Október 7, szerda

Néhányan voltak olyan szerencsések, mint Sirius barátom. A diákok nagy része a gyengélkedőn kötött ki, sajnos Peter is így járt. Lily varázsolt neki egy csokor színes virágot, mikor elindultunk meglátogatni őt.

- Szerinted szereti a jázmint? - tűnődött az illatos csokrát szagolgatva.

- Tudod, hogy Peternek csak az ehető dolgok tetszenek. - nevetett fel Sirius. Én, a kis Lily, meg Remus mentünk elől, Sirius a hátunk mögött lemaradva jött.

- Én hoztam neki mogyoros sütit, remélem izleni fog. - emelte meg a kis kosarat a mindig figyelmes Remus.

A lépteink vízhangzottak a kihalt folyosókon.

- Elég kevesen mennek látogatóba, ahoz képest, hogy majd nem a fél iskola ilyen bajjal küzd. - nézett egy szomorúan szembejövő lányra Sirius, nekem se tetszett. A gyengélkedőt egy hatalmas kétszárnyú fűzfa ajtón át lehetett megközelíteni. Előtte McGalagyony professzorasszony állt gondterhes arcal.

- Sajnálom, Potter, de nem mehetnek be a Peterhez, addíg amíg nem győződtünk meg róla, hogy ez az álomkorság fertőzőe. - ingatta szomorúan a fejét a professzorasszony.

- De ugy-e jól van? - kapott a szája elé ijedten Lily.

- Ne aggódjon Mis Evens, már jól vannak, az összesen felébredtek. - mosolygott a lányra bátorítóan McGalagony.

- Nem lehet, hogy valami varázslény vagy növény okozta ezt? - tűnődtem el, a nagynéném mindig távól tartott az üvegházától, mert azt mondta néhány virágnak olyan erős varázsillata van, hogy eszméletvesztést is kaphatok.

- Bimba professzor már vizsgálja ezt a felvetést. Ne aggódjanak az ügy végére fogunk járni. Menjenek nyugodtan vissza a körletükbe. - hessegetett el minket a tanárnő.

Mivel nem láttam több értelmét itt maradni, mert McGalagyonból úgy sem tudtunk volna semmit sem kiszedni, így felfelé vettük az irányt a kastélyban.

- Muszály nekem is mennem? Lily és Lupin majd elintézi, menjünk inkább varázssakkozni James! - nógatott a lépcsőkön lépkedve Sirius.

- Miről van szó? - nézett fel gondolataiból Remus. Ezek szerint lemaradt a beszélgetésről...

- Arról, hogy Mr Black nem hajlandó könyvtárba jönni, mert lusta olvasni. - nézett mérges szemekkel a kis Lily a nála jóval magasabb fiúra.

- Nem is vagyok lusta. James lustább nálam. - rázta a fejét tiltakozóan Sirius.

- Nem tudok a könyvtárba menni, mágia törtenelemből be kell fejeznem a házimat, sajnálom. - húzta el a száját Lupin.

- Jaj azt nekem is be kell fejezni, én sem tudok menni... - álltam meg a lépcső tetején, mire valaki belémjött, így majdnem elestem.

- Semmi gond, majd mi a mindig szorgos Sirius és én kutakodunk egy kicsit. Vacsorán találkozunk. - mosolyogott Lily. Tudtam mi jár abban a kis fejében, s azt is tudtam, hogy szegény barátom ma nem fog elszabadulni a könyvek mellől.

- Miért én? - döbbent le Black.

- Te magad mondtad, hogy nem vagy lusta, de ha mégis akkor menj nyugodtan aludni, mint az ovisok. - tette karba a kezét a kis Lily.

- James mond meg neki, hogy nem vagyok lusta. - szolt segítségkérően a fekete hajú fiú.

- Ebbe inkább nem keveredek bele, bocs. Ezt a csatát neked kell megvívnod. - tettem a kezem biztatóan a vállára.

- Legalább egy pajzsot adj, szembe akarok menni egy sárkánnyal. - nézett a szemembe.

- Olyan pajzs nem létezik, ami őt vissza tudja tartani. - hajtottam le a fejem, hogy ne lássa a nagy vigyorom.

- Mindig te voltál az egyik legjobb barátom, ha meghalok égesd el az iskolai holmiaimat. - bologatott szomorúan Sirius.

- Megigérem, most menj utadra barátom. - ,,búcsúztam" el tőle.

- Nem zavar, hogy én is itt vagyok. - szolt ránk Lily.

Sirius ellépedt melőlem, s a lépcsőn felefele kezdett szomorúan lépkedni, a kis vörös hajú lány mosolyogva követte, nyerő páros voltak.

- Menjünk Remus, mert még a végén egész életünkben rémisztgetni fog minket a szellem tanárunk az elemaradt beadandó miatt. - indultam el a könyvtárral ellentétes irányba.

- Szerinted jól meglesznek, nem kellett volna mi is menjünk? - szomorkodott Lupin.

- Ugyan már, majd Lily megoldja. Vele senki nem mer ujjat huzni, mert hanem fejbe vágja a legvastagabb könyvével, s az rosszabb bármely átoknál. - nevettem a kis vörös hurrikánra gondolva.

A klubbhelyiségben elővettünk egy-egy tekercset, s végtelen oldalú történelem könyvek fölé görnyedve olvastuk a kobold felkeléseket.

- ,,Loherés Szendre vezetésével..." - olvastam fel az egyik bekezdést. - Milyen neve van ennek könyörgöm. - néztem félve a dolgozatomra, hogy ezt a nevet lemaerjeme írni.

- Torzborz Töpörcsig... - motyogta Remus az egyik kétes nevű kobold nevét.

Miért kellett felkelniük azoknak a koboldoknak? Nem tudtak volna aludni még egy orácskát!

Én gyorsan lekörmöltem még pár sort, az utolsó sort nagy betűkkel írtam, hogy a lap alját teljesen befedje az írásom. Lupin vékony, fürge ujjai gondosan írták le az utolsó szavakat. Nagyon aprón és sűrítetten írt.

- Szerintem vigyük fel és menjünk vacsorázni, eddig Lilyék is befejezték. - szedte össze a ludtollakat Remus.

- Siriust le kell huzzuk a könyvtárból. - mosolyogtam össze a szemben ülő barátommal.

Sovány arca, kiuró állú nagyszemű fiú volt Lupin, hiába tömtek bele minden ételt, az iskolai egyentalár úgy is logótt vékony testén. Két okos szeme barátságosan nézett a világra, mindenkiben csak a jót kereste, még Fricsben is...

Harry mosolyogva nézte apja girbegurba betűit, ekkor értette meg milyen is volt valójában Lupin professzor. Az apja gondolatait olvasva olyan volt neki, mintha ő is átélte volna vele ezeket a pillanatokat, mintha a szülei mellett lett volna fiatal éveikben.

Köszönöm, hogy ennyit vártatok erre a részre, nagyon sajnálom, hogy ilyen sok időbe tellett.
Remélem tetszett.
Megéri fojtatni? Kíváncsiak vagytok a törtnénetre?
Az aggódóimnak meg üzenem, hogy még nem haltam meg. ❤️❤️