Október 5, dél

A nap ma nem kímélte a diákokat, mellett a sütő teafőzőnek tünt. Mindenkit megviselt a különös időjárás, de Remus barátom készült ki a legjobban, szegény mindig csuronvizes volt.
- Mint egy ázott kutya. - nevetett Sirius. Remus szégyenlősen elmosolyodott.
- Bájitaltanra kéne menjünk, ha elkésünk Lumsluck plusz feladatot fog adni és... - nézett adogva az órájára Remus.
- Inkább szundítanék egyet. - ásitott Sirius, a hátán feküdt a fűben.
- Én is inkább tartanék veled Sirius, de nem akarok a könyvtárban ülni órákat a plusz házi feladat miatt. Más programom van.
- Mégis mi? - kíváncsikodott Peter. Egér formájú fejét a fának döntötte, az árnyékából figyelt minket.
- Ez-az. Na de siessünk...- tereltem a témát gyorsan mielött vérszemet kapnának, de már késő volt.
- Hova is készülsz, James? - támaszkodott fel a könyökére Sirius.
- Megyek egy kört a seprűn. - füllentettem.
- Veled tartok, olyan régen repültem egy jót. - mondta Sirius Tudta, hogy hazudok, alig egy hónap alatt nagyon jól megismert.
- Inkább egyedül megyek, szeretnék gondolkodni. - próbáltam könnyed hangon beszélni, de az idegességtől megremegett.
- Észre sem fogsz venni, majd tartok 10 méter távolságot. - húzta össze a szemét Sirius.
- Jó na... nem is repülni megyek. - adtam meg magam.
- Akkor meg hova? - kérdezte a könyveit pakolászva Remus.
- Megígértem Lilynek, hogy elviszem csónakázni. Pitonka fél a víztől vagy mi, s így nincs kivel menjen. - mondtam el az igazat.
- Ezt nem lehetett volna elmondani már az elején? - húzta fel a szemöldökét Sirius.
- Hagyd már békén szegény fiút, ha elmondja kicsufoltad volna! - szólt rá Remus.
- Ki akarta kineventi Sr. Dzsigolót? - nevetett Sirius.
- Erről beszéltem... - forgatta a szemeit okos barátom.
- Lehetne mondjuk dupla randi, te és Lily, s mondjuk Narcissa Balck és Frank Longbottom... - mondat végén már fuldokolt fekete hajú barátom a nevetéstől. A párosítás olyan abszurdnak hangzott, hogy a körülöttünk ülő hugrabugosok is a hasukat fogták a nevetéstől.
Végűl nem késtünk el bájital óráról, ezt szóvá is tette egy nem kívánatos személy.
- Hogyhogy beért időben James Potter? Nem maradt több kifogás, vagy már te is kezdted megunni a hazudozást? - fordult hátra Perselus. Fekete, zsíros haja kiemelte tejfehér bőrét.
- Valaki becsukná az ajtót? A huzat fütyül a fülembe. - kiáltottam az elől ülő griffendéleseknek, mire egy nagyon nevető diák szimpadiasan kinyitotta, majd becsukta a kopott fa ajtót.
- Milyen vicces ma valaki... Egy tragédián is jobban lehet nevetni. - nézett ránk felsöbrendűen Malfoy.
- Valamelyik hozzávalónk életre kelt volna? Hallod ezt a fura hangot? - forgatta a dobozban lévő üvegcséket mosolyogva Sirius.
- Biztos a patkány, az morrog ilyen hangosan. - mondtam tetetett tűnődéssel.
- Vagy a varangy, egy rút hanghoz rút kép is jár. - vette vissza a szót.
- Görény főzetünk is van... - említette meg félvárról Remus.
- Lehet épp az agya ki ezt a hangot. Mit gondolsz, James? - csevegett tovább Sirius. A teremben ülők visszafolytották a nevetésüket, mindenki várta mi sül ki ebből.
- Én azt mondom ez valami mutáns lény. Hosszú kígyószerű, sőt pitonszerű farka van, hatalmas tejfehér feje, olyan büdös, mint a görény. Az ábrázata akár mint egy varangy, és a hangja meg egy patkányéhoz hasonlatos. A fejében egy madárénál is kisebb agy lapul meg. - soroltam fel az új varázslatos lény jellemzőit.
- Na és mi a neve? - kiáltotta hátra egy nevető diák.
- Malfpion! - mondtuk Siriussal egyszerre. Az osztályból kitört a röhögés. Még a mardekárosok is félve elmosolyodtak. Lucius és Perselus arca a Griffendél zászlajának is megfelelt volna, csak egy-egy arany oroszlánt kellett volna felfesteni rá. A vörös egyik legszebb árnyalatát vették fel.
Lumsluck a hahotázás végén ért ide. Furcsán nézte a még mindig kuncogo diáksereget.
- Min nevettek? - kérdezte érdeklődve. Ő az olyan tanárok közé tartozott, akik együtt nevetnek a jó vicceken, és néha ő maguk is viccelődnek az órákon.
- Egy nemlétező állatról tartott bemutatón. - mondta egy mérges mardekáros.
- Miféle állat? - kérdezte egyre kiváncsiabban a tanár. Siriussal elmondtuk a Malfpion történetét. A tanár úr egy hatalmas hahotával jutalmazta a kreativitásunkat.
A bájitaltan hamar lezajlott és kezdődhetett a nap fénypontja, a csónakázás. Ha tudtam volna mi lesz vittem volna magammal sok törölközőt.

Harry hangosan nevetett, a kanapén ülő gerlepár felhúzott szemöldökkel nézte őt. Válaszul oda nyújtotta a naplót. Hermione gyorsan végigfutott az oldalon, hangos nevetés közepette adta át a könyvecskét Ronnak. Ron is pár perc múlva hangos röhögésben tört ki.
- Nem volt semmi az apád! - mondta két kacaj között Ronald.
- Sirius is tudta, hogyan kell szivatni. - emlékeztette a barátait Harry keresztapja vicceire.
- Remus is milyen laza volt akkoriban. - mosolygott a naplóra Hermione. Harry már alig várta, hogy elolvashassa apja következő bejegyzését.