Halk kopogás szakított ki gondolataim közül. Körülöttem összegyűrt zsebkendők hevertek szétdobálva.

- Szabad - nyöszörögtem, s még én is meglepődtem milyen erőtlen, rekedtes a hangom. Résnyire kinyitotta az ajtót, majd vidáman bedugta a fejét Soomin. Amint meglátta kisírt szemeimet, és bedagadt orromat, a szája lekonyult, szemei együttérzően csillogtak. Belépett a szobába - nyomába Rira-val -, s pár lépéssel átszelte a köztünk lévő teret. A következő pillanatban már vállára borulva hüppögtem. Rira is leült az agyamra, és vígasztalóan simogatni kezdte a lábamat. Jól esett a segítségük és hogy nem kérdeznek semmit.

- Megcsókoltam - suttogtam erőtlenül, és a kezemben összegyűrt zsebkendőt kezdtem el piszkálni, lesütött szemmel. Éreztem, hogy most megleptem őket. - Legalábbis viszonoztam a csókját. Aish! Miért nem tudok nyugton maradni és visszafogni magamat? - gyűltek újra könnyek a szemembe. Elösször Soomin-re, majd Rira-ra néztem. Mind a ketten nagyon elgondolkodtak, s nem igazán reagáltak semmire sem. Unottan felsóhajtottam, majd az ágyról felállva, törökülésbe leültem velük szemben a földre. Egyikőjük sem pislogott. Meg se moccantak. A földre leesett zsebkendőket megragadva, elkezdtem hajigálni őket, de ez sem segített. Szétbőgött fejemmel nem törődve, lesiettem a nappaliba, majd - szándékosan nem néztem Jungkookra - Seokjin és Taehyung kezét megragadva, magam után húztam őket. Értetlenül és egyben aggódva néztek rám - le se tagadhatnám, hogy több órája pityergek.

- Csináljatok velük valamit, mert kezdek aggódni miattuk - mutattam barátnőimre, akik még mindig meg sem rezzentek - Ennyire csak nem sokkolhattam őket azzal, amit mondtam - vakartam meg a fejemet.

A fiúk hamar visszahozták a lányokat a földre, s tiszta szeretettel lestek egymás szemébe. Megköszörültem a torkomat, majd a Seokjin-t ölelő Soomin-re, és Taehyung-ra néztem.

- Sokat segítene, ha pár napig egyedül lehetnék. Ha nem gond átköltöznék az egyetlen szabad szobába - suttogtam.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne - nézett mélyen a szemembe Soomin.

- Kérlek - csuklott el a hangom, de nem kezdtem el sírni.

- Teljesen magadba fogsz zuhanni, és azt nem hagyhatom.

- Mivel nekem fogalmam sincs, hogy mi a fenéről beszéltek, nekem tökéletesen mindegy, hogy kivel vagyok egy szobában. Egyébként is: csak alszok itt. - nézett rám bíztatóan Taehyung.

- Nem. Én nem egyezem bele - fonta keresztbe karjait maga előtt Soomin, s egy picit megemelte az orrát.

- Akkor vegyük úgy, hogy kijelentettem, és nem kérdeztem - feleltem durcisan, és én is keresztbe fontam karjaimat.

Soomin felsóhajtott, majd megadóan a szemeimbe nézett.

- Csinálj, amit akarsz. - féloldalasan, halványan elmosolyodtam, - Ne mosolyogj, mert tudod, hogy nem szívesen egyezek bele abba, hogy magadba roskadj - hálásan néztem rá, s most a meghatottságtól gyűltek könnyek a szemembe - Na menj, mielött meggondolom magam, és az ágyhoz kötözve, nem engedlek sehova sem - mosolyodott el ő is. Felpattant Seokjin öléből, majd szorosan megölelt. A többiek némán figyeltek bennünket. Lassan elkezdtem pakolni - pontosabban csak bedobáltam, hisz a folyosó végén lévő szobába megyek csak - amiben a barátaim segítségemre voltak.

🎄 🎄 🎄

Fél órávak késöbb, már a másik szoba ágyán bújtam a könyvemet. Időközben Seokjin és Taehyung helyet cseréltek, így Soomin és Jin egy szobában alszanak. Namjoon beletörődött, hogy azok ketten hajthatatlanok, s minden áron együtt akarnak lenni. Áldását adta rájuk, de figyelmeztette őket, ha össze mernek hozni egy kicsi Jint, stipi-stopi ő lesz a keresztapja. Soomin fülig pirult a párbeszéd hallatán, amikor is a fiúk azon veszekedtek, pontosan ki is lesz a keresztapa. Hoseok a keresztanya címet is megpályázta.

Amíg a nappaliban némán figyeltem a többiek beszélgetését, s lopva Jungkook-ra néztem, ő egy pillantást sem vetett rám. Talán megbánta a csókot? Mert akármennyire is le akarom tagadni, én egy pillanatát sem bántam...

Helóka!

Itt is volna az új rész. Remélem tetszett ^-^
Köszönöm, hogy elolvastad!