A hó ropogott a talpunk alatt amint a lezúduló fehér hóhoz rohantunk. A másik felén hangokat hallottunk. 

- Mr. La? - kiabáltam át. - Most mit csináljunk?

- Itt vagyunk!  Először is ne tegyetek semmit! - hallottuk harsányan a túlsó oldalról - A hegyről akár egy kis mozgástól is lezúdulhat a hó! És a hangtól is! 

Behunytam a szemem: ez nem lehet! Itt ragadtam, vagyis tunk! Adrien! Tanakodva néztem rá. Ő tanácstalanul rázta a fejét. Lassan kezdtem el indulni felé. Leültünk egy tönkre, és összebújtunk. 

- Most mi lesz? - kérdeztem halkan. 

- Nyugodj meg, Marinette! - suttogta. - Fogunk egy farönköt és kiássuk magunkat. Csak meglehet élni itt. Egyedül Léának nem. Ő nem birná ki telefon nélkül.

Forgatta a szemét.

- Ja, telefon nélk... - kezdtem - Telefon! Telefon! Hát persze! 

Adrien kérdőn nézett rám.

- Mi van vele? - kérdezte. 

- Telefonon tudunk beszélni, akár suttogva is! - kaptam elő gyorsan. 

Beszívtam a levegőt és bekapcsoltam. Na de egy valamire nem gondoltam:

- Nee! Nincs térerő! - ültem le szomorúan. 

- Hát akkor maradunk az eredeti tervnél. Kiássuk magunkat! - kezdett el ásni. 

Én is felkaptam egy farönköt és ásni kezdtem a milliónyi fehér havat. Már későre járt az idő amikor fáradtan döltem a hóba. Agyam már alig járt, szempilláim nehezedtek és lassan elaludtam...