A szemem mintha beragasztották volna, nem nyílt ki. Mellettem valaki mocorgott. Mintha valami csoda történt volna, olyan gyorsan pattant ki a szemem. Sötétség volt, nem láttam semmit. " Hol vagyok?" kérdeztem magamban. Elkezdtem tapogatni, majd egy szuszogó lényt éreztem kezeim közt.
- K -Ki vagy t-te? - Kérdeztem remegve.
Erre a személy az arcomba csípett. Nagyon féltem, internet nem volt és nem tehettem semmit. Hamarosan itt a karácsony, és nem tudok kijutni innen. A mellettem levő személy  még mindig titokzatos volt. Sőt, ez-ez nem is személy inkább egy lény volt.
- Áááúú! - üvöltöttem föl.
A fülembe nyillaló fájdalom több volt a soknál! Odakaptam és kezembe zártam a lényt. Telefonommal világítva megnéztem mi az.  Hátrahőköltem!

- Ááááá! - kiáltottam amikor megláttam, hogy egy hatalmas fejű, de kis testű lény meredt rám. 
- Nyugi, Marinette! Tikki vagyok - szólt. - Egy kwami. Velem át tudsz változni egy szuperhőssé. Csak annyit kell mondanod, hogy Pöttyöket fel!
- Mi? - Néztem rá ilyedten. - Pöttyöket fel?
Nagyon megilyedtem! Egy szűk bőrruha vett körül. Megláttam az ajtót. Az sajnos nem nyílt ki. Hátráltam, és elindultam az ajtó felé, ami betört. Elindultam a hóban. Most mit csináljak? Megláttam a hóban, egy szőke fürtöt. Adrien! Felétápászkodtam. Aludt. Hátra fordultam, a faház eltűnt. Vajon hová? Adrien lassan kinyitotta a szemét...