Hogansville, Rain Lewis középiskola

1991. december

Gerard Way

- Biztos vagy benne, hogy ez egy jó ötlet? - kérdeztem Patricktől, miközben a szürke ég alatt sétáltunk Helena Jankins édesanyjának háza felé. Már hosszú évek óta Gracetownban lakott eltűnt lánya emlékével és fiával. Ide menekült Hogansville átka elől. Érhető volt ez a döntés, ki ne akarna menekülni arról a helyről.

- Teljesen, valamit tudnia kell, amiről senki sem tud - jelentette ki határozottan a szőke.

- Csak aggódom, nem akarom felzaklatni azzal, hogy idepofátlankodunk és faggatni kezdjük a valószínűleg mára már halott lányával - magyaráztam a mellettem ballagónak. Patrick felsóhajtott és a tarkóját kezdte vakargatni, mégiscsak igazat adott nekem valamilyen szinten.

- De ha elmondunk neki mindent talán ő hisz nekünk - feltételezte a szemüveges. Kételkedve ráztam meg a fejem, nem voltam benne biztos, hogy ez teljesen jó ötlet.

- Helena már öt éve tűnt el, nyom nélkül, valószínűleg nem is él. Mi az, amit tud és mégsem osztott meg a rendőrséggel? Ez hülyeség - ráztam meg a fejem, egyre kevésbé voltam biztos a tervünkben. 

- De ha meg sem próbáljuk az még rosszabb, mintha kiakadna ránk egy ismeretlen nő. Most tudni akarod az igazságot, vagy nem Gee? - tárta szét kezeit Patrick és gyorsabbra vette a tempót. 

- Tudni akarom, igazad van - egyeztem bele, bár még mindig tartottam Mrs. Jankins reakciójától, de a végére kellett ennek az ügynek járnunk. 

- Ez lesz az - fordult be egy sárgás, egyszintes házhoz Patrick, én pedig szótlan követtem őt. A Jankins ház. Pont olyan rendezett és szép volt, akár az össze gracetowni épület, látszott a különbség a két város anyagi helyzetében már a lakóházakon is. Én magam kicsit bizonytalanul lépkedtem feljebb a pár fokos lépcsőn a barátom nyomában. Patrick gondolkodás nélkül kopogott. Ujjaimat tördelve figyeltem az ajtót, mindketten hallgatóztunk. Semmi. 

- Talán nincsenek itthon - vontam meg a vállam és meg is fordultam volna, de Patrick elkapta a pulcsim ujját és egy szó nélkül visszahúzott maga mellé. Ismét kopogott, ekkor azonban a mobilom zúgni kezdett a zsebemben. Csak egy rövid hang volt, előhalásztam. Egy új SMS-et kaptam. 

Franktől. 

"Találkozzunk a temetőben Gee! MOST!"

- Szórakozol? - suttogtam magam elé. Mégis mit képzel, hogy a történtek után csak úgy parancsolgat? Azt hiszi, hogy még mindig rohannák, ha szól? Éppen rávettem magam, hogy valami sértőt kezdjek el bepötyögni, mikor a Jankins ház ajtaja kitárult előttünk. A mobil szinte azonnal elmerült a farmerom zsebében.

- Jó napot Mrs. Jankins! - húzta ki magát barátságosan mosolyogva Patrick. Én magam csak érdeklődve végigvezettem tekintetem az alacsonyabb nő vonásain. Szinte egy az egyben egy idősebb Helena állt előttünk, csak fekete hajába font szürkés tincsekkel, ráncokkal és sötét karikákkal szeme alatt. Szép nő volt, de egyértelműen látszott rajta, hogy megviselte az élet. Zavarodottan mért minket végig, nem lehetett eldönteni, hogy örül e a látogatásunknak. De volt egy erős tippem.

- Kik vagytok és mit akartok? - szegezte egyből nekünk a kérdést. Szőke barátom kicsit megtántorodva hátra is lépett egyet. Az ajtót is csak félig nyitotta ki, nem igazán tűnt úgy, hogy be akarna minket engedni valaha.

- Ő itt Gerard én pedig Patrick. Egy iskolai kutatáshoz szeretnénk pár kérdést feltenni, az eltűnt gyerekek... 

- Szóval még mindig ennyit ér a lányom élete. Egy kibaszott iskolai kutatás - emelte fel a hangját Mrs. Jankins. Gondolatban éppen felpofozva Patricket léptek közelebb, az ajtóhoz, amit a nő éppen becsapni készült a tiszteletlen orrunk előtt. Egyik kezemmel viszont megakadályoztam ezt és komolyan pillantottam le a nőre.

- Azt hiszem van néhány új nyomunk a lánya ügyében Mrs. Jakins - mondtam kicsit csendesebben, de elég határozottan. A fekete hajú nő erre csak pár pillanatig felpislogott rám, gondolkodott. Aztán végre beleegyezően bólintott. 

xxx

Kissé feszengve ültünk a szürke kanapén a nappaliban, én időnként az ablakon kipillantva próbáltam magamat lenyugtatni. Reméltem, hogy a gyülekező hófelhők elterelik a figyelmemet Frank korábbi SMS-éről. Mégis mi neki hirtelen ennyire fontos? Hisz múlt alkalommal még egy éles fegyvert szegezett nekem, hogy elzavarjon. Egy másik részemet mégis megkönnyebbültség töltötte el, hisz ez az üzenet arról is tanúskodott, hogy Frank életben van és az apja nem eresztett egy golyót sem a fejébe. Aprót sóhajtottam, ahogy a mellettem ülőre sandítottam. Tudtam, hogy Patrick nagyon örült a fejének, mivel úgy vélte hamarosan újabb információkhoz jutunk. Mrs. Jakins miután megosztottuk vele, amire jutottunk elrohant valamiért, mi pedig a várakozás csendjében ültünk a szürke tévé előtt már pár perce.

- Nem hiszem, hogy sokkal több infóval tud szolgálni - szinte odasúgtam Patricknek.

- Ne legyél már ilyen kishitű Way! -  bökött oldalba könyökkel Parick és Mrs. Jankins abban a szet pillanatban csatlakozott hozzánk. Egy szó nélkül csapott le az előttünk álló dohányzóasztalra egy idősebbnek tűnő telefont.

- Itt van ez, vigyétek! Bizonyíték volt, de azon a korrupt Hogansville-i rendőrségen senki sem akart hinni az eltűnt lány anyjának. Talán ezúttal segíthet valamiben. 

- Mi van rajta? - vette el Patrick a lila készüléket. 

- Helena utolsó SMS-e a legjobb barátnőjének, Jackie-nek, aki szintén eltűnt aznap este. 

Azt hiszem kincsre leltünk. 

xxx

A sírkövek és fejfák közt apró hókupacok fehérlettek. Akárcsak Hogansville utcáin mindenhol a megszürkült ég alatt. A szél egészen felerősödött és kegyetlenül fagyos volt, mikor végre átléptem a temető kapuit. Igen, nos késtem pár órácskát, de úgy gondoltam ennyi bosszút megérdemel Frank mindenek után. Többé már nem is tudtam minek tekintsem őt. Nyilvánvalóan éreztem iránta elég erős dolgokat (én hülye), még azok után is, hogy szembesültem a valósággal. Hisz részéről ez az egész el volt tervezve, Franknek végeznie kellett volna velem, mert az apja szerint túl sokat tudtam. Mégis valami történt ezzel a tervvel félúton és meghiúsult. Ha ő is belém szerette volna idő közben, akkor viszont az még rosszabb, mint azt gondoltam. Két világ idiótája egymásra talált egy végtelenül elkúrt világban, ahol az egyiket halálra veri az apja és mindenki retteg tőle Hogansville-ben, a másikat szintén elverte az apaja és legalább fél Hogansville utálja. Utáltam magamat, magunkat, ezt az egész elcseszett, krimi képregénybe illő történetet, na meg ezt az egész kisvárost. Miért nem születhettem inkább Gracetownba? Most talán sokkal nyugodtabb lenne az életem. Autósmoziba járnék meg bálokra, de nem nekem egy kibaszott gyilkos után kell koslatnom, aki ráadásul elég nagy valószínűséggel Frank rokona. Halkan és zaklatottan mordultam fel, ahogy megindultam egy kis saras ösvényen a márványsírok közt. Lassan előkotortam a farzsebemből a mobilom, de azon az SMS-en kívül semmi más nem fogadott, se egy hívás, se egy következő üzenet Franktől. Hogy őszinte legyek, mikor már pár perce sétálgattam abban az istenverete temetőben kezdtem kétségbeesni. Valami mintha nem lett volna rendben ezzel az egésszel. Ráadásul kezdett besötétedni és én nem voltam Frank, szóval nem igazán élveztem halottak társaságát úgy alapból sem, nemhogy napnyugta után. Megtorpantam egy keskenyebb, kövesebb kis ösvényen és körbekémleltem. Egy árva lélek sem járt arra.

- Frank! - kiáltottam el magam és a néma sírok elnyelték a nevet. Mintha semmit nem jelentett volna, mintha nem tartozott volna senkihez ez a név. Mintha Frank Iero valóban csak egy szellemfiú lett volna abban a pillanatban. Kezdett megijeszteni annak a gondolata, hogy talán ez most valóban így van. Mi van ha Frankkel tényleg végzett az apja, és tényleg lelőtte aznap, azt az SMS-t pedig nem is ő írta nekem.

- Basszus... - sziszegtem egyre idegesebben és toporogni kezdtem egyhelyben. Borzalmasan hideg volt. Nemmellesleg azon kezdett kattogni az agyam, hogy mi van ha Frank valóban miattam halt meg. 

- Ha tényleg meghaltál Frank én esküszöm... esküszöm megöllek - suttogtam a telefonom kijelzőjére és reszkető ujjakkal kerestem ki a számát. 

Kicsengett... 

Vártam pár pillanatot. Akkor hallottam meg. A távolban felcsendült a Master of puppets a Metallicától, nem volt túl hangos, de még pont egyértelművé tette merre találom. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér. Ez mégis mit jelentsen? Miért van Frank telefonja a temetőben ha a gazdája nincs sehol. Még mindig csörgetve a számot rohantam a hang irányába.

- Frank! - kiáltottam ismét. Semmi válasz. 

Frank fekete mobilja ott hevert egy sötét márványkő tetején. Ismét körbenéztem de Franknek nyoma sem volt. Sietősen vettem magamhoz a telefont és felnyitottam azt. Egy megkezdett SMS állt benne, amit sosem küldött el nekem. 

"Nincs sok időnk.

Ahol Pete-tel megtaláltátok Andy karját. 

Az erdőben van ott egy ház. 

Azonnal oda kell menned!

Ha miattam nem is... 

Mikey miatt.

Gee.

Sajn

..."

Az üzenet itt félbemaradt.

A szívem kihagyott egy ütemet. Szóval hatalmas baj van. Nagyobb, mint gondoltam.

*

Hiányoztam? 👀

És a végjáték kezdetét veszi!

Azért remélem még van akit érdekel a befejezés még ennyi idő után is...