(+14! - na de itt most tényleg vegyétek kicsit komolyabban)

Hogansville, Rain Lewis középiskola

1991. november

Gerard Way

Mióta Pete-tel az erdőben voltam, azóta az éltem messziről sem volt olyan, mint régen. Kezdve a folytonos rémálmaimmal, titkolózással és azzal, hogy a rendőrség elől kellett rejtőznöm. Ismét itt voltak Hogansville-ben és minden embert ki akartak hallgatni. Eddig kétszer jártak erre, egyszer hozzánk is bekopogtattak. A hatóságok úgy vélték valóban gyilkossággal van dolguk, ami az egész várost felbolygatta. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy kihallgassanak, semmilyen formában sem, nem bíztam magamban. Biztos voltam benne, hogy elszólnám magam, vagy csak simán elbőgném és bármit ki tudnának akkor már szedni belőlem. Sosem bocsájtottam volna meg magamnak, ha valahogy bemártom Franket. Pedig Pete-et ezer örömmel beköptem volna, de tudtam, hogy ez lehetetlen főleg ha az apja (a helyi rendőr) is a kirendelt rendőrökkel tartott mindenhová. Így csak egy lehetőségem maradt: minden alkalommal az ablakomon szöktem ki és Rayék házáig meg sem álltam. Anyám pedig úgyis mindig elárulta az egyenruhásoknak, hogy egy barátomnál vagyok, még ha nem is látott távozni a házból. Érdekes módon a kezdeti aggodalma már egészen eltűnt, ami furcsa volt számomra, de épp kapóra jött. Beletúrtam piros hajamba, melyen már meglátszott a lenövés, majd a mobilom kijelzőjére pillantottam. Sietnem kellett, az ablak sarkában már láttam a fehér autót. Sebesen kaptam magamra a kabátom és a táskám, ami tele volt képregénnyel és rágcsálnivalóval, majd nekiálltam megmászni az ablakomat. Az ablak melletti kis tetőre ugrottam, ami megnyikordult egy kicsit, minden alkalommal imádkoztam, hogy ne szakadjon be alattam (és úgy tűnt bevált). Kint még egész kékesen volt sötét, de könnyeden láttam a környeztem. Viszont a hideg egyre kegyetlenebben telepedett az utcákra. A kis szerkezetről leereszkedtem és a fűben landoltam. Körbenéztem, akkor láttam, hogy a kék és piros fények egyre közelednek, rémülten fordultam a hátsókapu felé és rohanni kezdtem. Lendületből téptem volna fel a fehér, fából készült ajtót, de az nem nyílt, így kénytelen voltam ezt is megmászni. Ahogy puffantam a másik oldalon ismét futásnak eredtem. Hogansville alapvetően egy erdős kisváros volt, ami ilyen esetekben kifejezetten jól jött. A törzsek közt már inkább volt feketeség, de az ösvény mellett szórtan elhelyezett lámpaoszlopok mutatták az utam. Egy pillanatra megtorpantam lihegve figyeltem az út végén, nagyon messze valahol homályosan felsejlő temetőt, valahogy az utóbbi időben minden utam arra vezetett. Kirázott a hideg. Aztán mintha hallottam volna a távolból anyám hangját, nem volt időm ácsorogni. Ismét kapkodni kezdtem a lábaim.

A Toro ház nem volt messze tőlünk, főleg ha az erdőn keresztül levágtam az utat. Ami ilyen történések mellett nem volt feltétlenül biztonságos, de valahogy már annyira nem tudtak megrémíteni a dolgok, mint Frank előtt. Le se tagadhatnám, hogy hatással volt rám (de miért is akartam volna?). Ray egy egyszintes faházban lakott a húgával és szüleivel, akik a munkájuk miatt a hét nagy részében otthon sem voltak, ezért a nagymamája elég gyakran tartózkodott náluk, hogy vigyázzon Lilyre. (Ha őszinte akartam lenni az a gyerek egy kis démon volt...)

Benyomtam a csengőt egyszer. Semmi válasz. Még egyszer nekirugaszkodtam. Valaki közelíteni kezdett az ajtó felé, a zárban a kulcs kattant.

- Gee - szólt halkan Ray, mintha nem számított volna rám, pedig írtam neki SMS-t.

- Bejöhetnék? - kérdeztem türelmetlenül, kezdtem szétfagyni odakint.

- Gyere! - tárta ki az ajtót és a kiáramló kellemes meleg azonnal új életet lehelt hideg arcomra. Megcsapott az az öblítő és valamilyen olajos szag, amit Rayen szoktam érezni. De nem volt kellemetlen, csak otthon szag.

- Kösz - morogtam az orrom alatt és már egyből megindultam a szobája felé. Bár beengedett láttam rajta, hogy volt benne pár kétség.

.

Az ágyon ültem a lila szobában, ő pedig egy színes babzsákban, csak néztük egymást. Kicsit kínosan kezdtem érezni magam. Volt pár tippem, hogy miért ilyen Ray, de azért tartottam attól is, hogy egyenesen rákérdezzek. Szerencsémre nem kellett sokat várnom, hogy ő kezdje. Felvette a komoly arcát. Esküszöm, mintha az apámat játszotta volna (bár az biztos, hogy még ő is milliószor jobb apám volt, mit az igazi).

- Beszélnünk kell pár dologról - szólalt meg, én unottan vettem egy nagy levegőt. Felkészültem.

- Apai fejmosás? - kérdeztem vissza. Ahogy az olvasólámpa mögötte az íróasztalról megvilágította az arcát, tényleg egészen idősnek tűnt.

- Inkább baráti - válaszolt és közelebb húzta az ágyhoz a zsákot.

- Na mesélj, mi a probléma velem?! - néztem le rá kérdőn.

- Most mi van veled és Frankkel? Ő most neked kid, és miért vagy vele azok után, hogy elmondta nekünk az erdei kiruccanásod? - Nem számítottam arra, hogy így rám fogja zúdítani ezt a sok személyes kérdést. Meglepetten dőltem kicsit hátrébb a fekete ágynemű közt. Nem voltam benne biztos, hogy ezekre mind szeretnék válaszolni.

- Egyszerre csak egyet! - Végül is tartoztam ennyivel Raynek.

- Akkor ő most a barátod? Mármint az a barátod, akivel együtt vagy? - A szavai olyan kínosan hangzottak számomra, de úgy tűnt Ray egyáltalán nem érzi magát feszélyezve. Jó neki.

- Ő-őszintén? Nem tudom, nem beszéltünk erről még - kicsit dadogva válaszoltam. Én, vele ellentétben kezdtem zavarba jönni, abszurd volt erről beszélni. A szemeibe néztem, de szívesebben elemeztem volna bármi mást.

- Szóval tényleg lefeküdtetek? - kérdezte. Itt már kicsit láttam, hogy elbizonytalanodik magában. Kikerekedtek a szemeim.

- Ray! - szóltam rá. Ez már tényleg elég magánügy volt. Az arcom lángba borult.

Ő csak széttárta kezeit, mintha ez egy teljesen publikus téma lenne.

- Hetekkel ez előtt még azt sem tudtam mit szólnál ahhoz, ha elmondanám, hogy...

- Hogy meleg vagy? - vonta fel a szemöldökét. Hogy jön ez neki csak ilyen könnyen ki a hülye száján?

- Igen... - motyogtam magam elé szégyenlősen. Igazából már nem volt mit vesztenem. Most a bakancsom orrát figyeltem inkább.

- És milyen volt? Milyen érzés? - csak nem akarta abbahagyni. Már azt sem tudtam hová forduljak el.

- Miért érdekel ez téged annyira? - emeltem végre ismét rá a tekintetem, minden megmaradt tisztességemet összekaparva. Ray nagyot sóhajtott, mintha én lennék itt a furcsa és idióta, hogy nem értem a szándékait.

- Gee... mi csak szeretnénk tudni, hogy jól vagy-e, h-hogy Frank normálisan bánik veled - kezdte el a monológot.

- Ki az a mi? - közbe kellett szakítanom. Sejtettem, hogy kikre gondol, de nem akartam elhinni, hogy komolyan ezzel jön.

- Patrick és Bob és én... Mi mind aggódunk érted, már a próbákra se jársz. Patrick vette át a helyed - magyarázott a göndör.

- Azt hiszitek Frank bánt engem? - kérdeztem vissza felháborodottan. Persze az se volt mellékes, hogy a Stump gyerek átvette a helyem.

- Nem is ismerjük őt persze, hogy megfordul az ember fejében, főleg ha egy ilyen kétes hátterű személyről van szó. A barátaid vagyunk és azt se tudjuk hová tűnsz el a hétvégekre. Igen is megváltoztál! - beszélt Ray és hangjában tényleg ott csengett az aggodalom. Kissé kezdtem megérteni a helyzetet, az ő nézőpontjukat.

- Frank nem bánt engem Ray, pont az ellenkezője, de te is láttad, mikor Pete-tel volt az az incidens. Igen, vannak néha hibás és meggondolatlan döntései, de nem egy szörnyeteg. É-én nagyon kedvelem őt - vallottam be. Ray bólintott, egy apró mosoly is megjelent ajkai sarkában. Elfogadta a válaszom, de tudtam, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, mikor erről beszélünk.

- És? - arca ismét vissza alakult a perverzebb Raybe. Megadóan fújtam ki a levegőt.

- Mit akarsz hallani? - egy kicsit még mindig furcsán éreztem magam, de már nem olyan volt, mintha vallott volna. Két barát beszélgetett.

- A szex tényleg olyan, mint amilyennek mondják? - kérdezte teljesen természetes, gyermeki kíváncsisággal. Néha irigyeltem ezt a fesztelenségét. Egy pár pillanatig össze kellet préselnem az ajkaim. Akaratlanul is emlékek öntötték el az agyam arról az éjszakáról. Meg kellet köszörülnöm a torkom. Abban sem voltam biztos mit mondanak róla, nem én voltam a legrutinosabb ember ebben a témában.

- Tényleg jó? - folytatta. Még mindig hezitáltam, Ray meg türelmetlen volt.

- Igen, azt hiszem - hadartam el gyorsan.

- Vá-várj! Ki volt felül? - Ez teljesen természetesen jön neki? Kezdtem úgy érezni csak engem akar még kellemetlenebb helyzetbe hozni. Lehunytam egy pillanatra a szemeim.

- Ray ez...

- Várj! Kitalálom. - Persze, hogy közbe kellett vágnia. Ezen az egész helyzeten az sem segített, hogy az agyam tele volt emlékképekkel.

"Frank keze valahogy annyira felforrósodott, hogy már meg sem tudtam különböztetni a saját bőrömtől. A fejemben csak egy hatalmas lángvörös kavargás volt, egy dolgot akart, mint egy állat, egy ösztönlény. Őrület, nem láttam semmit csak halovány fényeket időnként, ahogy néha kinyitottam lázas szemeim. Aztán Frank ajkai akaratosan és némítóként falták az enyémeket. Egyik kezem magától tévedt a felettem támaszkodó hasának aljára, nem értettem miért van még mindig rajta nadrág. Frank a számba sóhajtott, cinkosan mosolyodtam el. Ajkai az én nyálamtól ragyogtak. Engedtem, hogy a szemérmetlen mancsom az alsónadrágjában találjon utat, ismét nem hagyva, hogy folytassa, amit elkezdett. A nyakamba hajtotta a kócos, fekete-vörös fejét.

- Gee... - súgta kéjesen a fülem alatt. A valóság és valami más közt lebegtem. Ő a nyakamon kezdett csókokat hagyni, miközben hajamba kapott, hogy abba kapaszkodjon. Én is csak nyöszörögtem válaszként. Csípőm minden apró csókja után emelkedett. Csak addig lehettem ilyen határozott és józan, amíg ő is elért a supermanes alsóm alá. Annyira akartam őt, mint a cukros üdítőt egy forró, nyári napon."

- Frank, ez túl egyértelmű - vigyorodik el a göndör. Unottan fordulok el tőle.

- Neked biztos jó lesz, nekem igazából kibaszott szar volt az első pár perc és utána napokig fájt ülnöm. De majd úgy is megtudod, inkább együnk - mondtam gyorsan, hogy le tudjuk már végre zárni ezt a témát. Mi ez valami felvilágosító óra?

Láttam már éppen nyitni készült a száját.

- Nem! Ray, most enni fogunk! - szóltam rá, mint egy rossz kisgyerekre. De nem bírtam megállni, hogy ezen az groteszk helyzeten ne vigyorodjak el én is.

- Mit hoztál? - adta be végül a derekát és a táskámat kezdte vizsgálgatni.

Az én fejemben viszont egy mondat ismét felébredt.

" Az ajkaim is nyitva maradtak a hirtelen fájdalomtól. Hatalmas levegőket vettem, le kellett nyugtatnom magam, hogy mindjárt vége lesz, különben úgy éreztem el fogom sírni magam. Az eddigi szenvedélyes idill teljesen megtört bennem.

- Jól vagy? - kérdezte Frank csendesen és kissé rémülten. Összeszorítottam az állkapcsom és bólintottam egy lassút. Féltem hogyha hirtelen mozdulatot teszek a fájdalom csak erősödni fog. Frank a homlokát az enyémnek támasztotta, amitől annyira nem lett jobb. Sőt... Összeszorítottam a szemeim és az ő haján próbáltam levezetni azt, amit érzek.

- Mindjárt jobb lesz... Ígérem - kicsit elemelte a fejét, tényleg nagyon aggódott. Nem akarta, hogy fájjon, de ez nem csak rajta múlott. Mintha ő is meg lett volna szeppenve, nem tudta mit kéne csinálnia. Nagyot nyeltem, nem igazán enyhült.

- E-ez, a lá-lányoknak is i-ilyen? - préseltem ki magamból pár szót.

- Nem hiszem, nekik szerintem könnyebb... - Fantasztikus, teljesen megnyugtatott.

- Bárcsak, lány lehetnék - suttogtam. Közben már tényleg egészen a sírás határán álltam.

- Figyelj rám! Gee, nézz rám! - simított végig az arcomon. Kicsit elviselhetőbb. Szemei zöldes ködként gomolyogtak. Ismét kezdett visszarántani abba a hevült felhőbe.

- Szeretlek - kissé nehézkesen mondta ki. De tudtam, hogy őszinte. Megcsókolt és úgy mozdult először, pár perc tétlenség után. Először élesen végigszaladt gerincemen az előbbi fájdalom. Ismét megállt.

- Úgy, ahogy vagy - súgta ajkaimra szenvedélyesen. Ismét lökött egyet, fejem már a falat súrolta. Sokkal kellemesebb. A nyakát karoltam és felhúztam magam annyira, hogy a homlokom a vállához ért. Verejtékes arcomon kettőnk tincse keveredtek. Szorosan öleltem, ahogy a szobám magába zárta a hangos zihálásunk és nyögéseink. Hirtelen teljesen kitöltött az a mámoros érzés. Lassan visszaereszkedtem a párnára, így ő volt a soros, hogy hozzám bújjon. Ujjai pedig ismét hasamon indultak meg...

Sosem éreztem még ehhez hasonlót. Frank szeretett engem. Éreztem a csókjaiban, a mozdulataiban, a tekintetében, az érintésében."

.

Néhány nasi elfogyasztása és két képregény kiolvasása után Ray franciaágyán hevertünk és épp az utolsó darab mogyoróért harcoltunk, nagyokat felröhögve. Konkrétan birkóztunk azért a nyomorék kis ételélt. Végül Ray győzött, a matracba nyomott és győzedelmesen emelte felettem magasba az étket.

- Nyertem! - vigyorgott tovább. Feladva szuszogtam a takaró közé préselve, de aztán megláttam Ray arcán egy alternatív lehetőséget felcsillanni.

- Idézz velem szellemet és megkaphatod - ajánlotta fel nagylelkűen.

- Mi? Miért akarsz te szellemet idézni? - vontam össze a szemöldökeim.

- Mert szórakoztató. Azt hittem kedveled őket Gee? - mosolygott felém orra alatt.

- Szeretem őket, de nekem már van egy - válaszoltam enyhén büszkén. Nem is tudtam honnan jött ez a hangsúly, de tetszett.

- Akkor az enyém - jelentette ki és a mogyoró a szájában landolt, aztán csak nevettünk. Jó volt újra úgy tölteni néhány estémet, ahogy régen is tettem. Egy barát társaságában.

*

Szóval, remélem azért tetszett ez a perverz kis részecske. ;)

Mivel most nincs friss meme-em ezért gondoltam felteszek egy kérdést. Mivel még szinte sosem volt ennyi része egy sztorimnak sem.

Eddig melyik volt legkedvencebb részetek? Ha egyáltalán van... XD