Az ébresztő pittyegésére ébredtem. Ma lesz az első napom a Wolfdorsban! Izgatottan kikászálódtam az ágyból. Thália is akkor kelt fel.

- Jó reggelt!

- Jó reggelt Thália! - köszöntem.

Felöltöztünk. Isla és Dorothy már nem voltak a szobában.

- Hol van Isla és Dorothy? - kérdeztem, miután kiléptünk a folyosóra.

- Á ők mindig hamar kelnek. Fogalmam sincs, mit csinálhatnak. - vonta meg a vállát Thália.

Végig mentünk a folyosókon, közben óra rendjeinket nézegettük.

- Jaj de jó! Egy csomó óránk együtt lesz! - mondta örömmel Thália.

- Igen! - mosolyogtam.

Kiértünk az épületből, végig capplatunk az ismerős erdei ösvényen, és végre megpillantottam a Wolfdorst. Valahogy a hely mindig bizakodással töltött el. Biztonságot éreztem, ha megláttam. És valahogy tudtam is; biztonságban vagyok itt.

Ekkor az álmom jutott eszembe; a lány és Tumatu. A Wolfdorsról beszéltek. Nyugtalanított. Újra és újra felidéztem, hogy pontosan emlékezzek minden részletre.

Valaki hirtelen oldalba lökött, mire én elvesztettem az egyensúlyom, és majdnem hátra estem.

- Jaj bocs! - szólalt meg egy hang.

Felnéztem. Egy fiú állt mögöttem.
- Semmi baj.

- Amúgy Max Roberts vagyok. Te is új vagy? Eddig nem láttalak.

- Igen. Rosalee Taylor vagyok.

Thalia aggódva nézett rám.

- Jól vagy? - kérdezte.

- Persze! - mondtam.

Thália végig mérte Maxot, majd rám nézett.

- Gyere menjünk! Még a végén elkésünk! - azzal elrángatott.

- Miről beszélgettetek? - tudakolta.

- Csak bemutatkozott, ilyesmi. - mondtam.

Beértünk az iskolába.

- Nos, az én szekrényem arra van! - jelentette ki. - Találkozunk kémián.

- Oké!

Azzal elment. Én is oda baktattam a szekrényemhez. Kivettem belőle a kémia felszerelést, majd elindultam a terem felé. Olyan érzésem volt mintha valaki figyelne. Minden lépésemet szemmel tartja. De aztán elhesegettem a dolgot, mivel megszólalt a figyelmeztető csengő. Megszaporáztam lépteim, nehogy elkéssek.

Betopantam a kémia teremben. Thália ahogy ígérte, már ott volt, és leghátul foglalt egy helyet.

Gyorsan hátra mentem, de amilyen szerencsétlen lehetek, út közben megbotlottam valakinek a táskájában.

- Bocsánat - szóltam.

- Nem tudsz figyelni? - morgott rám a táska tulajdonosa.

Megdermedtem, és rá néztem. Jaxon Black volt az.

- Bocs. - mondtam neki mégegyszer.

Ekkor belépett a tanár, Mr.Bones.

- Meg tudhatom, Taylor kisasszony miért nincs a helyén? - kérdezte.

Dühösen néztem Jaxonra, és a hülye táskájára. Miért kellett az út közepébe tennie?

- Elnézést tanár úr. - motyogtam, és a helyem felé vettem az irányt.

- Ez esetben, elkezdeném az órát.

Kémia után megállapítottam, hogy Mr.Bones a lehető legszigorúbb tanár, és nem kedveli a diákokat. De rám különös képpen rossz szemmel nézett.

Össze pakoltam hát gyorsan, és igyekeztem, hogy minnél hamarabb kimehessek a teremből.

Jaxon hamar elhúzott haverjaival. Az a furcsa kötelék sehogy sem akart el tűnni. Nem tudom, ő is érzett e ilyesmit.

Tháliaval elhagytuk a termet.

- Mr.Bones nagyon szigorú. - jelentettem ki.

- Igen, ő már csak ilyen. - helyeselte.

A következő óránk a képességtan volt. Őszintén, semmi kedvem nem volt egyedül, egy teljes tanórát tölteni az igazgatónővel. Más talán mindent megadott volna azért, hogy ő is Pajzs lehessen.

Egyedül baktattam a folyosón az igazgatónő irodája felé. A folyosó most kihalt volt, mivel becsöngettek. Így hát én is megszaporáztam a lépteimet.

Az ajtó előtt megtorpantam, ugyanis zaj hallatszott odabentről. Egy ideig némán álltam, és hallgatóztam. Végül úgy döntöttem, benyitok.

Illedelmesen kopogtattam, majd beléptem. Úgy tűnt nincs senki az irodában. Pedig én hallottam. Hallottam, hogy valaki van bent. Végig járattam a
tekintetem a helyiségen.

A szemem megakadt valamin; a könyves polcon az egyik könyv kifelé dőlt. Oda mentem, hogy megnézzem közelebbről.

- Taylor kisasszony? - szólalt meg ekkor egy hang.

Megdermedtem, és hátra fordultam. Az igazgatónő állt az ajtóban.

- Én csak...magát kerestem...és... - hebegtem.

- Jöjjön velem. Az óra oda kint lesz. - intett le.

Bólintottam, és elindultam a nyomában.

- A pajzs a legritkább képesség, mint azt már hallhattad. Nem elég, hogy ez a képességed, tudni is kell használni. - mondta az igazgatónő komolyan. - Nagyon sok koncentrációt igényel egy pajzs megigézése. Fontos, hogy tud saját magad, vagy akár a körülötted álló emberek köré is megteremteni. - folytatta. - Kezdjük is el.

Napsütéses idő volt odakinn, így az erdő szélére mentünk, ahova éppen nem sütött még a nap.

- Összpontosítson nagyon erősen arra, amit akar csinálni; egy pajzsot akar megteremteni. Erre rá kell érezni. Én nem tudom, ez milyen, csak az apámtól láttam-mondta Mrs.Schott.

- Az...ön apja volt Quentin ugye? - kérdeztem kissé habozva.

Némán bólintott, majd megrázta a fejét, mintha egy rossz gondolatot akarna kiűzni a fejéből.

- Gyerünk, próbálja meg! - biztatott.

Behunytam a szeme, és arra gondoltam, hogy létre hozok egy pajzsot. Egy pajzsot, ami megvéd.

,,Úgyse fog sikerülni, Rosalee. Képtelen vagy rá." - mondta az elmém.

Próbáltam elnyomni ezt a hangot a fejemben.

,,Menni fog, gyerünk, meg lesz...Nem tudod megcsinálni, ne feledd: képtelen vagy rá"

Így viaskodtam magamban. Végül kis idő úlva kinyitottam a szemem.

- Sikerült? - kérdeztem, bár tudtam, hogy a válasz ,,nem" lesz.

Mrs.Schott megcsóválta a fejét.

- Semmi baj! Próbáld újra.

Hogyan tudtam a saját akaratomon kívül létrehozni Tumatuval szemben? Most miért nem megy?

Újra behunytam a szemem, és megpróbáltam elő idézni azt az érzést, amit akkor éreztem, amikor véletlenül sikerült.

Az a hasító fájdalom, majd a különös, bizsergető érzés. Aztán pedig az, hogy
körbe ölel valami.

,,Vagy valaki" - futott át az agyamon.

Talán ez a kulcsa! Elképzeltem, hogy Anya és Apa szorosan magukhoz ölelnek. Soha nem engednek el. Olyan szorosan, hogy még levegőt se bírok venni.

És elkezdtem érezni a bizsergést. A fejembe bele nyilalt a fájdalom, és úgy lüktetett, hogy azt hittem széthasad. Levegő után kapkodtam a kínzó fájdalomtól, majd minden elsötétült.

- Miss.Taylor, hall engem? - halottam valahonnan távolról az igazgatónő hangját.

Kinyitottam a szemem. A nap szinte elvakított. Hunyorogva rá néztem Mrs.Schott-ra. A földön feküdtem.

- Mi...Mi történt?

- Elájult. Megeshet ilyenkor. - mondta.

Óvatosan felálltam.

- Si...sikerült? - kérdeztem reménykedve.

- Attól tartok, nem. De ne keseredjen emiatt.

Bólintottam.

- Megpróbálhatnám mégegyszer?

- Félek az nagyon kimerítené. - válaszolta. - Holnap lesz megint óránk, akkor újra megprobálhatja.

- Rendben. - beláttam, hogy igaza volt. Csak akkor vettem észre, mennyire elgyengültem. - Tanárnő?

- Tessék.

- Ön szerint...az álmok...jelentenek valamit?

Rám sandított.

- Minden okkal történik. Az álmok a múltad, a jelened, és a jövőd. Az álomnak hatalma van. - válaszolta. - Viszontlátásra! - köszönt, azzal az ő testén is végig futott a remegés, épp úgy, ahogy Tumatu szolgáin, és a következő pillanatban már egy farkas állt mellettem.

Meghajtotta fejét, és elment.

Sokáig néztem, ahogy eltűnik a távolban.

- Mrs.Schott nem szigorú? Elvégre ő az igazgató... - fírtatta Thália.

Már este volt. A szobában ültünk, és halkan beszélgettünk az ágyban.

- Hát...nem annyira. Szerintem egész kedves. - válaszoltam.

- Mrs.Mid-night elég fura egy tanár... - mondta Thalia. - Szerintem valami...nem oké...

Elnevettük magunkat. Mrs.Mid-night volt az átváltozás tanárunk.

- Szerintem lassan aludjunk. - ásítottam egy nagyot.

- Egyet értek!

- Jó éjt! - suttogtam.

- Neked is!

Még nem tudtam elaludni. Nem akartam. A gondolatok sebes nyílvesszőként száguldoztak a fejemben. Őszintén, féltem. Féltem attól, hogy mi vár rám az álmomban.

De aztán az álmosság legyőzött; elnyomott az álom.

Újra a barlangban voltam. Ezúttal emberek és farkasok lepték be az egész
csarnokot.

Középen nagy máglyarakás égett, az volt a terem egyetlen fényforrása. A fény ilyesztő árnyakat vetett a falra.

Egy alak bontakozott ki a tömegből, oda lépett a tűzhöz és valamit dobott bele. Egy másik ugyan így tett. És sorra oda léptek a máglyához, elmormoltak valamit-talán egy ősi varázsigét-.

Majd valaki besétált a csarnokba. Az alakok megdermedtek, és mélyen meghajoltak. Csak egy valaki lehetett; Tumatu.

- Köszönöm, hogy eljötettek. - kezdte ismert, hátborzongató hangján.

Kirázott a hideg, és megborzongtam.

- Így mind tanúi lehettek annak, hogy mi vár azokra a híveimre, akik kudarcot vallottak.

Láttam, hogy páran feszengve állnak, és ilyedten össze húzódnak.

- Mi volt az egyetlen feladat? - kérdezte gúnyosan.

Senki nem felelt.

- Azt kérdeztem: Mi volt az egyetlen feladat? - ismételte meg emelt hangon.

Az egyik szolga kilépett a sorból.

- Ros...Rosalee Taylort kellett...kellett elhozni...és...nem szabadott hagyni...hogy...be...be jusson...a...Wolf...Wolfdorsba... - hebegte ilyedten.

Tumatu megcsóválta a fejét.

- Mind kudarcot vallott az, aki velem volt akkor, de hagyták, hogy a nyomorult támadók elvigyék őt. - folytatta, majd gúnyos vigyorra húzódott a szája. - Lépjetek elő!

Két ilyedt farkas lépett elő, de azon nyomban át is változtak emberré.

- Agonia. - szólalt meg Tumatu.

A két ember azonnal el vetődött a földön. Az arcuk eltorzult, és nyögtek kínukban.

A többiek egy lépést hátráltak. Lefagyva néztem a jelenetet.

,,Meg kell állítanom"-egyre csak ezt hajtogattam magamban.

Meg akartam mozdulni, de nem tudtam. Tehetetlenül néztem tovább.

- Agonia finita est! - mormolta alig hallhatóan kis idő múlva Tumatu.

A két megkínzott reszketve felállt. Alig tudtak megállni a lábaikon.

- Rémelem megtanultátok a leckét. - vetette oda nekik.

Heves bóligatással vissza tántorogtak a tömegbe.

- Egyetlen egy szolgám van, akiben bízhatok, és aki talán képes a feladat elvégzésére. Ha minden jól megy, ha minden a megbeszéltek szerint fog működni, akkor hamarosan nálunk lesz a lány...

,,A szolga bizonyára a lány lehetett, akit múltkor láttam".-futott át a fejemben a gondolat.

-De...u...uram...mo...most...i...is...itt...van...érzem...a...jelen...létét...-mondta ekkor az egyik szolga.

Tumatu fel kapta a fejét. És rám nézett. A tekintete lyukat furrt bennem. Elmosolyodott, és minden elsötétedett.

A helyszín most változott.

Nagy csata közepén álltam. Az egyik oldalon egy idős, ősz hajú ember állt.

,,Valahol már láttam." - gondoltam.

Mögötte rengeteg ember, és farkas.

A másik oldalon Tumatu állt hívei körében.

- Egyességet kötöttünk. - kezdte az ősz hajú. - Határvonalat húzunk, és békén hagyjuk egymás területét. Mégis, te aljas módon át csábítod birodalmadba a Wolfdors Akadémia hű diákjait.

- Azt hitted, megelégszem ennyivel, Quentin? - válaszolta gúnyosan Tumatu. - Add át a te részed is. A vérfarkasok csak egy urat szolgálhatnak; engem.

- Én nem kényszerítem őket semmire. Csupán megtanítom nekik, hogyan kell vérfarkas módjára élni. Nem hagyom, hogy felkészületlenül nézzenek szembe a sorsukkal.

Tumatu felkacagott.

- Látom nem engedsz könnyen. - csóválta a fejét. - Talán oldjuk meg másképp? Felőlem. - felemelte nyakláncát.

Tudtam mi fog következni. Kiabálni akartam, de nem ment. Egy hang se jött ki a torkomon. Mozdulni se tudtam, a lábam a földbe gyökerezett.

- Mortem. - suttogta Tumatu.

Abban a pillanatban megtörtént. Quentin porrá lett, akár csak a szüleim, és bele szállt a nyakláncba.

Tumatu abban a pillanatban felkacagott, gonoszan, és megremegett a teste.

Quentin hívei csak ekkor tértek magukhoz. Dühösen neki iramodtak, és sorra át változtak farkassá.

Tumatu szolgái és így tettek. Észre vettem egy fiatal lányt Quentin oldalán. Az ő vonásait örökölte. Azonnal felismertem benne Dora Schottot.

Ő is elszántan neki iramodott.

Dúlt a csata, tépték, marcangolták egymást. Tehetetlenül álltam, és néztem.
Közéjük akartam állni, de nem tudtam megmozdulni.

Az egyik farkas felém rohant, rám vicsorítva hatalmas pofáját. Hirtelen felém kapott...

Felriadtam.

Ziháltam. A szívem őrült tempóban zakatolt. Rá néztem az órára. Hajnali négy óra. Mély levegőt vettem.

Csak egy álom volt...Igen, csak egy álom.

,,Minden okkal történik. Az álmok a múltad, a jelened, és a jövőd. Az álomnak hatalma van"- Mrs.Schott szavai csengettek a fülemben miközben megpróbáltam vissza aludni.

-------------------------------
Ez lenne a folytatás. Ezt a részt most igyekeztem hosszabbra írni, úgy érzem sikerült 😃
Remélem tetszett, ha igen, kérlek voteold, és írd meg a véleményed!
Hamarosan hozom a folytatást!❤