Hogansville, Rain Lewis középiskola

1991. december

Gerard Way

 A sürgető dörömbölés csak nem csendesült a kulcsra zárt ajtómon. A hangzavarhoz az öcsém hangja társult. Nem engedhettem be, nem akartam látni, nem akartam beszélni vele. Az ágyamon gubbasztottam és egy párnát öleltem magamhoz, sírni lett volna kedvem legszívesebben. Nem szólhattam, nem jöhetett be. Nem is volt többé az öcsém.

- Gee! Eressz be! Segítened kell! - Mégis miből gondolja, hogy bármivel is tartozom neki.

- Menj el! Tűnj el! - kiabáltam vissza végre. Az ajtó nem remegett tovább.

- Kérlek - érkezett egy halkabb szó kívülről. Még mindig képtelen voltam megbocsájtani annyi idő után is. Nem tudtam máshogy nézni rá, csak egy hazug testvér volt semmi más. Úgy éreztem nem is ismertem igazán. Ki tudja igazából mi történt vele. Mindenkinek a szemébe hazudott.

- Nem is ismerlek Mikey - álltam fel az ágyamról végül és halkan lépkedni kezdtem az ajtó felé. Nem tudtam mit akarhat, de biztos voltam benne, hogy kétségbe van esve.

- Gee... kérlek. Szükségem van a segítségedre. - Megálltam az ajtó előtt. 

- Bárcsak ne hazudtál volna nekem - szóltam halkabban.

- Csak most utoljára - hangja egészen tompa volt már és megtört, reménytelen. Tudta, hogy csak rám számíthat és most én is elküldöm. Fájt, de a megbocsájtás nem ment ilyen könnyedén.

- Hazudtál nekem Mikey, hogyan várod el, hogy csak úgy elfelejtsem az egészet? Mégis mikor akartad elmondani, hogy együtt vagy Pete-tel és, hogy hirtelen nem is irtózol az érintéstől? - kezdtem egyre dühösebb lenni, ahogy a szavak elhagyták számat. Mikey egy alig hallhatót sóhajtott a túloldalon.

- És mi van Frankkel, vele más a helyzet? Ő ártatlan? Ő szent? Gee, szerinted én nem kívánom azt, hogy bárcsak ne hazudtam volna? De muszáj volt megtennem, meg kellett Pete-ért, és tudom, hogy te is megtennéd ezt Frankért és meg is teszed - beszélt az öcsé. Azt hiszi tud mindent?

- Na jó, én ezt nem hallgatom tovább! - ütöttem a fa felületre, majd megfordultam, hogy felkapjam a táskám és az ablakon keresztül távozhassak.

- Várj! Gee könyörgöm! - futott neki ismét az ajtómnak, de én már az ablakkeretbe kapaszkodtam.

- Hagyj békén öcsi! - kiabáltam vissza.

- Ne! Pete eltűnt az istenért! És kurvára tudom, hogy Franknek is köze van hozzá! - ordította már végső elkeseredésében. Egy pillanatra lefagytam.

- Hogy mi? - súgtam magam elé, miközben a kilincs egyre vészjóslóbban kattogott. Kirázott a hideg. Leugrottam a deres fűbe és azonnal futásnak eredtem. 

Ahogy a temető kapuzata alá értem előkaptam a mobilom, tárcsáztam. Lihegve néztem körbe a sírok közt, ahogy a telefon kicsengett. Mégis mi folyik itt? 

Végre felvették.

- Patrick! - szóltam bele siettetően.

"Na mi van már nem bírtad tovább nélkülem, Way?" kérdezte kissé szórakozottan Patrick. Tudtam, hogy furcsa csak így felhívni ilyen hosszú mosolyszünet után, de most csak ő segíthetett. Hiszen mindennel tisztában volt, vagy legalább is információhoz tudott jutni gyorsan.

- Erre most nem érünk rá! Tudsz bármit is Wentzről? - kérdeztem még mindig kapkodva a levegőt. Látszott, ahogy kifújtam, iszonyatosan hideg volt már odakint. Még a bőrdzsekin alatt is volt három réteg ruha, de így is kevésnek bizonyult.

"Nem, már egy ideje nem láttam. Miért?" kérdezte.

- Bassza meg! Azt hiszem eltűnt - dörzsöltem meg idegesen a szemeim, majd a szürke égre pillantottam fel.

- És Franknek valószínűleg köze van hozzá - folytattam egyre kétségbeesettebben.

"Várj! Uram isten... átmegyek Wentzékhez" beszélt már ő is komolyabban.

- Köszönöm! Én megkeresem Franket - sóhajtottam gondterhelten. Nem hittem el, hogy ez történik. Rühelltem Pete-et és lehet meg akartam ölni egyszer (kétszer), de azt nem akartam, hogy az öcsém szerelmét megkínozzák, vagy ki tudja mit akarnak csinálni vele.

"Nem Way! Ne keresed meg! Ha neki ehhez köze van, ami elég valószínű, akkor lehet te se leszel már meg holnapra" intett óvatosságra Patrick. 

- Én ismerem, más úgy sem mehetne el hozzá. Ő szeret engem, nem bántana és ez most az egyetlen esélyünk, ki tudja mi fog legközelebb történni.

"Hát, te tudod..." egyezett bele és én bontottam a vonalat, hogy ismét futva folytassam az utat a csendes temetőben.

- Legalább is remélem - súgtam magam elé. Lehet Franket sem ismertem igazából.

Hogy történt ez? Hirtelen minden kezdett egy érdekes fordulatot venni és ez megrémített. Minden olyan jól ment, nyilván csak egy szép álom volt és most megszólalt az ébresztő.

xxx

Mikor megálltam a kissé romos ház előtt, fájdalom járt át. Ahogy a hópelyhek táncolva szálltak a föld felé én már éreztem, hogy Frank sosem volt az, akinek hinni akartam. Elnyíltak ajkaim egymástól, ahogy az ajtó tárult és ő kilépett rajta, egyenesen felém tartott. Zaklatottnak tűnt. A fehér pelyhek, melyek időközben érkeztek meg csak még élénkebbé tették alakját. Mintha nem is a valóságban lettem volna, hanem egy sokkal békésebb álomban. Megkerülte az apró fenyő csemetét az udvaron és ahogy elém ért erősen megragadta a karomat, akkor ébredtem fel a valóságban és ez nehéz volt. Barnásan gomolygó szemei aggódva figyeltek.

- Mit keresel itt Gee? Most azonnal el kell innen menned, ha apám meglát... - hangja és szorítása egészen erőszakosan hatott.

- Akkor mi lesz Frank? Mi történik? Mi ez az egész? - újra és újra ugyan azok a kérdések. De sosincs rájuk válasz.

- Gerard! A rohadt életbe! El kell innen tűnnöd most! - rivallt rám és húzni kezdett az út másik fele felé. Egyszerűen csak annyira elegem volt már ebből az egészből. Kezdtem nagyon dühös lenni, betelt a pohár.

- Az istenért! Mi folyik itt? Hol van Pete? - ahogy ez felszakadt belőlem és rákiabáltam a hangom egészen magasra szökött. Sírni kezdtem, az összeomlás szélére kerültem. Frank összerezzent és eleresztette a karom. Nehezen kapkodtam a levegőt.

- Nem tudom miről beszélsz - mondta csendesen. A hópelyhek egyre zavarosabban kavarogtak körülöttünk, Frank puha arcán piros foldok kezdtek kibontakozni. Annyira szép volt, de annyira utáltam.

- Ne hazudj nekem! Elegem van ebből már végleg! Elegem van belőled! - folytattam. Láttam a szemeiben a fájdalmat. Bántottam.

- El kell menned innen! - sziszegte a fogai közt.

- Nem! Amíg el nem magyarázod nekem mi ez az egész! - makacsoltam meg magam. A könnyeim olyan fagyosan tapadtak arcomhoz, ahogy a kis, tejszínű virágok Frank hajába.

- A kurva életbe Gee! Nem érted, hogy csak téged akarlak megvédeni! Ennyire nem lehetsz hülye - most már mindketten kiabálva beszéltünk egymással. A hófal kizárt minden mást körülöttünk.

- Mitől? Mitől? Beszélj! Miért jöttél oda hozzám a mosdóba? Miért akartál a közelembe kerülni? - nem tágítottam, most már épp ideje volt, hogy beszéljen.

- Gerard... - szavai elakadtak és akkor... Minden világos lett számomra, összeállt. Abban a pillanatban pedig megrémülve léptem egy aprót hátra. Egy pár pillanatig nem akadtam szavakra. 

- Te...te meg akartál ölni. Az első pillanattól... ez volt a feladatod mindvégig. Meg kellet volna, hogy ölj - az ajkaim remegtek, ahogy ezt kimondtam. Ahogy indokolatlanul a közelembe próbált férkőzni, csak így akarta később elterelni magáról a gyanút. Ez az egész ki volt találva. El volt tervezve végig.

- É-én nem tehettem mást... de képtelen lettem volna ártani neked - dadogta Frank.

- Hogy lehettem ilyen hülye? Ölj meg! Akkor ölj meg most Frank! Vessünk ennek véget - léptem ismét határozottan vissza elé.

- Nem... te ezt nem érted! Azt hittem... azt hittem tudsz mindenről, tudsz rólam és Mr. Raynról... - Itt megállt, úgy tűnt olyan dolog csúszott ki a száján, aminek nem kellett volna. Én úgy éreztem szédülök és felfordul a gyomrom.

- H-hogy mi? - undorodtam. Ahogy ránéztem a velem szemben állóra, mintha nem is ismertem volna fel. Már nem is tudtam, hogy a hidegtől remegek vagy valami mástól. 

- Miután kirohantam a mosdóba láttalak - mesélte és láttam szemeiben a könnyeket. Szóval ő volt az, aznap mikor kimentem óráról. Mikor valaki a mellettem lévő fülkében könnyített a gyomrán. Végig ő volt az...

- Szóval miattad van ez az egész szar... Mit csináltatok Mr. Raynnel? - Már nagyon közel álltam ahhoz, hogy csak zokogva összeessek a porhavas betonon. Valaki olyanban bíztam meg és szerettem, akiről azt sem tudom igazán milyen ember. Hogy lehettem ekkora barom? 

- Most kérem utoljára, hogy menj el innen! - Csak ismételgette magát, istenért nem akarta végre bevallani. Még így sem.

- Hogy tehetted ezt? Undorodom tőled! - kiabáltam rá teljesen elkeseredve. Frank arca keservesen rezdült meg, szíven találták szavaim. De aztán... Farzsebéhez kapott és a pisztoly a kezében is volt már. Szipogott, sírt. Megfagyott bennem a vér is, ahogy rám emelte.

- Azt. Mondtam. Tűnj el innen! - Rám tartotta a fegyvert. Kezei remegtek. Nem mertem elnézni az arcáról, megrémültem.

- Lőj le akkor! - préseltem ki a szavakat.

- Nem értesz semmit Gerard... sosem fogod megérteni - szűrte összeszorított fogai közt. Közben zavartan próbálta meg lepislogni a könnyeit. 

- Úgy sem tennéd meg. Gyáva vagy, olyan gyáva, ahogy soha nem is próbáltál meg csak lelépni innen - vágtam hozzá még kegyetlenebb szavakat. Azonban a fegyver kattant. Összerezzentem. Egy mozdulat és nekem végem. Valóban megtenné?

- Menj a halálba Gerard Way! - kiáltott rám és ebben a pillanatban nyílt ki a távolban a ház ajtaja. Egy ezüsthajú, idősebb férfi lépett ki rajta. Kezdtem tényleg megijedni. Ha eljönne az ideje Frank tényleg az apja oldalára állna inkább? A hópelyhek egyre vészjóslóbban kavarogtak. A tekintetem a közeledő férfi és a fia közt cikázott. Frank tudta, hogy itt van.

- Mi a fasz van itt? - ordított messziről a számomra idegen. 

- Menekülj! - suttogta Frank fájdalmas arckifejezéssel.

- Frank... - szipogtam alig hallhatóan.

- Fuss! - kiabálta és én akkor már gondolkodás nélkül fordultam meg és kezdtem rohanni, ahogy csak tudtam. Az egyre sűrűbb hótól és a könnyeimtől alig láttam valamit, de nem állhattam meg. Pár perc múlva egy hangos lövés rázta meg a házakat. A rémültemtől félreléptem és megcsúsztam. Zokogva térdeltem a földön zsibbadt tenyerem a vékony hóba markolt. Láttam magam előtt, ahogy a könnyeim utat vágnak maguknak a puha, fagyos felületbe. Képtelen voltam beletörődni ebbe. Már messze voltam a háztól de még mindig láttam magam előtt Frank gyötrelmes arcát. És én csak otthagytam őt, hogy tehettem? Mi van ha ez a lövés egy golyót kísért az ő mellkasába?

xxx

Teljesen átfázva és kimerülve érkeztem meg a Stump házhoz. Egyszerűen csak nem mehettem így haza. Reményvesztetten vertem az ajtót és a bejárat melletti korlátba kapaszkodtam. A hó már teljesen átláthatatlanná tette az utcákat, szerencse, hogy odataláltam. Végre meghallottam, hogy valaki közeledik bentről.

- Gee... Jézusom, mi történt? - Ray arca a baráti üdvözlésből rémületbe fordult, ahogy kitárta az ajtót.

- Te mit keresel itt? - még mindig sírva beszéltem. Ray értetlenül és aggódva mért végig. Nem is tudtam mit kéne mondanom.

- Na gyere be! Patrick anyukája csinált forrócsokit, az majd segít - mondta kedvesen és besegített a házba. Annyira össze voltam törve és le voltam sokkolva, hogy már a lábaimat is nehéz volt egymás után tennem.

- Wentz apja terelte a szót, szerintem ő is benne van - beszélt Patrick fel-alá járkálva a szobájában.  

Én meg úgy ültem az íróasztalnál, mint egy szobanövény, képtelen voltam figyelni.

Frank sosem szeretett... 

Frank meg akart ölni...

Mi lesz, ha Frank kapta azt a golyót?

*