Még itt vagyok. Mindannak ellenére, amit tettem magammal évekig. A lehetetlent éltem meg.
Annyi mindennel próbáltam lassan megölni magam; utáltam magam, utáltam a lelkemet. Minden cseppnyi emberséget ki akartam űzni magamból.
És mégis ittvagyok. Mindannak ellenére amit tettem magammal, az összes próbálkozásom ellenére; ELPUSZTÍTHATATLAN VAGYOK.
Meg akartam folytani a lelkem; folytogattam évekig; ki akartam tekerni a nyakát. Széttéptem, kutyák elé vetettem, hó alá ástam, a Napba dobtam; és nap mint nap kínoztam; mindent és bármit megpróbáltam, hogy kiölhessem magamból.
És mégis itt van.
A testem is és a lelkem is.
Mit veszíthetek azzal, ha újrakezdek? Megéltem amit nem szabadott volna túlélnem és ITT VAGYOK.
Felmásztam a földből és újraépítettem magam. Évek óta először a lelkem kezd levegőt kapni és kezdek élni és olyannak látni a világot amilyen; nem látok minden mögött veszélyt, nem akarok mindent bántani védekezésből vagy, hogy én ne érezzek. Képes vagyok megélni a reményt és nem akarom eldobni magamtól az életet. Meglátom a szépet, miután mindent megtettem, hogy soha többé ne legyek képes rá.
Túléltem, azt amit nem lehetett volna.
Nincs okom félni újra megnyílni a világnak, nincs szükségem védekezni előle, őszintén állhatok vele szembe, mert ha megint a földbe vág; Fel Fogok Mászni.
Leüthet bármi mert újraélesztem magam. Ha egyszer túléltem akkor másodjára még könnyebb is lesz.
És alig pár dolog lehet olyan rossz mint amit én tettem magammal és mégis képes vagyok élni és nem csak létezni.
Kikapartam a lelkem a helyéről és most visszanő, mintha nem fektettem volna öt évet abba, hogy többé ne lássam. Az életem negyede alatt tönkre akartam tenni magam de egyszer magamat választom, elindul egy dominósor, és hónapokkal később a jól ismert beállt kegyetlen önpusztító rendszeremben már hiába érzek még komfortot mégse abban élek és visszakapom azt amiért hajlandó vagyok élni; a reményemet a változás felé, a jó felé. Én vagyok az élő példa, a bizonyíték magamnak, hogy hiába semmiztem ki magam legbelül; hiába vettem el mindent a szívemtől vagy próbáltam belefolytani annyimindenbe, hogy ne bírjon már értékelni semmit; én tényleg mindent megtettem annak érdekében hogy úgy tönkremenjek, hogy többé soha ne tudjak megjavulni, erre egy év se telik el, pár változást meghozok és visszanőtt minden amit kiirtottam magamból.
Nem tudom soha teljesen tönkretenni magam. És nem tudom majd soha teljesen felépíteni se. Ez a hatalmomon kívül áll. De a folyamatot elindíthatom. Oldalt választhatok és hogy melyik irányába teszem a lépéseimet azt irányíthatom.
Formálhatóak vagyunk. Erő vagyunk és kitartás, képesek vagyunk és rugalmasak; bárki képes a változásra. És ahogy képes arra, hogy lecsússzon a fertőbe úgy képes arra is, hogy lépésről lépésre kikapaszkodjon belőle.

A sarokba szorított vad engedelmes és harap, ezen a két viselkedésen belül képes funkcionálni, mert retteg.
Az ember is ilyen. De dönthetsz úgy, hogy kilépsz a sarokból, talán az elején tényleg volt ott egy veszély, ami miatt aztán oda menekültél végül, ami ott tartott; de most már valószínűleg magadat tartod a sarokban, a biztonság kedvéért, hátha megint jön veszély és akkor te már azon a helyen leszel amit ismersz és kontrollálni tudod majd a helyzetet, azt hiszed hogy egy lépéssel mások előtt jársz de amíg te küzdesz a túlélésért, folyamatos fight or flight ban, addig mások kiegyensúlyozott, nyugodt lelkekkel fejlődnek és lassan lehagynak.

De hatalmadban áll kilépni onnan. A te hatalmad elég ahhoz, hogy befejezd az önkorbácsolást és hogy megszabadítsd magad ettől a tehertől.

Ez elsőre nem hihető, mert porszemek vagyunk a világban. Csavarok a gépezetben; jelentéktelennek tűnik. De, ha még Sztálin szerint is; Egy ember halála katasztrófa, milliókért adat; akkor meg kell látnod hogy te is ugyanannyira vagy egy ember, mint mindenki más. A tömegben elmosódunk, de azoknak akik ismernek többet jelentünk és nem fer rendszer; de ez a valóság. Így működünk. És ugyanolyan értékűek vagyunk, mint bárki más; az emberi lélek súlyát nem tudod mérni és összemérni se; bárki tudása felett áll ez.

Olyan dolgokra vagyunk képesek amiket nem is èrtünk; próbáltunk értelmet adni a világnak, lefektetni alapokat, mint a betűk vagy a számok és felismerni q világ rendszereit; kapni egy falatnyit a működése feletti hatalomból; olyan dolgokat is elérünk; bőven; amik már rég nem a természet törvényei; mégis ehhez vagyunk valahol kitalálva csak túl fejlettek vagyunk hozzá. Baromi szürreális; a szaporodás meg túlélés, evés, agresszió az alapjainkat adják; de mérnökök vagyunk meg NASA dolgozók, meg pszichológusok.
Ha azt hiszed, hogy az ember nem képes majdhogynem bármire, akkor csőlátásod van.
(Az, hogy nem teszi nem azt jelenti, hogy nem képes, csak azt hogy nem teszi. Hogy nem akarja megtenni.) De mind ugyanúgy vagyunk felépítve az esély mindenkiben megvan arra, hogy bármit meg tudjunk tenni. Mindenki ezerszer annyira képes, mint ahogy az életét élni. Vagy akár amennyit magában lát.

Ha minden munkám ellenére itt vagyok és át tudom élni az életet; az is egy bizonyíték erre.
Sok idő volt amíg rájöttem, hogy a saját kezem amit eddig csak arra nyújtottam ki magamnak, hogy belémszúrjon; olyan kéz amibe kapaszkodni is tudok.
Időbe tellett amíg rájöttem, hogy én; tudok segíteni magamon. És megfogtam ezt a kezét és a felszínen leszek miatta.