Hogansville, Rain Lewis középiskola

1991. október

Gerard Way

Andy temetésére szinte a fél iskola hivatalos volt, a Hurley család mondhatjuk úgy, elég ismert volt és pénzes. Nos, az én drága családom is így lett hivatalos a temetésre, vagyis csak én és anyám készültünk elmenni, de már az is a fél család. Nem ígérkezett annyira nagy felhajtásnak, de azért tudtam, hogy aprócska sem lesz, már abból kiindulva, hogy mindenkinek fehéret kellett felvennie. Az a nap már elve zsúfoltan indult, még jó, hogy egy hétvégi napra tették. 

- Kész is vagyunk - mosolygott anyám, ahogy leállította a hangos hajszárítót. A kérésem teljesült, a hajam tűzpirosan fénylett a fürdőszobába beszűrődő fényektől. Egy ideig figyeltem az új külsőm, de még bizonytalan voltam.

- Nagyon jóképű vagy drágám - mosolygott felém anyám a tükrön keresztül, mire végre sikerült magamra mosolyognom. Igen, tudtam, hogy ez csak a saját anyám bókja, de akkor is jólesett az elismerés, bárkitől jól esik. Nem igaz? Főleg, ha nem gyakran kapod meg. 

- Nagyon csinos leszel a fehér öltönyödben - hajolt közel a fülemhez, majd egy anyai csókot nyomott az arcomra, hogy aztán ellökje magát a vállaimtól.

- De igyekezz mert nemsokára indulunk! - szólt még vissza az ajtóból.

- Jó! Jó! - válaszoltam, majd visszafordultam a tükörképemhez. Egyértelműen más voltam, mintha ezzel a színnel kicsit több dolgot hagytam volna, hogy meglásson belőlem a világ. Ez enyhén meg is rémített, de mégis izgatott voltam miatta, tetszett az új külsőm. Mintha egy új kezdet lett volna. Kissé félve mosolyogtam vissza magamra, mintha én is közelebb kerültem volna az igazi énemhez. Már, ha ilyen lehetséges. Anya szép munkát végzett. Egy ici-picit szépnek éreztem magam és ez nagyon tetszett. Egy aprócska lányos érzés volt, de imádtam néha, mikor felbukkant és nem kellett szégyellnem.

xxx

Kissé idegesen és szégyellősen tűrtem egy piros tincset a fülem mögé, bár a legtöbb embert nem igazán érdekelte, de voltak, akik megbámultak, főleg azok, akikkel egy iskolába jártam. Máris kevésbé éreztem magam jól a bőrömben. De aztán nem sokkal később a fehérben gyászoló alakok közt megláttam őt, azt az egy valakit, aki teljesen feketébe volt öltözve és úgy tűnt senki véleménye nem izgatja, mert ő önmaga volt. Egy ideig figyeltem őt, beszélgetett Andy anyukájával, akinek vörös haja úgy ragyogott a fehér, rövid, csipkés ruhájától, viszont arca megtörtséget sugárzott. Pár pillanatig nem vett észre, majd mikor az alacsony, gyászoló nő elfordult tőle szinte azonnal engem talált meg. Arckifejezése megváltozott, ahogy végigmért. De nem nyitotta ki a száját, csak várt. Így hát magam indultam el felé. Mikor odaértem ő felnézett rám, és várt egy pillanatot.

- Jól nézel ki. - Frank féloldalas mosolya az én ajkaimra is mosolyt csalt. Igazából ő sem nézett ki rosszul. Várjunk? Mi egymással flörtöltünk? Egy pillanatra meg kellett ráznom a fejem. Kirázott a hideg, kissé megijedtem ettől a gondolattól. Idegesen tűrtem vissza a már kicsúszott tincset a fülem mögé ismét. Az nem lehet Gerard, csak beképzeled!

Megköszörültem a torkom.

- Te meg úgy nézel ki, mint egy halottaskocsi - vontam össze a szemöldököm végignézve a fekete farmer, ing párosításon. Tényleg jól nézett ki, nem tagadom. Csak haja leborotvált része volt fehérre festve.

- Nincsenek fehér ruháim és amúgy is milyen morbid már egy temetésre fehérben menni? Mintha ünnepelnénk, hogy valaki meghalt - ivott bele a kezében lévő, pohár vízbe.

- Mi lett azzal a dologgal, hogy kerüljelek? - kérdeztem már keresztbe tett karokkal. Ő elgondolkozott egy pillanatra. 

- Talán szerencsétlenebb vagy, mint hittem - vonta meg a vállát és közben a mögöttem csendesen susogó tömeget kezdte pásztázni, mintha félt volna, hogy valaki figyel minket. Egy kicsit meg is rémített ez a tudat. 

Megforgattam a szemeim.

- És akkor segítesz nekem? - kérdeztem.

- Talán, de most jobb lenne ha kicsit arrébb mennénk - mondta kissé gondterhelten és megragadta a karom. Nem értettem semmit, nagyon furcsán viselkedett, mármint a megszokottnál furcsábban. 

A Hurley ház egy hatalmas, sötét faház volt, a lakkozott deszkák pedig minden fényt visszavertek, ettől lett még személytelenebb a hely. A sok fehérbe öltözött ember ezen pedig nem sokat javított, csak még szokatlanabbul kellemetlenné tette a légkört. Ráadásul elég hideg is volt. A családi képeken pedig mindenki olyan megfeszülve figyelt, kirázott tőle a hideg. Nem nyerte el a szimpátiámat a Hurley család soha sem. De anyám jóban volt Ms. Hurleyvel, szóval hivatalosak voltunk pár családi eseményre. Biztos voltam benne, hogy ezernyi titkot rejt ez a vezetéknév és ezek az öreg nyirkosnak ható falak.

Frank elengedte a kezem, ahogy a második emelet hosszú folyosójához érkeztünk. Elkezdett sétálni lefelé,  egy nyitott ajtó irányába én pedig követtem. Úgy tűnt ismeri a házat.

- Frank? - szólítottam meg, mikor már egymás mellett ballagtunk.

- Andyvel kisebb korunkban egész jóban voltunk. Az apja néha elvitt minket magával vadászni. Tudtad, hogy Mr. Hurley vadászik is? Furcsa nem? A sors fintora, hogy a fiát pont egy vad vette el tőle - hangja furcsán csengett kissé hátborzongatóan és nehezen. A padló néha megnyikordult a lába alatt, ahogy haladtunk.

- Mi? Erről még is honnan tudsz hisz a nyomozás még... 

- Shhh! Gerard, nem kell neked mindenről tudnod - intett csendre. Összevontam a szemöldököm. Ekkor megtorpant a nyitott ajtó előtt és felém fordult.

- Ne keveredj ebbe bele! Hidd el nekem, hogy jobban teszed, ha messziről kerülöd az összes rejtélyes, elbaszott ügyét ennek a kisvárosnak. És jobb lenne ha engem is kerülnél, de már látom, hogy ez nem fog menni - vonta fel a szemöldökét kissé megrovóan. 

- Ezt most nem értem. Mi folyik itt? - értetlenkedtem.

- Jobb is. Nem foglak tudni minden szartól megvédeni - fordult el tőlem egy pillanatra és arra nézett. ahonnan jöttünk. 

- Kérlek áruld már el, hogy mi az Istenért akarsz ennyire megvédeni?  Én képes vagyok fedezni a saját seggemet is ha baj van - kezdtem már kicsit felhúzni magam ezen a titkolózáson. Erre Frank elnevette magát, de elég gúnyosan.

- Oh, igen? - kérdezte és teljesen hirtelen vágott arcon. Ekkor kezdett el lentről felszűrődni a halk komolyzene, mint zenei aláfestés. Összehúztam magam és az orrom elé kaptam a kezem, megint vérzett, remek.

- Mi a fasz? Normális vagy? - rivalltam rá. Nem tudtam erre mégis hogyan kéne reagálnom. Akkor láttam meg, hogy a fehér felszerelésemre is jutott a vérből.

- Ennél durvábbat is túléltél már. Csak prezentáltam, hogy mennyire nem tudod magadat megvédeni - veregette meg a vállam és elő is húzott a nadrágzsebéből egy vászonzsebkendőt, hogy letörölhesse.

- Nem értelek Frank Iero - ráztam meg a fejem.

- Akkor ez kölcsönös - mosolyodott el. Még egyet törölt az arcomon, majd elnevette magát, amit már én sem bírtam megállni, annyira abszurd volt a helyzet. Felnéztem rá, ő csak megrázta a fejét és a kezembe nyomta a zsebkendőt, amit el is vettem.

- Nevetünk egy temetésen Gerard - jelentette ki, ahogy nekem háttal fordult.

- Tiszteletlen hülyegyerekek - vontam meg a vállam, majd visszaindultunk a gyászoló vendégséghez. Akik időközben már a temetőhöz készülődtek.

.

Andy temetése egész szép ceremónia volt, de elég átlagos is. Minden temetés érdekes, van bennük valami keserű szépség, amit senki nem tud megváltoztatni, olyan hihetetlen az egész, kicsit nyomasztó. Az ember az egyik pillanatban még ott van, majd eltűnik, egyszerűen csak nem létezik tovább. A tehetetlenség érdekes varázsa lengte be a temetőt, ahogy eresztették le a fényes, fehér koporsót. Sokan pityeregtek és szipogtak, anyám is bőszen törölgette a szemét mellettem. Tényleg elég nehéz szertartás egy emberi élet búcsúztatása, de én nem ismertem annyira Andyt, nem igazán tudtam volna könnyeket ejteni érte. A szemem sarkából észleltem, hogy a másik oldalamon álló Frank kicsit közelebb húzódik hozzám.

- De  az iskolában jó lenne, ha nem lógnál folyton rajtam - súgta oda, mintha kicsit fenyegetően szólt volna.

- Már így is tudják, hogy kihúztál a bajból. Beszélnek rólunk dolgokat Frank - válaszoltam, de a szememet még mindig a hat láb mélyre ereszkedő Andyn tartottam. 

- Leszarom, beszéljenek, amit akarnak! Csak hallgass rám! Már így is elég dologba keveredtem miattad és a kis barátaid miatt - folytatta halkan.

- Hogy érted azt, hogy miattam? - fordultam felé, de ő már eltűnt mellőlem, épp Ms. Hurley felé tartott. 

- Annyira sajnálom szegény fiút - szipogta anyám és belém kapaszkodva figyelte tovább a ceremóniát. Míg én értetlenül figyeltem Frank irányába, aki néha felpillantott rám, időnként kereste a tekintetem, de ezen kívül semmi nem történt. Össze voltam zavarodva, akkor már biztos voltam benne, hogy ő minden dologról tud, ami történik. Ez pedig rám hozta a frászt, ahányszor belegondoltam. Rettegtem, hogy rólam is tud mindent, hogy tud a múltamról, arról, hogy milyen volt az életem. A dolgaimról...

Tele volt rejtélyekkel, nagyon nehezen megfejthető rejtélyekkel, de ez is tette őt érdekessé.

*

Hey guys! Remélem már kezdtek egyre izgatottabbak lenni, hogy mi is folyik itt a háttérben, amiről tud Frank és, hogy hogyan fog alakulni kettőjük kapcsolata. Még nagyjából a fele hátra van a sztorinak szóval nem kell aggódnotok a közelgő vég miatt egy ideig, ha bárki is ilyesmin gondolkozott volna. Viszont lassan suli, ami azt jelenti, hogy a részek kicsit ritkábban fognak érkezni, majd igyekszek azért 1-2 hetente jönni új részekkel, de mivel én ebben az évben érettségizek ezért semmit nem tudok nektek biztosra ígérni. Csak remélem, hogy kevés rész mellett is kitartotok majd a sztori mellett és mellettem, mert még rengeteg megvalósításra váró ötletem van a számotokra. :D

Egyébként, ki hogyan viszonyul az új tanévhez frenz?