Hogansville, Rain Lewis középiskola

1991. szeptember

Gerard Way

Raynek volt egy kocsija, kék volt, elég világoskék. Tulajdonképpen az apjával osztozott rajta és a bátyjával, de előszeretettel hívta az ő saját kocsijának. Ez a kék kocsi pedig egyik kora reggel, pontosabban Andy Hurley halálának másnapján, épp engem is vitt az iskolába. Ray csendes volt, igazából mindenki csendes volt azon a napon. Hisz egy diákot meggyilkoltak Hogansville-ben. Mikor már elég közel voltunk az iskolához, én megköszörültem a torkom, talán így akartam őt rávenni, hogy szóljon valamit. Szörnyű és nyomasztó volt az a csend. Úgy tűnt az akcióm sikeres volt. A göndör a volán mögött egy nagyot sóhajtott. Befordultunk egy sarkon.

- Beszélnünk kell a szellemfiúval - hangja komolyan és gondterhelten csengett.

- Ray én nem hiszem... - kezdtem bele a panaszkodásba, de nem is hagyta, hogy végigmondjam.

- Gee! Nem érted meg, hogy csak ő tudhat dolgokat, ő lehet a dolgok mögé lát - rivallt rám Ray, mire összerezzentem. Védekezően emeltem fel a tenyerem és inkább kifelé kezdtem nézni az ablakon. Nem beszélhettem a szellemfiúval valószínűleg úgy is az agyára mentem és, mint már ezerszer megmondtam, Pete Wentz miatt valószínűleg ki akart nyírni. 

Egy ideig csendben voltunk, majd a sofőr ismét felsóhajtott. 

- Bocsi, csak ez engem is kikészít.

- Persze, tudom. Mindenkit.

Megérkeztünk. Ray leparkolt.

A szeptember vége tökéletesen sötét napot festett ehhez a nyomott hangulathoz. Mindenki csendes volt, mintha csak suttogni mertek volna. Biztos voltam benne, hogy már mindenki tudja, hogy mi történt az előző este. Már egész Hogansville tudta, már szerintem öt perccel később tisztában volt vele az egész lakosság. A szóbeszéd itt mindig úgy terjedt, mint egy mocskos, undorító vírus. Azonban azt is pontosan tudtam, hogy nem Andy Hurley emlékeit idézgetik egymás közt, máris találgatni kezdtek. Ki lehetett a gyilkos? Természetesen ez az én agyamon is átfutott, de nehéz volt tisztán gondolkodni ilyen hirtelen és távoli dologról, azt sem tudtam, hogyan gyilkolták meg Andyt. Tudtam, hogy a vörös jó kiállású gyerek volt és boxolni is eljárt, szóval nem lehetett könnyű csak úgy leütni vagy hasonlók, valami más módszerrel végezhettek vele. A másik dolog, amivel tisztában voltam vele kapcsolatban, az az volt, hogy Andy Pete bandatagja volt. Ismét csak ide lyukadtam ki, szinte minden szál Pete Wentzhez vezetett. Úgy éreztem, hogy Mr. Raynhez is elég sok köze van.

Odakint úgy tűnt lassan leszakad az ég és sötét vihar veszi kezdetét. Valami készült, valami kezdetét vette, érezni lehetett a levegőben. Mindenki lehajtott fejjel járkált, mintha minden diáknak súlyos rejtegetni valója lett volna, mindenki gyanús lett mindenki számára. 

A zár kattant a szekrényemen.

- Szörnyen érzem itt magam - suttogta felém fordulva Ray. 

- Tudom, mindenki frusztrál - helyeseltem. Épp tártam volna ki a szekrényem ajtaját, mikor valaki nagy lendülettel csapódott mellém. Elég erőteljesen zihálva.

- Láttam! Gee, láttam a szellemfiút, teljesen kivan, a budiban bujkál. Ő tudja, ő tud valamit, vagy az is lehet, hogy mindent. Nagyon szarul néz ki, teljesen biztos vagyok benne, hogy ő tud dolgokat - hadarta el, szinte már fuldokolva Patrick, miközben a vállamba kapaszkodott. Megforgattam a szemeim.

- Patrick, mindenki szarul van, nézz már körbe! Én is a mosdóban bujkálnék, ha tehetném. Szedd már össze magad! - nyitottam ki végre a szekrényem.

- De ő a szellemfiú. Nem értitek? Ő sosincs ki - magyarázta egyre izgatottabban. Ray megrázta a fejét és csak elsétált.

- Most nem minden körülötte forog Patrick. Különben is Pete Wentzhez ezerszer több szál köti ezt azt az egész, elcseszett Hogansville-i rejtély hülyeséget - vettem végre magamhoz a könyveim. Patrick pedig csak összevont szemöldökökkel nézett rám. Elindultam az osztályterem felé.

- De akkor Gee... - sietett utánam a szőke. Sosem volt képes befogni.

.

Az órák végére már  kevésbé volt nehéz a levegő, talán átvette tőlünk, a kint zuhogó eső. A cseppek hangosan kopogni kezdtek a bőrkabátomon, amint kiléptem az épületből, a diákok mind siettek hazafelé. Ray már meg sem várt, rég haza ment, azt mondta valami fontos dolga van. Így egyedül ballaghattam hazafelé az esőben, de rám is fért. Kellet egy kis idő, hogy gondolkozzak, egy kis idő magammal. 

Mintha minden gyászolta volna, diáktársunk, Andy Hurleyt azon a borús napon.

Valaki nekem jött hirtelen, de egész óvatosan koccant össze a bőrkabátos vállunk. Úgy éreztem, mintha rá is fogott volna a kabátom ujjára, majd elengedte és elsietett előttem, de még egyszer hátrafordult. Megtorpantam. A szellemfiú engem nézett egy pillanatig, majd tovább igyekezett, mintha semmi sem történt volna. Acélbetétes, fényes, fekete csizmája alatt csobbantak a szürke pocsolyák, ahogy lépkedett. Meg kell hagyni tényleg nem a legjobban festett, szeme alatt friss, sötétlila monokli díszelgett. Fekete alakja eltűnt a sarkon. Eltűnődve figyeltem őt. Tudtam, hogy akar valamit, nem véletlenül csinálta ezt, az lehetetlen. De mit akarhat és miért pont nekem próbál jelezni?

Pár pillanatig még álltam ott, és többször is meggondoltam, hogy utána menjek-e, hajam  akkor már egészen megszívta magát színtelen vízcseppekkel. Éppen azon voltam, hogy: na jó Gee, most szépen összeszeded magad és beszélsz vele! Még nem lehet olyan messze. De csak voltam.

- Way! - kiáltott valaki elég határozottan felém. Rémülten fordultam körbe, el is szállt fejemből az eszelős gondolat, mikor megláttam az ázott Pete Wenzt és pár, jó kondiban lévő haverját felém igyekezni. Akkor már csak a menekülési útvonal rajzolódott ki, az imént még szellemekkel teli fejemben.

- Basszus...Basszus - suttogtam idegesen. Most szétvernek, most megölnek. Nem hagyhatom, hogy Pete Wentz nyírjon ki. Akkor inkább a szellemfiú. Rohanni kezdtem, nem volt más választásom, de hallottam, hogy azonnal utánam eredtek. Lábaik vizesen csattogtak a tócsás köveken.

- Way! Te idióta, csak beszélni akarok! - ordított utánam Pete.

- Nem vagyok hülye Wentz! - válaszoltam, de egy apró figyelmetlenség elég volt, hogy a nedves fűre érve hasra essek. Fájdalmasan nyekkentem, ahogy földre értem.

- Mondtam te idióta! - ragadta meg a kabátom alól kilógó pulcsim vörös kapucniját Pete, de nem húzta meg. Felszisszentem, ahogy a felhorzsolt, vérző kezemre pillantottam. Feltápászkodtam a vizes földről és a sajgó kézfejem tartva a másikkal néztem rá. 

- Mit akarsz Wentz? - kérdeztem kissé már dühösen és türelmetlenül figyeltem a barna szemeit, melyeket fekete szemceruza keretezett. Egy apró mosoly jelent meg formás ajkainak szélén, nem is tudom miért volt ott, részben biztos az esésem miatt, de bujkált ott valami más is.

- Most beülünk a kocsiba és elmegyünk egy kis kirándulásra - emelte fel szemöldökeit és megfordult. Az egyik srác rántott egyet a vállamon, hogy kövessem, de én idegesen fordultam el tőle és magamtól indultam meg. Úgy tűnt mindenkinek én kellettem azon a napon. Pedig ez a nap Andyről kellett volna, hogy szóljon.

- Mégis hová megyünk? - kérdeztem felháborodottan, mikor minden ajtó becsapódott. Pete sötét szemei rám villantak a visszapillantó tükörből. Láttam azokban a démoni szemekben, hogy ennek nem lesz jó vége és nem a kobold aranyát, megyünk megkeresni a szivárvány végén.

- Meglátogatjuk egy jó barátunkat. Szerintem te is ismered. Megkeressük Andy Hurleyt... vagyis a testét. Megnézzük, tényleg meggyilkolták-e - mesélte úgy, mintha ez teljesen normális lenne. Nagyot nyeltem. 

- Basszus - sziszegtem fogaim közt csendesen. Odakint már sötétedett. 

Ennek rohadtul nem lesz jó vége. 

Már biztos voltam benne: Pete Wentz nem normális. Teljesen megőrült.

xxx

- Te nem vagy normális! Komolyan mondom, Pete le fogunk bukni és ma már a börtönben aludhatunk - próbáltam folyton célozni rá, hogy mekkora hülyeségre készülünk, reménykedtem, hogy meggondolja magát. De nagyon nem úgy tűnt, hogy csak úgy vissza fog fordulni. Lassan fenyőfák kezdtek felbukkanni az út szélén, közel jártunk a Morgan folyóhoz.

- Fogd be Gerard! - szorított rá idegesen a kormányra. Tudtam, hogy ő is tart egy kicsit a dologtól, de valamiért minden áron meg akarta keresni Andy Hurlyt, vagyis a testét.

- És én egyáltalán mi a rohadt életnek kellek ehhez? Tegyél ki bassza meg! - ütöttem az ülésének a hátuljára, mire a mellettem ülő, szőke srác összerezzent, de nem csinált semmit. 

- Befogod a szádat Gerard Way! Különben, holnap a szellemfiú fog köszönteni és abban nem lesz köszönted. Azért vagy itt, mert többen könnyebben át tudjuk kutatni az erdőt és egyébként is tartozol nekem, az információért cserébe. Ha már egy egyszerű, kurva kérésem nem tudtad teljesíteni cserébe, akkor most rohadtul befogod és meg fogod keresni azt a hullát. Bármi áron! Értetted? - Pete hangja egészen megváltozott és végig kiabálta felém a szavakat. Rémülten húztam össze magam. Még mindig nem tetszett az ötlet, de nem akartam, hogy rám uszítsa a szellemfiút, hálás is voltam, hogy akkor eddig nem tette. 

A kocsi lefordult a főútról, egy kis földes útra, ami az erdő mögött haladt, és közben csak egyre sötétebb lett.

- Miért nem a főút felől megyünk? - kérdezte az anyósülésen utazó másik talpnyaló, vagy nem is tudom milyen pozíciót töltött be. Az autó rázkódni kezdett, ahogy Pete nyomta neki a gázt a saras, keskeny kis úton, mely a fenyves és a kukoricaültetvény közt húzódott.

- Mert az úton ott van egy rendőrautó és valószínűleg tartozik hozzá egy rendőr is - válaszolt, majd lassan leparkolta a járművet. 

Ez nagyon nem lesz így jó.

- A kesztyűtartóban vannak zseblámpák - mutatott az említett dologra. Az anyósülésen ücsörgő, nagy hévvel kezdett kutakodni Pete szavára.

Az eső kint már kezdett elállni, de ez nem segített a gyomorgörcsömön.

- Istenem, de meg fogjuk szívni - szálltam ki a kocsiból és a magas, már fekete tűlevelűekre pillantottam. Gyönyörű volt a szemerkélő esőben, de én istentelenül féltem akkor. Nem akartam megtalálni Andy Hurley testét, nagyon nem akartam látni.

Azt kívántam bárcsak Pete találná meg és átalakult volna már zombivá, hogy kiegye a hülye agyát.