Hogansville, Rain Lewis középiskola

1991. október

Gerard Way

 A matek óránk fele már eltelt mikor én még mindig az üres füzetem felett ültem és, bár a táblán kerekedő számokat néztem egyébként teljesen máshol járt az agyam. Részben azon, hogy ilyen szörnyű átlaggal hogyan fogok leérettségizni, vagy egyáltalán engednek-e majd érettségizni. Mióta ez az egész elkezdődött egy percre sem ültem le tanulni és órákon is képtelen voltam figyelni, főleg, hogy volt olyan, mikor Frank mellettem üldögélt egész negyvenöt perceket. Úgy tettünk mintha semmi sem történt volna köztünk, ami egy részt rohadtul idegesített, más részt viszont örültem, hogy végre van egy kis nyugtom tőle. Másik részben viszont folyamatosan azon kattogtam, hogy hogyan is futnak össze a szálak. Már teljesen össze voltam kavarodva, semminek nem volt semmi értelme. Egyik dolog sem kapcsolódott a másikhoz. Október vége fele voltunk, mikor én annyira megszállottja lettem az egész ügynek, hogy már a Hogansville-i újságokból vagdostam ki a Mr. Rayennel, vagy épp Andy gyilkosságával kapcsolatos cikkeket. Igen, én éjszaka papírokat vagdostam ki és ragasztgattam fel a szobám falára, majd álltam előtte fél órákat gondolkodva, amíg mások buliztak vagy épp szexeltek, ki tudja. Én ki sem mozdultam, maximum a banda próbáira, de nekem ez normális volt.

- Mr. Way! - szólt rám kissé idegesen a vörös tanárnő. Kiábrándulva kaptam rá a tekintetem.

- Tessék ide figyelni! Így is elég értékelhetetlenül áll matekból, de mint hallottam nem csak az én tantárgyamból - szidott le a szemüveges, középkorú nő. Nagyot nyelve bólintottam, kissé tartottam tőle. 

- Vigyázz nehogy leharapja a fejed! - súgta nekem a balomon. Idegesen fordultam felé. Frank gúnyosan vigyorgott rám, láthatóan jól szórakozott. Csak megforgattam a szemem, istentelenül idegesített, főleg akkor. Legszívesebben megfolytottam volna.

Haha...

Utáltam azt az idiótát.

xxx

A villámra szúrtam egy kóbor spagetti tésztát. Ray abban a pillanatban köszörülte meg a torkát. Felpillantottam az előttem ülőkre, Ray meg is bökte a szőke vállát. Már tudtam, hogy valamire készülnek és biztos voltam benne, hogy elkövetkező szavaik nekem lesznek címezve. Unottan kezdtem figyelni a továbbiakat. Patrick is köhintett egyet.

- Gee... Lenne valami, amit meg akarnánk veled beszélni - kezdte a szemüveges. Nem értettem miről van szó, de már előre aggódtam.

- Remek, szóval a barátaim rólam beszélgetnek, ha kettesben vannak - mondtam nekik csendesen. Szóval, én is téma voltam a néha megejtett, délutáni kávézásaik során.

- Gee, ez most komoly. Aggódunk érted - szólt hozzá Ray is. Arcán tényleg látni lehetett a baráti aggodalmat. Egyébként is olyan volt néha, mint egy apuka, mi meg a gyerekei. Biztos voltam benne, hogy ő vette rá Patricket, hogy beszéljenek velem.

Megforgattam a szemeim.

- Gerad Way! - csapott végül az asztalra Ray. Összerezzentem és minden figyelmemet felé fordítottam.

- Szerintünk nem kéne ennyire megbíznod a szellemfiúban - folyatta Pat. Összevontam a szemöldökeim.

- Mi az isten? Időközben a szüleimmé avattátok magatokat? - emeltem fel a hangom. Dühített a dolog, hogy megint bele akarnak avatkozni a dolgaimba, az életembe. Mint mindenki akkoriban.

- Rohadt nagy szarba fog keverni az a gyerek. Nem ismerek nála zűrösebb alakot. Gerard, te ezt nem látod, de megváltoztat téged. Mi pedig nem fogunk tudni minden szarból kihúzni - fakadt ki Patrick. Legbelül tudtam, hogy van a mondandójában igazság, de képtelen voltam elfogadni. Hisz, mindig is önfejű voltam. Nehezen tűrtem, ha valaki megmondta mit kéne és mit nem.

- Na jó! Én ezt nem hallgatom tovább, így is fárasztó napom volt - álltam fel a kerek kis asztaltól. Elegem volt már ebből.

- Gerard! - szólt utánam Ray.

- Holnap találkozunk - mondtam vissza sem fordulva. Csak haza akartam már menni és zenét hallgatni vagy, valami hasonló. Békére volt szükségem.

.

Gyalog indultam haza. Borult volt az ég, úgy tűnt őszi vihar közeleg, így igyekeztem sietősre venni a tempóm. A világos járda betonját figyeltem csak Ray és Patrick mondatain gondolkodtam. Valaki azonban mellém gurult a kocsijával. Csak megjelent, olyan csendben volt, alig vettem először észre. Kissé rémülten fordultam a szürke jármű felé, mikor észrevettem. Megtorpantam és az autó is lefékezett mellettem. Nem láttam ki az, hunyorogtam, háta át látok a sötétített ablakon. Még csak maga az autó sem volt ismerős. Kicsit kezdtem bepánikolni. Az ablak ereszkedni kezdett és mikor felbukkant a piros szín, majd a sötét szempárok... Idegesen indultam még gyorsabban tovább, nem is vártam meg, hogy megszólaljon. De ő követett továbbra is. Ezt komolyan nem hiszem el...

Miért pont most? Miért pont ma?

- Gerard! - kiabált rám Frank, de nem lassítottam. Hajthatatlan voltam, nem akartam beszélni vele.

- Szakadj le rólam Frank Iero! Ma nem hiányzol! - rivalltam rá, de nem fordultam felé.

- Szállj be a kocsiba! - parancsolt rám. Kissé idegesnek tűnt. Már nem is éreztem magam annyira bátornak.

- Nem! Tűnj el innen! Menj haza, vidd haza apád kocsiját! Nekem erre nincs most szükségen! - kiabáltam vele és már felé fordulva sétáltam. Ekkor Frank sötét, zöldes szemei villámokat kezdtek szórni felém.

- Szállj be a kibaszott kocsiba, vagy esküszöm rád lövök! Ne sírj itt, mint egy kislány! - vágta hozzám hirtelen a fenyegetést. Ekkor szállt el minden tartásom és maradék bátorságom is. Gondoltam ideje engedni mielőtt komolyan lelő. Elhittem, hogy képes rá.

- Jól van bassza meg! Nem kell ennyire drámainak lenni - indultam meg beletörődve a kocsi felé. Kicsit még mindig tartottam tőle. Hiába...

Nem szóltunk egymáshoz egész úton. Én túl sértett voltam ő meg csak simán a szellemfiú, mintha ott sem lett volna. Mikor azonban az ég egyre sötétebb lett a vészesen közelgő vihar miatt, és mi már vagy öt perce úton voltunk, elhagyva a sűrűn lakott Hogansvillie- i központot meg kellett szólalnom. Kezdtem ismét megriadni. A semmi közepére visz és csak ketten vagyunk. Meg is ölhet. Talán azt hiszi még mindig, hogy tudok róla dolgokat és nem érzi magát biztonságban.

- Hová megyünk? - tettem fel a kérdést, tartva a választól. Frank még pár percig nem szólt. Majd leparkolta a kocsit egy erdősebb részen. Nagyot nyelten, ahogy kiszállt mellőlem majd lassan a kocsi másik oldalára sétált és kinyitotta nekem az ajtót. Ahogy körbenéztem csak a csendes fákat láttam, sehol senki csak színes fák. Nem nyugtatott meg a magányunk. Távolabb sétáltam az autótól. Idegesen kezdtem nézelődni.

- Mit keresünk itt Frank? - kérdeztem. Frank a kocsinak támaszkodva figyelt. Megköszörülte a torkát majd ellökte magát és megindult felém, de nem hátráltam. Előttem megtorpant. Az, hogy alacsonyabb volt nálam nem segített azon, hogy ismét kezdtem tartani tőle.

- Na idefigyelj Gerard Way! - ragadta meg a bőrkabátom két kézzel és közelebb húzott magához. Megint dühös volt... rám. Én csak pislogtam nem tudtam megint mit csináltam.

- Te nem szórakozhatsz velem! - sziszegte a szavakat fogai közt.

- Mégis mi... - kezdtem volna bele, mire rántott rajtam egyet. Az orrunk szinte összeért.

- Fogd be végre! Megmondtam, hogy ne keveredj ebbe a dologba bele még jobban. És te... és te, nem tudom, hogy direkt-e de az iskolában kötekedsz Pete Wentzel. Mi az isten ütött beléd? Nem leszek mindig mindenhol ott, hogy a csinos kis segged kihúzzam minden szarból.

- Szállj le rólam Frank! Nem kérek a segítségedből. Nem vagy az anyám, hogy eldöntsd mit csináljak. Sőt, senkim sem vagy, nem is ismerlek. Attól még, hogy egyszer megcsókoltál nem jogosít fel erre - vágtam vissza végre. Frank elhallgatott. Egy pillanatra félrenézett, megszakította a szemkontaktusunk. Mintha kicsit fájt volna neki a kijelentésem. Lélegzetvisszafojtva vártam a következőket. Nem tudtam mi következik.

- Igazad van... - mondta csendesen az orra alatt. Meglepett. Két keze azonban csak egyre erősebben markolták a kabátom. Egy kis idő után zöld szemei ismét engem figyeltek. Fénylettek az ég alatt. Erőszakosan rántott magához egy csókra. Akkor nagyon türelmesen csókolt, talán nem akarta, hogy ellökjem magamtól és világgá szaladjak. De eszem ágában sem volt. Alig volt pár másodperc és homlokát az enyémnek támasztotta. Tudtam, hogy ő sem nyitotta még ki a szemét.

- Nem tudod mibe kevered bele magad. Ez nem egy egyszerű ügy... Nem egy egyszerű kisvárosban - suttogta majd apró csókokat hagyva indult meg az arcomtól az ajkaimig. Nem is hagyta, hogy megkérdőjelezzem, pedig pont arra készültem. Az egyik keze eleresztett és a lángvörös hajamba kapaszkodott tovább. Egyre nagyobb levegőkre volt szükségem. Hátrálni kezdtünk a lassan már sárga fűben, mikor az egyik kis gödörben megbotlottam és a hátamon landoltam, rajtam Frankkel. Fájdalmasan felnyikkantam, konkrétan Frank szájába.

- Megvagy? - kérdezte kicsit aggodalmasan.

- Meg...meg - helyeseltem és folytattuk, amit elkezdtünk. De most megtámasztotta magát felettem így kaptam levegőt rendesen.

- Imádom a hajad - morogta az egyre hevesebb csókunkba Frank. Egy apró mosolyra kellett húznom a szám.

- Akkor ezért festetted be te kis... - nevettem aprót. Frank eltávolodott tőlem még jobban és szórakozottan megrázta a fejét. Majd folytattuk. Még jobban felforrt erre a vérem. Még jó, hogy az esőcseppek idő közben a forró bőrömet kezdték hűteni. Különben lehet felgyulladtam volna.

- Vörös - súgtam az ajkaira játékosan. Mire ő is felbátorodott és egyik kezével puha útra indult pólóm alatt. Kissé hideg mancsai voltak, de ettől csak még libabőrösebb lettem. Meg is kellett kapaszkodnom vállában. Még pár pillanatig csak súrolta a bőröm és mikor végre feldörrent az ég egy elszánt és bátor, kissé hosszas mozdulattal az, a már felmelegedett mancs elég érzékeny pontomra szorított rá szaggatott nadrágomban.

- F-Frank - szuszogtam kissé sokkoltan, de nem volt erőm tiltakozni. Csak figyelmeztetni akartam valamire, amit akkor már én magam sem tudtam mi lett volna. Mellkasom hatalmasra emelkedett, majd süllyedt. Egy pillanatra összeszorítottam a számat, zavarban éreztem magam attól, ami épp ajkaim közt készült előjönni.

- Hé, ne fojtsd vissza! Én imádom... - suttogta istentelenül közel hozzám. Közel álltam ahhoz, hogy elveszítsem az eszemet. Sosem éreztem  még azelőtt ilyet, mintha nem is valóság lett volna. Ajkaim, mintha varázsszót hallottak volna elváltlak egymástól és az erőtlen hangom kettőnk közt ragadt.

- Imádok rajtad mindent - mosolyodott el. Soha sem gondoltam, hogy valaha is ennyire képes leszek tüzelni belül, mint akkor. Le kellett hunynom a szemem, a villám éreztem, hamarosan lecsap. A kezeim megremegtek és teljesen Frank vállai voltak, amibe kapaszkodtam. A csípőm és az egész testem csak reflexszerűen emelkedett meg...

Hallottam a villámcsapás tiszta, mindent átvágó hangját. Fénye egy pillanatra fehéren vakított meg és aztán az eső végre megeredt. Édes, fáradtszürke eső hullott alá, mosta a színes, sárgás-vöröses tájat. Az én láng gyötörte testemnek is megkönnyebbülés volt a hideg csepp térkép arcomon. Egyik kezem már a kissé kiégett füvet markolta, talán féltem, hogy a földbe süllyedek, még jó, hogy Frank fent tartott. 

- Gerard? - szólalt meg csendesen Frank.

- Hmmm? - reagáltam válaszként, még mindig lihegve kicsit.

- Szóval hiszel a szellemekben? - kérdezte majd el is némult. Pár pillanatig csendben voltam.

- Mármint, hogy értve?

- Hát úgy általában.

- Nem tudom... talán. De az már biztos, hogy vonzódom hozzájuk - mosolyodtam el halványan.

*

Na helló, helló! Remélem tetszett ez a kis perverz részecske nektek. Próbáltam minnél egyértelműbbre fogni, szóval remélem átjött a dolog. 😏
Egyékbént, pedig ezer hála nektek, hogy ennyi kommenttel és kis csillaggal jutalmaztátok eddig ezt a sztorit. Nem is lehetnék hálásabb, hisz nyilván nektek köszönhetem, amit eddig megvalósítottam itt.

Luv ya frens!!💛