúlt időszakban nagyon elhanyagoltam őt, a sok meghallgatás és utazás miatt. Pedig megfogadtam, hogy nekem akkor is a család az első. És így végre találkozhat "élete szerelmével"...ó basszus! Most jut eszembe, hogy ezt még a húgom élete szerelmével is meg kell beszélnem, akivel mostanában szépen fogalmazva nem valami jó a viszonyunk. De nem lenne igazságos, ha holnap minden előzetes figyelmeztetés nélkül a nyakába szabadítok egy őrjöngő tizennégy éves kislányt. Szóval muszáj beszélnem vele.
_______________________________________

- Nyitva van! - kiáltotta Dylan, miután bekopogtam. Valószínűleg nem lett volna olyan vidám, ha tudja, hogy ki van az ajtó túlsó felén. De azért benyitottam. Amikor Dylan felémfordult, lemerevedett.
- Tommy? Mi- mit keresel itt? - habogott.
- Tommy? - kérdeztem csodálkozva, és úgy tűnt, hogy Dylan ereiben megfagyott a vér.
- Bocs én csak.. úgyértem Thomas.. ez csak..izé, véletl..- Itt félbeszakítottam.
- Semmi baj. Igazból tetszik. - Erre úgy tűnt, hogy egy kicsit megnyugodott, de még mindíg feszültnek tűnt.
- Mit keresel itt? - kérdezte meg újra.
- Én..igazából egy szivességet szeretnék kérni.
- Ohh.. és mi lenne az?
- Nos, tudod..- kezdtem, mire Dylan kíváncsi tekintettel hallgatott. - A húgom nagyon nagy rajongód. És holnap idejön. És azon tűnődtem, hogy...nem lenne-e baj, ha..
- Szívesen találkozok vele - mosolyodott el. És ez a mosoly most őszinte volt.
- Tényleg?
- Persze! Imádom a rajongóimat! Ha gondolod, eltölthetek vele egy napot.
Leesett az állam. Dylan tényleg ilyen jószívű? Nem mintha ridegnek néztem volna csak..
- Megtennéd? Ez..ez..én szóhoz sem jutok..Ez nagyon kedves tőled - mosolyogtam rá hálásan.
- Bármikor. - mosolygott vissza. Éppen indultam volna vissza, amikor megállított.
- Tommy.
- Igen?
- Sajnálom..
- Micsodát?
- Tudod te. Sajnálom.