A láthatatlanná tévő köpeny és zöldhajú mardekárosok legendája

Remus már a hasát fogta a nevetéstől, miközben James megtartotta a magán előadását Rosette hetedik születésnapjáról, amikor is a lánnyal közösen felfújták annak a nagynénjét. A történet szerint a begyöpösödött nagynéni addig piszkálta Mrs. Montgomery-t (James elbeszélése alapján ő lehetett Emi néni), amíg a kis négyéves Rosette és James - méregből elvarázsolta a néni pálcáját - s védekezésre képtelen állapotát kihasználva felfújták egy lufivá.

- Ez oltári - törölgette Sirius a szemét. - Rosie ezt még egyszer sem mesélte!

- Azt nem csodálom - vigyorgott James. - Mrs. Montgomery, Rosette nagyanyja, nagyon csúnyán leszidta!

- A vén banyára gondolsz azzal a girhes macskával? - érdeklődött Sirius. - Amikor júniusban volt az öcsém születésnapja sikerült ráborítanom a puncsos tálat. A nő nem igazán értékelte, bár szerintem jól álltak annak a dögnek a citromkarikák. Kiemelték azt a ronda bundáját.

- Ezt mégis, hogy hoztad össze, te marha? - pukkadt ki Jamesből a nevetés.

- Útban volt a tál - rántotta meg a vállát. - A kertben találtam egy békát és...

- Beszabadítottad? - hitetlenkedett Remus.

- Azt ne mond, hogy te nem csináltál semmi hasonlót!

Remus arca megrándult. Több eset is volt, amikor valamiféle csintalanságot követett el - bár amióta megharapta az a farkas... azóta nem csinált bármi hasonló dolgot. Hiszen úgy érezte, hogy a miatt harapta meg a vérfarkas, mert nem hallgatott a szüleire.

Túlontúl jól emlékezett arra az estére, amikor megtámadták - és ez nem csak az apja kiszólása miatt volt. Ismerte a történetet a fáradt férfiról, aki csak fokhegyről oda vetette egy vérfarkasnak, hogy csak a halált érdemelné. Amivel Remus egyet tudott csak érteni - azonban ez akár rá is vonatkozhatna. Hiszen ő is egy ilyen szörnyeteg, még ha nem is harapdál négyéves kisfiúkat unaloműzés gyanánt.

Megrázta a fejét, hogy kiűzze a gondolatot. 

Nem akart arra gondolni, ahogy rémülten kapaszkodott vissza a szobájába az ablakon át, ahogyan arra se, hogy az a vérengző fenevad mennyi ideig figyelhette. Összességében nem akart a farkastámadás emlékére gondolni. Azonban az emlékek kezdtek a felszínre törni, akármennyire is igyekezett az emlékeket kiszorítani a fejéből.

- Egy időben rendszeresen kiszöktem éjszaka - vont vállat. - Általában holdtöltekor. Az apám mindenféle mágikus lényt kutat, főleg kopogószellemeket és mumusokat. Amikor olyan négy-öt éves voltam olvastak nekem valami régi mesekönyvből, amiben egy vérfarkas volt az egyik szereplő, én meg látni akartam egyet élőben.

- Az nem nagyon járkál a hátsó kertben - jegyezte meg James szórakozottan.

- Remus biztos talált egyet a virágágyásba - nevetett fel Sirius ugatósan. Az említett csak forgatta a szemeit.

- Valóban csak egyszer járt arra - morogta sértődötten. A két barátja érdeklődve pillantott rá, ő maga pedig azt szerette volna, hogy megnyíljon alatta a szőnyeg és elsüllyedjen. Hiszen ennyi erővel az egész történetet az orruk alá dörgölhetné! - Most miért néztek így?

James és Sirius összenéztek, majd elvigyorodtak.

- Kíváncsiak vagyunk a történet végére - közölte Sirius vigyorogva. Remus elfintorodott.

- Ahogy az ablakon vissza akartam mászni, beszabadítottam a lakásba.

James füttyentett egyet.

- Ez nem semmi! - hitetlenkedett Sirius. - De... mégis, hogy úsztad meg?

- Az apám használt valami varázslatot - vont vállat.

- Mit? - a kérdés a két fiúból ösztönösen tört fel.

- Farkaskergető bűbájt, amitől a szoba közepén meggyullad a parketta, majd a farkas kényszeresen táncolni kezd körülötte.

Sirius összevont szemöldökkel emésztette a hallottakat, míg James a fejét billentette félre. Remus már alig bírt uralkodni az arcizmain, amik akaratlanul is rángtak.

- Ez mese habbal, mi? - nézett rá James szúrósan, Remusból pedig kirobbant a jól eső nevetés. Barátai ezt egy-egy párna felkapásával és egy hirtelen indíttatásból elkövetett párnacsatával torolták meg.

- Szerintem vissza kell térnünk a tárgyra - mondta Sirius ünnepélyes hangon. - Én és James is elmondtuk a kedvenc születésnapunk történetét. Most te jössz, Remus! - a sápadt fiú elgondolkodva bontott ki egy csomag csokibékát, amiben Merlin arcképe integetett rá. Magában megállapította, hogy ez a kártya eddig már meg volt neki egyszer.

- A legutóbbi - felelte végül.

- Á, a bűvös tizenegy - sóhajtotta James. - Én akkor kaptam meg a láthatatlanná tévő köpenyt apától és... - a következő pillanatban elkezdett vörösödni a füle töve. Remus hitetlenkedve nézett rá a barátjára, majd Sirius-szal össze is néztek. Az ő arcán a sajátjához hasonló meglepettség tükröződött. - Én... én nem... mármint...

- Honnan szereztetek láthatatlanná tévő köpenyt? - hitetlenkedett Remus. - Az olyan ritka, mint a fehér sárkány.

- Pontosan! - vágott közbe Sirius. - Honnan szedtél egy ilyen varázstárgyat?

- A valódi köpenyek nagyon értékesek - fűzte tovább Remus. - Amiket most árulnak elég könnyen megkopnak.

- Ahogy Remus mondja - bólogatott Sirius. James az utazóládájához lépett és matatni kezdetett benne. Nem sokkal később egy selymes, könnyed anyagú köpenyt varázsolt elő a kofferből. Mindezt követően a kócos fiú egy parádés mozdulatsorral magára kanyarította a köpönyeget és eltűnt alatta - Sirius és Remus legnagyobb döbbenetére tökéletesen. - Ez oltári!

- Szerintem is nagyon király! - lelkesedett Remus.

- Az apámé volt még annak idején - bújt ki a köpenyből, majd elegánsnak nem nevezhető mozdulattal behajította a ládába. - Ő pedig Harry nagyapától kapta, aki az ő apjától, bla bla bla - mondta James nagy gesztikuláció közepette. - Annyit kért, hogy csak jó dolgokra használjam fel.

Remus elmosolyodott. Ez nem akármilyen ajándék volt!

- Szerintem nagyon különleges - mondta.

- Szerintem is - bólintott Sirius. - És milyen király dolgokat lehet majd véghez vinni vele! - sóhajtotta teljes meghatottsággal.

- Ugye megígéritek, hogy soha senkinek semmilyen keretek között nem beszéltek erről? - nézett rájuk áthatóan James a szemüvege mögül. - Nem tudom mennyire kerülnék miatta bajba. Nem szeretném azért, ha kirúgnának - húzta el a száját. - Nektek azért mondtam el, mert a legjobb barátaim vagytok.

- Eszünkben sincs - rázta Remus a fejét, míg Sirius olyan felháborodott arccal méregette Jamest, hogy már a szemüveges kezdte magát zavarban érezni. Remust meg is lepte, hogy James Pottert valaki zavarba tudja egyáltalán hozni.

- Este akár ki is lóghatnánk alatta - közölte a hirtelen jött ötletét. Lelkesen zuttyant le a barátai mellé, és átkarolta őket. - Mit szóltok hozzá bajtársaim? - a három fiú jóízűen felnevetett.

- Vigyázz, a végén Sirius könnyekig fog hatódni! - jegyezte meg Remus szurkálódva. Az említett csak a szemét forgatta.

- Észben tartom, majd Remus - vigyorogta James.

***

- Kellene kitalálnunk magunknak egy becenevet - jelentette ki Sirius reggeli közben. Éppen egy nagy adag tükörtojást és sült szalonnát tömött a szájába, amit a mellette ülő Lily kissé fintorogva figyelt.

- Ezt az ötletet, hogy sikerült kitalálnod?

- Szerintem Sirius megálmodta - közölte Remus. - De ha már ennyire ragaszkodsz hozzá lehetsz Tapmancs. Úgyis úgy nevetsz néha, mint egy kutya.

- Ez oltári! - robbant ki Jamesből a hangos nevetés. - Egy bolhás eb vagy, nincs mese!

- Remélem tudjátok, hogy ezt még csúnyán meg fogom torolni mindkettőtökön!

- Tudod, Sirius, ez kicsit jobban feszélyezne bárkit is, ha nem lógna ki a szádból egy fél szelet szalonna - jegyezte meg Rosette és lehuppant a Sirius-al szemközti, üres helyre.

- Rosie, ezt az aljas árulást! - háborodott fel. A fekete hajú lány csak a szemeit forgatta.

- Ne hívj Rosienak, mert megátkozlak - közölte rezzenéstelen arccal Rosette és vett egy nagy adag rántottát. Remus értetlenül pislogott a hugrabugos lányra. - Remélem nem baj, ha ma itt reggelizek. April lelépett, hogy a testvérének ünnepeljék a születésnapját és most egy csapat harmadéves hugrabugos srác társaságát élvezi.

- Végül megjött az ajándék, amit a Prófétából rendeltünk? - érdeklődött Lily. Rosette a szájába tömte a tojásrántotta egy részét, s szaporán bólogatott válasz gyanánt.

- Mit vettetek? - érdeklődött James.

- Kapott egy mugli vacakot - mondta Rosette.

- A novemberben megjelent Led Zeppelin albumot. Bakelit lemeznek hívják egyébként azt a "mugli vacakot" - szúrta oda Lily a barátnőjének, mire az csak legyintett, mintegy jelezve, hogy mennyire is tartja érdektelennek ezt az információt. 

- Működnek a lejátszók a Roxfortban? - csodálkozott rá Remus. 

- Nem hiszem - rázta a fejét a vörös hajú lány. - A másik egy ilyen kártya volt... mi is a neve? De hiszen itt van a nyelvem hegyén! - csettintgetett erélyes mozdulatokkal. - Így játék közben felrobban...

- Durranó snapszli? - segítette ki James. Lily bólintott.

- Igen, arra gondolok. Bár a menetét még nem teljesen értem... - vonta össze a szemöldökét a lány.

- Majd hétvégén játszunk egy kártyapartit! - jelentette ki a kócos fiú. - Megtanítunk rá, mit szólsz?

- Öhm... jó? - Remus látta, ahogy Rosette hevesen rázza a fejét James mellett. 

- Na, ez lesz aztán a jó buli! - robbant ki Siriusból a jól ismert, ugatós nevetés. - James "Laposra-verő" Potter tanít majd kártyázni valakit. Érdekes egy produkciónak ígérkezik. Majd szerzek hozzá pop-cornt, mert az első sorból akarom nézni a műsort.

- Bolhás, nem vagyok az!

- Eddig Tapmancs, most meg Bolhás?! - háborgott Sirius. - Mégis, hogy nevezhetsz így, hisz' tulajdon fivéredként hivatkoztál eddig reám! - harsogta Sirius. A tanári asztaltól még éppen el lehetett kapni, ahogy McGalagony furcsálló pillantást vet a fekete hajú fiúra, aki ekkor hirtelen franciára váltott és úgy kezdett el egy hosszú monológba. 

Rosette a felénél unt bele, s közbe szólt. Ez Siriusnak látványosan nem tetszett, méltatlankodva nyelvelt a fekete hajú lánnyal, aki néha gúnyosan, néha kevésbé gúnyosan válaszolgatott. 

Ugyan csak franciául, így senkinek sem volt lehetősége megérteni, hogy mégis miről folyik a vita. Az egészből az sült ki, hogy a két diák a végére már szinte egymás torkának ugorva hadarta a francia szavakat. Remus tanácstalanul nézett rá Jamesre, aki csak megrántotta vállát válasz gyanánt. McGalagony ekkorra már remegő orrlyukakkal állt a fiú háta mögött, aki ekkor jókedvű nevetéssel visszahuppant a helyére, s békésen folytatta volna a reggelijét. A vele szemben elhelyezkedő, elégedetten vigyorgó Rosette pillantása ekkor találkozott McGalagonyéval, a teremre pedig csend telepedett. Mindenki a kialakult helyzetet figyelte, és pletykára éhesen meredtek rájuk a tekintetek.

Rosette arcából kifutott a vér, és jelentőségteljesen meredt rá Siriusra, aki ekkor épp a következő szelet sült szalonnát és tükörtojást halmozta a tányérjára. Hogy minden szem rájuk szegeződött éppen, nem nagyon zavarta.

- Tapmancs... - szólalt meg óvatosan James. 

- Ne nevezz Tapmancsnak, Merlin lyukas tundrabugyijára! - morogta szalonnával teletömött szájjal. 

- BLACK! - harsant a professzor asszony hangja vészjóslóan halkan. - Mi ez a műsor itt?

Remus igyekezett minél kisebbre húzni magát. Nem igazán tudta, hogy mi is fog most következni, hiszen Rosette és Sirius igencsak nagy műsor kavartak az elmúlt fél órában. A tanárnő pedig pengevékonyra préselt ajkakkal várta a választ. Sirius megszeppenve pillantott fel a nőre, szájából kiesett a félig megrágott bacon, amit a csipet csapat közelében tartózkodva vettek tudomásul. 

Egy dolog egészen biztos volt: a professzor most nem fog úgy forró kakaót osztogatni, mint ahogyan azt a legutóbbi holdtölte után tette.

- Jó reggelt tanárnő! - villantott egy bájmosolyt a tanárnőre, aki kérdőn felvonta a szemöldökét. - Kér egy kis tojást? Van még egy csomó.

Rosette szája széle már éppen kezdett felfelé kunkorodni, amit McGalagony egyetlen szúrós pillantással fojtott belé. 

- Igazán nem óhajtom a társaságot zavarni - szólalt meg halkan a tanárnő. - De szabadna megtudnom, hogy mégis mi az ördög folyik itt?

Sirius ekkor bemutatott egy hadműveletet, ami megmutatta, mikor nem kell neki állni töklevet inni. Lily óvatosan hátba veregette, míg Rosette Remus és James felé küldött segélykérő pillantást. 

- Észre se vettem a tanárnőt! - szólalt meg pár perc múlva. Ekkor már az egész Nagyterem őket figyelte, Remus pillantását pedig nem kerülte el, hogy Dumbledore milyen derűs nyugalommal méregeti az asztaltársaságot. - Hogy ízlett a reggeli professzor? Szerintem isteni lett! Az a véleményem, hogy... 

Hogy Siriusnak mi volt a véleménye? 

Nos, az nem derült ki. Se akkor, se később, hiszen a professzor nem igazán erre a válaszra számított. 

- BLACK! - vágott közbe a tanerő. Sirius fintorgott egyet a barátai felé, majd bűbájmosoly varázsolt az arcára, majd a professzor felé fordult.

- Igen, McGalagony professzor?

- Legyen szíves megtanulni viselkedni. A Nagyterem, de főleg az étkezés ideje nem arra van fenntartva, hogy maga és Miss. Montgomery magán előadást folytassanak. Főleg nem francia nyelven - közölte szenvtelen hangon.

- Pedig szerintem égész jó darab lenne belőle - jegyezte meg Rosette csendesen. A házvezetőjük orrcimpája a válasz hallatán megremegett.  

- Öt pont a Griffendéltől és a Hugrabugtól- morogta, s villogó tekintetét ráfüggesztette a duóra. - Mindemellett legyen szíves Mr. Black, Miss. Montgomery társaságában megjelenni a gyengélkedőn, s felajánlani a segítségüket az ágytálak kitisztítása érdekében az elkövetkező egy hétben - szúrta oda. - És kisasszony... a Hugrabug asztala eggyel arrébb van.

- A fejembe vésem, professzor - sóhajtotta, miközben paradicsomot tömött a szájába.

Remus csak a fejét csóválta, majd folytatta a zabkásája elpusztítását. Fejben pedig számolt vissza - már jócskán november végén jártak, sőt! Két nap múlva már december. Remus fintorogva vette tudomásul, hogy ez egyet jelent a következő holdtöltével. Ráadásul ebben a hónapban kettő is lesz... már pár napja érezte, hogy kevésbé alszik jól, illetve, hogy ingerlékenyebb, mint szokott lenni.

Ami viszont aggasztotta Remust, hogy a barátai egyre kíváncsibbak lettek, hogy hova tűnik el ezeken a napokon. A fiú több hazugságot is kitalált, minthogy a beteg édesanyját látogatja meg ilyenkor, vagy hogy haza kell utaznia, mert meghalt a kedvenc békája (ez volt a novemberi kifogása, ami nem állt túl erős lábakon, de ezt nem állt szándékában a barátai orra alá dörgölni). Az aggodalma ezzel együtt egyre növekedett. Sokszor úgy érezte hibát követ el azzal, hogy közel engedi magához Jamest, Siriust vagy Aprilt, ráadásul Lily-t is egyre jobban megkedvelte. A két lány még nem igen kérdezett rá a dologra, bár múltkor már April arcán is látta a gyanakvást. Mintha olyas valamiről tudna, ami veszélybe sodorhatja a barátságukat. 

April egyébként is egy érdekes figura volt Remus számára. Úgy érezte, hogy ismeri, de nem tudta honnan. Néha pedig egy nőre emlékeztette, akit a fiú még gyerekkorában látott utoljára. Az sem volt egy szíves viszont látás... a nő a gyógyítójának Andrew Edwardsnak volt a felesége, aki úgy beszélt róla, mintha egy két lábon járó szörny lenne. 

Holott Remus nem volt az. Legalábbis nem akart az lenni. De minél idősebb lett annál inkább az az érzése támadt, hogy Mrs. Edwardsnak volt igaza. Hiszen ő egy vérfarkas, egy vérengző fenevad. Már az is csoda, hogy a barátai megtűrik... persze ez is csak addig tart, amíg rá nem jönnek, hogy miféle. És akkor mindennek vége lesz, hiszen meg fognak tőle undorodni.

Remus megrázta a fejét, s visszatért a zsivajjal tarkított Nagyterembe. Miközben úgy tett, mintha minden rendben lenne, nem vette észre a hugrabug asztalától érkező aggódó pillantást, amit April küldött felé.

***

Remus sose gondolta, hogy önként fog egy James Potter és Sirius Black féle magánakcióba belekezdeni. Viszont jelen pillanatban éppen erre készültek, sőt még a szobatársukat, a kis Peter Pettigrew-t is magukkal vitték. Bár Remus előre tartott attól, hogy a fiú mekkora kárt fog okozni a tervük megvalósításában - ami nagyrészt abból állt, hogy a mardekáros diákok samponjába jól oldódó zöld hajfestéket kevernek. 

Ez nem is lett volna nehéz feladat. De mint kiderült Peter Pettigrew kimondottan ügyetlenséggel tetézte a varázserőbeli hátrányosságát. Ami nem volt éppen egy túl jó opció - tekintettel arra, hogy éppen a Mardekár hálókörletébe készültek.

De hogy is keveredett ebbe Remus bele?

A történet nem volt különösebben tartalmas, de a fiú szerint annál dühítőbb. Ahogy az utolsó - átváltoztatástan - órájuk után kijöttek az egyik folyosón két mardekáros évfolyamtársuk sugdolózva ment el mellettük - Remus először oda se figyelt rájuk. Egészen addig, amíg a hangos kiáltást meg nem hallották. A fiú gondolkodás nélkül cselekedett, s őt követte két barátja is.

A folyosón látták, ahogy a griffendéles évfolyamtársukat, nevezetesen Peter Pettigrew-t két mardekáros, nevezetesen Avery és Mulciber megtámadják. Peter egy alacsony, szőke, egérarcú fiú volt, aki nem rendelkezett kiemelkedő képességekkel. 

Sőt! 

Remus néha már maga is fintorgott, hogy miként szerencsétlenkedik Peter, hiszen egyszerű bűbájokat sem tudott végrehajtani.

Most azonban más volt a helyzet: a fiú éppen orr-ral előre koppant a folyosó padlóján. A helyzet egyértelmű volt - a két mardekáros orvul támadta meg Peter-t. Avery magas volt, s nyurga, kellemetlen hangján harsogva nevetett. Szőkés, vállig érő gyér hajzata össze-vissza repkedett a feje körül a nagy hahotában. Seszínű, nagy szemeit is becsukta, így meg sem láthatta, hogy éppen három alak közeledik felé az ellenséges házból. A mellette álló, alacsony, tömzsi Mulcibernek se tűnt fel a dolog a nagy viháncolás közepette. Barna haja teljesen le volt szinte nyírva, zöldes, epe színű szemeit szigorúan Peter sóbálvánnyá sújtott alakjára függesztette.

- Ez most mire volt jó?

- Nahát, Lupin! - röhögött még mindig rosszindulatúan Avery. - Csak nem csatlakozol Potterhez az alvó sárkányok piszkálásában? - Remus gyanakodva méregette a két mardekárost. Nem értette teljesen, hogy mire is akarnak kilyukadni.

- Én nem piszkálok semmilyen sárkányt.

- Remusnak igaza van - szólt közbe a mellé lépő James. - Csak a férget tapossuk el, tudod... az olyanokat, mint ti - közölte fitymáló hangon.

- Valóban Potter? - Avery arcára valami furcsa kifejezés költözött. Remus nem tudta eldönteni, hogy most mosolyog, vicsorog, esetleg valami rohamot kapott, aminek ez a mimika lenne a mellékhatása. - Akkor próbálj meg minket eltaposni!

- Fogd vissza magad! - figyelmeztette Remus, s a zsebéből kicsúsztatta a pálcáját. Perifériás látásával észrevette, hogy mindkét barátja így tett. - Peter nem tehet semmiről.

Mulciber fitymáló pillantást vetett a kővé dermedt fiúra.

- Igaz, neki legalább van pénze normális ruhára - vetette oda sípoló hangján. Remust elfutotta a pulykaméreg, de még inkább a szégyen. Igen, csupán használt ruhákra tellett a szüleinek, de eddig nem érezte magát ettől rosszul. Hiszen se James, se Sirius nem tettek rá megjegyzést. Még annak ellenére se, hogy ők maguk mindig a legjobb szabású (és minden bizonnyal a legdrágább) ruhákat hordtak.

- Incarcerandus! - harsogta, és a pálcája végéből kötelek robbantak ki, amik aztán neki csapódtak Averynek. A fiú eldől, akár egy zsák krumpli és hangosan visongott. Mulciber éppen előrántotta a pálcáját, amikor Remus és James egyszerre lendültek támadásba. Míg előbbi egy jó kis zagyváló átkot választott, utóbbi gumiláb rontást küldött a mardekárosra. Remus meglepetten tapasztalta, hogy zagyválóátok, amit nemrég egy könyvben olvasott, tökéletesen működött.

A három fiú összenézett, majd egy gyors mozdulattal levették Peterről az sóbálvány-átkot. James felkapta a fiú cókmókját, Sirius és Remus felsegítették, majd az utóbbi egyet taszított az alacsony termetű társukon. És akkor menekülőre fogták a dolgot, de sürgősen. Sejtették ugyanis, hogyha megjelenne néhány idősebb mardekáros, abban nem lenne túl sok köszönet.

***

Később, amikor már fent ültek a klubhelyiségben, alaposan kifaggatták a kis Petert arról, hogy mi is történt. Mint kiderült, a két mardekárosnak már egy jó ideje a céltáblája volt. Ez már a sokadik eset volt, hogy pórul járt.

- Meg kell őket átkoznunk! - jelentette ki Sirius harciasan. - Nem hagyhatjuk, hogy egy háztársunkat így megalázzák!

- Remusról nem is beszélve - háborgott James. - Kicsit kopott a táskája? Na és? Attól még százszorta tehetségesebb varázsló, mint...

- Ez nem lényeges James - legyintett Remus. - Láttad a reakcióidejüket. Olyanok, mint két túlfőtt krumpli.

- Ebben igazad van - felelte Sirius. - De akkor is revansot kell vennünk rajtuk!

- Mi az a revans? - cincogott közbe Peter. James egy hasonlóan értelmes pillantást vetett a barátjára.

- Ezt a szót meg honnan szedted? - értetlenkedett Remus.

- A könyvedben volt, amit olyan lelkesen olvasol - közölte unott hangon. - Mellette volt a jelentése. Nekem tetszett. Meg így legalább egy picit azt hihetem, hogy olvasott vagyok.

- Ezt hagyd csak meg Remusnak - legyintett James. - Mást kell kitalálnunk Tapmancs!

- Fessük zöldre őket! - lelkesedett Peter. Remus és James megütközve meredtek rá, míg Siriusból hangos nevetés robbant ki. Na, ha valamikor, most egészen olyan volt, mint egy harsogó kutyaugatás.

- Peter, ez...

- Egy remek ötlet - felelte Remus. - Persze picit finomítunk rajta, de egész jó - mosolygott rá biztatóan a kövérkés fiúra.

- Jesszus, Remus - fintorgott James. - Ugye ez most csak valami vicc?

- Komolyan gondolom - mondta nyugodt hangon.

- És ezt mégis milyen úton akarod megoldani okoska? - érdeklődött Sirius. - Mert egy teljes ház befestése....

- Elég csak a hajukat - mondta Remus. - Lily említett egyik nap egy vicces kis bájitalt, amit samponhoz kell adagolni...

Sirius és James pillantása Remusra villant, az arcukon ördögi vigyor terült szét.

- Ha előbb rájövünk, hogy ilyen elvetemült pajtásunk leszel, előbb a rossz útra terelünk!

Így történt az, hogy mire a három jó barát, immáron Peter Pettigrew-val kiegészülve, a vonat felé ballagott, hogy haza menjenek, már az egész mardekár ház haja zöld színben pompázott. A tetteseket azonban sajnálatos módon nem sikerült megtalálni. Remus ennek pedig igazán örült, ugyanis így elkerülhette az ezért járó büntetőmunkát és pontlevonást. Ahogyan Aprilt sem kellett bajba sodorniuk, hiszen a lány igen lelkesen segített a bájitalt elkészíteni nekik, amit a samponba keverve festékként tudtak használni.

Legalábbis ezért.

Az aprócska kis folyosói afférjuk ugyanis kiderült. Ami miatt már három hete vakarta Sirius és James társaságában a trófeateremben elhelyezett kupákat, amik valahogy folyton koszosak lettek... De Remus ezt egy percig se tartotta túl nagy árnak azért mert végre ő segíthetett valakin, akinek szüksége volt rá.

Kedveseim! 

Igen, megint késett a rész... de azért igyekeztem. Remélem tetszett mindenkinek, és ha tehetitek, hagyjatok magatok után valamiféle visszajelzést. Ennek mindig nagyon örülök!

Remélhetőleg a héten még fog más rész is érkezni. De ezt még majd meglátjuk.

Addig is ölellek  Titeket!